Álljatok ki az utakra, és nézzetek szét, kérdezősködjetek az ősi ösvények után, melyik a jó út, és azon járjatok, akkor nyugalmat találtok lelketeknek!
Jeremiás 6,16
„A jó kérdések fontosabbak a könnyű válaszoknál."
Paul Anthony Samuelson
Tanulmányi kirándulásokon vehettek részt, az emelt szintű érettségihez és országos versenyekhez is segítséget kaptak a Talentum Szaktárgyi Tehetséggondozó Programban részt vevő diákok az idei tanévben.
Felavatták a Budahegyvidéki Református Egyházközség templomának első valódi orgonáját. A hangszert Dosek Domokos kántor és Gárdonyi Zsolt zeneszerző és orgonaművész szólaltatták meg a március 19-i hálaadó ünnepi istentiszteleten.
Gránitz Miklós Misszió a rácsok mögött címmel megjelent könyve azoknak a munkáját ismerteti, akik mindent megtesznek azért, hogy a fogvatartottak új életet kezdhessenek majd a rácsokon túl.
A lelkészi elhívásról, a hivatásgondozásról és a szolgálat kihívásairól is szó esett a Lelki éhség 7.0 konferencián, ahol a spiritualitás és a misszió fényében közelítettek a lelkészi lét sokszínűsége felé.
A szolgálatért és a gyülekezetért vállalt felelősségről, valamint a presbiterválasztás törvényes rendjéről is szó esett dunamelléki főgondnoki konferencián, melyet kétszáz gyülekezeti elöljáró részvételével tartottak a budapesti Ráday Házban.
Úrvacsorás istentiszteletet tartottak és a békéért imádkoztak a Budapest-Hold utcai református templomban az ukrajnai háború kitörésének első évfordulóján, Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök és Balog Zoltán dunamelléki püspök, zsinati lelkészi elnök szolgálatával.
Nélküle ma nem lenne egyházi egyetemünk – a Károli Gáspár Református Egyetem alapításának harmincadik évfordulójáról emlékeztek meg Budapesten február 24-én, majd felavatták a tíz éve elhunyt egyetemalapító, dr. Hegedűs Loránt emléktábláját.
A sebész főorvos, volt egyházközségi és egyházmegyei főgondnok, egyházkerületi világi főjegyző, a Zsinati Tanács jegyzője életének 85. esztendejében, 2023. február 4-én visszaadta lelkét teremtő Istenének.
Egyre több a női lelkész, így egyre több a lelkészférj is, ők pedig gyakran civilek. Faragó Attila lelkészférjjel arról beszélgettünk, milyen ez az évtizedekkel ezelőtt a közvélemény számára még elképzelhetetlennek tűnő szerep.
A tíz évvel ezelőtt elhunyt Hegedűs Lóránt püspöki, egyházfői, lelkészi és teológusi öröksége a késő huszadik századi magyar református történelem kitörölhetetlen része. Erre a fontos hagyatékra emlékeztek a budapesti Szabó Dezső Katakombaszínházban február 12-én.