Ahogy arról korábban beszámoltunk, miután Harmathy András és felesége, Harmathy Ágota elvállalták a szentendrei református gyülekezet lelkipásztori szolgálatát, korábbi gyülekezetük, a szigetszentmiklós-újvárosi református közösség új lelkipásztor után nézett. Hamar meg is találták, akit kerestek Morva Ákos pilisi lelkész és felesége, Morváné Cserna Anett hittanoktató személyében. A négygyermekes házaspár nyolc hónapja él a Pest megyei településen, és ahogy a családfő mondja: nem bánták meg döntésüket.
Felfrissült
„Amikor Szigetszentmiklósról megkerestek telefonon, csak néhány pillanat múlva tudtam válaszolni a kérdésre. A korábbiakhoz képest nem tudtam rögtön azt mondani, hogy köszönöm, de velem ne számoljanak” – idézi fel a lelkipásztor. „Nagyon jót tett tizenhét év után új szolgálati helyen újat kezdeni. Egy lelkésztársam, aki hasonló cipőben jár, egyszer úgy fogalmazott: tizenöt-húsz év után már azt is tudta, mit fognak tőle kérdezni a gyülekezet tagjai. Valószínűleg ők meg ennyi idő után azt tudják már, hogy a föltett kérdésre a lelkész mit válaszol, annyira megismerjük egymást. Ez persze önmagában nem rossz, és nem azt jelenti, hogy ne lehetne három-négy évtizeden át ugyanazon a helyen szolgálni, de nekem ez a váltás nagy felfrissülést jelentett. Fontosnak tartom, hogy akárhol vagyok, jó szívvel tudjam végezni a szolgálatomat.”

Lelkészi hűség 
A lelkész elköteleződése gyülekezete mellett kulcskérdés, már csak azért is, mert a közösség addig nem fog odaállni a pásztor mellé vagy mögé, amíg nem látja az odaszánását – véli Morva Ákos. „Ám ezzel együtt is lelkészként elsősorban Isten elhívott szolgái vagyunk, Ő állít az őrhelyünkre addig, ameddig ezt jónak tartja. Sokáig azt gondoltam, hogy az aktív szolgálati időszakomat végig Pilisen töltöm majd, de Isten ezt másképp tervezte” – magyarázza.

Elengedni egymást
A váltás azonban nem is olyan könnyű. A lelkészcsalád és a gyülekezet élete ideális esetben annyira mélyen összefonódik, hogy egy új szolgálati lehetőséggel is csak óvatosan számol a lelkész. „Ennyi idő után nehéz abba belegondolni, hogy lehet, hogy nekem és a gyülekezetnek is javára válna a változás. Egy ilyen szolgálatihely-váltás azért is komoly próba, mert kiderül, hogy az emberek kihez kapcsolódnak elsősorban: Istenhez vagy a lelkészhez.” Morva Ákos elárulta: eleinte benne is ott motoszkált a hűtlenség érzése, de azt mondja, Isten békességre juttatta döntésében. „Amikor Pilisen bejelentettük a változást, a gyülekezet egyik szeme sírt, másik nevetett. Elveszítjük, aki azt gondoltuk, hogy a lelkészünk, a vezetőnk, a támaszunk, a bizalmasunk; másrészt pedig tudjuk, hogy ez Istennek az elhívása, akarata – mondták.”

A nap is kisütött
A Pilisen töltött tizenhét év azonban kerek egész a lelkipásztor szerint, ezért tudta elengedni szeretett gyülekezete kezét. Az ott töltött időszakra gondolva szép emlékek ébrednek benne.
„Amikor tizenhét évvel ezelőtt szolgálati helyet kerestünk, komor, téli időben látogattunk el a jelölt pilisi gyülekezetbe. Amikor a település határához érkeztünk, kisütött a nap. Ez még többször megismétlődött. A feleségem azt mondta: Ákos, talán ez a napsütés is erre vezet bennünket. Évekkel ezelőtt elmondtuk ezt a presbitereknek, akkor egyikük felesége szólalt meg: Ákos, ez a nap a gyülekezetünkben azóta is süt. Ezt mi is így éreztük. Hiszen, ahogy az egyik elöljáró fogalmazott: ez alatt a tizenhét év alatt belőlem lelkész, belőlük pedig gyülekezet lett. Ez is igaz, hiszen missziói egyházközség volt a pilisi, amikor megkezdtük a szolgálatot. Én pedig egy Ákosból gyülekezeti lelkipásztor lettem.”

A kevés is elég
„Amikor lelkésznek hívott el Isten, akkor abban adott megnyugvást számomra, hogy ne a kamaszkori személyes vágyamat valósítsam meg, hogy megváltoztassam a világot. Az a nagy teljesítmény, ha egy kis közösségben segítesz embereknek; az bőven elég a világ megváltoztatásához. Ezért tudtam jó szívvel elvégezni először egy kis gyülekezet, az inárcsi ifjúsági csoportjának a vezetését, majd a pilisi szolgálatomat is” – fűzi hozzá a lelkész.

Fokról fokra
Morva Ákos arról is beszélt, hogy eddigi pályáján fokról fokra egyre több bízatott rá. Segédlelkészi éve után megerősödve állt a pilisi szolgálatba, és a szigetszentmiklósi felkérésről is azt mondja: egy évtizeddel ezelőtt még nem érezte volna alkalmasnak magát ehhez hasonló feladatra. „Ami nagyon jó érzés ebben, hogy Isten bátorít: most, negyvenhárom évesen vagy abban a férfikorban, hogy a férfierőd következő állomása lehet egy újabb kihívás.”
A miérttől a hogyanig
Bár a lelkipásztor nem karrierben gondolkodik, nem túlzás kihívásról beszélni, hiszen a gyülekezetváltás azt is jelenti: ki a megszokottból, a biztonságosból. „Békességünk volt ebben is, mert amikor tudjuk, hogy miért teszünk valamit, akkor a hogyan másodrangú kérdés. Négy gyerekkel vágtunk bele a költözésbe úgy, hogy Pilisen mindenünk megvolt és nagyon jól is éreztük magunkat. De kaptuk a hívást, ezért vállaltuk a következményeit is. A költözés egyébként nem jelentett elhordozhatatlan terhet, és őszintén mondhatom, kaptunk hozzá Istentől erőt. A feleségem nagyon körültekintően két-három hónapon át előkészítette a költözködést, így az zökkenőmentesen zajlott.”

Minden segítséget megkaptak
Szeretetteljes közegből jöttek és abba érkeztek Szigetszentmiklóson is – idézi fel a lelkész. „A gyülekezetben egy hétig főztek ránk, hogy be tudjuk lakni a parókiát. Annak a székelykáposztának az ízére, amit főzött a gondnok, Sipos Lajos, még most is emlékszem. Huszonöt-harminc fővel ültük körül az asztalt a gyülekezeti teremben, mert annyian voltak ott, akik nemcsak a csomagok behordásában, hanem a berendezkedésben is segítettek. Megkérdezték, hogy zavarna-e, ha a könyveket fölraknák a polcokra. Még a poharakat is eltörölgették. Olyan apróságokra is figyeltek, amikkel órák mennek el. Óriási segítség volt ez nekünk. Egyszer csak azt vettem észre, hogy úgy vannak összerakva a bútorok, mintha én raktam volna össze őket. Mert azok, akik készítették, úgy csináltak mindent, mintha maguknak tették volna, talán még jobban is.”
A diófa
De nem mindent lehet a régi otthonból átmenteni – vagy mégis? Morva Ákos arról is mesélt, hogy négy gyermeke rugalmasan kezelte a költözést, ami hármuknak iskolaváltással is járt. „Nyolc hónap után a gyerekeink még mindig azt mondják, hogy a legjobb barátaik Pilisen vannak, de a második legjobb barátok szigetszentmiklósiak.” Egyik fia azonban sajnálta otthagyni a pilisi parókia udvarán álló gyönyörű diófát – jegyzi meg. „Költözés előtti kérdésére, hogy mi lesz a diófával, nem tudtunk mit mondani, igaz, addig csak sötétben jártunk Szigetszentmiklóson. Már elvállaltuk a szolgálatot, mire világosban is eljutottunk a városba, és csak akkor láttuk, hogy van egy nagyon szép diófa a parókia udvarán. Mondtuk is a fiamnak, hogy megvan a diófa.”

A hőskor után
De a gyülekezeti tagok is meglepődtek, hiszen a lelkészházaspár hamar megtanult több száz új nevet. „Örömmel ismerkedtünk meg új családokkal, sorsokkal” – mondja a lelkipásztor. Majd arról beszél, kivételes, hogy egy gyülekezetben annyi szeretetteljes, tenni akaró lélek legyen, mint a szigetszentmiklós-újvárosiban. Tapintattal, mégis a lehető legtermészetesebben beszélték meg, mik azok a tevékenységek, amelyeket az új lelkész érkeztével is folytatnak, és mi az, amiben ő változtatna. Morva Ákos azt mondja, a gyülekezet életére és jövőjére vonatkozó látást a lelkésznek kell kérnie Istentől, hogy tisztázódjon, mi a közösség küldetése és mi a következő lépés a szolgálatban. „Amit a Harmathy-házaspár idején megélt ez a gyülekezet, az a hőskor volt. Gyülekezetet alapítani, templomot és közösséget építeni semmihez sem hasonlítható időszak egy gyülekezet életében. Ezt a hőskort megismételni nem lehet, de továbbgazdagítani, erre ráépíteni bizony, lehet. Hiszem, hogy Isten erre hívott bennünket.”
Új ambíciók
Az új szolgálati helyen új ambíciók ébrednek – tette hozzá a lelkész. Morva Ákos elmondta, szeretnék a gyülekezetük erősségeit képező házi csoportok és kis csoportok vezetőit szupervízióval támogatni, és a csoportok tagjait kéthavonta közös házi csoportra hívni. Ide azok is eljuthatnak, akik szívesen töltenének több időt a gyülekezettel, de a több napos nyári táborban nem tudnak részt venni. Ezen kívül terveznek azokkal a helyiekkel is, akik nem tagjai a gyülekezetnek. 

„Van egy kis ház a templom mellett, ahonnan idővel a város Bucka nevű részét szeretnénk elérni. Itt különféle nem egyházi jellegű csoportok találkozóinak biztosítunk helyet. Egy angolnyelvórára, kézimunkakörre, nyugdíjasklubba talán könnyebben eljönnek az emberek, közben megismerik a gyülekezetünket, és azt is, mit jelent, hogy valaki keresztyénként él. Talán így könnyebben átlépik majd a templomunk küszöbét is.”
Istenre hagyatkozva
Morva Ákos végül hozzátette: akkor lesz elégedett szolgálatával, ha néhány év elteltével azt láthatja, hogy nem gyengült, hanem erősödött a közösség, amit átvett. „Nem szeretném Isten munkáját korlátozni, hagyom, hogy Ő vezessen. Szeretnék évek múltán lelkiismeret-furdalás nélkül, jó szívvel gondolni arra, hogy ezt a gyülekezetet tovább pásztoroltam.”

Képek: Füle Tamás, családi és gyülekezeti archívum

Kapcsolódó cikkeink:
Feleségével tizenöt éve szolgáltak lelkipásztorként ugyanabban a gyülekezetben, gyermekeik a közösség szeme láttára nőttek fel, a templom megtelt. Mégis megértették: Isten máshová hívja őket. Az elmúlt vasárnap iktatták be Harmathy Andrást a szentendrei református gyülekezetben. A váltás okairól a lelkipásztort és a múlt nyáron még lelkészt kereső gyülekezet presbiterét kérdeztük.
Hajlik, de nem törik el

Néhány évtizeddel ezelőtt még öten-hatan ültek az imaház padsoraiban, az elmúlt hétvégén már teli templomban ünnepelték a református gyülekezet fennállásának századik évfordulóját Pilisen. A Pest megyei kisvárosban összetartó közösséggel ismerkedtünk meg, és azt is megtudtuk: nemcsak a gyülekezeti tagok, hanem a helyi keresztyén felekezetek is testvérként tekintenek egymásra.
Életté váltani