Becsületes gazdálkodás, rendben lezajlott presbiteri tisztújítás, megemlékezés Ravasz Lászlóról és Tőkéczki Lászlóról – a Dunamelléki Református Egyházkerület ma tartotta idei első közgyűlését.
Mit jelent a hétköznapokban a gyakorlati kereszténység, a diakónia? – erről tanácskoztak a résztvevők múlt szombaton a Magyarországi Református Nőszövetség és a Magyar Református Presbiteri Szövetség közös rendezésében tartott konferencián.
A REFISZ-ről, a nyári táborokról és az idei nagytáborról Kukri Mártát, a szervezet elnökségi tagját, és a Pillanat Média Misszió szerkesztőjét kérdeztük.
Dunántúli református, neves közgazdász, indianapolisi egyetemi tanár, 1945 és a rendszerváltás után is magyarországi országgyűlési képviselő, a 20. század tanúja – a 97. évében járó Horváth János tiszteletére két kötet is készült a közelmúltban, az életrajzi regényt és a politikusi portrét a Károli-egyetem bölcsészkarán mutatták be.
A nyugati világban először négyszázötven éve hirdették ki a szabad vallásgyakorlást – a tordai országgyűlésen. Ennek apropóján beszélgetett Köves Slomó rabbival Balog Zoltán református lelkész a Protestáns Tavasz 2018. rendezvénysorozat részeként, a Hold utcai református templomban.
„Mindennap megbántam, hogy drogot használtam. Egy alkalommal azt vettem észre magamon, hogy a lelkem állandóan bocsánatot akar kérni mindenkitől mindenért. Akkor még nem tudtam, hogy valójában Isten bocsánatára és kegyelmére vágytam.”
Az előadás közérthetően, szemléletes kísérletekkel, a világ nagy környezeti kihívásait bemutató vetítéssel, kvízversennyel gazdagítva járta körül a klímaváltozás korántsem könnyed kérdéseit.
Tudatos jelenlétre, egymás felé fordulásra, és elérhetetlen vágyálmok hajszolása helyett tevékeny részvételre buzdít Vecsei H. Miklós. A Nemecsek Ernőt és József Attilát megformáló színész a Károli egyetem hallgatósága előtt beszélt hivatásáról és hitéről.
„Kezeink munkáját tedd maradandóvá” – 20. századi mesterművek a Radnai-gyűjteményből címmel nyílt meg a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum és a Bibliamúzeum közös tárlata Budapesten.
A Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium rendhagyó módon emlékezett az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulójára, 2018. április 21-én.
Megújult külsővel és belső tartalommal jelentette meg a Kálvin Kiadó a Magyar Bibliatársulattal közös Biblia magyarázó jegyzetekkel című kiadványát. A legújabb revideált bibliaszöveget alapul vevő egykötetes kommentárt Nádas Péter író mutatta be a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.
Mennyit beszélünk keresztyénként a válásról? Vannak-e stigmák, bélyegek, amelyeket szívesen ragasztunk egymásra? Miért hasonló a keresztyének közötti válások aránya a nem hívőkéhez? Mi a helyzet a lelkészek házasságával?
„Igen hasznos, ha felidézzük a szentek emlékezetét, és a szentek szent példáit mindenkinek követésre ajánljuk.” (Második Helvét Hitvallás, XXIV.) – Szent Adalbert