Hogyan kapcsolódhat gyülekezeti háttér és lelkipásztori elhívás? Mi lehet a gyülekezet és mi a lelkész szerepe abban, hogy valaki a közösségükből a lelkészi szolgálatot válassza? Ezek a kérdések idén, a lelkipásztori hivatás évében különösen aktuálisak, de máskor is fontos látnunk, vannak-e jó minták ezekben a közösségekben, amelyek más gyülekezetek számára tanulságul szolgálhatnak. Hiszen mi sem árulhatna el többet a gyülekezeti háttér és a lelkészi elhívás összefüggéseiről, mint egy-egy konkrét közösség példája.

A Parókia portál cikksorozatot indított a gyülekezeti háttér és lelkészi elhívás összefüggéseiről, amely során mindig két ember történetén keresztül mutatunk be egy közösséget: az adott egyházközség lelkészén és az egyik volt gyülekezeti tagén, aki azóta maga is lelkészi szolgálatba kezdett. A cikksorozat harmadik gyülekezete a Budapest-Fasori Református Egyházközség, az interjúalanyok pedig Somogyi Péter fasori lelkipásztor és dunamelléki lelkészi főjegyző, valamint Székely Tamás, a Baár–Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium lelkipásztora.



Komolyan venni az Atya akaratát
Somogyi Péter gyógyszerész édesanyja és lelkipásztor édesapja harmadik gyermekeként született Nagykátán. Pesti származású szülei vidéken éltek, mert az édesapa Pest és Bács-Kiskun megyei településeken szolgált. A gyermek Péter ennek köszönhetően sokféle falusi gyülekezettípust megismerhetett. „Nagyon egyszerű körülmények között nőttünk fel, de lelkileg nagyon gazdagon” – emlékezett vissza erre az időszakra. Már kisgyermekként részt vett gyermekheteken. Az egyik ilyen alkalmon, nyolcévesen tért meg, ekkor kapta édesapjától azt a kis Bibliát, amely az Újszövetségből és a Zsoltárok könyvéből állt, és amely azóta is végigkísérte Somogyi Péter életét.

„Nagyon hálás a szívem, hogy láttam édesapám életét és testvéri lelkészi körét, akik között olyan emberekkel találkoztam, akik elkötelezetten, a gyülekezetük iránti hűségben, szeretetben végzik a szolgálatukat. Sokat lehettem velük, és amikor már idősebb voltam, édesapám olykor még a lelkészköri megbeszélésre is elvitt engem. Csak néhány nevet említenék ebből a körből a teljesség igénye nélkül: Siklós József, Sipos Ete Álmos, Fekete Péter, Vizi István.”

Nagy hatással volt rá a debreceni kántorképző is, sok barátságot köszönhet az ott töltött időszaknak. Ennek ellenére mégsem a debreceni gimnáziumot választotta, hanem testvéreihez hasonlóan a monorit.

„Tinédzser koromban sok dolog megszédített, amellyel 14 éves koromig találkoztam.

Egy ponton be kellett látnom, mennyire más az az útravaló, amit otthonról hoztam, mint amit egyébként ez a világ kínál.

A belső megingásaimat ezután mély elköteleződés váltotta fel a szívemben.”

Nagy dilemma volt számára, hogy hangmérnöki pályára menjen-e vagy teológiára, mint a bátyja. Egy nyári gyülekezeti hét ráébresztette, hogy döntéseiben komolyan kell vennie Isten akaratát, ezért egyértelmű vezetésért kezdett imádkozni. 1983. október 9-én – ennek nemrég volt a negyvenedik évfordulója – meg is kapta az elhívást abban a napi igében, amely Márk evangéliuma 16. fejezetéből szólt hozzá: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!”



Miután másnap mindezt elmondta édesapjának, kapott tőle egy könyvet, amelyben aznap ezt az Igét magyarázták: „Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és az értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted. Igen, Atyám, mert így volt kedves teelőtted.” (Máté evangéliuma, 11. fejezet) Onnantól kezdve csak a lelkészi szolgálatra készült, még egy gimnáziumi bibliakört is életre hívott. 1984-ben vették fel a budapesti teológiára, de csak két év katonaság után kezdhette el tanulmányait, olyan évfolyamtársakkal együtt, mint Bölcsföldi András és Lovas András. Ott ismerkedett meg későbbi feleségével, Ficsor Krisztinával is.

Isten vezetésével indultak
Teológushallgatóként néhány éven át az újpest-belsővárosi gyülekezetben szolgált Krisztinával együtt, az ötödévben pedig Dunaújvárosban.

„Megértettem, mennyire elsődleges az, hogy a lelkipásztor szeresse azt a gyülekezetet, ahol szolgál, és az élő igét hirdesse számukra” – foglalta össze akkori tapasztalatait.

„Persze, felismertem azt is, mennyire számít az adott közeg. Érzékeltem például, hogy egy budapesti gyülekezetben mennyivel többen vannak aktív, elkötelezett, hívő emberek, akik tehermentesítik a lelkipásztort. Ilyet én korábban nem tapasztaltam meg: faluhelyen gyakorlatilag édesapámnak kellett mindent elvégezni.”

1991-ben másokkal együtt Kecskemétre kerültek, és az ott megéltek később szintén hasznos útravalónak bizonyultak. „Akkoriban csöndes, de komoly ébredés indult ott el, és az ifjúsági és intézményi szolgálatban helyünkön éreztük magunkat. Bár egy ponton túl többfelől is hívtak minket máshová, de Isten minden alkalommal egyértelműen lezárta ezeket az utakat. Isten vezetésére vártunk, tehát imádsággal kértük, hogy Ő mutassa meg nekünk, merre menjünk.” A döntés ideje akkor jött el számukra, amikor Krisztina súlyos agyvelőgyulladást kapott. Nem sokkal később felkereste őket Végh Tamás lelkipásztor.

Végh Tamás 1995-ben vállalta el a fasori gyülekezet vezetését, amely akkor nagyon elesett állapotban volt – erről személyes visszaemlékezésében írt részletesebben. Az újrakezdéshez munkatársakra volt szüksége, ezért felkereste a Somogyi családot, akik azonnal nem mondtak igent. Abban maradtak, hogy imádkozni fognak a helyes döntésért. Nyáron bekövetkezett a csoda: Krisztina meggyógyult, a napi igék pedig abba az irányba mutattak, hogy menniük kell. Ennek fényében fölhívták Végh Tamást, hogy értesítsék döntésükről. Mivel még volt feladatuk Kecskeméten, csak egy évvel később, 1996 augusztusában kezdték meg a fasori szolgálatot.



Eltérő vérmérséklet, közös alap
„Isten vezetett minket egymás mellé Tamással, és ez szolgálatunk áldásának a titka” – mondta Somogyi Péter. „Először azt kértem Tamástól, hogy vonuljunk el egy napra kettesben, azután minden héten töltsünk együtt egy órát imádságban, beszélgetésben. Először kételkedett abban, hogy lesz-e erre időnk, de mégis megadatott.

Mi ketten sok mindenben különbözünk egymástól, de sikerült kiegészítenünk egymást.

Mintául szolgált számunkra ehhez Szabó Imre és Dobos Károly egykori fasori szolgálata is. Tamás nagy vehemenciával végezte a lelkesítő, ébresztő szolgálatot, én meg egy csöndesebb támogatói és tanítói szolgálatot végeztem ugyanazon az evangéliumi alapon.”

Számára nagy ajándék volt, hogy amióta csak szolgálni kezdett a teológia idején, azóta Krisztinával mindig ketten szolgáltak. „Nem véletlen, hogy Jézus is kettesével küldte ki tanítványait: ha az embernek nincs támogatása, külső kontrollja, nincs imatársa, sokkal nehezebb a dolga. A Prédikátor könyve is arra tanít, hogy »jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek«. Ahogyan Krisztus testében minden tagnak megvan a maga helye és szerepe, úgy volt más Tamás, Krisztina és az én szerepem. Tamás például az egyéni csendesheteket preferálta, mi pedig házaspárként a családos együttléteket, és e kettő kiegészítette egymást. Ezt a hármas együttműködést persze meg kellett tanulnunk.”

Isten presbiteri szolgálótársakat is adott melléjük. Szabó Mihály főgondnok műszaki emberként nagy segítséget jelentett a kétkezi munkák koordinálásában, de a lelki munkákból is kivette a részét. Rengeteg terhet levett a lelkészek válláról, ezzel másoknak is mintát adva. „Szabó Mihályban láttam először olyan főgondnokot, aki szellemi, lelki és fizikai értelemben is azon dolgozott, hogy a lelkészeknek a legkevesebbet kelljen foglalkozniuk a körülmények alakításával. Ez hihetetlen ajándék volt.” Ennek a szellemében újult meg a presbitérium. Minden missziói területen akadt egy-egy hozzáértő, aki szívesen magára vállalta a gondnokságot, az újságírástól kezdve a kazettamisszión át a zenei szolgálatokig.



Kétszer is visszafogadottak
Ahogy nem gondolták volna Kecskeméten azt, hogy tovább kell állniuk onnan, úgy a Fasorról sem gondolták volna, hogy nyolc év után elhívja őket onnan az Úr. Éppen ezért komoly dilemmával szembesültek, amikor 2004-ben Varga László akkori püspökhelyettes és lelkészi főjegyző a keresztfiát, Somogyi Pétert kérte fel kecskeméti utódjának. Bár először nem érezték erre késznek magukat, a Somogyi család végül igei megerősítést is kapott, hogy menniük kell, így visszamentek Kecskemétre, immáron négy gyerekkel.

„Öt évet töltöttünk ott, és bár ezalatt is megtapasztaltuk Isten szeretetét, áldását, de nem volt könnyű a váltás” – emlékezett vissza Somogyi Péter, akinek ezúttal már a gyülekezet egyik vezető parókus lelkészeként kellett helytállnia. Ottani szolgálatuk határpontján azonban ismét megszólították őket egy budapesti gyülekezetből. Ők előkészítő beszélgetésre elmentek ugyan, de Isten határozottan elzárta ezt az utat előlük, így nem vállalták. Végh Tamás azonban meghallotta ezt, és felhívta őket, hogy jöjjenek vissza a Fasorba, mert senkit sem talált, aki tartósan be tudta volna tölteni a helyüket.

„Sose gondoltuk, hogy visszatérhetnénk, ha egyszer elmentünk. Isten azonban egyértelműen azt mondta, hogy menjünk, ezért azt válaszoltuk Tamásnak, hogy ha a gyülekezet kész minket visszafogadni, akkor megyünk.”

2009 őszén költöztek vissza Budapestre. Végh Tamás ezúttal az egész gyülekezet vezetését átadta Somogyi Péternek, akit egyhangúlag megválasztottak utódjának. Felesége intézményi lelkészi státuszba került, a család pedig beköltözhetett a Végh család korábbi lakására. Végh Tamás nagyon hálás volt azért, hogy 2014-es nyugdíjba vonulásáig még megadatott neki öt év, amikor csak lelkipásztorként kellett szolgálnia, mert a gyülekezet ügyeit már más vitte a vállán.



„Kecskeméten nagyon sok dologgal kellett megharcolnunk, ami komolyan segített abban, hogy a fasori feladatokat kézben tudjuk tartani visszatértünk után. Isten felkészített bennünket erre, és ezt utólag értettük meg. Mérhetetlen ajándék számunkra az itteni szolgálat, amely során nemcsak százéves templomunk, de a lelki közösségi is megújult” – vallotta a lelkipásztor. Szolgálatát jelenleg Krisztina intézményi lelkészként, Pataki András Dávid parókus lelkészként, Krisztován Márton ifjúsági beosztott lelkészként, felesége, Klaudia ugyancsak beosztott lelkészként, Marton Piroska siketmissziós beosztott lelkészként, Győrffy Eszter vallástanár beosztott lelkészként segíti. Devich Márton pedig 2013 óta főgondnokként vezeti a fasori presbitériumot.

Továbbadni, amit kaptunk
Sokan kaptak lelkészi elhívást azok közül, akik hosszabb-rövidebb ideig megfordultak a Fasorban. Ez a Végh Tamás előtti időkben elsősorban a Fodorné Ablonczy Margit nevéhez fűződő ifiknek volt köszönhető – hiszen akkoriban még az ifjúság volt a legélőbb része a gyülekezetnek –, később pedig Végh Tamás és Somogyi Péter szolgálatának. Az egykori fasoriak közé tartozott korábbról Böttger Antal, később Harmathy András, Nyikos András, Kovács Gergely, Gyerkó Imola és Székely Tamás. „Közülük Székely Tamás volt az, aki a mi időszakunkban gyerekkorától kezdve teológushallgató koráig közösségünkhöz tartozott” – mondta Somogyi Péter.

Annak, hogy valaki gyülekezetében kapjon elhívást lelkészi szolgálatra, egyrészt az a feltétele, hogy az ott tapasztaltak ne rettentsék el őt ettől, másrészt vonzó és hiteles példákat is látnia kell. Székely Tamás mindkettőt megkapta a Fasorban – és még ennél is többet. „Végh Tamás és közte volt egy szeretetteli apa-fiú kapcsolat, ezért nagyon sokat beszélgettek az elhívásáról, én pedig elsősorban arról gondoskodtam, hogy megfelelő lelki és szellemi alapokkal felvértezve induljon neki a teológiának.”

A dunamelléki lelkészi főjegyző hozzátette: bár a lelkészképzés megújításának egyik központi gondolata, hogy Isten gyülekezetből hív el gyülekezetbe való szolgálatra, de kétségtelen, hogy ma sok teológushallgató nem gyülekezetből érkezik, hanem máshol kap elhívást erre a pályára.

Ezért is fontos tudatosan figyelni arra, hogyan vannak jelen fiataljaink a gyülekezetünkben, mit látnak a lelkészi szolgálatból, a lelkész és a gyülekezet kapcsolatából.

Ha ez nem adatik meg, akkor nagyon esetleges az, hogy ezek a fiatalok később hogyan és mit tudnak kezdeni azzal a közösséggel, ahová Isten kiküldi őket.



„Kezdettől fogva arra törekszünk, hogy elkerüljük egy, a gyülekezettel párhuzamosan működő ifjúsági gyülekezet létrejöttét. Kétségtelen, hogy a fiatalokkal önállóan is foglalkozni kell, de mindenképpen a gyülekezet integrált részeként kell ezt tennünk.

Az ifjúságnak és a gyülekezet többi részének egy közösséggé kell válnia, ahol több generáció is megtalálja a helyét.

Van például egy gyülekezeti tagunk, aki több mint ötven éve konfirmált. Többször is elvittem a konfirmandusainkhoz, hogy személyes bizonyságot tegyen nekik arról, milyen ajándék az, hogy valaki, aki itt konfirmált, itt van most is a gyülekezetben.”

Hozzátette: a gyülekezetükben megéltek azok számára is meghatározóak maradnak, akik idővel más közösségbe kerülnek, mert a Fasor az életük részévé válik. Ezért sem mindegy, milyen útravalóval indulnak el innen. „Mindig is arra törekedtünk, hogy akik a Fasorban kaptak útravalót, vigyék azt tovább, bárhová is rendeli őket Isten a későbbiek során. Ez mindannyiunkra vonatkozik: tovább kell adnunk, amit itt kaptunk.”


Barna Bálint
Képek: Füle Tamás, fasori gyülekezeti archívum


Kapcsolódó cikkünk:

Élet a tartalomból lesz
Székely Tamás ugyanazzal a szeretettel, lelkülettel, lelkesedéssel és odaszánással fordul a Baár–Madas diákjai felé, mint amelyet a Fasorban megélt.
https://www.parokia.hu/v/elet-a-tartalombol-lesz/