Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás, amely egyebek mellett igaz az egyes gyülekezeti közösségek konfirmációval és ifjúsági szolgálattal kapcsolatos gyakorlataira is. Mert bár vannak olyan formai és tartalmi keretek, amelyek valamilyen mértékben mindenhol érvényesülnek, de mindenütt igazodni kell a lehetőségekhez, adottságokhoz, igényekhez is. Emellett az ifjúsági szolgálatokat végző lelkipásztorok személye is erősen meghatározza, milyen ifjúsági közösségszervezésre nyílik mód. Cikksorozatunkban olyan, egymástól eltérő gyülekezeti gyakorlatokat mutatunk be, amelyek mind azt célozzák meg, hogy felelősségvállalásra és gyülekezeti szolgálatvégzésre neveljék az ifjúságot.



A Budapest–Rákoskeresztúri Református Egyházközségben hét éve bevezetett struktúra figyelembe veszi, hogy a hit egyszerre megismerés, szívbéli bizodalom és engedelmesség, így ennek mind a három aspektusára odafigyelnek a fiatalok felkészítése során. Bevezették a mentorrendszert, az évenkénti közös vizsgákat, a menet közben elvégzendő feladatokat, és azt, hogy csak az konfirmáljon, aki valóban készen érzi magát rá. A kétféle ifihez pedig kétféle beavatás is tartozik: egy tavaszi tábor és egy bizonyságtétellel összekötött konfirmáció. Az elsőre talán bonyolultnak tűnő struktúrában a gyülekezet vezető lelkésze, Sóskuti Zoltán segített eligazodni, aki saját feladatkörének tekinti az ifjúsági szolgálatot.

Öt lábon álló konfirmáció
Korábban Rákoskeresztúron is a hagyományos keretek között zajlott a konfirmáció: kétéves előkészítés, a konfirmáción személyes vizsgáztatás, utána ifi. Sóskuti Zoltán ezt komolyan vette, de egyrészt arra ébredt rá, hogy az átadott tudás nem marad meg hosszú távon vagy nem megy kellően mélyre, másrészt arra, hogy sok szülő olyan elköteleződést vár el a gyerekétől, amelyre még nem áll készen. „Annak ellenére döntöttem a változtatás mellett, hogy élő ifijeink voltak, a konfirmáció után is többen köztünk maradtak” – mesélte a lelkész. A bevezetett új struktúra öt lábon áll.



Az első láb, hogy csak az konfirmáljon, aki készen áll rá. „Figyelem, hogy a fiatalok mennyit járnak az alkalmakra és az istentiszteletekre, mennyire aktívak, és van egy tavaszi táborunk, ahol az ifis munkatársakkal együtt elbeszélgetünk azzal, aki konfirmálna, majd visszatükrözzük, hogyan látjuk őt. Ha szükséges, igyekszünk elbeszélgetni a szüleivel és a hitoktatóival is, de ennek során azért próbáljuk kiszűrni a külső elvárásokat.”

A második láb, hogy minden évben minden fiatal vizsgázik, akár akkor konfirmál, akár nem. Mindenkinek legalább egy kérdésre válaszolnia kell – aki konfirmál, annak többre is, és ugyanezen az alkalmon ki kell állnia az úrasztalához és bizonyságot kell tennie. A bizonyságtételt ők maguk írják meg előre, és fel is olvashatják. „Én csak akkor adok a fogalmazásaikra visszajelzést, ha kérik, de nem javítom ki őket. Nem kell felnőttesnek, pontosnak lennie, csak őszintének. Erre eddig mindenki képes volt, és még a legfélénkebb, legzárkózottabb gyerek is élete legszebb pillanataként élte meg. Az egész alkalom inkább egy beszélgetés, bizonyságtétel.”



A harmadik láb, hogy az előkészítő alkalmak frontális tanítás helyett helyett ifis jellegűvé váltak, dicsőítéssel, beszélgetésekkel, éves tematikákkal. Úgy is hívják ezt az alkalmat, hogy KonfIFI, mert ez vált az egyik ifis közösséggé, a már konfirmáltak Oázis Ifije mellett.

A negyedik láb a mentorrendszer és a kapcsolódó füzet, amely összefoglalja, mit kell tudni az egyházról, a Bibliáról, a hitvallásokról. Egy felnőtt és egy ifis mentor kérdezi ki a mentorálttól a megtanultakat, írja alá a füzetet, járul hozzá a konfirmációhoz és a tavaszi táboros részvételhez. Élményközpontú feladatokat is kapnak, amelyek két csoportba sorolhatók: az egyik során gyülekezeti tagokkal kell beszélgetni, interjúzni, körkérdésre válaszokat gyűjteni. A másik bibliaismereti feladatokból áll, például írni kell egy bibliai szereplőről vagy feldolgozni egy páli levelet.”



Az ötödik láb a tavaszi tábor, ahol a konfifisek együtt vannak az Oázis ifisekkel. Ez egyfajta beavató alkalom, amely sokakban mély nyomot hagy. Sokan a tábor hatására döntöttek a konfirmáció mellett. „Akárhány évig járhatnak KonfIFI-re, de aki konfirmál és bizonyságot tesz Istenről, akkor és ott komolyan gondolja.

Ezt azért tartom fontosnak, mert az egy hiteles pillanata volt az életének, amelyhez újra és újra visszatérhet. De ha nem volt az életében ilyen pillanat, ha a konfirmációja nem volt őszinte, akkor nem fog tudni hova visszatérni.”

Arra törekednek, hogy maga a felkészülés inkább élmény és beavatás legyen, mint tudásátadás. „A hitről azt tanítjuk, hogy az egyrészt megismerés – ez a kognitív elem –, másrészt szívbéli bizodalom – azaz érzés vagy érzület –, harmadrészt engedelmesség – tehát akaratból is fakad. Ahhoz, hogy a konfirmációra való felkészítés valóban hitátadás legyen, a hitnek mind a három vonatkozását meg kell, hogy szólítsuk.”



Mentorok és szolgálók az ifiben
Bár az ifikbe néha más lelkészek és presbiterek is beugranak, Sóskuti Zoltán alapvetően inkább a fiatalokat vonja be az ottani szolgálatba – nem ifivezetőkként, hanem mentorokként. „Amikor konfirmálnak, fogadalmat tesznek arra, hogy minimum egy évig visszajárnak a következő konfirmandusgenerációhoz, beszélgetnek velük, bizonyságot tesznek, vagy csak jelen vannak és visszajelzéseket is adnak nekem mint munkatársnak” – magyarázta a lelkész. „Úgy tartunk ifialkalmakat, hogy mindig egy fiatalabbat veszünk magunk mellé. Nemrég egy tavaly konfirmált fiatal tartott olyan ifit, hogy a szemem-szám elállt.” Az a cél, hogy aki bekerül az ifibe, az mást szolgáljon valamilyen módon.

Sóskuti Zoltán odafigyel az ifisek képzésére is, de többen bekapcsolódtak az Ifjúságépítők által szervezett Ifivezető-képzésbe, az IVK-ba is. „Mindig adok nekik visszajelzést, ami önmagában már egy képzés. Aki komolyan veszi a szolgálatot, az igényli is ezt.” Cserébe a lelkész is kap a fiataloktól visszajelzéseket, amelyekre építeni tud.



Hogy az ifisek meddig maradnak az Oázis Ifiben, az rájuk van bízva. A továbblépés legkézenfekvőbb útja egy-egy ifjúsági bibliakör alapítása, erre a lelkész egyébként bátorítja is őket, de nem mindenki fogékony erre. Volt, hogy emiatt párhuzamosan két ifi is működött, de hosszú távon erre nincsen elegendő szolgálói kapacitás. „Ideális esetben átmennek a felnőtt bibliakörök valamelyikébe vagy sajátot alapítanak. A lényeg, hogy a gyülekezetben megkezdett szolgálói úton haladjanak tovább. Ebben sokszor elbukunk, ezt még tanuljuk.”

A lábukkal szavaznak
Az új struktúrára sok pozitív visszajelzés érkezett a fiataloktól. „Egymás után nyíltak ki és többen szárnyakat kaptak. Emellett sosincs fegyelmezési problémám, a tiszteletet mindig megkapom tőlük. Nagyra értékelik, hogy szeretem őket és kíváncsi vagyok a véleményükre, hogy mindenkit dicsérek és biztatok, és hogy mindenkire igyekszem személyesen odafigyelni.

A szeretetteli és elfogadó légkörön múlik, tudnak-e őszinték és önmaguk lenni.

Mindig azt mondom nekik, hogy kérdezzenek, hogy ne érjék be panelválaszokkal, hanem merjenek kételkedni Isten színe előtt, mert Őelőtte lehet kételkedni. Biztatom őket arra is, hogy merjenek vitatkozni velem” – avatott be Sóskuti Zoltán.

Van egy Messenger-csoport, ahol kommunikálnak, és ahol meg kell írni, ha valaki nem tud jönni a következő alkalomra. „Nem kell megmondani, hogy miért, csak tudjak róla. Nem írok névsort és mindig nagyon örülök nekik, ha jönnek. Ők a lábukkal szavaznak. Akinek forrósodik a szíve, az eljön, marad, megszólal.”



A lelkész azt is vállalja, hogy ez a struktúra nehézségekkel, kihívásokkal is jár. „Egyrészt nagyon szerteágazók a feladataim, ezért sokszor nem jut elég figyelmem vagy időm mindenre. Másrészt, ha valaki elkötelezett a sport vagy a zene iránt, amit én a végsőkig próbálok tiszteletben tartani, sokszor minden szándék ellenére a sport meg a zene élvez prioritást a gyülekezettel szemben. Harmadrészt bár élő gyülekezet vagyunk, még sincs mindig annyi mentor, ahányra szükség lenne, és nem is mindenki alkalmas mentornak. Negyedrészt pedig olykor konfliktusok, sértődések, antipátia miatt hagyják ott a fiatalok az ifijüket, még ha a gyülekezetben, az istentiszteleteken továbbra is jelen vannak.”

A rákoskeresztúri lelkipásztornak már harminc évnél is több tapasztalata van az ifjúság körében végzett gyülekezeti szolgálatban, mégis azt vallja, hogy igazából még mindig nem tudja, hogy mitől működik jól ez a szolgálati terület.

„Valamikor előfordul, hogy mindent beletesz az ember, látszólag mégsem történik semmi, máskor pedig van, hogy szinte alig tesz bele valamit és a Lélek kegyelméből mégis valódi csoda történik.”
 

Barna Bálint
Képek: Vargosz
 

A cikksorozat további részei:

Ifisek az önállósodás útján
Az Angyalföldi Református Egyházközség vezető lelkipásztora Szloboda József budapest-északi esperes, az ifjúsági munkát azonban Koroknai-Tegez Ferenc egyházmegyei kirendelt lelkész és Horváth Kinga beosztott lelkész irányítja. Náluk két évig tart a konfirmációra való felkészülés, a konfirmációt követően pedig kétféle ificsoporthoz lehet csatlakozni. Természetesnek veszik, hogy az ifisek közül többen szolgálnak gyülekezeti alkalmakon, hogy a nagyobb ifisek már le is vezetik az ifialkalmakat, és azt is, hogy az ifitábort az ifisek maguknak szervezik. Hogy mindez hogyan alakult ki és hogyan működik pontosan, arról Koroknai-Tegez Ferenccel beszélgettünk.