Nemrég még gyerekzsivajtól voltak hangosak az iskolák és a tornatermek, ezúttal mégsem hagyományos oktatási intézményről szeretnénk beszámolni, hanem az együtt tanulás egy más – egyre elterjedtebb – formájáról. Ezt sem a falak határozzák meg elsősorban, hanem a tanulói és pedagógusi közösség. Az ország egyik leghátrányosabb helyzetű kistérségének központjában, a dél-baranyai Sellyén jártunk nemrégiben, ahol három éve nyílt meg a tanoda uniós támogatással. A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, vagy annak küszöbénél alig jobb körülmények között élő, esetenként sajátos nevelési igényű gyerekekkel főként nyugdíjas pedagógusok foglalkoznak. Hat gyerek jut egy felnőtt szakemberre, ami jelentősen jobb arány, mint az iskolai. A református tanodaprogram annyira bevált, hogy az elmúlt tanévben már állami támogatással folytathatták munkájukat.

Konfliktuskezelés, elsősegélynyújtás, fejlesztő pedagógiai és logopédiai foglalkozás – csak néhány a tanodai tevékenységek közül. Mindennek meghatározott rendje van, akárcsak az iskolában, a hangulat valahogy mégis oldottabb, családiasabb. A gyerekek leckét írnak, uzsonnáznak, élménybeszámolót tartanak egymásnak, és azt is megoszthatják, mi történt az iskolában. Ötösökről, fekete pontokról, humoros helyzetekről hallunk, és persze, a közös emlékekről: hogyan verseltek az idősek otthonában, vagy milyen volt a Bárka Tábor és a Szeretethíd, ahová minden évben bekapcsolódnak.
„Az anyák napi ünnepségre is olyan lelkesen válogatták a verseket, még azok a gyerekek is, akik nem szeretnek annyira szerepelni. A legcsintalanabb is szólt, hogy Kati néni, tessék ám nekem verset adni” – számol be Répásné Hegedűs Katalin, aki nyugalmazott pedagógusként heti három alkalommal tölt időt a gyerekekkel. Magyar–ének szakos tanárként megénekelteti őket, és odafigyel arra, hogy fejlessze a szövegértésüket és a szövegalkotási készségüket. Épp a kullancsok elleni védekezésről szóló ismeretterjesztő szövegről beszélgetnek a gyerekekkel – élményszerű olvasással és feldolgozással igyekszik serkenteni az olvasási kedvet a digitális nemzedék szülötteiben.

„Ez több mint napközi, hiszen itt fejlesztés zajlik” – mondja Gyurkovics Rudolfné Ilike, a tanoda vezetője. Előbb a hátrányokat kell kiküszöbölniük – magyarázza –, hogy a gyerekek a tanulmányaikban előnyre tehessenek szert. A közeli általános iskolába több mint kétszáz gyerek jár, az egykori kántortanító házában helyet kapó tanodába 31. A legtöbben úgy mennek haza innen, hogy már kész a házijuk, bár vannak olyan gyerekek is, akiktől nincs, aki számon kérje ezt. Ők az érzelmi nevelésben, a szülői visszatükrözésben is hátrányt szenvednek, ezért is fektetnek hangsúlyt a tanodában a közös élményekre, az érzelmi kísérésre. De bevonják a szülőket is, akik többnyire szívesen jönnek a közös programokra. „Havonta egy alkalommal pályaorientációs foglalkozást tartunk. Ilyenkor külsős református szülőket hívunk meg, akik bemutatják a szakmájukat. Tudatosítani szeretnénk a gyerekekben, a mögöttük levő tudás fontosságát, mert azzal bármit elérhetnek az életben. Legutóbb négy tanodásunk ment középiskolába, ketten közülük romák. Valamennyien szépen megállták a helyüket már az első tanévben” – számol be a tanodavezető.

„Ennek a városkának ezek a gyerekek a részei. Isten kegyelme, ha a tanoda révén a gyülekezet is erősödik, de van lelke annak is, aki nem református – és a lelkekkel valakinek foglalkoznia kell” – mondja Pál Tamásné Márti. A református lelkész férjével együtt a szomszédos Csányoszróról jár át Sellyére, ahol jelenleg nincs helyben lakó lelkész. Nem csak az iskolai hittanórákon találkozik a gyerekekkel, de hetente egyszer a tanodában is tart áhítatot. Minden alkalmat megragad a találkozásra, a beszélgetésre. „Ezen a vidéken fáradtság van. Annyi fájdalmat megéltek, annyi nehézséggel küzdenek az itt élők, hogy kicsit fel kell őket rázni a csüggedésből. Nemcsak a hitre jutásukért kell tennünk, hanem vezetnünk kell őket a hit útján tovább: ha kell, előttük járni, ha szükséges, visszamenni azért, aki lemaradt.”

A sellyei gyülekezet bízik benne, hogy a tanoda hosszú távon jó befektetésnek, magvetésnek bizonyul majd. „A sellyei és a csányoszrói hittancsoportjainkban is vannak református roma gyerekek. Mindkét gyülekezetben konfirmáltak is cigány fiatalok. Az egyházi közösségen belül több helyen próbálkoznak a romaintegrációval, a népegyház tagjaiban viszont ehhez mentálisan még nagyon sokat kell végezni. Van olyan réteg, amelyik igen befogadó, és van, amelyik még nem annyira. De az ormánsági gyülekezetekben sehonnan sincsenek kizárva a romák.”

Bár hamarosan búcsúzunk, én sem érzem magam kizárva: a tanodából színes virágcsokorral távozom, amelynek minden szála kiemeli a többi szépségét. 

Képek: Füle Tamás