A templom a közösség helye
Mit csinál a gyülekezet, ha a terei és a lehetőségei egyaránt szűknek bizonyulnak az egymással párhuzamosan tartott alkalmainak számához mérten? Természetesen azonnal megoldást keres és persze hosszútávon templomépítésről álmodik.
A gyülekezet vezetésére nézve az építkezéshez kapcsolódnak új feladatok a műszaki bizottság számára, várhatóan hajnalig tartó presbiteri ülésekre lehet számítani, a templomépítő lelkész terhei pedig oly mértékben fognak sokasodni, hogy nem túlzás, ha elkezd gondolkodni a sírhelye megváltásán…
Mindeközben egy tetszőleges, "pozíció nélküli" gyülekezeti tag nem feltétlenül kap esélyt arra, hogy része lehessen a folyamatnak.
Csányi Ildikó, a Külső-Kelenföldi Református Gyülekezet presbitere azon kezdett gondolkodni, hogy hogyan szolgálhatja a templomépítés ügye a közösségépítést. „Évek óta pályázunk a Bethlen Gábor Alapítványhoz, de a közösségépítésünk jobbára a nyári táborainkat és a gyülekezeti hétvégénket jelentette. Szerettünk volna előrelépni közösségként és egyszersmind mozdulni a templomépítés felé is” – osztotta meg érdeklődésünkre.
Ildikó ötlete termékeny talajra talált, Pusztai Gábor presbiterrel szolgálói csapatot gyűjtöttek az ügy köré, textiltervező, építész, belsőépítész, kreatív szövegíró, pedagógus és pszichológus is részese volt az egymást inspiráló társaságnak, ahol szárba szökkent a rajzpályázat ötlete.
„Húsz év alatt megszoktam, hogy nagyjából ugyanazokkal az emberekkel szolgálunk együtt, pedig időközben sokan csatlakoztak a gyülekezetünkhöz. Örültem annak, hogy létrejöhetett egy új csapat, akik közt elsőként valósult meg a rajzpályázat egyik fő célja: közösség formálódott” – mondta Csányi Ildikó.

Lehet otthonunk a templom!
Kreatív csapat jött össze, amely nem csupán a gyerekekben, hanem az egész gyülekezetben lappangó teremtő erőt szerette volna megszólítani. A pályázatra óvodás, alsós, felsős, fiatal felnőtt és felnőtt kategóriákban is érkeztek művek, bár az ötletadó szerint volt olyan pillanat, amikor azon gondolkodtak, lesz-e egyáltalán bárki, aki belemegy a játékba és templomot rajzol 2024-ben. Az, hogy harminchat alkotás született, arról beszél, hogy a gyülekezetnek van kedve játszani, van kedve gondolkodni és egyénenként megnyitni a szívét a kérdés előtt: mit jelent számára a templom és milyenné szeretné tenni azt ő maga.

Nem árt időről időre feltenni saját magunknak is a kérdést: mit jelent számomra a templom? Mivé szeretném tenni? Tehetek-e bármit azért, hogy épüljön?

Mert az óvodásoktól kezdve, az iskolások különböző korosztályain át a felnőttekig valamivé tesszük a templomot azáltal, ahogy gondolkodunk róla, azáltal ahogy jelen vagyunk – vagy éppen nem vagyunk jelen benne. Ahogy kapcsolódunk másokhoz, vagy éppen elzárkózunk, ahogy helyet adunk, helyet keresünk a szolgálatban mindenkinek, vagy éppen kiszorítunk onnan valakit.
Ha nem érünk rá a templom ügyén gondolkodni, vajon ráérünk-e arra a nagyobbra, aki ott van, akinek a nevében összegyűlünk? (Lásd: Máté evangéliuma 12. rész 6. vers)

Szívügyek
Végignéztem gondolatban a református egyház új építésű templomain – nagyságrendileg tizennyolcat vettek birtokba a dunamelléki gyülekezetek az elmúlt tíz évben, míg az azt megelőző tizennégy évben harminchárom épült.
Így vagy úgy, de a templomépítéshez elengedhetetlen az a gyülekezeti közösség, amely az épületet a magáénak tudja. A templom nem önmagáért és nem is a lelkészért van.
Ezt az egyszerű igazságot könnyebb megérteni, ha mindenki részese lehet a közös álmodásnak, sőt már gyermekkorától kezdve abban a tudatban él: a templom az enyém is. Tőlem is függ, hogy milyen most és milyenné válhat.

Kitűnő hittanoktatóink fáradoznak azon, hogy az iskolásokat bevigyék az Isten házába, mert fontos számukra, hogy azoknak se legyen idegen a szakrális tér, akiknek a családja lazábban, vagy még sehogyan nem kapcsolódik a látható egyházhoz. Hajdúné Tóth Lívia lovasberényi lelkipásztor, hittanoktató a Reformátusok Szárszói Konferenciáján 2023-ban beszélt erről a témáról roppant érzékletesen, üzenete éppen erre hívta a megjelenteket: tedd otthonossá a templomot a gyermekeknek!
Nem biztos, hogy az „otthon” képe mindenki számára pozitív jelentéstartalommal bír, de a fantáziánkban megjelenhet mindaz, amivé együtt tehetjük egyházi épületeinket, gyülekezeteinket.

A templomépítés elsősorban a szívekben kezdődik. Ha ott nem épül templom, akkor lesznek falak, lesznek termek, lesz épület, de valójában nem lesz közünk hozzá.

Hús-vér templom
A külső-kelenföldi pályázat rajzain az látszik, hogy gyerekek és felnőttek ma is készek a templomban gondolkodni. Nem a Marvell-univerzumban, a science fiction-ök világában, hanem a templomban, ami lehet, hogy nem „úgy” játszik szerepet a világ megmentésében, mint Pókember, de a gyerekek azt tükrözik vissza, mégis érdemes vele számolni.
Szakmai zsűri bírálta el a beérkezett jeligés pályaműveket, ami azért is fontos, mert azt az üzenetet hordozza: komolyan vesszük a gyermekeket, és komolyan veszünk minden játékos kedvű felnőttet is.
A Juhász István építész, Szakács Zsuzsánna textiltervező művész, Szabadi-Bognár Bettina textiltervező, Oláh Dorottya pszichológus, Benke Gabriella hittanoktató, Pap Lázár újságíró, Szabadi Judit pedagógus, Irlandáné Nagy Gabriella alkotta zsűri képviseletében Szabadi-Bognár Bettina zsűrielnök olyan szeretettel és szakmaisággal méltatta a munkákat, amellyel minden alkotónak méltóságot adott.

A gyermeki fantázia sokszor láttatta várként a templomot, ami biztonságot, menedéket is jelent egyszerre, de megjelent a játszótér vagy a család képe is, ami számomra azt a reménységet mutatja, hogy a templomra mint az öröm és az elfogadás helyszínére is tudnak gondolni a gyerekeink.
Az öt felnőtt pályázó művei arról beszélnek, hogy legalább ennyien azt gondolják: fontos, hogy a templomban közünk legyen egymáshoz is.

A végére hagytam azt, ami miatt ez az egyszerű pályázat elgondolkodtatott, amellett, hogy egy neves vezető tervező a templomban kiállított művek kapcsán elismeréssel mondta, hogy egyik-másik valóban alkalmas arra, hogy egy majdani terv alapötlete legyen.
Mégis valódi otthona a templom talán annak a gyülekezetnek lehet, amelyik úgy tud építezni, ahogy a kisgyermekek. (Lásd: Máté evangéliuma 18. rész 3-5. versek.)
Minden pályázó kapott egy-egy kockát emlékül. Egyszerű fakockák ezek, egyik sem különb a másiknál. (A gyülekezet egyik presbitere, Veres Gábor készítette őket egyébként.)
Ezeknek a kockáknak minden oldalán imádságra hív egy-egy felirat – az ötlet és a megvalósítás is Irlandáné Nagy Gabriellához, a gyülekezet főgondnokának feleségéhez köthető, aki a kreatív háttércsapat egyik tagja volt.

Hadd álljanak itt ezek a rövid fohászok emlékeztetőül, hogy mindenkori templomainkat főként nem munkagépekkel építjük, és érdemes komolyan venni, hogy a legnagyobb mértékben nem is mi építjük.

• Imádkozz a saját szavaiddal!
• Drága Istenünk, adj nyitott szívet országod és igazságod kereséséhez! (Máté 6,33)
• Hittel Rád bízzunk Urunk a tennivalónkat! (Péld. 16,3)
• Hála Jézusunk, hogy Te vagy a sarokkő! (Ef. 2,20)
• Add, hogy mint élő kövek épülhessünk általad! (1Pét. 2,5)
• Köszönjük, hogy Te adsz erőt az építkezéshez! (2Móz. 3,18)
   

​Az illusztrációkat a Külső-Kelenföldi Református Gyülekezet rajzpályázatára érkezett művekből válogattam, amelyek megtekinthetőek április végéig az Ildikó téri templomban.

​