„Reménységen felüli, ami Rákoskerten történik. Épül a gyülekezet, és már nemcsak Rákoskertről járnak hozzánk, hanem a környékéről is” – mesélte lelkesen portálunknak Antal Mariann református lelkipásztor, akit 2024. november 10-én iktattak be az alig egy évvel korábban megalapított Budapest-Rákoskerti Missziói Egyházközség élére. A Makovecz Imre tervezte rákoskerti Mennybemenetel templom elmondása szerint már olyanokat is bevonz, akik korábban nem jöttek közel Isten Igéjéhez, és akiknek az életébe „nem lehet csak úgy ajtóstól berontani”. Nagy kegyelem valamit elölről kezdeni ott, ahol nincsenek szokások, hanem mindent Istentől elkérve kell kialakítani – tette hozzá.

„Templom-e a templom önmagában, üresen? Mi teszi azzá? Mi, az emberek, akik közösséggé formálódva benépesítik ezt a szakrális teret. Ennek feladatát vállalta magára Antal Mariann” – erősített rá a lelkész szavaira Dunai Mónika országgyűlési képviselő, aki a beiktatási ünnepség kezdetén jelképesen átadta Mecseki Hargita Értünk történt című alkotását, amely a templom előterében kapott helyet. A keresztút állomásait ábrázoló műegyüttesről elmondta: lelkünket felkészíti a nagy egész befogadására, általa megérthetjük, hogy a szenvedésnek is lehet, van felsőbb értelme, a vég, a kereszthalál pedig egyben új kezdet is. Mecseki Hargita gyönyörű énekkel is szolgált az ünnepségen.

Üres falakból élő közösség
Antal Mariann Budapesten született, családjával a kilencvenes években költözött Sárospatakra. Onnan a bodroghalászi gyülekezetbe járt, amelynek elhívását is köszönheti. A teológiát Sárospatakon kezdte, majd egy év után átment Debrecenbe. Vallástanári szakot is végzett Szegeden, majd pasztorálpszichológiát Debrecenben és a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. A teológia elvégzése után hatodévét a Budapest-Angyalföldi Református Egyházközségben töltötte segédlelkészként Szloboda József angyalföldi lelkipásztor felügyelete alatt, aki jelenleg a Budapest-Északi Református Egyházmegye esperese. „Ami jó gyakorlatom van, azt mind tőle tanultam” – vallja Antal Mariann.



Tizenhárom évig volt a Zempléni Református Egyházmegyében található Tolcsva parókus lelkésze, ahol szinte a semmiből kellett közösséget építenie. Ennek kapcsán nemcsak a falu szerető közösségére emlékezett vissza, hanem a környező települések lelkészeivel való közös szolgálatokra és a jó ökumenikus együttműködésekre is. „A tolcsvai parókián előttünk ötven évig nem lakott senki, mi újítottuk fel a férjemmel, oda születtek a gyerekeink is. A férjem vadgazdálkodási szakmérnök, mérnök, tanár, a szülei presbiterek voltak Sárospatakon, ott ismerkedtünk meg. Olyan lelkiséget, olyan sziklaszilárd akaraterőt képvisel, amely nélkül nem tudtam volna boldogulni, sem Tolcsván, sem később máshol.”

Életük következő állomása Miskolc-Diósgyőr-Vasgyár gyülekezete volt, ahol tizenegy évig volt lelkész. Itt is az alapoktól kellett építkezni és ismét fel kellett újítaniuk maguknak egy parókiát. A legelső istentiszteleten tizenöten voltak, de a koronavírus-járvány kezdetén a 120 fős részvétel kevésnek számított. „Nem vagyok az az alkat, aki megelégedne azzal, hogy csak elgondoz, azaz szinten tart egy gyülekezetet. Parókus lelkészként építeni és plántálni szeretek, ezért nem véletlen, hogy mindig olyan helyre vezetett az Úr, ahol ez volt a feladat.” Ezen kell most Rákoskerten is munkálkodnia. Régóta vágyott már vissza Budapestre, ezért amikor jött az újabb elhívás, ő igent mondott rá és örömmel tért vissza Szloboda József szárnyai alá.



2023. november 12-én volt az első istentiszteletük Rákoskerten. „Nem volt gyülekezet, csak templomfalak, amelyek megépültéért az itteniek, akik Rákoscsabára jártak istentiszteletre, nagyjából húsz évig imádkoztak. Az üres falakat szó szerint kell érteni, mert kezdetben nem volt itt semmi, de az egyházmegye és az egyházkerület támogatásának köszönhetően lettek asztalaink, székeink, perselyünk, nyomtatónk, számítógépünk, és minden, amire égető szükség volt. Adott volt azonban egy igazi összetartó helyi közösség, ahol a templomépítő alapítvány, a helyi polgári kör, az önkormányzat, a művelődési ház, iskola és óvoda mind együttműködnek egymásért. Nekem csak szeretnem kell az itteni embereket.”

A gyülekezetben sokan vannak katolikusok is, és olyanok is betévedtek a templomba, akik meg sem voltak keresztelve. Elindultak a rétegalkalmak, a bibliaórák, bibliakörök, imakörök, gyermekalkalmak, és élettel telik meg a templomtér. Második csendeshétvégéjükön duplaannyian voltak, mint az elsőn. „Szuper jó csapat a presbitérium, merem azt mondani, hogy minden lelkész ilyen presbitériumról álmodhat. Sokféle szakterület képviseltetve van benne és mindenki hozzáteszi a gyülekezetépítéshez a magáét. Óriási alázat és hála van bennem, hogy megengedi Isten, hogy újra lássam, ahogyan reménységen felüli mértékben lesz élővé egy közösség. Igyekszem minden eddigi tapasztalatommal ezt szolgálni.”



Az örökkévalóság útján
Szloboda József budapest-északi esperes a beiktató istentiszteleten a 139. zsoltár 23-24. versei alapján hirdetett igét: „Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!” A prédikációban elhangzott, hogy életünkben vannak megállók, amelyek szembesítő erejűek, és amelyeknél érdemes számot adnunk arról, hová megyünk és mi a célunk.

„Sok mindenről gondoljuk, hogy az nekünk jár, mert nem arra figyelünk, amerre mennünk kell, hanem arra, ahová mi akarunk eljutni. Azután kudarcot vallunk. Ilyenkor meg kell állni és el kell jutni az Istenig. Tőle kell kérnünk, hogy vizsgáljon meg, hogy mutasson rá, hol rontottuk el” – fogalmazott az esperes. „Az a kérdés, hogy amikor belépsz ebbe a templomba, mi az, ami számodra fontos. Isten nem azt kérdezi, mit tudunk, hanem azt, hogy mit hiszünk. Hiszed-e, hogy nem csak nevében Mennybemenetel-templom ez, hanem a te életedben is, mert Isten előtt járva eljuthatsz a célig?” Szloboda József arra figyelmeztetett, hogy oda kell borulni Isten elé újra és újra, nap mint nap, hogy valóban az Ő útján járok-e.



„A csökönyös, kemény ember nem tud hallgatni, odafigyelni, nem érti meg, hogy a próbatétel nem azért van, mert haragszik az Isten, hanem azért, hogy kiderüljön, hűséges vagyok-e. Mi vajon akkor is meg tudunk-e állni, amikor nehéz? Dávid a zsoltárban ilyen próbatételt kér Istentől. Azt kéri, próbálja meg Isten a hűségemet, hogy megismerjem önmagamat és azt, amire Isten elhívott, és ahová csak az Ő kegyelméből tudok eljutni. Mert csak akkor értem meg, hogy amit én jónak és szépnek gondolok, ami nemes és egyszerű, az Isten előtt semmi. El kell jutni odáig, hogy az ember őszinte Isten előtt, és rá kell ébredni, hogy senki nem ismer minket Nála jobban, mert akkor értjük meg az örökkévalóság útját.”

Az igehirdető azzal folytatta, hogy a mennybemenetel pillanata nem a vég, hanem a kezdet. Így jutunk el Krisztushoz és ahhoz a kérdéshez, hogy megértem-e azt, hogy kicsoda Ő számomra. A mindennapokban is az öröklét a cél, nem pedig a halál, a vég, a betegség vagy a nyomorúság. Minden vizsgálat és próbatétel, amit Dávid is kér, arra irányul, hogy ezt a célt megkapjuk Krisztusban kegyelemből. „Isten már lépett: adott templomot, lelkészt, áldást erre a helyre, a többi rajtatok múlik. Nem az, hogy ez a gyülekezet megmarad-e, hanem az, hogy te megmaradsz-e ezen az úton. Tudod-e ezen az úton és ebben a közösségben szolgálni az Urat, hogy a célnál együtt adhassunk hálát ezért a kegyelemért?”



A prédikációt követően az esperes beiktatta Antal Mariannt hivatali tisztségébe, szimbolikusan átadva neki a missziói egyházközség pecsétjét és kulcsát. Ezután az esperes és a jelen lévő palástos lelkipásztorok Isten áldását kérték a beiktatott lelkészre.



Megmutatni Isten szeretetét
Az ünnepség nyilvános presbiteri üléssel folytatódott, amelyet Demeter Gitta rákoskerti főgondnok nyitott meg. Beszédében a főgondnok az ünnepség mottójául választott 34. zsoltár 9. versét idézte: „Érezzétek, és lássátok, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki hozzá menekül.” Elhangzott, hogy hivatalosan 140 főt számlálnak és közös célként tekintenek az önálló anyaegyházközséggé válásra. „Hálásak vagyunk lelkészünkért. Mariann közvetlenségével, Krisztusra mutatásával, Jézus szelíd arcának felmutatásával küldetést teljesít” – fogalmazott Demeter Gitta.



A főgondnok ezután a presbitériummal együtt átadta Antal Mariannak a gyülekezet ajándékát, egy új lelkészi palástot.



Egy lelkészbeiktatás egyszerre megérkezés és elindulás – hangzott el Hatvani Zoltán önkormányzati képviselő köszöntőjében. „Mariann megérkezett Rákoskertre és rengeteg csoda történt azóta. Bármilyen rendezvényre mentem az elmúlt egy évben, Mariann mindenütt ott volt. Aktív részese lett a közéletnek és a mindennapoknak. Nemrég Tolcsván jártam, ahol mindenki emlékezett rá. Nálunk azonban 13 év nem lesz elég Mariannból.”



Vitéz Szelepcsényi Sándor, a Rákoskerti Polgári Kör elnöke kifejtette: a rákoskertiek mindig úgy érezhették, hogy a Jóisten a tenyerén hordozza őket. Megvalósult az álmuk, itt áll és működik templomuk. Az isteni Gondviselés idevezette a lelkipásztor asszonyt és családját, akik igazi csodát tettek, a közösség pedig azóta példaszerűen gyarapodik. „Szerethetjük őt és sugárzó szeretetét valamennyien érezhetjük” – fogalmazott.



Albert Ferenc, a Rákosmenti Irodalmi Műhely elnöke Rákoskert című költeményét adta elő.



Péter István a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Tanárképző és Zeneművészeti Intézetének igazgatója felidézte: Antal Mariannal zajló egyetemi beszélgetéseik mindig arra futottak ki, hogyan lehet egy gyülekezetet többé, jobbá tenni. „Bár épülünk, újulunk, mégis van, ami örök és változatlan. A templom új, a gyülekezet új, de meg kell tölteni tartalommal, olyannal, amely megfelel a mai kornak, de mégiscsak akkor lesz áldott a közösség, ha az Úr arca jelenik meg benne” – emlékeztetett Péter István.



Sajgó Gáborné, a Sajgó Családi Pincészet és a Tolcsva Bor Kft. ügyvezetője és tulajdonosa felidézte a lelkész tolcsvai szolgálatának áldásait. Arról is mesélt, hogy a lelkész és férje derékig érő vízben pakolták a homokzsákokat árvíz idején.



Földesiné Kántor Mária, a Borsod–Gömöri Református Egyházmegye lelkésze a miskolc-vasgyári szolgálat idejét idézte fel, azt is megemlítve, hogyan meríthettek erőt Antal Mariann „végtelen vehemenciájából”. E mellett felajánlotta segítségét egy helyi nőszövetség megalapításához.



Kiss László népzenész énekekkel köszöntötte az új rákoskerti lelkipásztort.



Szloboda József esperes felidézte közös ismeretségét Antal Mariannal és férjével. Egyúttal köszönetet mondott a rákoscsabai reformátusoknak, mert fáradozásaik nélkül nem lenne se templom, se gyülekezet Rákoskerten.

„A szolgálatba nem fáradtsággal, hanem örömmel álltunk be, és Isten dicsőségére fogunk dolgozni” – fogalmazott válaszában Antal Mariann. „Isten úgy alkotott meg, hogy szeressük az embereket és a jót keressük bennük, ahogy Isten is azt keresi bennünk.” Kiemelte: nekünk kell megmutatnunk Isten szeretetét azoknak, akik soha nem voltak templomban.



Az esperesi áldás után az ünneplés közös szeretetvendégséggel zárult.


Barna Bálint
Képek: Vargosz