Hogyan kapcsolódhat gyülekezeti háttér és lelkipásztori elhívás? Mi lehet a gyülekezet és mi a lelkész szerepe abban, hogy valaki a közösségükből a lelkészi szolgálatot válassza? Ezek a kérdések idén, a lelkipásztori hivatás évében különösen aktuálisak, de máskor is fontos látnunk, vannak-e jó minták ezekben a közösségekben, amelyek más gyülekezetek számára tanulságul szolgálhatnak. Hiszen mi sem árulhatna el többet a gyülekezeti háttér és a lelkészi elhívás összefüggéseiről, mint egy-egy konkrét közösség példája.

A Parókia portál cikksorozatot indított a gyülekezeti háttér és lelkészi elhívás összefüggéseiről, amely során mindig két ember történetén keresztül mutatunk be egy közösséget: az adott egyházközség lelkészén és az egyik volt gyülekezeti tagén, aki azóta maga is lelkészi szolgálatba kezdett. A cikksorozat második gyülekezete a Maglódi Református Egyházközség, az interjúalanyok pedig Bálint Klára maglódi lelkész és Varga Fanni szigetvári beosztott lelkész.

Otthon a közösségben
Varga Fanni Maglódon született, és bár nem voltak lelkész felmenői, de családjában erősek voltak a református hagyományok, ezért amikor az óvodában lehetőség nyílt hittanra járni, őt is beiratták. „Annyira tetszett az ovis hittan, hogy a református mellett katolikus hittanra is jártam” – idézte fel Fanni. „A szüleinket Bálint Klári néni adta össze, a húgomat és engem is ő keresztelt, konfirmált, és eleinte a hittanórákat is ő tartotta. Családunk életét végigkísérte a személye.”



A gyülekezet életébe a hittantáborokon át kezdett bekapcsolódni, ahová harmadikos korától kezdve járt, és vitte magával a húgát is. Egy idő után már szolgálóként vett részt ezeken.

„Ebben a közösségben otthon érezhettem magam, mindig volt helyem és a légkörnek köszönhetően a zárkózottságom ellenére is egyből fel tudtam oldódni.”

Sosem kellett őt nyaggatni, hogy járjon a gyülekezetbe, ment magától, mert második otthonává vált. „Gyerekként nagyon jó volt megélni a táborokban, hogy vannak feladataim, hogy számítanak rám. Konfirmációkor én imádkoztam a konfirmandusok nevében, és ténylegesen megéltem, hogy innentől kezdve a gyülekezet teljes jogú tagja vagyok. Ez nekem nagyon fontos volt. Megéltem, hogy a közösségnek nem mindegy, hogy az alkalmakra eljövök-e vagy sem, mert szeretettel várnak. Ahogy egyre nagyobb lettem, úgy bíztak rám egyre több feladatot.

Gyakorlatilag mindenki hozzátehetett valamit a közösséghez: nem névleges feladatokat kaptunk, hanem olyasmiket, amelyek számítottak.

Mindannyian éreztük, hogy Maglódon van élet, és ehhez az élethez jó csatlakozni.”



A gyülekezetben sokszor egymás kezéből veszik ki a munkát az emberek, és mindig akad köztük, akihez segítségért lehet fordulni. Ugyanakkor az is fontos, hogy senki sincs egyedül hagyva a munkájával. Fanni szerint Bálint Klára személyes varázsának is köszönhető, hogy nehéz neki nemet mondani. „Anyukám és Klári néni két olyan női példa az életemben, akik mind a ketten határozottak, nagyon nagy munkabírásúak, és számomra természetes volt, hogy mindig erős nőkkel vagyok körülvéve. Ez az erő nemhogy nem vett el a nőiességükből, hanem pont azáltal teljesedett ki: attól igazán nők, ahogyan átlátnak és intéznek mindent, ami csak összefut a kezükben. És mindeközben arra is odafigyelnek, hogy emberekkel dolgoznak, akik odafigyelést és érzelmi befektetést igényelnek.”

A maglódi presbiterek hozzáállását szintúgy követendő példaként látta. „Ahogy szolgálnak, az most is megerősítő számomra. Egyrészt ők is csupaszív emberek, másrészt

mindig érdemi visszajelzéseket kaptam tőlük, nemcsak udvarias frázisokat. Odafigyelés van az észrevételeik mögött.”

Kiemelte azok példaadását is, akik szintén lelkészi szolgálatra kaptak elhívást Maglódon. „István Anna hittantanárom volt az egyik legfogékonyabb időszakomban. Inspirált, mennyire érződött benne a Szentlélek munkája. Klári néni lánya, Bálint Anna óvodás csoporttársam volt, később pedig együtt szolgáltunk. Isten adta tehetség ő is. De említhetném más maglódi barátaimat is, akikkel máig egyetértünk abban, hogy számunkra a maglódiság és a gyülekezethez tartozás egyet jelent.”



Fanni először festő szeretett volna lenni, majd történelem és magyar szakos tanár. „Érettségi idején anyukám megkérdezte, hogy nem szeretnék-e lelkész lenni. Akkor azt mondtam erre, hogy ahhoz nagyobb hit kellene. Most már inkább úgy fogalmaznék, hogy akkor még nem volt meg a belső elhívásom. Négy évvel később egy hittantáborban, amikor már többféle gyülekezeti szolgálat területén is volt tapasztalatom, eszembe jutott, hogy engem érdekel a teológia mint tudomány. Azt gondoltam, hogy egyrészt illene történelem szakos tanulmányaimhoz, másrészt érteni is szerettem volna mindazt, amiről a gyerekekkel beszélgettem. Ezt elmondtam Klári néninek, aki azt kérdezte, nem szeretnék-e inkább emberekkel foglalkozni. Igaza volt, ezért kezdtem el a lelkészképzést.”

Közösség a szolgálatban
Nagy váltás volt Fanni számára az ELTÉ-hez képest a Ráday utcai teológia emberléptékű atmoszférája. „Bár nagyon szerettem a történelmet, nem találtam a helyem abban a közegben, ezért amikor a teológián megerősödött bennem a lelkészi elhívás, a történelem szakos mesterképzést már nem fejeztem be. Úgy véltem, amúgy sem lennék jó tanárnak, mert a gyerekek megennének reggelire. Ehhez képest most ironikus módon 18 hittanórám van, és a fő profilom a hitoktatás” – mesélte. A teológián nemcsak a családias közegtől kapott sokat, de az oktatóitól és a hallgatói közösségtől is. Emellett az, hogy kellő mélységben foglalkozhatott Isten dolgaival, elmélyítette önismeretét és kinyitotta számára a világot. Egyértelművé vált számára, hogy a lelkészi hivatás az ő útja.



A teológiai évek során két nagy generációs traumát is át kellett élnie: a kollégiumi tűzesetet és a koronavírus-járványt. Az előbbinél sokat számított a teológushallgatók biztonságos közege, amelynek köszönhetően egyértelmű volt, hogy

jobban oda kell figyelniük egymásra, biztosítva egymás számára az otthonosságot.

Volt mire építkezniük, ráadásul Fanninak ezalatt is ott volt a maglódi gyülekezet. A járvány miatti lezárások azonban a gyülekezeti hátterét is érintették. „Mérges voltam, hogy elveszik tőlünk a személyes találkozás lehetőségét, és féltettem a közösséget. Szerencsére a gyülekezeti életet mindez nem tudta megtörni, csak megerősítette bennünk az összetartozást.” A két trauma máig tartó, együttes hatása azonban az lett, hogy azóta sem tud egy évnél tovább tervezni.

Mikor a gyakorlati évében Kunszentmiklósra hívták, azonnal igent mondott rá anélkül, hogy kikereste volna a térképen a település helyét. „Az ottlétemet nagyban megkönnyítette, hogy a kunszentmiklósi gyülekezet méreteiben hasonló volt, mint a maglódi. Sokat tanultam Pintér Gyulától és feleségétől, Rita nénitől, hálás is voltam a lehetőségért, hogy ott lehettem.”



Később, amikor a Bárdos-Blatt házaspár vezetésével elindult a szigetvári gyülekezetgondozó központ, egy Bárány Ágota szigetvári lelkipásztorral folytatott közös beszélgetésük hatására úgy döntött, hogy ő is Szigetvárra megy. „Ágota megjegyezte, hogy miért kellene elmagányosodnia a lelkészeknek Baranyában, amikor idejöhetnek melléjük a barátok, akikkel támogathatják egymást. Azonnal megtetszett nekem ez a gondolat.”

Bárdos-Blatt Boglárka régóta jóbarátja, ezért örömmel költözött a közelükbe. Fanni Bárány Ágota mellett lett beosztott lelkész, így más területen szolgál, mint Boglárkáék, mégis sokat segítenek egymásnak. „Isten ajándéka, hogy Bogival egyszerre lehetünk barátok és lelkésztestvérek. Mérhetlen nagy energiaforrás, hogy fel tudjuk tölteni egymást.

Az, hogy minden nap találkozunk, nagy segítség abban, hogy hosszú távon se fáradjunk bele a szolgálatba.

Vasárnaponként például én szolgálok a délelőtti gyerekistentiszteleten, majd együtt ebédelek Bogival és a férjével, Szabolccsal, és velük megyek a délutáni istentiszteletükre. Utána mindig visszajelzést adunk egymásnak a prédikációkról, átbeszéljük egymás szolgálati tapasztalatait és ez egyszerre hasznos és felüdítő.”



Kaposvárra került egykori teológustársuk, Szabó Szonja, aki eggyel felettük járt, így mostanában vele is szoktak találkozni, emellett évfolyamuk nagy részével folyamatosan tartják a kapcsolatot.

„Nagyon nagy előnyünk, hogy az a közösség, amit megtapasztaltunk a teológián, az továbbra is működik.

Ez megkönnyíti a távollétet a családomtól és a maglódi gyülekezettől is. Igyekeztem tudatosan megérkezni Szigetvárra, hangsúlyozva, hogy innentől ide tartozom, mert az ember nem tartozhat egyszerre két gyülekezethez. Lassan egy éve vagyok itt, de érzelmileg még nem sikerült leválnom Maglódról. Születésem óta annak a közösségnek voltam a tagja, és mind a mai napig visszajárok oda, mert szeretettel fogadnak. De Szigetváron is van közösségem, és örömmel szolgálok itt.”

Otthon a szolgálatban
Jelenlegi szolgálatában a legnagyobb kihívás számára, hogy pedagógusi és hitoktatói végzettség nélkül kell boldogulnia a hittanórákkal. Kisebb gyakorlatot szerzett már ebben Kunszentmiklóson és Kispesten, de most először kellett egy teljes tanévet végigvinnie. Mégsem bánja, hogy ez a feladata: egyrészt inspiráló és érdekes kihívásként éli meg, másrészt tudja, hogy a gyülekezetépítésben ez is kulcsfeladat. „Olyan kapcsolatot kell kiépítenem a gyerekekkel, amely nem szakad meg a tanítás végével.

A maglódi példa megmutatta, hogy közülük kerülhetnek ki később a gyülekezet szolgálói, presbiterei, lelkészei, ezért hosszú távon kell gondolkodom”

– mondta Fanni. „Bár mások az itteni és a maglódi adottságok, a magammal hozott alap mégis hasznosnak bizonyult ehhez.”

Bárány Ágota örül annak, hogy Fanninak van ideje, ereje és lelkesedése az ifjúsági munkára, nyitott az ötleteire és hálás azért, hogy sok olyan szolgálatot újraindít, amely a járvány idején megszakadt. Természetesen táboruk is lesz: egyelőre csak napközis, de ez is fontos a gyerekek számára. Fanni abban reménykedik, hogy mindebből nem egy félig maglódi, félig szigetvári hibrid rendszer épül, hanem egy jól működő saját modell.

„Minél több időt töltök itt, annál otthonosabban érzem magam. Szeretek dolgozni, és akkor érzem magamat jól, ha hasznos vagyok. Szeretném, ha láthatnám majd a közös építkezésünk kifutását, a gyümölcseit. De Istenre bízom, hogy hosszú távon is itt tart-e vagy máshová szólít el – az Ő gondviselése mindig nagyon egyértelmű volt számomra.”


Barna Bálint
Képek: Füle Tamás, Maglódi Református Egyházközség, családi archívumok
 

Kapcsolódó írásunk:

Szívbéli bizalom, hiteles szeretet
A befogadó, hiteles szeretetnek köszönhető, hogy a maglódi gyülekezet olyanná lett, mint egy nagy család. Bálint Klára lelkipásztornál jártunk.