„A megszabadult ember tudja, ha szabadságát önmagának megtartja, hogy élvezze, elveszti, mert szabadságának fogságába esik."
Hamvas Béla
Az újrakezdés öröme
A teniszpólót palástra cserélte, de továbbra is szeretné elkerülni a vallási szakzsargont, a bennfentes utalásokat. Nemcsak az értelmiséghez kíván szólni, hanem a kétkezi munkásokhoz is. A korábbi, belvárosi Talipont lelkésze most a kőbányai Küllő lelkészeként, szombati beiktatása előtt mesélt arról, miként gondolkodik a misszióról.
Két református közösség egymásra találását ünneplik április 8-án, szombaton a Külső-Üllői Úti Református Missziói Egyházközség hálaadó istentiszteletén, ahol beiktatják Kiss Sámson Endre missziói lelkészt. A lelkipásztor két éve szolgál a „Küllőben”, és ahogy arról korábban beszámoltunk, nemcsak ő vállalta a gyülekezetépítést Kőbányán, hanem sokan vele tartottak az egészen addig a nyolcadik kerületben működő Találkozási Pont Református Gyülekezetből is, amelynek korábban lelkipásztora volt. A fúziót nemcsak a gyülekezetek önfenntartási nehézségei indokolták, hanem az a szándék is, hogy a Talipont 35 év alattiakból, valamint a Küllő jórészt 50 év felettiekből álló közössége olyan gyülekezetté kovácsolódjék, ahol valamennyi nemzedék együtt, egymással is kölcsönhatásban tapasztalhatja meg, milyen Isten családjához tartozni. Az eddigi tapasztalatok a lelkész szerint azt mutatják: a vállalkozás sokak életében hitbeli megújulást eredményezett.
Növekedésnek indult
Több mint háromszor annyian érkeztek a Talipontból a Kőbánya Gyárdűlő részén található gyülekezetbe, mint amennyien a befogadó gyülekezetbe jártak. Az elmúlt két évben tovább növekedett az egyesült közösség, így tavaly szeptember óta minden vasárnap negyven felett volt az istentiszteletet látogatók száma – számolt be a lelkipásztor. „A növekedésnek több oka van. Ránk talált egy-két házaspár, akik korábban messzebbre jártak templomba, és voltak, akik nemrég költöztek a környékre, és éppen gyülekezetet kerestek. A közelben működött a Kőbánya-Újhegyi misszió, amelynek a megszűnésével nyár közepén néhány család bekapcsolódott hozzánk. Ez egyfajta gravitációs mezőt hozott létre, így más családok, érdeklődők is bevonódtak. Valamelyest megtelt a templom, azt lehetett érezni, hogy aki ide eljön, az nincs egyedül, hanem egy látható közösséghez csatlakozik.”
Nagylelkű fogadtatás
Igaz, volt lemorzsolódás is, hiszen a költözés miatt többen nem tudták vállalni, hogy követik a közösséget új otthonába, míg a megfiatalodott gyülekezetnek otthont adó idősebbek között is volt, aki már nem érezte otthonosan magát a létszámában megduzzadt, stílusában pedig bizonyos pontokon merőben más közösségben. Kiss Sámson Endre szerint azonban éppen az idősek rugalmassága és nagyvonalúsága tette lehetővé, hogy minél előbb kialakuljon az egységes gyülekezet új arculata. „Megindító, amit az egyik presbiterünk mondott nemrég. Nem tudta elképzelni, hogyan tud két ennyire eltérő stílusú közösség együttműködni, de egyre nő benne a hála és az öröm, mióta elkezdett megtelni a templom. Rájött, hogy az, hogy ez a közösség újra növekszik, sokkal fontosabb, mint az, hogy minden ugyanúgy történik-e, mint eddig.”
Új zenei stílus
A közös út kezdetén arról is dönteni kellett, hogy a változtatásokat fokozatosan vagy azonnal vezessék-e be a gyülekezetben. Kiss Sámson Endre elmondta: utóbbi mellett döntöttek, mert később talán nehezebb lett volna ezekre a lépésekre elszánniuk magukat. A délelőtt tíz órai istentisztelet átkerült 10.30-ra, és az istentiszteleti éneklés is megújult. „Valamelyest továbbörökítettük a Talipont zenei világát, vagyis egyaránt éneklünk-játszunk régi és új református énekeket a dicsőítő csoport vezetésével néha dzsesszes, néha népies feldolgozásban. Ehhez az idősebbek is viszonylag hamar hozzáedzőttek. Amit eleinte türelmesen tűrtek, azt mára már meg is szerették” – fogalmazott.
Szolgáló közösség
A talipontosok magukkal hozták a házi csoportokat is, ám a heti rendszerességű imaóra bevezetése mindkét közösség számára újdonság volt. „A fiatalabbaknak egyfajta lelassulást kellett megélniük, hiszen itt volt egy gyülekezet, saját hagyományokkal, szokásokkal, és nem írhattunk felül mindent. Ezzel együtt azt is felismerték, hogy egy hagyományos gyülekezetben is szükség van szolgálatokra, így akik itt maradtak, szinte valamennyien hasznosítják az Istentől kapott ajándékaikat a közösség javára.”
Viszontagságos történet
Minderre nem is kellett különösebben unszolni a gyülekezeti tagokat, hiszen mindkét korábbi közösség valamikori tagjai tisztában voltak vele: csak úgy nem marad fenn egy gyülekezet – tette hozzá. A Külső-Üllői úti gyülekezet történetéhez ez hozzá is tartozik, hiszen legalább háromszor újjászerveződött már. „A húszas évek végén alapították a gyülekezetet, majd a második világháború szólt közbe. A negyvenes-ötvenes években ismét újjászervezték, lett egy barakktemploma a Pöttyös utcai metrómegállónál, amit aztán a hetvenes években felrobbantottak a metróépítéskor. A nyolcvanas években ismét újraalakult a gyülekezetet, akkor épült fel ez a templom, és a közösség is növekedésnek indult. Akik ide járnak, tudják, hogy a növekedéshez szükséges a misszió. Ennek még keressük a módját ma is, hiszen a gyülekezet elveszítette a kapcsolatot a környékkel, és azt valahogy ismét vissza kell nyerni.”
Misszió a lakótelepen
A Bihari utcai templom és parókia Kőbánya Gyárdűlő részén helyezkedik el, a hagyományosan munkásnegyednek számító városrészben hozzávetőlegesen hétezren élnek. A gyülekezethez tartozik a tizenötezres lélekszámú, szomszédos József Attila-lakótelep is. Ez teljesen különálló városrészként működik, ahová sok fiatal család költözött az elmúlt években. Tavaly kezdett el ott egyfajta missziós munkát Szabó István egyházmegyei beosztott missziói lelkész (nem azonos a református püspökkel – a szerk.), vele közösen dolgozunk azon, hogy az ottani környék áldást nyerjen a református egyház, illetve egy majdan induló gyülekezet által. Azt remélem, hogy a Bihari úti anyagyülekezet is inspirációt merít majd az ottani misszióból, hogy úgy lássuk ezt az egész környéket, mint amivel Istennek tervei vannak.”
Párhuzamos valóságok
Kiss Sámson Endre úgy véli, hagyományos módszerekkel nehéz elérni ezeket a városrészeket, hiszen hagyományosan nem rendelkeznek református gyökerekkel. „Párhuzamosan él egymás mellett az itteni szekuláris ember és az egyház, nem találkozik a két világ. Legtöbbször nem is arról van szó, hogy az itt lakók ellenségesek volnának velünk szemben, hanem egyszerűen nem látják, hogy mit tudna hozzáadni az életükhöz az egyház.”
A jobb házasságokért
Házaskurzus indításával kezdték meg a kapcsolatfelvételt és a missziót a lakótelepen élők körében – számolt be a lelkész. „Összefogtunk az Anyahajó Kulturális Egyesülettel, amely fiatal édesanyáknak nyújt segítséget a gyermeknevelésben. Ők szerettek volna olyan tréninget is meghirdetni, amely az apukákat is mozgósítja, ezért hirdettük meg együtt a házaskurzust. Szinte azonnal be is teltek a férőhelyek, ezért elindítottunk azóta még egyet. A kurzus mottója: Lehet jobb a házasságod! Minden alkalommal igényes vacsorával kezdjük az estét, majd előadás következik, a házaspárok pedig négyszemközt feladatokat oldanak meg. Szeretnének jobbítani a közös életükön. Bár ez nem evangelizáció, csak előszoba ahhoz, amit képviselünk, ez már önmagában is gyógyító hatással bír, így áldássá lehetünk számukra.”
Szólni mindenkihez
Noha egyre több a lelki egészségéért tudatosan is tenni akaró felnőtt, a valamikori munkásnegyedekben sokan élnek, akikhez szintén meg kell találni az utat – hangsúlyozta a lelkész. „Én magam is szeretek sokat készülni az igehirdetésre, szeretem a mélyenszántó gondolatokat, ám ezek könnyen lehet, hogy elmennek a hallgatóság füle mellett. Időnként mondják lelkészkollégáim, hogy a gyülekezeteikben sokan a gyerekekhez szóló részét várják az igehirdetésnek, mert az könnyen megragadható, praktikus, egyszerű és épít. Előfordulhat, hogy mi, lelkészek a teológiai képzés során alkalmatlanná válunk arra, hogy bizonyos emberek felé szolgáljunk. Azzal együtt, hogy azt látom, hogy a mi gyülekezetünk elég nyitott, és nem jellemző az értelmiségiek részéről felsőbbrendűségi érzés másokkal szemben. Nem értelmiségi családok is szépen be tudtak kapcsolódni hozzánk.”
Közösségi hit
A gyülekezeti tagok egymásra találását olyan egyszerű gyakorlatok bevezetése is előmozdította, mint az, hogy az istentiszteleteket követően egy kávé, tea mellé invitálják őket. „Magam is fültanúja voltam annak, amikor az első ilyen beszélgetések alkalmával öt-tíz éve ide járó gyülekezeti tagok is bemutatkoztak egymásnak. A keresztyén hit közösségi dolog. Ebben még fejlődnünk kell, ráadásul az új érdeklődők integrálásának is kulcsa lehet, hogy van-e olyan alkalom, amikor kötetlenül tudnak találkozni, beszélgetni egymással az emberek.” A lelkipásztor hozzátette: pozitívum, hogy a korábbiakhoz képest alacsonyabbak az elvárások azzal kapcsolatban, mi mindent kell megadnia egy gyülekezeti közösségnek. „Mivel a fiatalabb generációnak hatalmas igénye van a közösségre, maga a közösség is válhat egyfajta istenpótlékká. Ahol már nem az Ige, nem Isten van a középpontban, hanem az a baráti társaság, amire egy gyülekezetben szert lehet tenni. Ami fontos, de nem helyettesítheti Istent.”
Nyitott házi csoportok
Éppen ezért a lelkész úgy véli, a házi csoportoknak is sokkal inkább nyitott, missziós szemléletű csoportokká kellene válnia, amelyek létszámnövekedés esetén osztódni képesek. „Ehhez el kell tudnunk engedni bizonyos kapcsolatokat, mert fontosabb számunkra a misszió, mint az, hogy kikkel érezzük közel magunkat egymáshoz. Az a vágyam, hogy a gyülekezet olyan testvéri közösség legyen, ahol emberek imádkoznak egymásért és ahol lelki barátságok alakulnak ki.”
Felkészíteni a szenteket
Ezt előmozdítandó szerinte a tanítványozásban is meg kell erősödnie a Küllőnek. A lelkész feladata, hogy felkészítse a szenteket a szolgálatra – véli az efézusi levélre hivatkozva (vö. Ef. 4. rész, 12. vers). „Ez jelenthet csoportvezetést, bibliatanulmányozást, imaszolgálatot, imádságot vagy istentiszteleti szolgálatot. Nagy örömömre nálunk a gyülekezeti tagok olvassák fel a lekciót, az elején ők imádkoznak, és a gyülekezet zenekara szolgál. A szolgálat nemcsak lehetőség, hanem egyfajta Istentől jövő meghívás. Neki szolgálhatunk azzal, amink van, és mindenkinek van valamije, amit be tud dobni a közösbe.”
Őszinte barátságok
Fontos kérdés az is, hogy élhetik meg a gyülekezet tagjai a hitüket a mindennapokban. Kiss Sámson Endre arra biztatja a gyülekezeti tagokat, hogy legyenek kitartóak munkatársi és baráti kapcsolataik ápolásában, hiszen túl nagy a távolság a templom és a civil élet különböző szegmensei között, így csak az őszinte érdeklődésen alapuló barátságok lehetnek alkalmasak arra, hogy a gyülekezeti tagok Istenhez vezessenek másokat. Gyakran, persze, számukra is kérdés, hogyan végezhetnék munkájukat Isten dicsőségére akkor is, ha abban nehéz a szépséget meglátni” – tette hozzá.
Mintha már ott ülnének
Kiss Sámson Endre igehirdetőként törekszik arra is, hogy a prédikációk – amennyire csak lehetséges – hívőket és nem hívőket egyaránt megszólítsanak. Szeretné elkerülni a vallási szakzsargont, a bennfentes utalásokat. „Tim Keller szerint ha azt szeretnénk, hogy nem hívők is feltűnjenek a gyülekezetben, úgy kell prédikálni, mintha már ott lennének. Akkor a jelen lévő hívők azt érzik, hogy ezt ennek és ennek az ismerősömnek is hallania kellene, mert ez neki is szólna. Nekem ez szenvedélyem, néha jobban sikerül, néha kevésbé.”
Ünnepi légkör
Szabadság, kísérletezés és kegyelemközpontúság jellemzi a gyülekezeti atmoszférát – ahogy azt a lelkész két évvel ezelőtti célkitűzésében is megfogalmazta. „Bizonyos formákat megtartottunk, másokat elengedtünk. A teniszpólót palástra cseréltem, és az első évben elgyászoltam a gyülekezetplántáló lelkész szerepét. Elfogadtam, hogy most egy küzdelmekkel teli gyülekezet lelkésze vagyok, egy átlagos lelkész, akinek itt van feladata, és megláthatja a szépséget ebben a szolgálatban is. Az igehirdetéseken és az általam képviselt lelki vezetésen keresztül szeretném itt is a kegyelmet középpontba állítani. Remélem, mindenki érzi a gyülekezetben nemcsak azt, hogy a bűneinktől Isten kegyelme által szabadulhatunk meg, hanem azt is, hogy még a jócselekedeteinkkel sem érdemelhetjük ki ezt a kegyelmet. A legtöbb igehirdetés középpontjában ez áll, ezért az istentiszteleteink légköre ünnepi. Ez az úrvacsoráinkra is igaz: a bűnvallást követően az úrvacsora vétele már nem a vezeklést jelenti, hanem azt a felszabadult örömöt, amit az újrakezdés lehetősége jelenthet.”
Ha szeretne, kapcsolódjon be a Külső-Üllői Úti Református Missziói Egyházközség április 8-i hálaadó istentiszteletére e hét szombaton délután 3 órától a Bihari út 9/A sz. alatt található református templomban. Ez alkalommal iktatják be Kiss Sámson Endre református lelkészt, igét hirdet: Bogárdi Szabó István püspök, a Zsinat lelkészi elnöke.
Képek: Füle Tamás