Hálából fakad

A sukorói reformátusok folytatják a nigériai orvosmisszió megsegítése érdekében elkezdett gyűjtési akciójukat.

Negyedmillió forintot gyűjtött össze a Sukorói Református Egyházközség 2020. április tizenhetedikéig a nigériai Onitsha városában található Szent Borromeo Károly Kórház és az ott dolgozó magyar orvosmisszió számára, az összeg már meg is érkezett az intézményhez. Nem egyszeri akcióról volt szó, hiszen az afrikai lakosság ugyancsak rá van szorulva a folyamatos támogatásra, különösen most, hogy a koronavírus-járvány miatt humanitárius katasztrófa fenyegeti. Éppen ezért a sukorói reformátusok folytatják a gyűjtést, és azt tervezik, hogy rendszeresen küldenek adományt az onitshai kórháznak – ha majd erre lehetőség nyílik, akkor nemcsak pénzt, de orvosi eszközöket is. Erre azonban a járványveszély miatt egyelőre várni kell. Addig marad az éhínség enyhítésének lehetősége.

Az onitshai Szent Borromeo Károly Kórház Nigéria egyik legnagyobb nem állami egészségügyi intézménye. A római katolikus érsekség tartja fenn, tizenegy másik kórházzal együtt. A város lakossága nyolcmillió körüli, így szükség is van mindre. Ingyenes állami egészségügyi ellátás itt nincs. A többek között Csókay András és Szeifert György idegsebészek által fémjelzett karitatív orvosmisszió 2017 óta jár Nigériába műtéteket végezni. Az orvosok kiutazását a Fodor Réka missziós orvos nevéhez köthető Afréka Nemzetközi Humanitárius Alapítvány finanszírozza. Az onitshai szeretetkórházban a fizetni nem tudókat is befogadják, senkit nem hagynak ellátatlanul – tudtuk meg Kardos Ábel sukorói református lelkipásztortól.



Inspiráló példák
Miért döntött úgy a sukorói gyülekezet, hogy támogatná a nigériai orvosmissziót? – kérdeztük Kardos Ábelt. „Szeifert György idegsebész professzor három éve költözött Sukoróra, és nagyon hamar megtalálta a hangot a közösséggel. Tiszteletet és megbecsülést vívott ki magának mint nagyon aktív és Istenben bízó ember, aki havonta egyszer az orgonánkon is játszik. Tudományos munkássága tiszteletreméltó. A gammakések specialistája, világszerte komoly szaktekintélyként ismerik el. Mégis elmegy ingyen Afrikába a legszerényebb körülmények közé gyógyítani. Most, a járvány idején itthoni kollégáinak is besegít, hogy tehermentesítse őket, holott már hatvanhét éves elmúlt. Igazi »gyógyíthatatlan« gyógyító, akinek példaadása rendkívül inspiráló számunkra” – válaszolta a sukorói lelkész.

Szeifert György 2018. május 12-én a Sukorói Keresztyén Kör rendezvényén tartott előadást az első onitshai útjáról. A terem dugig megtelt az érdeklődőkkel, akik kíváncsian hallgatták a beszámolót. „Képeket mutatott az afrikai operációinak az eredményeiről, ez egészen mellbevágó élmény volt. Valósággal csodát művelt egyes pácienseivel. Az életéről is mesélt nekünk: református családjáról, gyerek- és kamaszkoráról, hitre jutásáról, Debrecenről, a tanulmányairól. Annak idején elvégezte a Debreceni Református Kollégium Kántorképzőjét is, így képzett orgonistának számít. Annyira személyesre sikerült előadása, hogy őt is és az orvosmisszió ügyét is nagyon a szívébe zárta mindenki. Ez volt az első lépés a gyűjtésünk felé vezető úton.” A végső elhatározásra azonban még több mint egy évet kellett várni.

Tavaly szeptember 29-én Szeifert György már nem egyedül tartott beszédet a vasárnapi istentisztelet után. Eljött vele Izunna Okonkwo, az onitshai kórház főigazgatója, Fodor Réka, valamint Csókay András és felesége. „Csókay András neve fogalom. Az érdeklődő természetű sukoróiaknak nem kellett őt bemutatnunk. Szinkronban fordította angolra a nigériai kórházigazgatónak a prédikációmat. Utána ők kaptak szót, és beszédük elbűvölte a gyülekezetet. Izunna Okonkwo is felszólalt, aki maga is felszentelt pap; doktoriját Belgiumban szerezte meg, New Yorkban pedig egészségügyi manager képesítést szerzett, onnan ment vissza Onitshába szolgálni a népét. Megköszönte a magyaroknak mindazt, amit értük tettek. Nem csak a templomba jöttek el: felkerestek sukorói családokat is, vendégeskedtek náluk, ennek híre is ment Sukorón. Végtelenül szerény emberek, nagy szó volt testközelben lenni hozzájuk.”

Ember tervez, Isten végez
Valahányszor Szeifert professzor elutazott Nigériába, a gyülekezet imádkozott érte és nyomon követte a tőle érkezett híreket, beszámolókat. Ennek köszönhetően született meg az ötlet, hogy gyűjtést rendezzenek. „Amikor az orvosok Nigériába mennek, csak a bőröndjük felét pakolják meg személyes holmival, a másik felébe orvosi eszközöket raknak. Ezt a fél bőröndöt megtölteni nem olcsó mulatság, és ebben láttuk meg a lehetőséget a segítségre” – folytatta Kardos Ábel. „Elhatároztuk, hogy a gyülekezet orvosi eszközökre gyűjt majd, és az orvosmisszió segítségével juttatjuk el a kórháznak. Ennek előnye, hogy kézzelfogható az adomány, és könnyű visszajelzést adni róla az adományozóknak, például a felhasználásról készült fotókkal. Így szemléletessé válik, hogy miért érdemes adni.”



Azután jött a koronavírus-járvány, és keresztülhúzta az előzetes terveket. „Márciusban kaptuk a hírt Fodor Rékától, aki Nigériában maradt, hogy most az éhínség a leginkább fenyegető veszély, az utazás és a csomagküldés pedig amúgy is hamarosan ellehetetlenülhet. Ezért támogatási formát váltottunk: orvosi eszközök helyett pénzt utaltunk át arra, hogy élelmiszert vegyenek a rászorulóknak. Mivel nem volt lehetőségünk istentiszteleten kihirdetni az adakozást, ezért csak azokhoz tudtunk közvetlenül eljuttatni a hírét, akikkel internetes vagy telefonos kapcsolatban állunk, de így is csodálatosan rövid idő alatt összegyűlt negyedmillió forint. Nem csak a gyülekezet szállt be a gyűjtésbe: a helyi keresztyén kör katolikus tagjai is adakoztak. Gyümölcsözően működött az ökumenizmus e téren.”

Az április tizenhetedikén átutalt negyedmillió forintos összeget nemcsak Fodor Réka és a kórház főigazgatója, de a helyi katolikus érsekség egészségügyért felelős munkatársa is külön megköszönte a sukoróiaknak. „A gyűjtés ezzel nem áll meg, hanem folytatódik, Sukoró önkormányzata is jelezte támogatási szándékát. Nem kampányszerűen, hanem rendszeresen küldenénk adományokat a nigériai kórházmissziónak. Bízunk benne, hogy ha a humanitárius katasztrófa elhárul, és a járványhelyzet is enyhül, akkor visszatérhetünk az eredeti elképzeléseinkhez; hiszen a konkrét, a személyes, a látható eredmény jobban megmozdítja az embereket. De addig a rizs vásárlása fontosabb az orvosi eszközöknél. Amint összegyűlik egy nagyobb összeg, újabb átutalást küldünk, bízva abban, hogy ezzel is érdemben tudunk segíteni.”

Ami kaptunk, abból kell adnunk
„Nekem nagyon sok örömöt adott már ez az összefogás” – vallotta meg a sukorói lelkipásztor. „Szeretek másokkal együttműködni és a közös erőfeszítés eredményét megtapasztalni. Úgy éreztem, hogy Szeifert professzort is felvillanyozta az akció, jólesett neki a segítségünk, hiszen ő is tudja, hogy kevesen vagyunk, a mi gyülekezetünk azért kis létszámú. Mégis tíz nap alatt gyűlt össze negyedmillió forint. A sukoróiak az elmúlt időszakban többször átélhették az adakozás örömét, és ez gyümölcsözik is bennük. A csodálatos eredménynek most mindenki örül. Az öröm mellett a hála lehet az, amely újabb adakozásra motiválhat bennünket. Hála azért, hogy nekünk most van miből adnunk másoknak, és hála azért, hogy adódik lehetőségünk az érdemi segítségre. Ezért is folytatnunk kell a gyűjtést.”

A járvány miatt most Magyarországon is sokan kerülnek nehéz helyzetbe, sokan veszthetik el állásukat, megélhetésüket. Kardos Ábel éppen ezért fontosnak tartja, hogy ezt is figyelembe vegyük adakozáskor. „Amit saját életünk során kapunk Istentől, abból kell továbbadnunk az arra rászorultaknak. De, ahogy Pál apostol mondja, azért, hogy másoknak könnyebbségük legyen, nektek ne legyen nyomorúságotok. Csak annyit kell adni, amennyi nem a szánktól vonja el a falatot. De annyit kell adnunk, ha az másnak segítség. Voltak adakozóink, akik a korábbi években veszteségeket szenvedtek el, és most óriási hála van a szívükben, amiért akkor segítséget kaptak. Úgy érzik, nekik is adniuk kell, mert megértették: ha jönnek hozzánk és adnak nekünk, mi is adhatunk másoknak. Hálából adjunk mindazért, ami nekünk jutott!”


Bárki átutalhat adományt a sukorói gyülekezet bankszámlájára, aki egyetért a kezdeményezéssel. Arra kérik azokat, akiket Isten Lelke adakozásra indít, hogy a Sukorói Református Egyházközség 10400889-50495748-55481001 bankszámlájára küldendő adományok közleményében mindenképp tüntessék fel: Nigéria.
 

Fotók: Füle Tamás; Szeifert György (cselekves.org)