„A kísértések voltak tanítómestereim az istenismeretben.”
Luther Márton
Erőtlenség által érni a célhoz
Hajdúvidékről indult, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében testvéri közösség fogadta, Lajosmizsén pedig hazaérkezett. Beiktatták Varga-Kovács Máriát.
Új otthonra talált a Lajosmizsei Református Egyházközségben Varga-Kovács Mária református lelkipásztor, akit 2024. április 28-án iktatott be a gyülekezet élére Bán Béla, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye esperese.
Az új lelkész a Tiszántúlról, Hajdúvidékről érkezett férjével és kislányukkal Lajosmizsére, beiktatási igéjéül pedig ugyanazt az igeszakaszt választotta, amelyet annak idején lelkésszé szentelésekor is kapott; ez a Korintusiakhoz írt második levél 12. fejezetének 9. verse:
„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje lakozzék bennem.”
Ahová jó tartozni
Varga-Kovács Mária Hajdúszoboszlóról származik, egy öttagú család középső gyermekeként nőtt fel. Kiskora óta benne élt az Isten utáni vágyakozás, de tizenhárom évesen tért meg, szinte egyik pillanatról a másikra kitalálva, hogy ő onnantól rendszeres templomba járó lesz. Takács Tamás akkori hajdúszoboszlói lelkipásztor szárnyai alatt alig pár hónap alatt belenevelkedett a gyülekezeti közösségbe, konfirmált, majd ifjúsági szolgálatokat is vállalt.
A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában végezte középiskolai tanulmányait, ezalatt szolgált egyházi táborokban, a Csillagpont ifjúsági találkozókon, tartott kollégiumi áhítatokat, majd a debreceni teológián tanult tovább.
Éveken át önkénteskedett a Zsibriki Drogterápiás Intézetben, mert szenvedélybetegekkel szeretett volna foglalkozni. Két évet szolgált a Hajdúhadházi Református Egyházközségben, először exmisszusként, majd gyakornoki évében. Ennek során megtapasztalta, hányféle területe van a gyülekezeti szolgálatnak, amelyet szívvel-lélekkel végezhet. 2021 augusztusától a nagyhegyesi és a hortobágyi missziói egyházközségekben szolgált segédlelkészként, ezalatt ismerte meg későbbi férjét, akivel 2022 májusában kötött házasságot. Amikor várandós volt kislányával, megszüntették gyülekezeti státuszát. Pár hónapig egyházmegyei missziói lelkészként szolgálhatott, majd ez a státusza is megszűnt.
Már édesanyaként kezdett el új szolgálati helyet keresni, ennek során vette fel a kapcsolatot a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyével. „Bán Béla esperes úr és Varga Nándor főjegyző úr nagy szeretettel fogadott, amikor 2023 augusztusában személyesen is találkoztunk, és már akkor úgy váltunk el, hogy ők mindenképpen számítanak a folytatásra, és én is azt éreztem, hogy Isten vezetett hozzájuk és Bács-Kiskunban fogok új otthonra találni” – mesélte megkeresésünkre Varga-Kovács Mária. Szeptember végén több helyen is lehetőséget kapott a bemutatkozásra, és bár mindegyiket áldásként élte meg, Lajosmizsén rögtön úgy érezte, hogy hazaérkezett.
„Szeretetteljes, testvéri és szolgáló közösség fogadott, ahol mindenki hozzátesz valamit egy vasárnapi alkalomhoz, és ahol meghatározó az Igére való figyelés. Minden vasárnap nyílt tekinteteknek tudok szolgálni és mindig kapok visszajelzést is. Lajosmizsei lelkipásztor elődeim stabil közösséget hagytak rám, én pedig folytatni szeretném az általuk és a valóban szolgálatkész presbitérium által megkezdett lelki építkezést. Ezt megkönnyíti, hogy nemcsak a gyülekezetben éreztem azt, hogy hazaérkeztem, hanem az egyházmegyében is, ahol olyan lelkészi közösség vesz körül, ahová jó tartozni, ahol valóban szolgatársak vagyunk, és ahol megélem a Krisztusban testvéri mivoltunkat is.”
A vasárnapi istentiszteleteken általában hetven-nyolcvan fő szokott részt venni, de a gyülekezeti alkalmaik is népszerűek. Ez utóbbiak közül a lelkésznő kiemelte a heti rendszerességű bibliaóráikat, amelyek kötetlen, igetanulmányozásra épülő beszélgetések és elmélkedések. „Tudunk úgy az Isten dolgairól beszélgetni, hogy nem kell félnünk a másiktól, nem kell féltenünk a véleményünket, a gondolatainkat, hanem meg tudunk nyílni. Valóban testvéri közösségként vagyunk együtt.” Elmondása szerint igyekeznek részt venni a település eseményein, rendezvényein, megemlékezésein is, valamint saját programokat szervezve megszólítani a lajosmizseieket.
Az egyházközség 1902-ben épült templomát az előző évtizedben újították fel és 2019-ben adtak érte hálát – az erről szóló tudósításunkat ide kattintva olvashatják.
Az Ige maradandó helye
Az ünnepi istentiszteleten Balog Zoltán dunamelléki püspök szolgált igehirdetéssel János első levele 2. részének a 12. verstől kezdődő része alapján. A prédikációban elhangzott: azért érdemes a keresztyénség társadalmi hasznosságáról beszélni, mert az túlmutathat a gyülekezet határain. „A lényeg azonban nem a hasznosság. A lényeg ott van bennünk. A hasznosság csak következménye a tanítványságnak” – fogalmazott Balog Zoltán. Isten Lelkének és az emberi léleknek a találkozásánál van a lényeg, amelynek döntő kérdése, hogy Isten szeretete van-e bennünk, vagy csak az önszeretet irányítja életünket.
A püspök kiemelte: a Krisztus-gyermekség útja nem más, mint a bűnbocsánat elfogadásának útja. „Az apostol külön szól a különböző nemzetségekhez, mert nagy dolog, hogy ez a sok-sok nemzetség, akik előttünk jártak és akik utánunk jönnek, mind benne lehetnek ebben az ismeretben. Közöttünk minden nemzedékben az Igének maradandó helye van.” A világunk azonban nemcsak „Istennek jó teremtése”, hanem gonosz világ is, amely nem Isten akarata szerint szeretne élni. Ez utóbbi indokolja az apostol intéseit. „Ha az életünkben van tere annak a kívánságnak, amely elvisz minket a tartalomtól, akkor ez előbb-utóbb kárunkra lesz. Nemcsak a mi kárunkra, de a ránk bízottak kárára is.”
A keresztyén élet titka, hogy középpontjában a bűnbocsánatot adó Krisztus van. „El kell hinnünk, hogy ennyi elég, és akkor nem kell küzdenünk magunkért a másik rovására.” A világ kínálata helyett János apostol azt a közösséget kínálja, ahol több nemzedék élete összekapcsolódik. Ennek egyik intése, hogy legyen közöttünk, a szívünkben maradandó helye az Igének. A maradandó Igében van egyházunk egységének a garanciája is. „Ha az Ige oldalán állunk, akkor tudunk együtt Krisztus oldalán állni, ezzel tudunk egymásnak is szolgálni” – zárta prédikációját Balog Zoltán.
Az igehirdetést követően került sor az új lajosmizsei lelkipásztor hivatalos beiktatására. Bán Béla esperes a gyülekezet színe előtt is köszöntötte egyházmegyéjében Varga-Kovács Máriát, azt kívánva, hogy szolgálata által az Isten országa hirdettessék. Miután jelképesen átadta a lelkésznek az egyházközség pecsétjét és kulcsát, elsőként kért rá áldást.
Az esperesi áldáskérés után a jelenlévő palástos lelkészek kértek áldást a lajosmizsei lelkipásztorra egy-egy bibliai igeszakasszal, sorukat Balog Zoltán püspök zárta.
Az istentisztelet és a presbiteri gyűlés közötti átmenetet a Lajosmizsei Városi Kamarakórus szolgálata hidalta át.
Erőtlenségtől a kegyelemig
A presbiteri gyűlést Bácsi Csaba egyházmegyei főjegyző nyitotta meg, köszöntve az egybegyűlteket.
A gyülekezet nevében Makkai Béla főgondnok köszöntötte az új lelkészt: azt kívánta neki, hogy legyen közöttük azzá, akinek Isten elhívta őt.
Bérczes István nyugalmazott lajosmizsei lelkipásztor írásban köszöntötte Varga-Kovács Máriát, negyven évvel azután, hogy őt iktatták be a gyülekezet élére. Utódját arra emlékeztette: ne feledje, hogy jó sáfárrá kell válnia.
Varga Nándor egyházmegyei lelkészi főjegyző azt kérte minden jelenlévőtől, hogy erősödjenek meg a nyitottságban, az egymás iránt tanúsított szeretetben és bizalomban.
Takács Tamás nyugalmazott lelkipásztor Varga-Kovács Mária egykori mentoraként üdvözölte az új lelkészt, akivel nemcsak mentori, de testvéri viszonyban is áll. „Halk szavú lányból magabiztos, jó hangú, csodálatos munkára elhívott testvéremmé lett” – jellemezte mentoráltját. „Ugyanaz a palást van rajtunk, ugyanaz az elhívásunk.”
Ifjabb Csomós József lelkipásztor írásban, a barátok nevében köszöntötte a lajosmizsei lelkészt. „Ha nem értjük, mi az evangélium, akkor csak látszatbarátságok vannak, ha megértjük, felszabadulunk az őszinte emberi kapcsolatokra. Úgy ragyogtasd fel Krisztust az embereknek, hogy megértsék, mi az evangélium” – kérte Varga-Kovács Máriát.
Bujdosó Tihamér, a katolikus egyháztanács világi elnöke dr. Papp Lajos szívsebész versével köszöntötte a lelkészt.
Az önkormányzat nevében Adonyi Lajos alpolgármester mondott köszöntést, kiemelve, hogy az ehhez hasonló események fontos üzenete az elfogadás és befogadás.
Salacz László országgyűlési képviselő is sok erőt, kitartást kívánt a lelkészi szolgálathoz.
A köszöntésekre adott válaszában Varga-Kovács Mária kiemelte: Isten kegyelme, hogy itt lehet és a jelenlévők itt lehetnek vele. „Mindannyian részesei vagytok egyenként a szolgálatomnak, amelyet magamra vettem” – fogalmazott a lelkész, aki felolvasta a beiktatási meghívóján szereplő igeszakaszt; azt, amelyet lelkésszé szentelésekor is kapott. „Erőtlenségemben mutatta meg az Isten, hogy Krisztus az út, az igazság és az élet. Hálás vagyok azért, hogy nem önnön erőmre kell támaszkodnom, mert voltak, vannak és lesznek is erőtlenségeim, ezért Isten kegyelme életem minden napja.”
A lelkész elmondta, hogy Isten adott böjtöt is az életében és családja életében, amikor az erőtlenség uralkodott el benne és körülötte, amikor nem érezte valóságosnak, hogy elég neki a kegyelem. „Az volt a fordulat, amikor elfogadtam erőtlenségemet, és hittem, hogy van Ura az életemnek, aki elhívott, elküldött és terve van az életemmel” – vallotta Varga-Kovács Mária. „Hazaérkeztem, és hálás vagyok, hogy a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyéhez tartozhatok.” Végezetül arra hívta fel a figyelmet, hogy ha Krisztus ereje lakozik bennünk, nemcsak fenntartjuk, de tovább is adjuk reménységünket.
Az ünnepség a püspöki áldást követően szeretetvendégséggel zárult.
Az alkalom perselypénzét a tragikus körülmények között elhunyt Bíró István madéfalvi lelkipásztor családja javára ajánlották fel.
Barna Bálint
Képek: Vargosz