Maroknyi magyar közösség küzd a fennmaradásért a délvidéki Karancson; a faluban szerda esete hálaadó istentiszteletet tartottak a templom megújulásáért. Az ünnepségen Áder János magyar, és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő is részt vett.
A lelkésznek nem képet, hanem példát kell mutatnia a gyülekezetének; a fiatalokra pedig elsősorban nem az ő hite, hanem a kortársaiké gyakorol hatást – gyülekezeti életről, generációk együttműködéséről és a lelkészi hivatásról beszélgettünk Bíró Botonddal, a cinkota-mátyásföldi gyülekezet lelkipásztorával.
Templomépítésbe kezdett az újpalotai református missziói gyülekezet. Bár a lakótelepi református közösség számára sosem a létszám növelése volt az első, néhány év alatt kinőtte a bázisául szolgáló bérelt helyiséget. Hogy miért, arról a gyülekezet gondnokát és lelkipásztorát kérdeztük.
Bébiszitter kamaszok, templomőrök, fiatal mentorok, pótnagyszülők és élménypedagógiával gazdagított gyermektáborok. Gyülekezeteket kérdeztünk arról, milyen programokkal készülnek a nyárra.
A gyülekezetek, akárcsak az emberek, születnek, fejlődnek, gyümölcsöznek, végül kihuny belőlük az élet. De mitől élő a gyülekezet? Kocsev Miklóssal, a budapesti teológia tanárával beszélgettünk.
Egy apró, de összetartó közösség ünnepelt június harmadik hétvégéjén. Zsúfolásig megtelt a jakabszállási reformátusok kis imaháza, amelynek külső megújulásáért és fűtéskorszerűsítéséért adtak hálát vasárnap.
A gyülekezet létszámban növekszik, de hogyan gyarapodhatna lelkiekben is? Ki foglalkozzon azokkal, akik először hallják az evangéliumot, és hogyan változhatna meg az élete az istentiszteletek látogatóinak? A külső-kelenföldi református gyülekezet átfogó stratégiát dolgozott ki e kérdések megválaszolására, amely a jelek szerint bevált.
Feleségével tizenöt éve szolgáltak lelkipásztorként ugyanabban a gyülekezetben, gyermekeik a közösség szeme láttára nőttek fel, a templom megtelt. Mégis megértették: Isten máshová hívja őket. Az elmúlt vasárnap iktatták be Harmathy Andrást a szentendrei református gyülekezetben. A váltás okairól a lelkipásztort és a múlt nyáron még lelkészt kereső gyülekezet presbiterét kérdeztük.
Protestáns hetet tartanak a budafoki gyülekezetben, a programsorozat pünkösd vasárnapján szabadtéri istentisztelettel zárul. A budafoki reformátusok és evangélikusok ötletét az adta, hogy 1899 tavaszán tartották az első protestáns istentiszteletet Budafokon.
Ünnepélyes keretek között tették le Csömörön azt az alapkövet, amely az utókor számára jelzi, kezdetét vette a még fiatal református közösség álmának megvalósulása: a Magvető gyülekezeti otthon, ezt követően pedig Isten házának felépítése.
Jótékonysági koncertet ad Vásáry Tamás zongoraművész a soroksár-újtelepi református missziói gyülekezet javára április 16-án, szombaton este 6-kor. Az önkéntes adományokat a missziói egyházközség épülő gyülekezeti otthonára fordítják.
Kreatív evangélizációt tartottak az elmúlt hétvégén a pestszentlőrinci református gyülekezetben. Míg Ulrich Hofius evangelizátor lelkészeknek, hittanoktatóknak és gyülekezeti gyermekmunkásoknak tartott szemináriumot, a környékbeli gyerekeket gazdag játszóházi programokkal és megelevenedő bibliai történetekkel várták.
Frissen vágott szezonális zöldség édes illata lengte be az őrmezői református gyülekezetet múlt szombaton. Az Ökogyülekezeti Mozgalom roll-upjainak szemet kápráztató, környezettudatos üzeneteket megfogalmazó felhívásainak tanulmányozása közben kiderült: csupán egy kis változtatással több lehet a világ.
A szülők gyakran elviszik csemetéiket gyermek-istentiszteletre, de ők maguk nem mennek be a templomba, inkább elintézik addig a bevásárlást vagy beülnek a közeli kávézóba. Hogyan lehet bevonzani a családokat az istentiszteletre?
Rendhagyó istentiszteletet tartanak a kecskeméti református templomban havonta egy szombat este. Szikszai Szabolcs református lelkipásztorral, ifjúsági lelkésszel beszélgettünk a karzatról, ami magasba emel.
Tanulni jó, a cigány és a nem cigány ember egyformán értékes, és Isten nem hagyja magára a Magdolna negyed lakóit sem – így lehetne összegezni a Salétrom utcai református gyülekezet plántálta közösség, a TE+ÉN üzenetét. A Józsefváros szívében található, romák és nem romák alkotta új gyülekezet közösségi háza a kocsma, a drogelosztó, a közeli iskola és a játszóterek közelében kis szigetet jelent. Felfedezése közben jókedvű, szorgoskodó gyerekekkel és elégedett szülőkkel találkoztunk.
Megújult templomukért és orgonájukért adtak hálát a pomázi reformátusok vasárnap. A 200 éves templom felújítására csaknem 21 millió forintot fordítottak, amelyből a gyülekezet mintegy 8 millió forintot gyűjtött össze. A kivitelezésben több gyülekezeti tag is segített, Isten dicsőségére ajánlva munkájukat – mondta Nyilas Zoltán pomázi lelkipásztor, az Északpesti Református Egyházmegye esperese.