„Néha arra gondolok, hogy a szégyen a maga kínosságával és értelmetlenségével több kárt okozott a jóságra és boldogságra való törekvésünkben, mint bármely más rossz tulajdonságunk." C.S.Lewis
Eljött az idő
Ünnepélyes keretek között tették le Csömörön azt az alapkövet, amely az utókor számára jelzi, kezdetét vette a még fiatal református közösség álmának megvalósulása: a Magvető gyülekezeti otthon, ezt követően pedig Isten házának felépítése.
„..Mily kedvesek a Te hajlékaid, ó, Seregek Ura. Sóvárog, sőt, eleped a lelkem az Úr udvarai után..." A zsoltár szerzőjének szavai mintha a csömöri református gyülekezet lelkéből szakadnának fel – vont párhuzamot megnyitó beszédében Esztergály Előd Gábor református lelkipásztor közösségének vágya és a 84. zsoltárokból származó gondolat között.A gyülekezet vezetője így folytatta: „Milyen régóta vágyakozunk Isten hajléka után, amely lelki otthonunk e földi vándorlásban! Vágyakozunk arra, hogy itt, Csömörön gyülekezeti házban, majd templomban kereszteljük gyermekeinket, konfirmáljuk fiataljainkat és adjuk össze az ifjú párokat. Hosszú, hitet próbáló út áll mögöttünk, és most a dédelgetett álom Isten kegyelméből valósággá válik. Hozzáfogunk a Magvető Háza gyülekezeti otthonunk megépítéséhez, amely reményeink szerint jövő nyárra elkészül és magába foglalja a gyülekezeti termet, a lelkészlakást és a lelkészi hivatalt" – ismertette a lelkész a várható munkálatokat.Az építésre kijelölt telek korábban fatelepként, majd betonüzemként funkcionált, hátramaradt épületeit azonban hamarosan a hit őriző lángja tölti meg. A csömöriek ezután nem tárgyi eszközöket, nyersanyagokat kapnak, hanem szellemi táplálékot a szorgos református közösségtől a felépülő gyülekezeti otthonban, majd templomban.
„Abban a világban, amikor Nyugat-Európában fölszentelt templomok válnak jobb esetben múzeumokká és kávéházakká, rosszabb esetben pedig éjjeli mulatókká, miközben a Közel-Keleten keresztyén testvéreinket gyilkolják, Magyarországon és a Kárpát-medencében sok száz templom újulhat meg és épülhet föl" – mutatott rá ünnepi beszédében Soltész Miklós. Az egyházi ügyekért felelős államtitkár kiemelte: mindez üzenet a világ felé, ahogyan az is, hogy a csömöri közösség igényli Isten házának megépülését, és ezért felvállalja azt a kitartó küzdelmet, amelynek gyümölcse elsőként a gyülekezeti ház, majd a jövő generációjának is irányt adó református templom építése.„Öröm ebben az időben itt lenni és az országot szolgálni" – hangsúlyozta Soltész, majd hozzátette: „Magyarországon az a több milliárd forint, amelyet egyházi tevékenységre, illetve intézményekre fordítanak, megtérülő befektetés – legyen szó akár iskolák, akár templomok, akár parókiák támogatásáról és megújításáról. Mert azok az idősek, akik egyházi közösségben kapnak segítséget, szeretet is kapnak. Azok a fiatalok pedig, akik egyházi intézményben szívják magukba a tudást, nem kizárólag hívő emberekké cseperednek, hanem nemzetben gondolkodó magyar fiatalokká is válnak."
Soltész Miklós hozzátette: „Ha egy nemzet, egy ország vagy egy földrész élni akar, akkor a keresztyénségre kell építenie. A kétezer éves keresztyénség, amit Krisztustól megkaptunk, ehhez mutat irányt. Amennyiben szolgáljuk ezt a célt, akkor biztos, hogy itt leszünk évszázadok múlva is."Az ünnepségen Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök, a zsinat lelkészi elnöke hirdette az igét. "Az egyháznak Jézus a fundamentuma" – hangsúlyozta. Mint mondta, Jézus minden keresztyén életnek meghatározó közepe, kiinduló pontja és boldog megérkezése. A mennyei jelenésekről írott részlet elvezet ehhez – tette hozzá. „Íme, az első és az utolsó, az alfa és az ómega, az oroszlán, aki bárány. Íme, a mi Krisztusunk. Hozzá hívjon benneteket a megépülő templom harangja, az itt elhangzó igehirdetés. Ő vigasztaljon benneteket szomorúságotokban, erősítsen benneteket életetek minden fordulójában, benne találjátok meg az igaz boldogságot, mert rajta kívül nincs másban boldogság."
Az időkapszula elhelyezését megelőzően Nyilas Zoltán az Északpesti Református Egyházmegye esperese mondott fohászt. Deák Ferenc gondnok ismertette a csömöri református gyülekezett történetét és a korábban szolgálatot végző lelkipásztorokat. Az Úr csodásan működik kezdetű zsoltárt Lipcsey Edit énekművész adta elő, őt követte Pakó Dorina fiatal gyülekezeti tag.Az eseményen részt vett még William McCully belfasti lelkész, valamint a csömöri felekezetek vezetői: Görbe József római katolikus plébános, Johann Gyula evangélikus, valamint Eszes Zoltán baptista lelkipásztor. Nem utolsó sorban pedig Csömör nagyközség korábbi lelkipásztorai, valamint Fábri István, Csömör polgármestere is.Az időkapszulát Szabó István püspök, Soltész Miklós államtitkár, Nyilas Zoltán esperes, Esztergály Előd Gábor, a csömöri gyülekezet lelkipásztora, Deák Ferenc gondok, valamint a gyülekezet legifjabb tagjai helyezték el az utókor számára. Az időkapszulában megtalálható a Biblia, az építkezés megkezdéséről szóló presbiteri határozat, a csömöri református gyülekezet történetéről szóló leírás, a Reformátusok Lapja egy példánya, továbbá a helyi hitéleti kiadvány legfrissebb száma, fénykép a presbitériumról, jelképes összegű aktuális pénz, valamint egy gyülekezeti adomány: egy csomag hegyi kristály.Képek: Karancsi Rudolf
A tudósítás a Reformátusok Lapja eheti számában jelent meg.