"Isten nem győzelmes életet ad nekünk, hanem életet ad, és közben győzünk. Ha győzni akarunk, meg kell látnunk, hogy Isten tölt be minket, mert azonnal élet támad bennünk."
Oswald Chambers
Panelek között
A lakótelep csaknem félszáz éves, de templomtornyok nem törik meg a házak egysíkúságát. Tízemeletes panelházak gyűrűjében épülhet fel az újpalotai reformátusok első temploma, melynek a hétvégén tették le alapkövét.
Gyűjtőhely
Folyamatos migráció zajlik Budapesten a kiegyezés óta, ez a lakótelep is migránsok lakóhelye – mondta igehirdetésében Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke.
– Nagyon sokan költöztek a fővárosba vidékről: Baranyából, a Tiszántúlról, Somogyból és a határon túlról, hogy munkát keressenek, letelepedjenek, családot alapítsanak. Az itt élők egy része szeretett volna gyülekezetet alkotni a megsegítő Istennek, olyan helyet, ahová bárki bekopogtathat. Nagy dolog, ha egy keresztyén gyülekezet kinyitja kapuit, és befogadja a testvéreket. Amikor majd átköltöznek az átmeneti, lapostetős otthonukból, egy sokkal szebb sátorba, kívánom, hogy vigyék magukkal a nyitott szívüket, legyen majd templomuk – a szó valódi értelmében – gyűjtőhely – fogalmazott az egyházvezető.
Társasház a javából
Hajdu László újpalota polgármestere büszkén szólt arról, hogy a templomnak helyet adó ingatlant kilencvenkilenc évre átadták a református egyháznak, sőt anyagiakkal is segítik a templom megépülését.
– Mivel az ingatlannak több tulajdonosa is van, így Isten háza valóban társasház lesz – mondta a polgármester. – A telep első lakásait 1969-ben adták át, óvodák, bölcsődék, iskolák ugyan épültek, de művelődési ház és templom nem volt tervbe véve. Hajdu László úgy vélte, hogy a napjainkban tapasztalható agresszivitás és becstelenség a hit, a keresztyén közösségek hiányának a következménye.
– A szolidaritás és a szeretet kimaradt az életünkből, de ahol nincsenek templomok, megjelenik a hiány - tette hozzá.
Az erősség
Fogarasi Gábor, az újpalotai gyülekezet lelkipásztora a gyülekezetről beszélt a Parókia portálnak.
– Ajándék, hogy sokfajta háttérből érkeztek hozzánk tagjaink, sokan akár felekezeti háttér nélkül. Voltak, akik a lakótelepről, vagy akár a város másik részéből jöttek hozzánk. Mindenki hozta magával a saját lelkiségét, ami gazdagítja a gyülekezetet, ezzel együtt ízig-vérig református gyülekezet vagyunk. Gyülekezetünk erőssége, hogy minden infrastruktúra – templom, parókia, közösségi hely – nélkül is megszületett, együtt maradt, és megtartottuk alkalmainkat. A templom építése annyiban hoz majd változást az életünkbe, hogy a templom mindenki számára látható jel lesz itt a lakótelepen. Jele lesz annak, hogy itt egy gyülekezet él, ahová mindenkit hívogatunk.
Fontos eszköz
Elhívott, lelkes közösségként jellemezte magukat Sápi Zoltán gondnok.
– Természetesen nem a templom megépítésén múlik a gyülekezet élete, de már nagyon szerettük volna, ha épül egy lelki otthonunk. Korábban az esküvőket, keresztelőket máshol kellett tartani, Isten háza azonban majd otthont, biztonságot adhat. A művelődési ház ugyan megfelelő istentiszteleti hely lehet, de a mi közösségünk nagyon szeret együtt maradni az igehirdetések után: beszélgetünk, imádkozunk egymás életéért. A templom tehát nem feltétele a lelki gyarapodásnak, mégis fontos eszköz, meghívja a körülöttünk élő embereket.
A közösség
Nagy Tímea olimpiai bajnok kardvívó arról beszélt a Parókia portálnak, hogy nagyon meghatotta az alapkőletételi ünnepség. – A 15. kerület azért is fontos számomra, mert itt élt a nagymamám, aki megmutatta nekem a hitet. Ő már sajnos nem lehet velünk, de lélekben biztosan itt van. Remélem, hogy hitemmel, éltemmel én is példát tudok mutatni másoknak, akkor is, ha néha megingok. A közösség nagyon fontos minden ember életében, hiszen társas lények vagyunk. Akár templomi, akár sportolói közösségről van szó, fontos, hogy tartozzunk valahová – fejtegette az olimpiai bajnok.
Az újpalotai templomot a jövő év végéig szeretné a gyülekezet felépíteni.
Fotó: Vargosz/reformatus.hu