Krisztusért, a magyarságért

„Sok román ajkútól hallottam, hogy a nyelvi különbség ellenére inkább vállalható a magyar közösségek kitartása, hite, kultúrája, mintsem a hivatalos közgondolkodás. Ezért is fontos, hogy tényleg felismerjük a testvért a másikban.”

A dél-erdélyi magyarság helyzete a koronavírus-járvány előtt sem volt könnyű, és  a trianoni döntés 100. évfordulója is megnehezíti a mindennapokat. Hogyan élték meg a reformátusok az elmúlt két hónapot, és mit jelent számukra a trianoni békekötés? Sokan aláírták a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezését a regionális kultúra ápolásáért, de ez mennyire releváns a szórványmagyarság számára? Gudor Kund Botond gyulafehérvári református lelkészt, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperesét kérdeztük.

Szórványban, mélyszórványban
Az erdélyi Fehér megye területén mintegy 350 ezer ember él, ebből a magyarság aránya csupán 4,3%. A Nagyenyedi Református Egyházmegye reformátusai immáron egy évszázada küzdenek a megmaradásért, hiszen ezt a területet nem adták vissza Magyarországnak 1940-ben, a második bécsi döntés során.
„Csak néhány évig volt Észak-Erdély Magyarország része, de az ottani magyar közösségek komolyan megerősödtek ebben az időszakban. A mi térségünk még ebből is kimaradt, így elmondhatjuk, hogy megszakítás nélkül voltunk kisebbségben, szórványban. A szocialista időszakban a hunyadi és gyulafehérvári területeket a nagyenyedi megyébe vonták, így társadalmilag hibrid, nagy területű egyházmegye jött létre. A rendszerváltás után Hunyad ismét önálló megye lett, míg Gyulafehérvár nem alakult újra egyházmegyeként.”

A helyzetet tovább nehezíti, hogy egyes gyülekezetek mélyszórványhelyzetben vannak. „ A szórvány egy nagyobb nemzetiségi tömbtől távol és szétszórtan élő közösség, amely más ajkú és felekezetű emberek között él. Mélyszórványnak nevezzük azokat a néhány főből álló kisközösségeket, amelyek a többségi román társadalomban élnek, elszigetelten a nagyobb szórványközösségektől.”

Nem maradtak el
A járvány, mint mindenhol, hirtelen tört rá a szórványmagyarság reformátusaira. „Felkészületlenségünk, döbbenetünk ellenére a lelkészi kar és a gyülekezeti tagok a technika segítségével megtalálták a módját a kapcsolattartásnak, így az elmúlt időszak nem jelentett visszaesést számunkra. Harminc anyaegyházközségünk előtt óriási kihívás volt a krízisben helytállni, de mint kiderült, majdnem minden lelkipásztor sikeresen alkalmazkodott a helyzethez. Mondhatjuk, hogy egyházmegyénkben az isteni üzenet egyfajta babiloni fogságba került, ezt a szórványban még erősebben érezzük.”

A megyében élő 16 ezer fős magyarság túlnyomó többsége, mintegy 11 ezer fő vallja magát reformátusnak. Az ő helyzetüket a romániai ortodox egyház államhoz fűződő viszonya is befolyásolja.
„A görögkeletieknek adott engedmények más felekezetű egyházaknak is lehetőségeket teremtettek. Betartottuk az állami előírásokat, más lehetőségünk nem is volt. Látnunk kell, hogy templomainkat nem a huszonévesek látogatják, az idősebb korosztály különösen is veszélyeztetett a járványhelyzetben. Ha azok lesznek fertőzöttek, akik a legnagyobb arányban tartják fenn közösségeinket, az komolyan veszélyezteti egyházmegyénk és intézményeink fennmaradását.”

„Két hónap alatt nagyon sokan felélték anyagi tartalékaikat, de a közösségek nem adták fel. A heti gyülekezeti programokat nálunk is megosztották videón, a vasárnapi istentiszteleteket is közvetítettük. Sok idős testvérünk rákényszerült az okostelefonok használatára, lelkészeink telefonon keresik őket, így a személyes beszélgetések nem maradtak el.”

„Kiléptünk a jól megszokott helyzetből, nagyon sokat tanultunk a kapcsolattartásról. Templomaink felújítása sem maradt el, ahogy az egyéni és családi csendességek sem. Feltérképeztük szórványaink ingatlanjait, kitakarítottuk azokat a templomokat, ahol már csak turistáknak tartunk istentiszteleteket. Majdnem minden gyülekezetnek van facebook-oldala, ahol mindig egy adott egyházközség istentiszteletét osztottuk meg , így a közösségek közelebb kerülhettek egymáshoz. Ha sikerül, a romtemplomainkból is fogunk istentiszteleteket közvetíteni.”

A tömb és a szórvány viszonya
A Székely Nemzeti Tanács európai polgárjogi kezdeményezését több mint egymillióan írták alá, ám legalább hét uniós tagállamban kellett volna összegyűjteni a szükséges aláírásokat. A kezdeményezés leginkább a 400 ezer fős tömbmagyarságot érintené, így a szórványban élők másképp viszonyultak az ügyhöz.

„A szavazatgyűjtés az utolsó száz méteren gyorsult fel, a kapkodás miatt épphogy sikerült elérni a szükséges aláírást. A gyűjtés során szerverhiba jelentkezett, ezért bizonyos szintű szavazatvesztésről kell beszélnünk, valószínű, hogy a határidőt kitolják. Hasonló kezdeményezés már régebben is volt, a mostani aláírásgyűjtés még jobban megerősítheti Brüsszel előtt, hogy Erdélyben komoly igény van a székely autonómiára. Azt tapasztaljuk, hogy a magyarok kisebbségi érdekeit nem hallják meg, ha mégis, akkor román belügynek nyilvánítják. A kezdeményezés sajnos elhamarkodott volt, az aláírásgyűjtés felgyorsulása a kétségbeesettséghez köthető.”

„A szórványban élők ambivalens hozzáállása a szórvány és a tömb közötti viszonyra vezethető vissza. Sokan gondolják, ha Székelyföld autonómiát kap (bár a mostani kezdeményezés nem erről szól), akkor a szórvány létjogosultsága megszűnik, a megszorítások miatt az itt élők vagy teljesen asszimilálódnak, vagy elmenekülnek az autonómiába, illetve Magyarországra. A jövőbeli kezdeményezésekkor azt kell megvizsgálni, hogy a 400 ezer fős tömbmagyarság milyen társadalmi és jogi viszonyban van a kisebb-nagyobb tömbökben és szórványban élő 600 ezer fős magyarsággal.”

Mindig gondolni kell rá
Ez a viszony a trianoni békedöntés jubileumi évében kulcsfontosságúvá válhat.
„Az elmúlt 100 év bebizonyította, hogy az asszimiláció feltartózhatatlan, elnyújtani lehet, de megakadályozni nem. A lassítás úgy történhet, ha a tömbben élőknek jogokat, lehetőségeket adnak, de a legjobb megoldást nehéz megtalálnunk. Az egyik lehetőség, ha az autonómiát nem etnikai alapon közelítenénk meg, hanem közös magyar-román ügyként, amely egész Erdélyt és a Partiumot érinti. A román közvélemény sokszor próbálja szétválasztani a magyar autonómia és Erdély kérdését, ezzel megbélyegezve közösségeink nyelvét, kultúráját és létjogosultságát. Minden kezdeményezést tehát sokkal jobban meg kell terveznünk, motiválttá kell tennünk az embereket: a szórvány értse meg, hogy az autonómia jogos igény, a tömbben élőknek testvérként kell látniuk a szórványban élőket.”

A trianoni döntés nem a nosztalgia miatt érvényes és fontos.
„Magyarországot megcsonkították, és a csonkítás fájdalmát ma is érezzük, amely lelkileg komolyan megvisel minket. Sajnos a román nacionalizmust támogató média  frusztráltnak nevez minket, kort meg nem értő embereknek, teljesen összemossák az autonómia kérdését és bármilyen kisebbségi jogi kezdeményezésünket a revizionizmussal.  A trianoni döntés mind a mai napig hatással van az utódállamokban élők mindennapi életére, ezzel együtt Juhász Gyula gondolatával értek egyet, aki azt mondta, a békediktátumról nem kell beszélni sohasem, de mindig gondolni kell rá.”

A kisebbségi lét mindig küzdelmes életet jelent, de a cél mindenekelőtt az, hogy az embereket Krisztushoz vezessük.
„E küzdelem cselekedetre sarkall minket: fent kell tartani az intézményeinket, gyakorolni kell a hitünket, beszélnünk és ápolnunk kell a nyelvünket. Az embereket mindenekelőtt Krisztushoz és az anyanyelvükhöz szeretnénk közelebb hozni, és megtartani őket a közösségeinkben. Ez persze szembemegy azzal a fájó ténnyel, hogy nagyon sokan lemondanak az anyanyelvről, zavarja őket a történelmi emlékezet, és gyökértelenné válnak. Mi Isten országát szeretnénk építeni, magyar nyelven, a magyar közösségekben. 2020 nem könnyű év, és a járvány még inkább nehézzé teszi. Kettős kötődésűek vagyunk, egyfelől kötődünk az anyaországhoz, ahol élünk, amely felé mindig alázattal és tisztelettel kell megnyilvánulnunk. Másfelől Magyarországhoz is kötődünk, a kettő nem zárja ki egymást – ezt nehéz megérteni korunkban.”

A koronavírus, bár globális, mégsem elég nagy ahhoz, hogy a legfelsőbb állami szinten ne sértsék meg az erdélyi magyarságot.
„Folyamatos a kommunikálása annak, hogy nekünk haza kell mennünk innen, mintha nem lennénk otthon, hogy nem tudunk szabadulni a múlt árnyaitól, nem európai módon gondolkodunk, nincsenek is problémáink  –  ezeket az állításokat hivatalosították. Ez nemcsak a trianoni megemlékezést próbálja megfojtani, hanem az utódállamokban is  a nacionalizmus rabjává próbálja tenni a többségi társadalmat.”

Van hittel teljes, református élet
A járvány nem moshatja el Trianon emlékét. „Családok estek szét, gyülekezetek szűntek meg, egyéni és közösségi sorsok mentek tönkre. Úgy próbálunk erre emlékezni, hogy közben célokat fogalmazunk meg, ez a lelkipásztori munkánk része. A mi feladatunk, hogy a kicsi lángokat tovább éltessük és jelezzük, hogy van hittel teljes, református élet, van történelmi örökségünk, és van jövőnk még olyan közösségekben is, amelyekről mások rég lemondtak. Számítunk az anyaország támogatására és a többségi társadalom megértésére.”

„Nekünk azt kell megmutatnunk, mennyi mindent köszönhetünk a hitünknek és református identitásunknak. A 16. század óta ismert a kifejezés, hogy a magyar vallás követői vagyunk, hiszen a magyarok többsége ezen a területen református volt. Krisztus képviseletének legalább olyan hitelesnek kell lennie, mint a magyarság képviselésének. Meggyőződésem, hogy a politikai támadások közepette erre kell figyelnünk. Nagyon sok román ajkú pozitív megnyilvánulását hallottam, akik szerint közöttük és a zászlóra tűzött politikai magyarellenesség között sokszor egy világnyi különbség van. Azt mondják, a nyelvi különbség ellenére inkább vállalható a magyar közösségek kitartása, hite, kultúrája, tisztelhető a felekezeti elkötelezettsége. Ezért is fontos, hogy tényleg felismerjük a testvért a másikban.”

Az esperes szerint az elmúlt 100 év tanulsága a helyi közösségek embert próbáló helytállása és ennek óriási ereje. Június 4-én a reformátusok valószínűleg otthonaikban emlékeznek meg a békedöntésről.
„Az egyik legsúlyosabb hátrány demográfiai vonatkozású, ez a románságot is érinti. Az elvándorlás az iskolák elnéptelenedéséhez vezethet, és a falvak, városok elszórványosodásához. Pontosan emiatt fogalmazzuk meg a család, a hit, a közösség fontosságát. Ezt a folyamatot akadályozzák azok a szülők, akik minden vélemény ellenére a magyar iskolát választják, szembemennek az általános közgondolkodással.”

„Hihetetlen, de majdnem minden településen újraéledt a táncházmozgalom. Magyarigenben néhány évtizeddel ezelőtt hárman voltak a templomban, ez a szám ma a huszonötöt közelíti. Alvincban az 1960-as években a templom juhakol és bútorraktár volt, szerelmi légyottok helye, most Isten felújított háza. Mindent Krisztussal kell tennünk, akivel minden sikertelenség elviselhetővé válik. Trianon 100 éve is úgy marad meg az emlékezetben, hogy egy évszázadnyi  megpróbáltatás után is van értelme a küzdelemnek és mikéntje a megmaradásnak.”


Képek: kmkt.ro; Nagyenyedi Református Egyházmegye, romerterv.hu