A hegyen épült harangtorony

A budapest-rákoshegyi gyülekezet az elmúlt hétvégén ünnepi istentiszteleten adott hálát templomának újonnan épült tornyáért. Az első ásónyomtól nagyjából egy év telt el a harangtorony és az előtér elkészüléséig, az építkezés ideje alatt a harangot is felújították.

Régi vágya valósult meg a rákoshegyi gyülekezetnek: az időjárástól megviselt harangláb helyett új toronyban szólal meg, hívogat istentiszteletre a harang. Az egyházközség 1934-ben, nagyrészt gyülekezeti adakozásból épült kilencven férőhelyes imaháza építésének idején készült a fém harangláb is, amelynek állapota az évtizedek alatt jelentősen megromlott. 

A presbitérium Hornyák Julianna lelkipásztor vezetésével három évvel ezelőtt döntött úgy, hogy az imaházhoz a gyülekezet tornyot építtet, amely nemcsak a harangnak adna otthont, hanem az épület templom jellegét is kiemelné, mindenki számára láthatóvá téve, hogy itt Isten háza található.
„Amikor megépült a mostani templomépület, az akkori gyülekezet úgy gondolta, a közösség megerősödésével épülhet majd rendes templom és parókia is. Azonban, részben a háború, részben a politikai rendszer felülírta a szándékukat. A szerény, jellegtelen épület mellett nem sokkal ezelőttig egy vasszerkezetből megépített nyitott harangláb állt, rajta a haranggal. Ezt még 1940-ben avatták fel, azóta az idő és a rozsda megette a betontuskókat és a vasat is. Gondolni kellett arra, hogy a harangot előbb-utóbb le kell emelni a szerkezetről. A támogatásoknak köszönhetően megépülhetett a harangtorony, így nemcsak a harang kapott biztonságos helyet, de az épületünk is templomjelleget öltött. Ez azért is jelentős, mert a mellettünk található iskolában évről évre új családok jelennek meg. Ők nap mint nap eljárnak előttünk, de egy részük valószínűleg nem tudta, hogy az iskola a templom mellett van. Reméljük, ezzel megkönnyítjük a ránk találást azok számára, akikben van nyitottság” – fogalmazott érdeklődésünkre a lelkipásztor.

Az építkezés megvalósításához Mészáros János Elek énekes 2014 őszén adott jótékonysági  hangversenye volt az első lépés, a koncert bevétele volt az induló összeg. A céladomány-gyűjtés jelenleg is tart, mert a tervek között szerepel még egy toronyóra beépítése és a harang villamosítása is. A gyülekezeti tagok idáig mintegy 3,2 millió forinttal járultak hozzá az építkezéshez.

Az elképzelés megvalósítását a református egyház és az önkormányzat is támogatta, a Budapest-Északi Református Egyházmegye 11 millió forintot adott az építési alapból, a 17. kerületi önkormányzat és képviselői 2,9 millió forinttal járultak hozzá az építkezéshez a három év alatt. A kis gyülekezet nagy építkezése végül 18,5 millió forintból valósulhatott meg Garay András tervezőmérnök tervei alapján.

Az ünnepi istentiszteleten Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök igehirdetésében a Példabeszédek könyve 20. fejezetének 22. verse alapján a tevékeny hit fontosságára hívta fel a figyelmet. Mint mondta, az Urat várni nem azt jelenti, hogy általánosságban várunk valamire, hiszen a Szabadítót várjuk. „Mi gyakran egy-egy élethelyzetből reméljük a kimenekedést, de ő a bűnből és a kárhozatból akar minket megszabadítani. Sokszor csak egy zsemlét vagy egy korty vizet kérünk Istentől, de ő az élet kenyerét és vizét kínálja nekünk.” Majd így folytatta: „Minek kell egy templom mellé torony? Nemcsak azért van rá szükség, hogy a templom jól látható legyen, hanem hogy jelezze: itt találkozhatunk Istennel” – mutatott rá.

Hornyák Julianna lelkipásztor megköszönte a toronyépítésben részt vevők munkáját, majd Dávid szavaival adott hálát az építkezésért: „Most azért, Istenünk, hálát adunk neked, és dicsérjük a te fenséges nevedet. Mert ki vagyok én, és mi az én népem, honnan volt erőnk ennyit adakozni? Bizony tőled van mindez, és csak azt adtuk neked, amit a te kezedből kaptunk.” (Krónikák első könyve 29. fejezet, 13–14. vers)


Szloboda József, a Budapest-Északi Egyházmegye esperese köszöntőjében azt mondta: bár a ma embere gyakran luxusnak talál egy ilyen építkezést, az korántsem felesleges költekezés, mert általa Isten hirdeti jelenlétét. A torony a teremtő Istenre mutat, különösképpen a „hegyen” épült torony.

Riz Levente 17. kerületi polgármester köszöntő szavait nemcsak a város nevében mondta el, hanem mint katolikus, aki református testvéreihez jött el együtt ünnepelni. Hangsúlyozta: az új torony nemcsak városképi szempontból fontos, hanem üzenete is van – Istenhez és az igazi belső értékekhez vezet, a keresztyének összefogásának, erejének szimbólumát láthatjuk benne.



Kóródi József presbitert az ünneplő gyülekezetben szólítottuk meg, ő az új templomtoronyról azt mondta: „Korábban, ha valaki először érkezett a gyülekezethez, úgy igazították útba, hogy az építőanyag-kereskedéssel szembeni épületet keresse, az a templom. Öröm, hogy most már épp fordítva van: a messziről is jól látható templomhoz viszonyíthatunk.”

Az emberek elérése szerinte a személyes kapcsolatok kialakításán múlik. „Hívogatni is fontos, de még jobb, ha az istentiszteletek után nem szaladunk el, hanem rászánunk tizenöt-húsz percet a másikra, mert a személyes beszélgetésekkel közelebb kerülhetünk egymáshoz.”

Huszonöt éve a gyülekezet tagja, ez idő alatt már sikerült jobban megismernie az embereket, sokukkal hétközi kapcsolat is kialakult.  „A hozzám hasonló korosztályba tartozókkal, akikkel együtt neveltük a gyerekeinket, és egy bibliaórás csoportba járunk, még szorosabb a kötelék” – számol be.

Mint mondta, a gyülekezethez tartozás Istenhez visz közelebb, és erőt ad a mindennapokban. „Amikor nehéz helyzetbe kerül az ember, általában a családjához, barátaihoz és közelebbi ismerősi köréhez fordul. Számomra a gyülekezet ez a közelebbi kör, akár a lelkipásztor, a presbiterek vagy a tisztséget nem viselő testvérek. Az igehirdetés pedig gondolkodnivalót ad a következő hétre, vagy éppen segítséget, iránymutatást jelent” – összegzi.

A mintegy nyolcvanezer lelket számláló Rákoshegyen mintegy 120 ember neve szerepel a református gyülekezet választói névjegyzékében. A gyülekezet húzóerejét a középkorúak adják, ők szolgálnak a legtöbbet, de egyre erősödik az ifjúsági csoport is – számolt be kérdésünkre Hornyák Julianna lelkipásztor.
Mint mondta, lelkészként az igehirdetésre fekteti a legnagyobb hangsúlyt. Sokan emiatt maradnak a gyülekezetben, és vannak olyan hitvallók is, akik, ahogy ő fogalmazott: fontos döntéseket hoztak meg, mert komolyan merték venni Isten Igéjét. „Egy bizonyos kor után felismertem, hogy számomra az óra visszafelé ketyeg. Nekem egyetlen dolgom van: a lehető legvilágosabban átadni az üzenetet, ami rám van bízva.” Ennek kulcsa, hogy egyszerűen, érthetően kell fogalmaznia – teszi hozzá.

„Hitünk olyan alapfogalmai, mint az üdvösség vagy a megváltás nem érthető szavak a mai ember számára. Ahogy egyes bibliai történetek is felvethetnek olyan kérdéseket, amelyek bennük fel sem vetődnek. Ilyen kérdés például a gazdag ifjúé: mi jót tegyen, hogy az örök életet elnyerje. Ilyenkor az a dolgom, hogy megtaláljam, mi az, amihez az Ige hallgatói tudnak kapcsolódni. Úgy fogalmazom meg ugyanezt a kérdést, hogy az arra kapott válaszból érezzék: róluk van szó.”

Kicsit mindig magam elé képzeli a gyülekezetet, akikhez szólni fog – árulta el az igehirdető. „Tudom, hogy a gyülekezet jó része a templomban ugyan ott van, de Isten országában nincs jelen, ezért minden igehirdetés meghívás is egyben. Beszélnem kell Isten ajánlatáról, amit nemhogy nem szabad, de végzetes dolog kihagyni. És azt is el kell mondanom, hogy többre vagyunk meghívva, mint ahová eddig elérkeztünk.”

Arra a kérdésre, hogy mivel küzd a mai ember, Hornyák Julianna azt mondta: „manapság az utcán, a tévében és mindenütt abba ütközöm bele, hogy mi mindent megteszünk, vagy éppen kikövetelünk azért, hogy naponta felépítsük az önbecsülésünket. Mostanában gyakran beszélek arról, hogy keresztyén embernek lenni milyen mérhetetlen szabadságot jelent, hiszen az önmagunkról alkotott képünk egyszer s mindenkorra biztos és megnyugtató alapokra épülhet. A legfontosabb üzenetünk, hogy Isten szeret, de ha ebből kivesszük a megváltás lényegét, ajándékát, akkor ez mindig bizonytalan dolog marad. A megváltás ténye azonban szembesít a bűneinkkel is. Nem gondolom, hogy állandóan le kellene nyomni és bűntudatban kellene tartani az embereket, de hívő emberként egyre jobban tudom, hogy a legnagyobb ajándék az, hogy amit rosszul tettem életemben, nem választ el Istentől. Ez tény a hátralévő életemre nézve és azután is.”

Szöveg: Jezsoviczki Noémi, Jakus Ágnes
Képek: Gulyás Sándor, Szép Attila