Az aratás nem négy hónap múlva kezdődik, hanem most. Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészhetén Végh Tamás nyugalmazott lelkipásztor arra biztatta a résztvevőket, hogy Jézus mondásának megfelelően ne valami távoli jövőben várják a gyümölcsöt szolgálatukra, hanem a mában élve lássak meg az aktuális aratnivalókat. Saját tapasztalatai alapján gyakorlati tanácsokat is adott, mielőtt az úrvacsorában való részvételre hívta a lelkészházaspárokat és -családokat. Ezzel véget is ért a lelki regenerálást és hitmélyítő előadásokat egyaránt tartalmazó, ötnapos program.

A lelkészhét június 20-án azzal az erős felütéssel kezdődött, hogy érdemes tisztában lenni azzal, mi a lelkipásztor dolga, és mi nem.
A megfelelő öntudat akár konfliktusos helyzetben is megmutathatja az előrevivő utat. Ezek a magvas gondolatok Somogyi Pétertől, a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzőjétől származnak. Az ő igeszolgálata közel hozta a résztvevőkhöz azt a feszültségekkel teli helyzetet a jeruzsálemi ősgyülekezet életéből, amely hét további ember szolgálatba állításában találta megoldását.

A lelkészhét fő gondolata az volt, hogy csak az tud adni, aki kap. Marco de Leeuw van Weenen, a Tolnai Református Egyházmegye missziói munkatársa négy előadásban vizsgálta meg és tette gyakorlatiassá az apostoli hitvallásban szereplő tételt a szentek közösségéről. Felhívta például a figyelmet arra, hogy főpapi imádságában az Úr Jézus azt kéri, hogy akik az apostolok bizonyságtétele nyomán hitre jutnak, úgy legyenek egyek Krisztussal és egymással, ahogyan a Fiú egy az Atyával. Mivel bízhatunk abban, hogy ez az imádság meghallgatásra talált, minden hívő saját életére nézve Isten szájából származó igazságnak tarthatja azt, amit a tékozló fiúról szóló példázatban az apa az idősebb fiúnak mond: „Mindig velem vagy, és mindenem a tied.”

János első levele alapján a résztvevők elé tárult néhány témakör, amelyben folyamatosan fejlődni kell a keresztyén gyülekezet tagjainak, hogy folyamatosan telve legyenek Krisztussal, és egymást építhessék szeretetben. Terítékre kerültek az elhunyt szentek kincsei is, amelyek még mindig gyümölcsözőek lehetnek életünkben, legyen szó irodalmi műveikről és énekkincsükről. A Jelenések könyve alapján távlat is nyílt arra, milyen lehet majd a szentek közössége, amikor a feltámadás után maradéktalanul be- és kiteljesedik.

Három délutánon gyakorlati példák illusztrálták az egyházunkban zajló, Isten országát építő folyamatokat. Barthos Gergely (Hévízgyörk) és Rápolty Dávid (Aszód) lelkipásztorok beszámoltak azokról az évekről, amelyek alatt egy szórványhelyzetben lévő kis közösség egy most már önállóan működő missziói egyházközséggé fejlődött, néhány gyülekezeti tag pedig elmesélte a gyülekezetbe való beépülése útját.

Szaszák Imre nyugalmazott lelkipásztor életút-beszámolójában betekintést adott többek között a sorkatonaság alatt létrejött ökumenikus kapcsolatokról, valamint azokról a kihívásokról, melyek a gyülekezetek különbözőségéből fakadnak egy lelkészi életpálya folyamán. Lenkeyné Teleki Mária paksi lelkésznő megismertette a még készülőben lévő egyházkerületi stratégiát a hittanoktatásról. Sok támpontot adott a lelkészeknek, hogy mi mindent fontos átgondolni, illetve milyen lépéseket érdemes megtenni, ha az iskolai hittanoktatást a legjobban akarják hasznosítani a gyülekezet építéséhez.

A kreditpontos előadások és csoportos feldolgozások között bőven maradt idő személyes beszélgetésekre is, vagy akár egy-egy kirándulásra a közeli településekre. A szervezők a visszatérő vendégek mellett új résztvevőket is köszönthettek, akik együtt a négy magyarországi és a két romániai egyházkerületet képviselték.

A szervezők nevében:
Marco de Leeuw van Weenen

Képek: Ritter Ida