A magyar protestáns történetírás méltán kiemelkedő alakja Bod Péter (1712–1769), aki a 18. századi Erdély társadalmi, kulturális és nem utolsósorban egyházi életében játszott meghatározó és példaértékű szerepet. A református lelkészt, írót, irodalom-, jog- és egyháztörténészt a későbarokk évtizedek legnagyobb magyar tudósaként, Erdély nagyérdemű Kazinczyjaként is emlegetik.

Teljes tudományos tevékenységét, hatását, tisztségeit nehéz lenne felsorolni, életműve egyedülálló a református lelkészek között. Évtizedekkel a reformkor előtt megfogalmazta az igényt egy önálló magyar tudományos akadémiára, tudományos igényességgel foglalkozott az erdélyi nációk (magyarok, székelyek, románok) történetével, lerajzolta Eurázsia és a magyar népvándorlás térképeit, egyik legismertebb művében, a Magyar Athenasban több mint ötszáz magyar írót mutatott be.

Egész életét áthatotta kora eszmeisége, a felvilágosodás és az észközpontú gondolkodás, ő azonban a korban divatos deizmus és ateizmus népszerűsítése helyett a református keresztyén hit kibontakoztatására használta páratlan tudását. Lelkészként azt kutatta, hogy a humán és a természettudományok hogyan segíthetik Isten megismerését és megértését, gyülekezetvezetői tevékenysége a kor és saját családi tragédiái ellenére gyümölcsöző volt. Szerény, kiapadhatatlan tudásszomjú pásztorként emlékeznek rá, aki tudósként nem rejtőzött el a könyvtárak falai közt, nem vált elérhetetlenné, hanem aktívan szolgált gyülekezete, egyháza és az erdélyi magyarság megmaradásáért.

Bod Péter nyolc évig tanult a híres Nagyenyedi Református Kollégiumban, ahol európai szintű műveltséget és tudást sajátított el. A kollégium tanárai folyamatos kapcsolatban voltak holland iskolákkal, így a legmodernebb teológiát és pedagógiát tanították. Maga az intézmény 9 osztálynyi diáknak adott otthont 37 lakással, az akkori diákok a kollégium könyvtáraiban a kontinens legmagasabb fokú műveltségét szerezhették meg.

Bod Péterre a latin műveltség, a homiletika, a történelem és a korban modernnek számító természeti teológia volt hatással, amely tudományos kísérletekkel próbálta megismerni a természetet és ezen keresztül Istent. A tudós lelkész a kollégium egyik partikulájában, Felsőbányán oktatott, itt szerette meg a gyermekek közötti szolgálatot. Későbbi igehirdetéseit meghatározta az a 18. században is elfogadott elv, hogy a keresztyén hitet először a gyermekeknek kell megtanítani.

Az erdélyi református értelmiség tisztában volt az oktatás hiányosságával, és bár a reformáció hazai megjelenésekor alapított iskolák addigra már nagy hagyományú, közismert intézményekké váltak, a török hódoltság és az ellenreformáció komolyan megnehezítették az oktatás kiszélesítését. Többek között ez az oka, hogy a 18. század lelkipásztorai kifejezetten tanító jellegű prédikációkat mondtak el. Bod Péter is azt vallotta, hogy a pedagógia „sarokköve a nemzet megmaradásának”, ha a tanítás nem jó, a nép tudatlan marad.

Magyarigenbe 1749-ben érkezett, ahol több mint 25 könyvet írt. Húszéves szolgálata során maradéktalanul ellátta lelkipásztori teendőit, a magyarigeni gyülekezet a pusztító pestisjárvány és más megpróbáltatások ellenére 40 fővel gyarapodott. Számos temetési prédikációt kellett mondania, de még ezeket is úgy tartotta meg, hogy azzal lelkesíteni tudta a helyi magyarságot. Mélyen hitt a korban népszerű szövetségteológiában, amely az ember életét az Istennel való folytonos szövetségben értelmezte és vizsgálta.

Bod Péter modern igehirdető volt, aki gyakran vitatkozott elképzelt ellenfeleivel a prédikációiban, ez a módszer az érvek és ellenérvek hatékony ütköztetésére szolgált a 18. században. A lelkészek gyakran úgy reagáltak a társadalmi problémákra, hogy retorikai kérdéseket tettek fel, amelyeket megválaszoltak. A tudós lelkész számos történelmi példával élt, szívesen magyarázta a bibliai szakaszokat a magyar történelem szemüvegén keresztül. A felvilágosodás észközpontúságát hívő lelkipásztorként használta fel a hit és az értelem összekapcsolásával.

Bod Péter az akkor divatos haszonelvűség híve volt, azt vallotta, hogy „a hazának semmiképpen ártani nem szabad, de annak nem használni, amikor lehet, nagy vétek.” Igehirdetései közérthetők és képszerűek voltak. Azt vallotta, hogy az ész Isten kegyelmének eszköze, ez a meggyőződés kifejezetten modernnek számított a 18. századi Erdélyben. Egy orvos barátja temetésén így fogalmazott: „Szabad orvossággal rendesen élnie a betegnek, de ne az orvosság erejébe függessze bizodalmát, hanem Isten kegyelmességébe. Akkor helyben hagyja Isten az orvoslásnak mesterségét is.”

Olyan korban élt, amikor a Habsburg-hatalommal kellett felvenni a politikai, kulturális és szellemi harcot, amikor a vallásvesztéssel, a református egyház anyagi javainak elkobzásával és a püspökök kényszerítésével kellett szembenézni. Ahogy az életrajzíró Gudor Kund Botond református lelkész fogalmaz, Bod Péter élete megtartó isteni üzenet, amely egyháza és magyarsága életében értelmet ad a reformátusok mindennapos harcainak. A bölcsesség lelkét kapta, hogy modern tudósként minél több embert vezessen vissza Istenhez.

Forrás: Gudor Kund Botond Bod Péter, a tudós lelkipásztor című előadása (2020. március 6., pasaréti református templom)

Képek: romerterv.hu