A dunaszentbenedeki tábor a falu szélén terül el egy eldugott utca végén. A vidéki csendességben senki nem zavar, valóban ideális körülmények között lehet Istenre és egymásra figyelni. A tucatnyi fiatal táborát Ablonczy Tamás lelkipásztor vezeti. A heti kínálatban a számos lelki program mellett különböző sportok, kvízjáték és fürdés is szerepel, valamint a gyülekezetből meghívott vendégek mesélnek az életükről. A napot imával kezdik és zárjak.

 

Ha húsz évig tanulok...
A tizenöt éves Molnár Tibor arról beszél a Parókia portál mikrofonja előtt, hogy számára nagyon tanulságos a tábor, hasznos a többiek gondolatmenetét megismerni és mások szemszögéből megvizsgálni az élet hétköznapi dolgait.
„Érdekes látni, hogy kinek milyen céljai vannak az életben és milyen lépeseket tesz meg értük. Ma délelőtt éppen a megelégedettségről beszélgettünk, és elgondolkodtatott, hogy elégedjünk-e meg azzal, ami van, vagy törekedjünk arra, hogy minél többet kihozzunk magunkból. Azt hiszem, hogy mindig harcolni kell a jobbért, és nem lehet megelégedni. Ha például tanulok, okosabb leszek, nagyobb lesz a tudástáram, és ahogyan mondják, a tudás hatalom. A tudásom által olyan helyzetbe kerülhetek, hogy nem lesznek majd anyagi gondjaim. Ha tanulok húsz évig, negyven évig élvezhetem a gyümölcsét. Nem tartom magam megelégedettnek, például a sportban már sokkal előrébb tarthatnék. Karatézom, és arra gondolok, hogyha minden edzésen csak egy fekvőtámasszal többet csináltam volna az elmúlt években, akkor már nem a zöld övnél járnék. A zöld öv persze nem rossz, de lehetne jobb is – mondja önkritikusan Tibor, aki szeptemberben kezdi meg középiskolai tanulmányait a budapesti Szent Margit Gimnáziumban.

 

A lányok tartják a haragot?
Beszélgetésünkben szóba kerül a hét témája is. A konfliktusokról azt tartja Tibor, hogy korosztályában inkább a lányokra jellemző a konfrontáció.
„Ha a fiúkkal összekaptunk valamin az osztályban, akkor azt gyorsan kialudtuk, és továbbléptünk rajta, a lányok azonban a semmiségeken is összevesztek és hónapokig tartották a haragot. Ha velem valaki bunkó, hamar elszáll a mérgem és másfél óra múlva újra tudunk beszélgetni. Amikor pedig én bántok meg valakit, szeretem rövid időn belül a tudomására adni, hogy nem szándékosan sértettem meg."

 

A menők
Tibor azt mondja, hogy másodszor jött el a budahegyvidéki gyülekezet ifitáborába. A hangulat jó, mindenki megértő és kedves, ez pedig egészen más közeg, mint egy iskolai osztály. A suliban ugyanis mindig akadnak, akik úgy gondolják, többet érnek a másiknál.
„A menő emberek teljesen más stílusban beszélnek, mint ahogyan itt beszélgetünk egymással. Utasítgatnak, parancsolgatnak, és ha a közösség elfogadja őket falkavezérnek, nehezen feloldható konfliktus alakul ki a közösségben" – teszi hozzá.

 

Közös realitás
Kovács Emma Blanka nem hagyna ki egyetlen nyarat sem, mióta konfirmált, mindig részt vesz a budahegyvidéki ifitáborban. A húszéves egyetemista lány azt mondja, hogy ez számára a békesség szigete.
„A gyülekezetben ritkán megyek az ifibe, a kórusban énekelek és gyerekmunkát végzek, de az ifi valahogy kimarad, talán amiatt, mert péntek esténként tartják. Itt, a táborban messze vagyunk a város zajától, kizárjuk a problémákat és csak Istenre és egymásra figyelünk. Jó együtt lenni, beszélgetni. Ez a hét hatalmas löketet ad a hitünkben. Itt nem kell megküzdenünk azokkal a hatásokkal, amik világi közegben érnek, hiszen mindenki hisz Istenben, ellenben a városban sok ateista vesz körül, de nekem van sátánista ismerősöm is, akivel korábban sok vitát folytattunk. Az ifitáborban közös a realitásunk: van Isten, és erről nem kell győzködni a másikat. Ez támogató közösség, ahová az Isten iránti szeretet hoz el minket évről évre – magyarázza a fiatal lány.

 

Ha nem történik semmi
A hét témájáról szólva azt mondja, hogy saját életében az egyik nővérével adódik konfliktusa az életfelfogásbeli különbségeikből adódóan.
„A nővérem művészlélek, szeret társaságba járni, és azt vallja, hogy tapasztalatokat kell gyűjteni az életben, hogy pontos képet nyerjünk a világról. Ha nem is a szöges ellentétét vallom, mint ő, de én amellett, hogy szívesen járok társaságba, szeretek otthon is lenni, olvasgatni, és egyáltalán nem visel meg, ha látszólag nem történik semmi körülöttem. A hitemben azonban megnyilvánul, hogy nem vagyok elégedett önmagammal. Annyi mindent kapok Istentől, de úgy érzem, kevés, amit adok, még nem tanultam meg viszonozni. Gyakran figyelmeztetem magam, hogy sokkal többet kellene hálát adnom. Változtatnom kell: többet tanulni és például kevesebbet káromkodni" - teszi hozzá.

 

Sokat merítettem
Emma Blanka kedvenc programjai között Ablonczy Tamás áhítatait említi, valamint a meghívott vendégek beszámolóit.
„Mindig megérintenek a vendégek történetei, bár sok hívőt ismerek, mégis más, mikor valaki az életéről beszél nekünk. Tavaly egy házaspár mesélt a megpróbáltatásairól, az ő életükből nagyon sokat merítettem. Megnyugodtam, hogy nem probléma az, hogy tizenkilenc évesen nincs még sok dologban tapasztalatom, mert az Isten majd elrendezi, úgy ahogyan nekem a legjobb lesz."

 

Elmélyülni az imában

Ablonczy Tamás lelkipásztor azt hangsúlyozza, a tábor kiváló alkalom arra, hogy összekovácsolja a közösséget és elmélyüljenek a Biblia tanításában.„Együtt töltjük a napokat, reggelente együtt ébredünk, együtt étkezünk, játszunk, imádkozunk, és ez nagyon sokat számít. A beszélgetéseink mélyebbé válnak, mint egyéb alkalmakkor, hiszen itt van időnk arra, hogy Istenre és egymásra hangolódjunk. Ez a hét remek alkalom arra, hogy jobban megismerjük egymást. Elmélyülhetünk imáinkban és a tábor témáiban egyaránt. Elmélyültség és megnyílás, talán ez a két szó a legkifejezőbb. Napközben sok szabadidőnk is van, amikor sportolunk, fürdünk, a hét pedig úrvacsorás istentisztelettel zárul, ami meghitt lezárása a tábornak." 

A budahegyvidéki ifitábor képeit a gyülekezet Facebook oldalán tekintheti meg.

Fekete Zsuzsa
Képek: Facebook