Van egy vidám hely, ahol a legsúlyosabb testi-szellemi fogyatékkal élő fiatalok otthonra találhatnak. 60 éves a Molnár Mária Református Ápoló- és Gondozóotthon.
Amikor a miniszterek arról sztorizgattak a médiában, hogy ők is füveztek, mégis milyen jó karriert csináltak, és a drogozással tulajdonképpen nincs semmi baj, senki nem beszélt arról, hogy később tönkrement az életük. Azok az emberek mind halottak.
Az új egyházi törvény munkaanyaga, amelyet még nem tárgyalt meg a kormány, kilenc egyházat külön nevesít, mint amelyek Magyarország történelmében és kultúrájában folyamatosan jelentős szerepet játszanak.
Mádl Ferenc, a jogtudós és hívő katolikus, igaz barátunk és támogatónk tudott valamit rólunk, reformátusokról, amit mi oly gyakran hajlamosak vagyunk elfelejteni.
A Csillaghegyi Református Egyházközség huszonöt tagja munkálkodott a Szeretethíd programhoz kapcsolódva 2011. május 21-én, szombaton az őrbottyáni Juhász Zsófia Szeretetotthon kertjében. Az alábbi beszámolót az egyik résztvevő készítette.
Az ország református gyülekezeteinek október 31-ei perselypénzéből eddig tizenkétmillió forint folyt be a Nagykovácsi Református Gyülekezet templomépítési munkálatainak megsegítésére.
A királyhágómelléki reformátusok lapjának ünnepi lapszámában, egyebek mellett a szatmári kórházmisszióról, a Mezőtelkiben tartott ifjúsági találkozóról és a trianoni országcsonkításról is olvashatunk.
Nyitottabb tanári kart és a jelenleginél összetartóbb diákságot szeretne a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának hétfőn megválasztott új dékánja.
A városi ember számára elképzelhetetlen az élet a Gyimesben. Kirándulásán adományokat is vitt Erdélybe a Dunamelléki Református Egyházkerület több munkatársa.
A kormánynak stratégiai szövetségesei az egyházak - mondta Szászfalvi László az egyházi kapcsolatokért felelős államtitkár Pápán, a dunántúli polgármesterek első találkozóján.
Analóg vagy digitális, hobbi vagy megbízás – eltérő szemlélet, azonos szenvedély. A hegyek szerelmese és a református sajtófotós közösen állították ki képeiket a Ráday utcai If Kávézóban.
Mi az a református sütemény, és miért finomabb, mint bármi más - ezt is elárulta a Parókia portálnak adott interjúban Pál Sándor, a református szeretetszolgálat kuratóriumának elnöke.
Beiktatták Budapest legnagyobb református gyülekezetének lelkipásztorát szombaton. Horváth Géza vette át a csaknem négy évtized pasaréti szolgálatot követően nyugdíjba vonult Cseri Kálmán helyét.