Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás, amely egyebek mellett igaz az egyes gyülekezeti közösségek konfirmációval és ifjúsági szolgálattal kapcsolatos gyakorlataira is. Mert bár vannak olyan formai és tartalmi keretek, amelyek valamilyen mértékben mindenhol érvényesülnek, de mindenütt igazodni kell a lehetőségekhez, adottságokhoz, igényekhez is. Emellett az ifjúsági szolgálatokat végző lelkipásztorok személye is erősen meghatározza, milyen ifjúsági közösségszervezésre nyílik mód. Cikksorozatunkban olyan, egymástól eltérő gyülekezeti gyakorlatokat mutatunk be, amelyek mind azt célozzák meg, hogy felelősségvállalásra és gyülekezeti szolgálatvégzésre neveljék az ifjúságot.

Elsőként az Angyalföldi Református Egyházközségről lesz szó, amelynek vezető lelkipásztora Szloboda József budapest-északi esperes, az ifjúsági munkát azonban Koroknai-Tegez Ferenc egyházmegyei kirendelt lelkész és Horváth Kinga beosztott lelkész irányítja. Náluk két évig tart a konfirmációra való felkészülés, a konfirmációt követően pedig kétféle ificsoporthoz lehet csatlakozni. Természetesnek veszik, hogy az ifisek közül többen szolgálnak gyülekezeti alkalmakon, hogy a nagyobb ifisek már le is vezetik az ifialkalmakat, és azt is, hogy az ifitábort az ifisek maguknak szervezik. Hogy mindez hogyan alakult ki és hogyan működik pontosan, arról Koroknai-Tegez Ferenccel beszélgettünk.



Vizsga vagy bizonyságtétel?
Koroknai-Tegez Ferenc tíz éve szolgál egyházmegyei kirendelt lelkészként Angyalföldön, előtte tizenhét évig egy faluban, majd hét évig Budapest-Rákospalota-Óvárosban szolgált. „Falun mindenki ismert mindenkit, és ha ott valaki nálam szeretett volna konfirmálni, akkor már eleve ismertem a családi hátterét, amikor pedig motiválni kellett, nem kellett gondolkodnom azon, hogy vajon meddig fogok vele eljutni. Ehhez képest Budapesten leginkább azokat a családokat ismerjük, amelyek már beépültek a gyülekezetbe, de jóval többen vannak azok a fiatalok, akiknek eleinte se a hátteréről, se képességeiről nem tudunk semmit” – hasonlította össze eddigi szolgálati helyeinek adottságait.

Angyalföldön a konfirmációra készülés első évében jobbára a reformátorokat ismerik meg, és a második évben foglalkoznak a hitvallással és egyéb ismeretekkel. Az előkészítőket korábban Szloboda József esperes vezette mint parókus lelkész, de egyházmegyei elfoglaltságai miatt ebben a tanévben már Koroknai-Tegez Ferenc tartja az alkalmakat. Maga a konfirmáció inkább vizsgajellegű. „Én csak azt tudom ellenőrizni, hogy mi az, amit megtanultak. Azt, hogy hogyan hisznek vagy hogy milyen mélységben, azt nem.

De ha valaki két éven keresztül készül a konfirmációra, akkor az elég hosszú idő ahhoz, hogy megérezze: most valami más is történni fog vele, mint egy vizsga.”

A lelkész szerint figyelembe kell venni, hogy a 12-14 éves korosztályhoz tartozó konfirmandusok még gyerekek, tehát nem úgy gondolkodnak az egészről, mint egy felnőtt. Valószínűleg nagy részük szülői nyomásra konfirmál, ellentétben azokkal, akik idősebb fejjel döntenek a konfirmáció mellett. A gyülekezetek többsége azonban azt szokta meg, hogy ebben az életkorban kell konfirmálni, és ezen még akkor is nehéz lenne változtatni, ha lenne ráció a konfirmáció idősebb korra tolásában is. Szloboda József esperes ezért is tartja fontosnak, hogy a felkészülési időszak két évig tartson. A mostani konfirmandusok között is akad, aki hitet tett amellett, hogy ez számára fontos és ez az ő őszinte döntése.

Volt, akiről csak konfirmációja után derül ki, milyen mély megtérésélménye volt korábban, amikor ifisként arra vállalkozott, hogy erről bizonyságot tegyen a gyülekezet előtt. A lelkész szerint ezek a bizonyságtételek olykor erősebb hatással lehetnek a fiatalokra, mint az igehirdetés, és abban is lehet szerepük, hogy a fiatalok a konfirmáció után is a gyülekezetben maradjanak. A látszólag „kikonfirmálók” fölött azért is nehéz pálcát törnie, mert vannak közöttük, akik csak rövid időre tűnnek el, de később visszajönnek, mások pedig azért mennek el, mert elköltöznek a gyülekezet területéről. „Angyalföldre jellemző a folyamatos fluktuáció, tizenöt év alatt a teljes gyülekezet hatvan százaléka lecserélődik.”



Kisifi és nagyifi
Bár a kétféle angyalföldi ifi nem korosztályos bontásban lett elindítva, hanem bárki mehet a konfirmáció után bármelyikre, mivel a kisifi rövidebb és előbb kezdődik, ezért oda jellemzően fiatalabbak – 17 éven aluliak – járnak, mint a később kezdődő és hosszabb nagyifis alkalomra. Koroknai-Tegez Ferenc szerint mindettől eltekintve a két közösség igen hasonló, és nem jellemző, hogy az egyik vagy a másik vonzereje lenne a döntő abban, hogy a fiatalok melyiket választják, sokkal inkább az, hogy a szülők mikortól és meddig engedik el őket. A nagyifit ő felügyeli, a kisifit pedig Horváth Kinga. Havonta egyszer közösen is tartanak egy alkalmat a két csoportnak, de ezen felül is előfordul, hogy benéznek egymáshoz.

Egy átlagos nagyifi-alkalmon az első 30-40 percben mindenki elmondja, hogy az elmúlt héten miért ad hálát, utána egy húszperces dicsőítés következik, majd az, aki fölkészült, fölvezeti az aznapi igeszakaszt és arról vezet le egy beszélgetést egy társa segítségével. Végül imaközösséggel zárnak, amelyből senki nem marad ki. „Tíz évvel ezelőtt még jóval kevesebb éneklés, imádság és interaktivitás volt, ma már komoly vitákra is nyitottak. Ha a beszélgetés vezetője provokatív vagy nem eldöntendő kérdéseket tesz fel, sok mindent kihozhat a többiekből” – magyarázta a lelkész. A kisifisek még bátortalanabbak, az ő alkalmaikat Horváth Kinga egy nagyobb ifissel együtt tartja, de ők is ezen az úton indultak el.

Az alkalmakat levezető ifiseknek nem tartanak képzést, de sokat beszélgetnek velük. „Volt, aki elsőre olyan ifit tartott, hogy leesett az állam, de aki nehezebben tudott rákészülni, az is két-három alkalom után belerázódott és azóta nagyon jó ifiket tart. Ez vonz másokat is, mert rájönnek arra, hogy igazából nem nagy varázslat az ilyesmi” – mondta erről Koroknai-Tegez Ferenc. Az ifik félévi menetrendje általában úgy készül el, hogy elvonulnak egy napra böjtölni azzal az öt-hat fiatallal, akik tartják az alkalmakat. Igét olvasnak, imádkoznak, beszélgetnek, dicsőítenek, elcsendesülnek és megtervezik a következő félévet. Ezek az alkalmak már nélküle is gördülékenyen zajlanak, pusztán a fiatalok részvételével.

Nyáron ifisek szolgálnak az alsósok napközis táboraiban, az ottalvós hittantáborokban, és saját maguknak szerveznek ifitábort. „Ők találják ki, hova menjünk, mit csináljunk, mit együnk, én csak a teológiai hátteret teszem hozzá, a többit egyedül kell megoldaniuk. Képesek rá, mi pedig elfogadjuk azt, amit kínálnak.” Az ifis szervezők felelőssége az utánpótlás kinevelése is. „Én arra törekedtem, hogy minél kevesebbet szervezzek, de legyenek ifisek, akik ezt jól csinálják. Egyrészt ilyen típusú ember vagyok, másrészt az esperesi ciklus szűk két éven belül lejár és nem tudom mit hoz a holnap. Ha és amikor fölállok, akkor az ifiknek úgy kell működniük, hogy észre se vegyék, hogy eljöttem.”



Egyéni utak
Fontos az ifisek gyülekezeti közösségbe való integrációja is. „Ott, ahol felnőttem, ez komoly kihívás volt. Itt viszont az ifisek jelen vannak a gyülekezetben, még csak nem is különülnek el az istentiszteleten a többiektől. Nem látom a távolságot az ifisek és a többi gyülekezeti tag között. Ha például kertrendezés van, ott fiatalok és öregek együtt szolgálnak, akárcsak más összgyülekezeti alkalmakon. Ifiseink pedig nem maradnak örökké ifisek, előbb-utóbb továbblépnek. Maguktól találnak rá az útjukra, ha eljött az idő, nem kell őket sürgetni. Nemrég például három 26-27 éves családi okok miatt nem tudott már ifire járni, ezért szerveztek maguknak online bibliakört lelkipásztori vezetéssel, amelyre ők is rendszeresen készülnek.”

Az angyalföldi ifisek részt vesznek az egyházmegyei vándortréning-alkalmakon és idén a Csillagpont református ifjúsági találkozón is. Ezek jó lehetőségek arra, hogy megismerjenek más fiatalokat és más mintákat. Koroknai-Tegez Ferenc azonban nem az a típusú ember, aki szívesen adna ifivezetési tanácsokat más lelkészeknek. „Mindenkinek olyan mintát érdemes követnie, amely alkatilag illik hozzá, amelyre alkalmas. Ha ezt nem vesszük figyelembe, akkor a máshol bevált módszerekkel is kudarcot vallunk. De a lényeg mindenhol az, hogy 

a lelkész ne végezze el mások helyett a munkát, hanem saját képességei szerint lássa meg, hogy azok, akikkel foglalkozik, mire alkalmasak és mit tudnak kezdeni az adottságaikkal.”

Barna Bálint
Képek: Asszonyi Eszter, gyülekezeti archívum