„Uram, segíts meg, hogy törekedjem nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak, nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek, nem arra, hogy szeressenek, hanem arra, hogy én szeressek."
Assisi Szent Ferenc
Az összetartozás megmarad
A teológiai évek nemcsak az akadémiai tudás megszerzéséről szólnak. Vajon milyen hatások érik a teológusokat, amíg rájuk nem helyezik a palástot? Hogyan lesz a gyermekből lelkipásztor? Bölcsföldi András spirituálissal beszélgettünk.
Tizenkilenc lelkipásztort szenteltek fel Dunamelléken kedden, valamennyien más-más utat jártak be, amíg letették lelkészi esküjüket és rájuk helyezték a palástot. Van, akit gyermekkora óta ismer, másokat ő esketett, miközben a budapesti református teológia spirituálisaként végigkísérte lelkésszé válásuk útját. Bölcsföldi András az együtt töltött hat év élményeit is felidézte, amikor a hivatalos fényképek mellett a frissen felszentelt lelkészekről megosztott egy-egy nagyon emberi pillanatot is az egyik közösségi oldalon. Utazások, közös szolgálatok és a diákotthon régi épületében töltött önfeledt órák elevenedtek meg.
A teológiai évek nemcsak az akadémiai tudás megszerzéséről szólnak. Bölcsföldi András azt mondja, az a sokféle élmény, amiről a képek is tanúskodnak, életre szóló nyomot hagynak a teológusok lelkében. A lelkészi pályára való felkészítésükben tudatosan tesznek ezért. Nemcsak a spirituálisok, hanem maguk a diákok is szerveznek például lelkialkalmakat saját épülésükre. Mióta a Ráday Felsőoktatási Diákotthon újra megnyílt, kollégiumi bibliaórát és az új kápolnában reggeli csendességet is tartanak. Adventben Papp Anett egyházzenész, teológiai tanár vezeti a hajnali liturgiát, de az őskeresztyén agapét idéző vacsorát is minden évben megtartják Bölcsföldi András vezetésével.
Szerinte fontos az is, hogy a teológusok megismerjék azt a kultúrát is, ami körülveszi őket, ezért rendszeresen hívnak meg a teológiára művészeket, vagy épp ők látogatnak el moziba, színházba, koncertekre. A szolgálatra való készülés egyik legizgalmasabb része mégis az, amikor egy kisebb diákküldöttség különböző gyülekezetekbe látogat el szerte a Kárpát-medencében, olykor akár azon kívül is. A teológusnapokon vagy teológushétvégékén különböző szolgálatokat végezhetnek a leendő lelkipásztorok: legutóbb például az erdélyi Széken jártak, ahol kiskáté- és nagykáté-órákat, ifjúsági órát és vallásórát tartottak, az istentiszteleten pedig igét hirdettek. A közös felkészülés és szolgálat összekovácsolja a teológusokat – mondja a spirituális. Az sem mellékes, hogy eközben magukba szívhatják a falu miliőjét, megismerkedhetnek a tradíciókkal, a vidék történelmével. „Az évek során volt, aki a menyasszonyával tért vissza, hogy eltöltsenek ott pár napot, annyira meg akarta mutatni neki, hogy milyen hatás érte őt.”
Minél többször vállalkoznak ilyen utakra, annál inkább megismerhetik a társadalom szerkezetét és az ország történelmi múltját is. Jártak volt szocialista iparvárosban, cigány óvodában vagy éppen a baranyai szórványban, amiről sokáig csak az a kép élt a fiatalok fejében, hogy ott alig lesznek a templomokban, ehhez képest az élet jeleit találták. „Az ilyen élmények többekből tiszteletet és vágyat ébresztettek, hogy szolgálatot vállaljanak Tolna és Baranya megyében. A most felszentelt lelkészek között is van egy ilyen házaspár, és már egyik barátjuk is csatlakozott szigetvári szolgálatukhoz. Ezek bátor és jelentős dolgok.”
Nemcsak a Kárpát-medencei reformátusságot ismerhetik meg így a teológusok, de más világok megismerése is hat rájuk. Bölcsföldi András rendszeresen szervez külföldi tanulmányutakat a reformáció emlékhelyeire vagy épp a Szentföldre. Akármerre is járnak, gyakran ismerős gyülekezetek vagy magánszemélyek szállásolják el a fiatalokat, de a buszutak és a gyalogtúrák is jó közösségépítő helyzetek. „A legszorosabb kapcsolat az egyes évfolyamokon alakul ki a teológusok között – ez már a mi időnkben is így volt. Most, a lelkészszentelésen is nagyon jó volt látni, hogy az évfolyamtársak mennyire várják, szeretik egymást. Gyakran egymáshoz közeli gyülekezetekben vállalnak szolgálatot is, és rendszeresen találkoznak a későbbi években, évtizedekben is. Minden lelkész egyedül viseli a palástot, de ezek révén az élmények révén is érezhetik: nincsenek egyedül.”
Képek: Bölcsföldi András