„Ne féljünk a tárgyaktól!” – biztat mindenkit Fogarasi Zsuzsa, a kecskeméti Ráday Múzeum igazgatója, aki munkatársaival együtt azon dolgozik, hogy ne csak lelki és szellemi kincseket tekintsünk a magyar református örökségünk részének, hanem azt a gazdag tárgyi kultúrát is, amelyet az előttünk járók ránk hagyományoztak. Az intézményvezető munkája elismeréseként 2024-ben Móra Ferenc-díjat kapott, amely a magyar muzeológusoknak adományozható legmagasabb állami szakmai kitüntetés.

„Az én esetemben a díj valószínűleg nem a tudományos munkának szól, hanem az intézményszervezői tevékenységemnek. Bevallom, nagyon jólesik, de még a díjnál is hálásabb vagyok mindazért, amit a Ráday Múzeumban sikerült elérnünk. Muzeológusi pályám végén járok, 2025 végén itt szeretném hagyni a múzeumot és nyugdíjba menni, de ezt azzal az érzéssel tehetem meg, hogy az elmúlt negyven év fáradozásainak meglett az eredménye” – fogalmazott.



Kecskeméten van otthon
Fogarasi Zsuzsa anyai ágon református családba született. Édesapja katolikusként lett része a kecskeméti református gyülekezetnek: járt istentiszteletekre, megkritizálta a prédikációkat, benne élt a közösségben. „Számunkra természetes volt a templomba járás és sok olyasmi, ami akkoriban azért mások számára nem. Édesanyám öccse, Varga László későbbi dunamelléki főjegyző lett a keresztapám, aki élete java részében Kecskeméten szolgált, ezért nagy hatással volt a lelkiéletünkre” – mesélte.

Az egyetemre már a férjével, Kozmács Istvánnal együtt járt, akivel gimnazistaként találtak egymásra. Szegeden végzett magyar–történelem szakon, ezután pedagógusként kezdett el dolgozni. „Kiskunmajsán a hatvanas évekre hajazó állapotokkal szembesültem, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy felhagyjak a tanítással. Laktam Szegeden és Budapesten is, de egyik sem volt komfortos számomra. Végül visszatértem Kecskemétre, ahol része voltam a városi közösségnek. Itt érzem magam otthon.”

A Ráday Múzeumba 1985-ben került. „Az alapító igazgató Szabó Julianna volt, Szabó István későbbi dunamelléki püspök nővére. Bár az intézményt hivatalosan 1967-ben alapították, csak 1983-ban találtak neki helyet Kecskeméten. Szabó Julianna sok tárgyat maga gyűjtött össze, ez képezte a gyűjtemény alapját. Mikor azonban külföldre költözött, sokáig nem találták az utódját. Végül én magam jelentkeztem a feladatra, Tóth Károly akkori püspök és a Ráday Gyűjteményt vezető Benda Kálmán akadémikus pedig kineveztek igazgatónak.”



Cifra nyomorúság és virágzás
1986-tól művészettörténet szakra járt, hogy szakmailag felzárkózzon, de elmondása szerint a képzés nagyon elméletorientált volt, ezért a gyakorlati tudást Takács Bélától, a legendás debreceni muzeológustól sajátította el, aki szintén Móra Ferenc-díjas lett. „Akkoriban többen is panaszkodtak arra, hogy művészettörténészek félnek a tárgyaktól. A tárgy viszont azt szereti, hogy ha jól megnézik, körbeforgatják és úgy állapítják meg, mit kell tudni róla. A jó elmélet a tárgyak vizsgálatából fakad” – magyarázta az igazgató.

Kinevezésekor az intézmény alig volt több egy állandó egyházművészeti kiállításnál, amelyet bővítenie kellett és integrálnia a Ráday Gyűjtemény rendszerébe. Hogy milyen egy jó vezető, azt Benda Kálmántól tanulta meg. „Az egyházban világiként, ráadásul nőként akkor hátrányos helyzetből indultam, ezért hálás voltam neki, hogy mentorommá lett. Nekem lett először jogosítványom a Gyűjteményben, ezért sokszor voltam sofőrje, és viszonylag gyakran jött Kecskemétre is, mert a felesége, Marika néni kecskeméti volt.”

A nyolcvanas évek második felében az állampárt szívesen büszkélkedett azzal, hogy egyházi múzeumok is működhetnek az országban, így gyakran hoztak fontos vendéget a Ráday Múzeumba. Emellett az emberek számára is újdonságként hatott a gyűjtemény, ezért rengeteg látogatójuk volt. Miközben sokszor anyagi nehézségekkel küszködtek – Fogarasi Zsuzsa szerint a cifra nyomorúság időszaka volt ez –, a megnőtt érdeklődésnek köszönhetően az intézmény virágzásnak indult.



Igazodva a lehetőségekhez
A rendszerváltás után stabilizálódott a kisebb gyűjtemények anyagi helyzete, köztük a Ráday Múzeumé is. „Antall József miniszterelnök azt vallotta, hogy a nemzeti kulturális örökségéért a nemzet felelős, és függetlenül attól, hogy kinek a tulajdonában van, a kulturális örökségnek jár támogatás” – magyarázta Fogarasi Zsuzsa. Máig büszke arra, hogy náluk volt a Magyar Múzeumok Szövetségének egyik közgyűlése, amelyen akkoriban még együtt vett részt minden múzeum a kicsiktől a nagyokig.

A kilencvenes évek után csökkent az egyházi tárgyak iránti érdeklődés, és ez érződött a látogatószámon is. „A katolikusoknál mindenféle gyönyörű nemesfém kegytárgyakat láthatnak, ehhez képest a magyar reformátusságnak egyetlen aranykelyhe van, a Rákóczi-kehely, és az is a Magyar Nemzeti Múzeumban. Jól át kellett tehát gondolnom, mi mindent tudunk mi ajánlani. Ezért nyitottunk a képzőművészet és az iparművészet felé, és ezért lett ásványgyűjteményünk is.”

A kétezres évek második fele sanyarú időszak volt a múzeum számára. „Az állami támogatás jelentősen csökkent és ez olyan kényszerhelyzetet teremtett, ahol dönteni kellett az intézmény fenntartása és a dolgozók megtartása között. Nehéz időszak volt, de engem végül megtartottak, így tudtam folytatni a munkát. Később, amikor stabilizálódott a működésünk és ismét megnőtt a támogatásunk, azt létszámfejlesztésre fordítottuk. Uniós támogatást is sikerült elnyernünk.”



Büszkeségek
Az igazgató büszkén mesélt jelenlegi munkatársi csapatáról. „Nagy támaszom Baloghné Sárga Ildikó, múzeumunk titkára és a leltári tárgyak kezelője” – mondta Fogarasi Zsuzsa. „Ötvös Nagy Ferenc restaurátor, ötvösművész és etnográfus 2024 márciusában részesült Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben. A szakmai munka egyik legfontosabb tartóoszlopa, aki nemcsak tárgyakat restaurál, de új tárgyakat is készít gyülekezetek számára, emellett pedig oktat is.”

Kiemelte a múzeumi interpretációért felelősöket, akik múzeumpedagógiai, andragógiai és közönségszervezési feladatokat végeznek. Az ásványgyűjteménnyel külön szakértő foglalkozik, de ha kell, ő is tart múzeumpedagógiai órát. A technikai személyzetet pedig teremőrök és egy takarító alkotják. „Valódi professzionális múzeummá váltunk az elmúlt négy évtizedben, és ez csapatmunka eredménye: minden egykori és jelenlegi kollégám közös fáradozásainak gyümölcse.”



Fogarasi Zsuzsa számára több tárlat is szerelemprojektnek bizonyult. Büszke rá, hogy vezető kurátora lehetett 2009-ben a Budapesti Történeti Múzeum Kálvin hagyománya című kiállításának, ezzel párhuzamosan Kecskeméten is volt egy interaktív Kálvin-kiállításuk. A 2017-es Reformáció-jubileumon a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításának lett az egyik kurátora. „Azévben nálunk is volt egy érdekes kiállítás: ötvösműhelyünkben sikerült a fennmaradó adatok alapján rekonstruálnunk egy tárgyat.”

A múzeum egyik ékköve Muraközy János festő emlékszobája. A néprajzi anyagok mellett nagy becsben tartják a majdnem 4000 darabos Szíj Rezső–Kovács Rózsa Grafikai gyűjteményt és Fuxreiter András ásványgyűjteményét. „Befogadó múzeumként szívesen vesszük olyanok csatlakozását, akik kapcsolódnak valamilyen módon a munkánkhoz, így van ásványgyűjtő körünk, kézimunkakörünk. Éremgyűjtők is működnek falaink között, emlékpontja vagyunk az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek. Kapcsolataink kiterjedtek. Mindig arra törekedtem, hogy több lábon álljunk, de természetesen a helyes arányok megtartásával.”

Ambícióktól a tervekig
Komoly kompromisszumokat kellett meghoznia a családi életben is. „A férjem finnugor nyelvész és mindig is fontos volt számára a tudományos karrier. Két dudás nem biztos, hogy megfér egy csárdában, és mivel ő sokkal inkább tudós alkat, mint én, ezért a tudományos ambícióimat háttérbe szorítottam a kedvéért. Volt, hogy a férjem hosszabb időre külföldre ment dolgozni és nehéz volt ilyenkor egyedül a két gyerekkel, de sikerült helytállnom” – emlékezett vissza Fogarasi Zsuzsa.

A nyugdíjig hátralévő időszakra is vannak tervei. Muraközy János születésének 200. évfordulója alkalmából szeretnének összeállítani a Muraközy-gyűjteményükről egy katalógust, emellett az intézményről magáról is terveznek kiadványt. „Ebben szeretném összefűzni mindazt, amit megtudtam a tárgyainkról és az épületünkről.” Ők az egyetlen múzeum a Kárpát-medencében, ahol működő orgona van, ezért Vass-Eysen Ákos kántor és múzeumpedagógus vezetésével erre építő zenei programot is szeretnének indítani.

Távlati tervei azonban már a nyugdíjas évekről szólnak. „A férjem is nyugdíjas lesz, ezért az elsődleges célunk az, hogy együtt alakítsuk ki ezt az új életet. Ki kell például találnunk, hogyan foglaljuk le szellemi kapacitásunkat, amelyet nem hagyhatunk leépülni. A férjem Munkácsy Bernát nyelvésznek egy kéziratban maradt szótárát fogja összerendezni, engem inkább a családtörténet érdekel. Szívesen kutatnám apám sváb ágát és a kecskeméti református ágat is. Aztán majd meglátjuk, mi adatik meg nekünk.”

Barna Bálint
Képek: Füle Tamás