„Zavarba jövök és elpirulok, Uram, ha fölidézem születésedet és körülményeit, és ha az enyémre gondolok. Te, az Isten, teremtőm nekem és a mindenségnek, istállóban születtél, én pedig palotában; téged ökör és szamár között szegény pásztorok, engem – ki por és féreg vagyok a te színed előtt – udvari emberek nyüzsgő tömege vett körül. A te szüleid szegények, az enyémek fejedelmek; te szegénységben jöttél a világra, én gazdagságban." Rákóczi Ferenc
Négyszáz évnyi áldás Sukorón
Az összefogás és a közösség szorgalmas munkája képes maradandót alkotni – üzeni az utókornak a Sukorói Református Missziói Egyházközség alapítóinak példája. A település egész napos ünnepséggel emlékezett meg a jubileumról.
„Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!” – ezzel a napi Igével, az ároni áldás szavaival kezdődött meg 2023. szeptember 23-án a Sukorói Missziói Református Egyházközség négyszáz éves fennállásának ünnepnapja.
A református templomban tartott hálaadó istentiszteletet követően a megemlékezés a templomhajó melletti Kálvin János tér új nevéről tanúskodó tábla leleplezésével folytatódott, az ebéd és a szeretetvendégség után pedig az önkormányzat ünnepi programjaira került sor.
Maradandót alkotni
Az egyházközségi jubileum egyben Sukoró újjászületésének négyszázadik évfordulója is, hiszen a település annak idején az ideköltözött és templomot építő reformátusoknak köszönheti, hogy elnéptelenedése után új kezdet nyílt számára. „Ez az ünnep nemcsak a miénk, sukorói reformátusoké, hanem minden sukorói örömünnepe, mert négyszáz éves történetünk arra mutat rá, hogy az összefogás és a közösség szorgalmas munkája képes maradandót alkotni az utókor számára” – fogalmazott megkeresésünkre Kardos Ábel sukorói lelkipásztor, dunamelléki püspöki tanácsos.
Sukoró az elmúlt négyszáz évben valóban példát mutatott az összefogásból és a szorgalmas munkából. Rudolf király összeírása alapján 1601-ben a falu még lakatlan volt, de 1623-ra már református lakosokkal települ újjá, ugyanis erről tanúskodik az egyházközség pecsétjének felirata: Sukorói Ref. Eccl. MDCXXIII. Sukoró eredeti református temploma 1702-ben épült, azután az egyre bővülő közösség 1787-ben nagyobb templomot emelt a helyére, amely 1827-ben villámcsapás miatt részben leégett. A templomhajó jelenlegi formáját 1830–32-ben nyerte el, tornyát pedig 1847-ben emelték. A műemléki védelem alatt álló épület legutóbbi felújításai 2001–2002-ben, 2009-ben és 2019–2020-ban történtek.
Kardos Ábel 2006. szeptember elseje óta szolgál a gyülekezetben, amelynek 2012. január 1. óta Kiss Kálmán a kurátora (főgondnoka – szerk.). Jó együttműködést építettek ki az önkormányzattal, az óvodával, az iskolával és más felekezetek helyi képviselőivel is. Az elmúlt időszakban három programsorozat is megmutatta a sukorói közösségben rejlő lehetőségeket: a keresztyén kör 2007-ben indult előadás-sorozata, a szintén 2007-ben indult Sukorói Zenei Nyár hangversenysorozata, valamint a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon támogatására indított tókerülés 2012-ben bevezetett hagyománya. Ezek az alkalmak arra is lehetőséget teremtenek a gyülekezeti tagok számára, hogy nyissanak a más felekezetekhez tartozó testvéreik felé.
Továbbadni az áldást
Az ünnepi istentisztelet Hajdú Szabolcs Koppány vértesaljai esperes apostoli köszöntésével kezdődött, majd a gyülekezet nevében Kardos Ábel köszöntötte az egybegyűlteket.
Az esperesi előimádságot követően Balog Zoltán dunamelléki püspök és zsinati lelkészi elnök hirdetett Igét Mózes negyedik könyve 6. fejezete alapján. A 22. verstől a 27. versig terjedő részben az ároni áldásról olvashatunk.
Igehirdetésében az egyházvezető kifejtette: ünnepekkor tudunk egymásnak jót kívánni, és nem jelent ez megerőltetést számunkra Sukorón sem, hiszen négyszáz év mégiscsak tekintélyt ad az ünnepnek. Mit mást is kívánhatnánk most, mint újabb négyszáz évet? – tette fel a kérdést. A püspök válasza szerint elsősorban a legfontosabbat: élő közösséget, mert a nélkül hiába van bármi másunk. „Ha az emberek nem tudnak egymásra találni, minden egyéb kevésnek bizonyul. Szükségünk van mindazokra, akikkel egy a hitünk, egy az életről való elgondolásunk, akikkel összeköt minket Isten szeretete” – fogalmazott.
Balog Zoltán kiemelte: Sukoró nem jókívánságot kapott mára a napi Igétől, hanem áldást, méghozzá az egyik legszebb áldást. Az ároni áldás hatalmas történeti ívet járt végig nagyjából háromezer négyszáz év alatt, amely során nem akárkik mondták áldásként nem akárkiknek. „Ajándék számunkra az a megtiszteltetés, hogy továbbadhatjuk, amit Isten kínál nekünk. Az áldás jelzi, hogy nem vagyunk egyedül a világon. Ha az Úr ránk ragyogtatja orcáját, nekünk egy dolgunk van: hogy ragyogjunk vissza.”
A Bibliában azt olvashatjuk, hogy Isten a teremtés után megáldotta a világot, később pedig sokak életútja Isten áldással kezdődik. „Az első maga az Isten, aki áld. Jókívánságok helyett Őt követve mi is kérjük áldását másokra!” Az egyházvezető arra emlékeztette az ünneplőket, hogy az áldás a bajok idején is áldás. „Bármi történik velünk, azt az Isten jóra tudja fordítani, ha odafigyelünk akaratára. Áldást akkor kaphatunk, ha megértjük Istennek a minden rosszat jóra fordítani képes akaratát, és ezt követjük, kérve: Urunk, áldj meg!”
Isten úgy figyel ránk személyesen, hogy közben mindenkire figyel, de erre egyedül Ő képes. Nekünk Isten ránk irányuló személyes figyelmét kell továbbadnunk azoknak, akik rászorulnak, azt a jót kínálva nekik, amit Isten nekik szánt – hangzott el a prédikációban.
Az igehirdetést követően Hajdú Szabolcs Koppány esperes mondott imádságot, majd Kiss Dániel orgonakoncertjével folytatódott az ünneplés, aki Johann Sebastian Bach E-moll prelúdium és fúga (BWV 533) című művét adta elő.
Jelet hagyni
A település polgármestere, Mészárosné Hegyi Gyöngyi Éva beszédében kifejtette, hogy Sukoró polgárai számára ez az ünnep rendkívüli jelentőséggel bír. A négyszáz évvel ezelőtt ideköltözött reformátusok magukkal hozták szorgalmukat, stabil, keresztyén erkölcsi normájukat, és ezeket örökül hagyták utódaik számára. A településvezető kiemelte: büszke arra, hogy az alapítók leszármazottaival is együtt dolgozhat a település életén.
„A múlt és a történelem nem azonos. A múlt mindaz, ami megtörtént velünk, a történelem, meg amit tudunuk róla. Az egyházközség egykori pecsétje azt üzeni számunkra, hogy a történelem jeleket hagy nekünk” – fogalmazott történeti áttekintésében Hermann Róbert történész. Röviden ismertette, hogy a török hadjáratok időszakában az ország valamelyik területe mindig hadszíntér volt, a tizenöt éves háború pedig különösen súlyosan érintette ezt a térséget, ezért nem csoda, hogy Sukoró 1601-re elhagyatott település lett. Hermann Róbert kiemelte: az, hogy mindezek után 1623-ra már pecséttel is rendelkező hívő közössége volt, amely túlélte a következő évszázadokat is, arra mutat rá, hogy a Gondviselés útjai kifürkészhetetlenek.
A történelmi áttekintés után szavalat következett: Tóth Árpád operaénekes Csanády Imre Egy hajdani templomra című költeményét adta elő.
„Itt vagyunk négyszáz éve és tesszük a dolgunkat” – fogalmazott az ünnepségen Kiss Kálmán kurátor. Hozzátette: meggyőződése, hogy ha ellenállunk a Gonosz csábításának, akkor itt lehetünk a következő kerek jubileumokon is.
Az egyházközség a jubileumra készíttetett emlékérméket és virágcsokrokat adott ajándékba.
Molnár Krisztián, a vármegyei közgyűlés elnöke köszöntőjében arról beszélt, hogy az ünnep az együttlétről, közösségről, tiszteletadásról és az örömről is szól. „Isten csodája, hogy áll még Sukoró” – fogalmazott.
Tessely Zoltán, a térség parlamenti képviselője beszédében arra helyezte a hangsúlyt, hogy az elmúlt évszázadokban az itt élők hite nem tudott megrendülni. Ennek megőrzéséhez és továbbadásához megkerülhetetlen, hogy az evangélium jelentsen jóhírt az életünk számára.
Az ünnep a hittanos gyermekek énekeivel folytatódott, amelyet Jónás Judit fagottal, Küttel Dávid gitárral, Szokolai Dongó Balázs furulyával kísért.
Fürjes Zoltán egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár beszédében kiemelte: a reformáció nem önmagáért való. Isten egyházán keresztül legalább kétszer tartotta meg a magyarságot: István király egyházalapításakor és a hazai reformáció idején. „A történelem a múlt mellett a jelen és a jövő is. Mi is éljük, alakítjuk, írjuk történelmünket. Ha keresztény hitünk és kultúránk sziklaszilárd alap lehetett, akkor hiszem, hogy a következő ezer évben is azzá lehet” – fejtette ki. Hozzátette: egyrészt követnünk kell a missziós parancsot, másrészt fel kell tennünk a fontos kérdéseket, és azokra hiteles és vonzó válaszokat kell adnunk.
„Azért adunk hálát, hogy ez az évszázadokon keresztül zajló újjáéledés mind a mai napig tart. Velünk vannak az utódok, de érkeztek közénk újak is. Nagy öröm, hogy együtt ünnepelhetünk” – mondta Kardos Ábel lelkipásztor.
A hálaadó istentisztelet püspöki áldással zárult. Az aznapi perselypénzt az egyházközség a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon támogatására ajánlotta fel.
Az istentiszteletet követően az ünneplők kivonultak a templomhajó melletti térre, amely az egyházközség kezdeményezésére új nevet kapott: Kálvin János tér. A névadást emléktábla őrzi, amelyet az ünnepségen avattak fel. Akárcsak az elődök példája, ez is jelet hagy az utókor számára.
Az egyházi programok sora ebéddel és szeretetvendégséggel zárult.
Barna Bálint
Képek: Füle Tamás
