Minden második évben a felsőőri református gyülekezet ad otthont a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat (NyEMRLSz) taggyülekezetei és -lelkészei éves találkozójának; így volt ez idén is. A magyar lakta település református közösségének missziójáról annak lelkészével, Gúthy Lászlóval beszélgettünk.

„Gyülekezetbe szeretni az embereket"
Felsőőr Szombathelytől 35 kilométerre nyugatra fekszik, Ausztria Burgenland tartományában található, a róla elnevezett járás székhelye.
Büszke határőr-leszármazottak utódai élnek a településen, ám a lelkipásztor arról is mesél, hogy Ausztriához csatolása óta a népszámláláskor sosem kérdezik az Őrvidéken élők nemzetiségét, ehelyett a köznyelv felől érdeklődnek. Gúthy László szerint ez is közrejátszik abban, hogy a nemzeti identitás mára elveszett. „Az itteni magyarok magyar nyelvű osztrákoknak vallják magukat. Az elmúlt évtizedekben a nemzeti identitás helyére a lokális identitás lépett. Felsőőri vagyok – ehhez hozzátartozik, hogy magyarul is beszélek vagy értek” – magyarázza.

Sokan Vas megyéből ingáznak az Őrvidékre, az ottani fizetések kétharmadáért, ám még így is megéri nekik a befektetett idő és energia. „Az anyaországi magyarokat nem tudjuk megszólítani, mert ők reggel jönnek, este mennek, a hétvégét otthon töltik. Sokan vannak az Ausztriába főként Erdélyből áttelepültek között olyanok, akik papíron reformátusok, de nem úgy szocializálódtak, hogy igényt tartanának az istentiszteletre. Nagy szomorúságom, hogy nem számíthatunk rájuk a nyelv itteni továbbéltetése szempontjából sem” – teszi hozzá a lelkész.

Pedig színes kulturális és hitéleti palettával várja az érdeklődőket a nagy múltú és elkötelezett felsőőri református gyülekezet. A gyülekezeti terem, amelyben beszélgetünk, a magyar nyelv és kultúra ápolása jegyében néptánccsoportnak és színjátszó körnek is otthont ad. A lelkipásztor mandátuma kétnyelvű gyülekezet vezetésére szól, ezért tanult meg németül, s ad minden magyarul nem tudó kezébe minden színdarabról német nyelvű összefoglalót, és egyre nagyobb az igény a német nyelvű református igehirdetésre is.  Reményre adhat okot az is, hogy a Felsőőri Kétnyelvű Szövetségi Gimnáziumban magyar tanítási nyelven is tanulhatnak a diákok. Az Őrvidéken több mint száz oktatási intézményben van magyar nyelvoktatás.
Hogy milyen feladatot tűzhet ki önmaga számára a felsőőri gyülekezet, arról Gúthy László azt mondja, legfőképpen a választói névjegyzékben szereplők és a helyben lakók elérése a cél. Az ezerötszáz fős gyülekezetből 900-an beszélnek vagy értenek magyarul, hasonlóan az anyaországi átlaghoz egytizedük rendszeres templomba járó. Felsőőrön a potenciális reformátusok körén kívül is mindig folyt misszió. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után nagy számban érkező menekültek átmeneti segítésében is oroszlánrészt vállalt a gyülekezet, csak úgy, mint a kommunista tömb országainak szóló örömüzenet hirdetésében. Gyenge Imre korábbi lelkipásztor igehirdetéseit nemcsak a közszolgálati televíziós csatornák, hanem a Szabad Európa Rádió is közvetítette. A felsőőri református gyülekezet a kommunizmus idején anyaországi lelkipásztoroknak biztosított alkalmat nemcsak teológiai továbbképzésekre, de arra is, hogy szabadon beszélhessenek otthoni helyzetükről, szolgálati nehézségeikről.

A gyülekezet jelenlegi lelkipásztora azt mondja, máig mindent olyan szándékkal végeznek – legyen az hitéleti vagy a nyelv és a kultúra megőrzése érdekében tett szolgálat –, hogy az az embereket Krisztushoz vezesse. „A misszió feladatát az egész gyülekezet magáénak érzi. Mi tesszük, amit az Úristen ránk bízott azzal a reménnyel, hogy gyülekezetbe tudjuk szeretni az embereket. Ez a misszió lényege – a módszer másodlagos.”

„Nem hagyunk kínlódni senkit"
Egy biztos: szándékra és szervezett cselekvésre van szükség ahhoz, hogy a létszámbeli és nyelvi kisebbségben élők gyülekezetre találjanak – különösen akkor, ha az adott országban tömbmagyarságról nem is lehet beszélni.
Az egyik németországi magyar gyülekezet lelkipásztora, özv. Lázárné Zahn Dalma-Enikő arról mesélt portálunk kérdésére, hogyan szerveződött gyülekezetté a magyar reformátusság Nürnbergben. Az észak-bajorországi nagyvárosban letelepedő magyarok – zömmel értelmiségiek – csaknem négy évtizeddel ezelőtt a telefonkönyv és a személyes ismeretségek latba vetésével felkutatták a reformátusokat, és felvették egymással a kapcsolatot. A német püspök jóváhagyásával pedig a nürnbergi német református gyülekezet magyar tagozataként elindították magyar nyelvű istentiszteleteiket.

Lázárné Zahn Dalma-Enikő – aki egyben a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat lelkészi elnöke – harminc éve megválasztott lelkésze a közösségnek, amelyet máig túlnyomórészt partiumi, de főként erdélyi magyarok alkotnak. „A hetvenes-nyolcvanas években sokan menekültek Németországba Romániából, olyannyira, hogy a gyülekezetünk ma is a kolozsvári liturgiás és énekeskönyvet használja. Tartoznak hozzánk anyaországiak és a többi leszakított területről származók, a rendszerváltásokat követően pedig sok vendégmunkás érkezett, főként erdélyi fiatalok. A csaknem 1600 lelkes nürnbergi német református gyülekezetnek jelenleg több mint 200 magyar tagja van. Óriási elfogadás van irányunkban, igazi testvériség valósul meg a református közösségen belül. A volt német püspökünk Sziléziából menekült el a világháború után édesanyjával és testvérével, jól tudta, mit jelent a menekültsors. Az ő utóda is ebben a szellemben vezette tovább a gyülekezetet.”
A gyülekezet magját máig az egykori alapítók alkotják, a lelkész azt mondja, igyekeznek bevonni az ő gyermekeiket és unokáikat a gyülekezeti életbe. Az egyházi és a nemzeti ünnepeket is a fiatalokkal együtt tartják meg, tánccsoportot is indítottak és fiatal kántoruk vezetésével új énekeket tanulnak. A gyülekezetnek nagy a vonzereje, vannak, akik két-háromszáz kilométert is megtesznek, hogy minden második vasárnap magyar nyelvű istentiszteleten vehessenek részt. Sokat utazik a lelkipásztor is, mintegy fél magyarországnyi területen gondozza a szórvány magyarságot. „Ősztől tavaszig havonta egyszer magyar nyelvű bibliaórát tartok, ezen kívül házakhoz megyek, helyben keresztelek, esketek vagy temetek. Nagyon sok a beteg, őket is rendszeresen látogatom. A mobilom éjjel-nappal be van kapcsolva, ha éppen szabadságon vagyok, és valaki meghal, hazautazom, hogy eltemethessem.”

De nemcsak a gyülekezeti tagokra, hanem az egész szórványmagyarságra gondolnak a nürnbergi reformátusok. „A magyarok jellemzően keresik egymást odakint, Nürnbergben is működik magyar klub, tánccsoport és hétvégi iskola. Áron is megvesszük az alkalmat, hogy megszólíthassuk az ott élő magyarokat. Meghívjuk őket istentiszteletre, érdeklődünk, honnan jönnek, miben tudunk segíteni. Nem nyomjuk le a vallást senkinek a torkán, de felajánljuk a segítséget a munkakeresésben, a hivatali ügyek intézésében, iskolakeresésben. A magyarnak segítünk, legyen az bárki. Néhány évig, míg a katolikusoknak nem volt papja, ők is hozzánk jártak. Nem hagyunk senkit kínlódni, valahogy másképp éljük meg idegenben a magyarságunkat.”

Szolgálatuk nemcsak Nürnberget és környékét éri el, hiszen fontosnak tartják a kapcsolatok ápolását a tömbmagyarsággal is. Erdélyben több testvérgyülekezetük is van, ahol szegény családok gyermekeinek a beiskoláztatását támogatták. Az Iskola a szórványban elnevezésű újabb projektjükben a szórványmagyarságban élő gyermekek taníttatásához járulnak hozzá, Kárpátalján pedig egy szegénykonyhát támogatnak.

„A hit megmarad"
Valószínűleg a kontinens legnyugatibb magyar református gyülekezete a párizsi. A kis közösség minden hónap első vasárnapján tartja istentiszteleteit a St. Esprit (Szentlélek) református templomban. Hugenotta keresztet ábrázoló medált visel nyakában a gyülekezet gondnoka beszélgetésünkkor.
Heddad Annamária és a gyülekezet számára a református örökség mellett a magyar identitás ugyancsak meghatározó. Vannak, akik csak azért bejárnak Párizsba, hogy hallhassák a magyar nyelvű istentisztelet, amelynek létéért a gondnokasszony minden követ meg is mozgat sok éve már. A francia főváros és az ország egyetlen magyar gyülekezetének ugyanis 1996 óta nincs saját lelkipásztora. Noha hivatalosan bejegyzett egyesület a magyar gyülekezet – az egyházakat így különböztetik meg a szektáktól –, támogatást sehonnan sem kap a közösség, a mai napig a hívek adományaiból tartja fenn magát. „Míg itthon azt gondolhatják, gazdag nyugati egyház vagyunk, a lét határán egyensúlyozunk. A francia lelkészek az egyházuktól kapják a fizetésüket, ami nem több, mint a minimálbér, továbbá az egészségügyi és nyugdíjbiztosítást. A gyülekezet gondoskodik a templomépítés vagy –felújítás költségeiről és a lelkész rezsijét is ők fizetik. Mi nem kapunk segítséget sehonnan, abból élünk, amit összeadunk. Néhány évvel ezelőtt a franciaországi református egyház felajánlott egy parókiát és egy gyülekezeti házat azzal, hogy a magyar lelkész tanuljon meg franciául, foglalkozzon a francia és a magyar gyülekezettel is. A költségek felét ők, egynegyedét mi, a gyülekezet álltuk volna, egynegyedét pedig a magyar református egyház. Ez magyar részről nem valósult meg, így a francia püspök ajánlata elévült. A jelenlegi párizsi magyar gyülekezetnek nincs temploma, parókiája és annyi bevétele, hogy egy lelkészt eltartson.”

A hiányt orvosolandó 2009 óta a Generális Konvent évente öt alkalommal kiküld egy lelkészt, aki Igét hirdet, további hat alkalomra pedig a gyülekezet hív meg vendég igehirdetőt. Eddig több mint tíz országból több mint 200 református lelkészt fogadtak, ezzel is erősítve a tömb- és a szórványmagyarság közötti kapcsolatot. Az elmúlt csaknem húsz évben egyszer sem maradt el istentisztelet, a gondok azt mondja, egy évre előre leszervezi a szolgálatokat.
A gyülekezet alapítói az első világháború végén érkeztek Észak-Franciaországba, hogy az ottani bányákban vállaljanak munkát. Velük a magyar egyház küldött saját lelkészt is. A közösségben ma egykori ötvenhatos emigránsok és az uniós csatlakozás óta külföldön dolgozó diplomaták, üzletemberek is megfordulnak. A párizsi gyülekezetet szintén főként erdélyi magyarok keresik fel. Sokan élnek közülük francia–magyar vegyes házasságban, de ragaszkodnak református és nemzeti identitásukhoz. A harmadgenerációs franciaországi magyarok jó része azonban hívőként francia nyelvű istentiszteletre jár. „A hit megmarad, a nyelv kevésbé” – mondja Heddad Annamária. Ő, aki algériai kabil származású férjével két gyermeket nevelt fel, fontosnak tartotta, hogy megtanítsa gyermekeit magyarul. Úgy véli, gyülekezeti szinten is feladat a református hit és a magyar nyelv megtartása. 1956-ról és Trianonról is minden évben megemlékeznek, a Champs Elysée-n vonulnak fel az ismeretlen katona emlékművéhez, ahol gyertyát gyújtanak, vagy a trianoni palotához látogatnak el. A párizsi magyar gyülekezet jövőre ünnepli fennállásának 90. évfordulóját. „Sokszor mondták, hogy a mi gyülekezetünknek vége, de máig nincs vége. Amíg az Úristen azt akarja, hogy nyitva legyen a kapu, addig nyitva lesz” – vallja.
A Nyugat-Európában élő magyar református gyülekezetek közös vonása, hogy egyszerre kell szolgálniuk az egykori alapítók felé, akik számára kulcsfontosságú a magyar nyelv és kultúra megőrzése, ugyanakkor az újonnan érkező, egyházi kötődéssel nem rendelkező munkavállalók felé végzett missziónak is meg kell találniuk a kulcsát. Ahhoz, hogy küldetésükhöz hűek tudjanak maradni egy változó világban, számítanak a Kárpát-medencei lelkészek segítségére, akiket arra kérnek, külföldön munkát vállaló híveiknek javasolják az ottani magyar gyülekezeteket. A Magyar Református Lelkigondozói Szolgálat honlapján megtalálható a nyugat-európai református gyülekezetek listája.

Képek: Békássy Albert, Jakus Ágnes, Miklós József

Kapcsolódó cikkünk:

Misszió és emlékezés
A huszadik század magyar református lelkészvértanúira emlékezett az ötvenhatos forradalom hatvanadik évfordulóján a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat (NyEMRLSz) az elmúlt hétvégén tartott tanácskozásán az ausztriai Felsőőrött. A háromnapos találkozón az emlékezés mellett a külhoni magyarság körében napjainkban is zajló egyházi szolgálatról is szó esett.