Alig egy évvel ezelőtt, amikor a szentendrei református gyülekezet lelkésze bejelentette nyugdíjba vonulási szándékát, a presbitérium számára szokatlan feladat körvonalazódott: új lelkészt kell keresni.
Több mint három évtizede nem volt erre példa. „Kétfajta lehetőséggel élhet ilyenkor a gyülekezet: meghív valakit vagy pályázatot ír ki. Mi a meghívásos folyamat mellett döntöttünk” – idézte fel érdeklődésünkre Szalai Zsolt presbiter. „Így jobban rábízhattuk magunkat Isten Szentlelkének vezetésére, és ez a megoldás diszkrétebb is, nem hozza kellemetlen helyzetbe a pályázó lelkészeket elsősorban saját gyülekezetük előtt.”

A gyülekezet tagjai mintegy negyven jelöltet javasoltak annak az ötfős bizottságnak, amely a presbitériumból vállalta a lelkészválasztás lebonyolítását. Erre az egyházi törvény szerint kétszer hatvan nap áll rendelkezésre. „Mielőtt bármelyik jelölttel felvettük volna a kapcsolatot, meghallgattunk néhányat az internetre felkerült igehirdetéseik és a velük készült interjúk közül. Ezzel már jelentősen szűkült a kör. A presbitériumunk ezt megelőzően ugyanis meghatározta a leendő lelkipásztor profilját, vagyis tisztáztuk, milyen kvalitásokkal, tulajdonságokkal rendelkezzen. Ezt így tartjuk biblikusnak, hiszen adott közösségre szabva meghatározott ajándékkal rendelkező embereket állít Isten szolgálatba. Nem az elérhető legjobb lelkipásztort kerestük, hanem azt, aki a gyülekezetünk számára a legjobb” – magyarázta a presbiter.

Közösségcentrikus, missziós lelkületű, az ifjúság irányába nyitott lelkipásztort próbáltak találni. „Van egy gimnáziumunk és egy óvodánk, fontos volt számunkra, hogy az új lelkész szerethető ember legyen, aki már első látásra szeretetet sugároz.”
A jelöltek száma idővel hét főre csökkent. A bizottság inkognitóban részt vett istentiszteleteiken, meghallgatta igehirdetéseiket. „A templomból kijövet elmondtuk a lelkipásztoroknak, honnan jöttünk és miért, majd megkérdeztük őket, nyitottak lennének-e beszélgetni velünk erről. A szigetszentmiklós-újvárosi gyülekezet lelkészei, Harmathy András és Ágota nemcsak rokonszenvesek voltak, hanem nyitottak is az esetleges váltásra.”

Szalai Zsolt elmondta, a presbiterek folyamatosan imádkoztak azért, hogy Isten mutassa meg, kit válasszanak. „Tudtuk, a válasz Istennél már megvan, nekünk csak el kell kérnünk tőle. A döntéseinket nem saját kútfőből, hanem a Szentlélek vezetésével hoztuk meg. Abban is biztosak voltunk, hogy ha egy lelkész úgy érzi, még van dolga addigi gyülekezetében, nem fog igent mondani nekünk. Ha viszont lezárult ott egy korszak, nyitott ajtókat döngetünk. A Szentlélek el is vezetett egy ilyen nyitott ajtóhoz. Isten pedig gondoskodott a szigetszentmiklós-újvárosi gyülekezetről is, hiszen még gyorsabban találtak lelkipásztort, mint gondolták.”

A presbiter hozzátette: a lelkészválasztásban könnyen meghasonlanak az érintett presbitériumok és a gyülekezetek, ezért nagy ajándéknak tartják, hogy velük nem ez történt. Ebben nagy szerepe volt szerinte annak is, hogy az isteni vezetést, amelyben bíztak, közösségként fogadták, és annak mindenki alárendelte magát. „Életem egyik legnagyobb élménye volt, hogy a Szentlélek kézen fogta a gyülekezetünket, és megmutatta, merre menjünk” – fogalmazott Szalai Zsolt.

Harmathy András lelkész kérdésünkre megerősítette: döntésüket nagyban meghatározta, hogy korábbi gyülekezetükben, Szigetszentmiklós-Újvárosban lezárult egy korszak. Mindez szimbolikusan a templomszenteléssel függ össze – mondta. Ahogy arról korábban beszámoltunk, ez az új alapítású gyülekezet egy rendőrségi épületet alakított istentiszteleti hellyé. A Harmathy-házaspár a kezdetektől tizenöt éven át végezte a missziót lelkipásztorként a gyülekezet szolgálatában. Amikor megtelt a templom, ráébredtek: válaszút előtt állnak.
„Tudtuk, vagy egy második istentisztelet, vagy egy újabb gyülekezet szervezésében kezdhetünk el gondolkodni Szigetszentmiklóson. Így vagy úgy, de megkettőződik a gyülekezet. A lakótelepi missziós ház is megnyitotta akkor már kapuit. De hova hívjuk meg az embereket, amikor így is teli van a templom? Ez volt az a pont, ahol feltettük magunknak a kérdést: nekünk kell-e folytatni az ottani missziót vagy másnak. Mérlegeltük, hogy családként vajon tudunk-e vállalni még egy évtizedes elköteleződést, amit ez a következő szakasz előreláthatólag megkíván. Kértük Istent, mutassa meg, ott van-e a helyünk. Mi nyitottak voltunk arra, hogy máshol folytassuk a szolgálatot. Őszintén szólva, nem éreztem az erőt magamban arra, hogy még egyszer nekilássak itt a közösségszervezésnek. Ekkor érkezett egy küldöttség.”

A szentendrei gyülekezetben inkább a meglévő közösség megerősítése a feladat – tudták meg. Az elmúlt két évtizedben hétszáz fősre emelkedett a gyülekezet létszáma, ami nagyban köszönhető az egyházi intézményeknek. Az iskolaépítés azonban sok energiát elvett, a közösségépítésre kevesebb jutott. A gyülekezeti tagok nyitottak a lelki megújulásra, a tanítványozásra és a misszióra. A város erre különösen jó terep, hiszen számos értelmiségi, művész, üzletember él a településen, akik szívesen kapcsolódnak a reformátusokhoz nemcsak a biblikus alapok, hanem közös értékük, a munka megbecsülése miatt.

„Ha ránézünk Szentendre épített örökségére, az ámulattól eltátjuk a szánkat. A gyülekezet óvodája és gimnáziuma az egész környéken a legjobbak között van. Ugyanakkor, a gyülekezeti konyha is beszédes, de azért, mert szinte az ember kamrája nagyobb nála. Jelzésértékű, hogy eddig nem volt erre szükség.  Két istentisztelet is volt vasárnaponként, mert annyian vannak a templomban, de a bibliaórák közül esti csak havonta egyszer volt. Minden évben egy osztálynyi gyerek konfirmál, de csak egy ifi van, az is csak szeptember óta, és nem is minden héten. Úgy látjuk, a közösségi élet az, amiben tudnánk mit adni ennek a gyülekezetnek” – véli Harmathy András.

Az első év az ismerkedésről szól – tette hozzá a lelkész. „Meg kell értenünk, hogy működik ez a közösség, kikre lehet számítani a szolgálatban. Szigetszentmiklóson nyitott ajtókat adott elénk Isten, bármit végigvihettünk, amit elgondoltunk. Szentendrén szintén a lehetőség a vonzó. Ennek a gyülekezetnek a társadalmi összetételéből adódóan az átlagosnál nagyobb hatása van a fővárosra és az országra is. Az egyházi óvoda és középiskola révén sok szülő megfordul a gyülekezetben, nagy kérdés, hogyan tudjuk munkálni azt, hogy a családok szív szerint bekapcsolódjanak a közösségünkbe. Ez olyan fontos kérdés, hogy erre érdemes egy teljes lelkészi állást létesíteni! Lelkészházaspárként nekünk különös adottságunk, hogy úgy tudjuk megosztani erőinket, hogy közben az intézmények és a gyülekezet természetes egységét tudjuk munkálni és megjeleníteni.”
A lelkész elismerte, akármilyen örömteli is Isten útját követni, veszteséggel is jár. „Sokszor mondtam, hogy nem vagyok normális, hogy kilépek az ismeretlenbe abból a közegből, ahol szeretnek, és akiket mi is szeretünk. Szigetszentmiklóson nőttek föl a gyerekeink, a gyülekezettel együtt éltük meg az életünk egy fontos szakaszát. Veszteségként élték meg ők is a távozásunkat. Másrészt az energiáink végesek, elfáradunk. Ha a vasat is mindig ugyanazon a ponton hajlítgatják, eltörik; ha máshol, jobban bírja. Jót tesz a lelkésznek, hogy nem ugyanabban van állandóan, hanem egy idő után másfajta terhelést vesz magára. És bár az új helyen szeretnénk gyökeret ereszteni, a régi barátságok megmaradnak. A korábbi gyülekezetünk és lelkésze életébe, szolgálatába viszont semmiképpen sem avatkozunk bele. Hagyni kell, hogy a közösség újratanulja kapcsolatait, gyakorolja saját felelősségét.”

„Krisztus szeretete szorongat minket, (…) hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt” (Korinthusiakhoz írt második levél 5. rész, 14–15. vers) – ezek az igék kerültek a szentendrei ünnepi lelkészbeiktató istentisztelet meghívójára. Harmathy András azt mondta, azért, mert a keresztyén élet arról szól, hogy Isten szeret bennünket, és ez a szeretet kimozdít. „Az evangélium összegyűjti az embereket, de ki is sugárzik. Nem a bibliaórák száma fontos, hanem hogy a gyülekezetben olyan támogató közeg alakuljon ki, amely segít mindenkinek érett keresztyénné válni. Hogy az Ige és a Lélek által az emberek megtalálják az Istennek kedves utat a civil életben. Arra buzdítjuk a gyülekezeti tagokat, hogy álljanak oda a gyenge és az erős mellé is, ha kell nőjenek fel, ha kell, hajoljanak le. Arra motiváljuk őket, hogy saját küldetésüket beteljesíthessék. Vagyis nem valamilyen plusz terhet helyezünk a gyülekezeti tagokra. Ha ők vezető beosztásban vannak a társadalmi színtéren, támogatni kell őket, hogy keresztyénként álljanak helyt azon a poszton. Az igazi szolgálat az, amit ők végeznek hét közben. Nagy harc folyik ebben a világban, ezért akkor teszünk jót az országgal, ha krisztusi módon élünk a magunk hatalmával. A gyülekezet a formálódáshoz biztosít hátteret, és ez az a közösség, ahol az erős is gyengének mutatkozhat.”

A szentendrei református gyülekezet érlelődésének jele, hogy már szűknek bizonyulnak közösségi terei. Harmathy András azt mondja: „nem az a kérdés, hogyan szerezzünk ingatlanokat, hanem hogy mi az az élet, ami helyet kér magának.” A lelkészházaspár arra köteleződött el, hogy megismerje és táplálja azt – immár egy másik városban.

Képek: Füle Tamás, Harmathy Balázs