Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.
Jelenések 3,5
„Fontosabb, hogy igazak legyünk, mint hogy igazunk legyen.”
David Hayward
Az új törvényjavaslat nem teszi lehetővé a vallásra és az anyanyelvre vonatkozó kérdéseket, miközben a legutóbbi, 2001-es népszámláláskor még mindkettő szerepelt benne.
Az iskolakezdés és az új tanév jegyében a lapszám több cikke is az oktatás, nevelés témakörével foglalkozik. A címoldalon Csiha Kálmán: Református nevelés című írása olvasható. A lap vezércikkét Tolnay István tanügyi előadó-tanácsos jegyzi Az új tanév elé címen. A 7. oldalon a játék nevelésben, oktatásban betöltött szerepét ecseteli Bányai László.
- mondta Bölcskei Gusztáv azután, hogy a magyarországi történelmi egyházak vezetői találkoztak Knut Vollebaekkel, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kisebbségi főbiztosával.
A 2008. évi személyi jövedemadó 1+1 százalékáról érvényesen rendelkező 1,68 millió magánszemély 16,6 milliárd forintot ajánlott fel 29 570 civil szervezetnek, 169 egyháznak és a két kiemelt költségvetési előirányzatnak. Ez összegben és a felajánlók számában is csak közel a fele annak, ami lehetséges lenne
Vakációs bibliahét Kézdivásárhelyen.A heti aranymondás szavai is az igazi kincs keresésére biztatták az apró kincskeresőket : „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön... hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben... Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is."(Máté 6, 19-21).
Gyülekezetek, közösségek, ifjúsági csoportok, missziós szervezetek, egyházi intézmények, iskolák, óvodák! Ha szolgálatukhoz helyszínt keresnek, akkor látogassanak el weboldalunkra.
Hagyományos könyvtári szolgáltatásai színvonalát növeli konzorciumi keretek között a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára és a Tiszántúli Református Egyházkerület két könyvtára.
Pécs város képviselő-testületében csak egy ember van, aki képes erre a bravúrra - dr. Hoppál Péter, a Pécsi Református Gimnázium Kollégium és Általános Iskola főigazgatója.
A református püspök több román politikusnak azokra a kirohanásaira utal, amelyek a román állam elleni cselekedetnek minősítették a székelyföldi területi autonómiára vonatkozó követeléseket