Tabutémák a gyülekezetben

Lelkipásztorok kérték, tavaly indult útjára a dunamelléki lelkésztovábbképzés „Tabutémák a gyülekezetben" című sorozata. A kurzus azokkal a kérdésekkel foglalkozik, amelyek mindenkit foglalkoztatnak, de kevesen mernek beszélni róluk. A többi közt ilyenek a válással kapcsolatos családi viszályok, a lelkész és a presbitérium közötti ellentétek, az eutanázia és az öngyilkosság a gyülekezetben, a lelkészek jövedelmezése, valamint egy igen jól ismert probléma: a pletyka és a rágalmazás.

A novemberben tartott mátraházi kurzus célja az volt, hogy a résztvevők megoldási lehetőségeket keressenek és találjanak a Biblia tanításai szerint azokra az esetekre, élethelyzetekre, lelkigondozói szituációkra, amelyekkel a gyülekezeti lelkipásztorok szembesülnek. „Pénzkérdés, álarcok, szexuáletika, kiégés, pletyka, eutanázia – csupa olyan témakör, amelyről mindannyian gondolkodunk, de beszélgetni nem szoktunk róluk, pláne nem őszintén" – mondta a Parókia portál kérdésére a kurzus egyik résztvevője.

A vörös haj és a franciaágy
Mindenki beleszól mindenbe – így summázta az egyik lelkész tapasztalatait.
„Amikor a gyülekezetbe kerültem, a presbiterek még azt is meghatározták, hová tegyem a két ágyat, kifogásolták ugyanis, ha összetolom, mondván, az már franciaágy, mit akarok én azzal, pedig az ápolásra szoruló édesanyámat készültem magamhoz venni."
Nehéz ellenállni a megfeleléskényszernek – tette hozzá a lelkipásztor. „Egyszer kipróbáltam a vörös hajszínt, nem volt jó ötlet, mert nem állt jól, de hogy mit kaptam érte a gyülekezettől... Megtanultam, hogy nem lehet mindenkinek megfelelni, ezért nem is szabad erre törekedni, mert egy idő után a fontosabb dolgokban is szem elől tévesztjük az Úristent."

„Imádkozzatok értem!"
A kurzuson részt vevő lelkészek elmondták: hivatalos fórumokon inkább kollégaként és nem testvérként találkoznak, a lelkésztovábbképzés azonban közelebb hozta őket egymáshoz, és a testi-szellemi feltöltekezésre, kikapcsolódásra, nézőpontváltásra is jó alkalmat adott. A késő estébe nyúló beszélgetésekben megosztották egymással örömeiket és azt is, hol akadtak el szolgálatukban. Sokan új lendületet nyertek. „Magával ragadott, megihletett az egyik lelkész kolléga hevülete. Olyan tisztán, szinte naivan mesélt az ima és az evangelizáció hasznáról. Mi, lelkészek, gyakran úgy vagyunk vele, annak az ideje már lejárt, pedig ez nem igaz, csak sok szolgálatnak nem láttuk a gyümölcseit, ezért közömbösek lettünk. Miután hazajöttem a kurzusról, kértem a presbitériumot, hogy imádkozzanak értem az igehirdetés előtt, hiszen együtt építjük Isten országát."

„Férfiként sem unatkoztam"
A képzésen nagyjából kiegyenlített volt a nemek aránya, bár a férfiak többen voltak. „Ott voltam az első tabutémákkal foglalkozó kurzuson, ezért kifejezetten vártam már a másodikat" – számolt be tapasztalatairól egyikük. „Érdekes kérdések, pergő hozzászólások, intenzív gondolkodás jellemezte az együttlétünket, vagyis ez a kurzus unalmasnak egyáltalán nem mondható" – fogalmazott.

Nyomor és dúskálás
A valamennyi lelkészt érintő kérdések egyike a lelkészek javadalmazása volt. „Nincs igazán szabályozva a jövedelmünk, és ebben óriási különbségek vannak lelkész és lelkész között. Vannak, akik szinte nyomorognak, és olyanok is, akik szinte megbotránkoztató színvonalon élnek. Saját anyagi helyzetéről épp ezért egyik véglet sem szeret beszélni."

„Mi is meg fogunk halni"
„Az eutanázia mellett a kurzuson foglalkoztunk a saját halálunkkal való szembesüléssel is" – számolt be egy résztvevő. „A műhelyvezetők a legáltalánosabb kérdések megválaszolásakor mindig igyekeztek magunkra terelni a figyelmünket. A kiscsoportos beszélgetések egy-egy szálon még tovább futottak, minden csoportban másra helyeződött a hangsúly, mindig a leglényegesebbre, és a legérintettebbeknek volt lehetősége megszólalni."

„Alázatosabbak lehetnénk"
A lelkésznek is szüksége van lelki társra vagy társakra – állítja a megkérdezettek egyike. „Van, akinek ez megadatik, van, akinek jobban kell keresnie a lehetőséget. Amikor két lelkész találkozik, elsősorban a szerepek találkoznak és nem a két ember. Lehetne tenni ez ellen, ha alázatosabbak lennénk, és levennénk az álarcainkat."

Amikor van az ember
A tabutémák kibeszélésével foglalkozó kurzus alapvető szabálya a titoktartási kötelezettség. Erről így fogalmazott az egyik résztvevő: „Ha nem merem rábízni magam egy közösségre, és nem hiszem el, hogy megtartják, amit másnak nem mondanék ki, akkor nincs az ember, akkor végtelen vagyok. Szükséges egy ilyen közeg, ahol megbíznak bennem és én is másban."

Rivalizálás nélkül
Őszinteség, bizalom, közösség – ezekről szereztek tapasztalatot egymás közt a dunamelléki lelkészek. „Akik hasonló körülmények között szolgálunk ugyanott, van egy kis rivalizálás közöttünk. Ezt nem lehet kimondani, de letagadni sem. Csak a számok beszélnek – nehéz, hogy ezek alapján ítélik meg a szolgálatunkat. A számok azonban nem tükrözik a valós eredményeket, mégis folyik a küzdelem egymás között. Most pedig végre nem ez történt."

Szabad elfáradni
„Karsay Eszter és Kereskényi Sándor lelkészek vezették a kurzust" – számolt be kérdésünkre Szabó Gabriella, a lelkésztovábbképzés szervezője. „Olyan kérdésekre kerestük együtt a választ, mint az, hogy miért tabu az elfáradás az egyházban, miközben a lelkészeknek nincs behatárolt munkaideje. Amíg ma egy ember értékessége azon múlik, milyen sikereket ér el és mennyi pénzt keres, addig nekünk arra kell törekednünk, hogy ne a sikereket hajhásszuk, hanem a gyümölcsökre tekintsünk."

Szabad-e válni?
Egyre több a válás, és egyre kevesebb szó esik róla lelkészek között – tette hozzá a képzés koordinátora. „Szabad-e válni? Szüntelen hangzik a kérdés. Tény, hogy válnak református lelkészek is. Hogy szabad-e vagy sem, arra más-más válaszokat kapunk kegyességi irányzatoktól függően. Az biztos, hogy egy lelkipásztor hitelességét alapvetően aláássa a válás ténye. Az pedig újabb kérdéseket vet fel: Szabad-e újra házasodni? Elvált lelkészként hogyan eskessek? Hová fordulhat a lelkipásztor, ha válni kényszerül? Milyen megelőzés létezik az egyházban? Merünk erről nyíltan beszélni? Hogyan és mit lehet ebből a folyamatból megosztani a gyülekezettel? Hogyan kezelje a presbitérium, ha a papjai válnak? Hová fordulhatnak ők?"

Mit mondjunk?
A harmadik nagy kérdéskör az eutanázia és az öngyilkosság kérdése voltak. „Az élet az Úré, még akkor is, ha megöregedik valaki. Melyek azok a határhelyzetek, amikor Isten kezeibe helyezve az élet szentségét, a lelkipásztornak állást kell foglalnia ezekben a kérdésekben a család kérésére? Hogyan, mit lehet ilyenkor mondani, tenni?"

A krediteken túl
A kurzuson eddig részt vevő lelkészek igényelték a folytatást, felvetődött, hogy legközelebb az abortusz kérdéséről is essék szó, ami nemcsak lelkigondozói beszélgetések témája lehet, de lelkészcsaládok is érintettek lehetnek benne. Megtisztulás, fellendülés – ezekkel a szavakkal jellemezték a lelkipásztorok az idei tabutémákat feldolgozó kurzus hatását. Ahogy egyikük fogalmazott: jó lenne, ha minél többen eljönnének rá, nemcsak a kreditpont megszerzése, de a saját lelki egészségük érdekében is.

Jakus Ágnes 

Kép: Szabó Dóra; Kalocsai Richárd/ reformatus.hu