Jó, ha szoktatom magam ahhoz, hogy el kell számolnom azzal az idővel, amit itt töltök a földön. Mert egyszer mindenről számot kell majd adnunk. Évrendező kérdések.
Gyülekezetek, civil és egyházi szervezetek számára nyújtanak segítséget a tudatos pénzügyi tervezésben és az energiahatékonyság növelésében önkéntes vállalati szakemberek. A kétféle képzésre január 27-ig, valamint január 22-ig lehet jelentkezni.
Karácsonykor sok családban több és minőségibb étel kerül az asztalra, de még a vendégeskedések során is a kelleténél többször adódik alkalmunk fogyasztani az ünnepi fogásokból. Mire figyeljünk, hogy könnyedén élvezhessük ne csak az ételeket, de a találkozásokat is?
„Advent egy ígérettel kezdődik” – de nem a miénkkel, hanem annak az ígéretével, akinek az életünket köszönhetjük. Balog Zoltán püspök videóüzenete advent első vasárnapján.
Aki kapcsolatban sérült, annak gyógyító kapcsolatra van szüksége. De hol van a gyógyulás Isten népében, és hogyan viszonyuljanak lelkészeink, gyülekezeteink a traumát átélt emberekhez? Videónkban teológiai és pszichológiai oldalról is keressük a válaszokat.
Negyven nap. Ennyi idő telt el Jézus feltámadásától a mennybemeneteléig. Miért volt fontos ez a negyven nap, és mit üzen a mának? Harmathyné Sárai Ágota szentendrei református lelkipásztorral beszélgettünk.
Megnéztük, milyen nehézségekkel kell megküzdenie a háború árnyékában Kárpátalja egyetlen magyarul is sugárzó rádiójának, amelyet a helyi reformátusok indítottak és üzemeltetnek.
Bárcsak mondta volna valaki, hogy Te vagy most a dolgom,
annyi a dolgom, hogy Veled legyek, hogy egymásra figyeljünk,
hogy mi lehet most fontosabb ennél a világon.
Bereczky Ildikó korábbi harkányi lelkipásztor lett a Baranyai Programtanács koordinátora. A régiót jól ismerő lelkész szerint a Baranya-program radikális segítséget jelent a helyi református gyülekezetek számára.