Minden más ünnepen azt ünnepeljük, hogy Jézussal történt valami: karácsonykor megszületett, nagypénteken meghalt, húsvétkor feltámadt, de a pünkösd kivétel: ekkor az emberrel történt valami.
A szíve tájékán átlyuggatott Kossuth-szoborral együtt a délvidéki falu magyar lakóit is mintha szíven ütötték volna. A reformátusokban mégis évtizedeken át ott lüktetett a haza szeretete, míg az érzelmeiket formába öntő alkotást a templomban rejtegették.
Az igazi bizonyosság Jézus gyógyító és újjáteremtő szava, amely szokásainkat, felfogásunkat teljesen átírhatja. A pomázi reformátusok több mint kétszáz éve keresik és hirdetik ezt templomukban, amely valódi bástyája volt nyelvünknek és református hitünknek.
Bár sokan sokféleképpen látják és viszonyulnak hozzá, a Himnusz közös támaszunk és biztos pontunk volt az elmúlt közel kétszáz évben. Szerzője tudta: csak Isten mentheti meg a magyarságot, amely nem mindig élt jól a fentről jövő áldásokkal.
Miért így ünnepeljük a karácsonyt? Miért ajándékokkal, karácsonyi vásárokkal, fényekkel, adventi koncertekkel, adományokkal, családi összejövetelekkel vagy wellness-programokkal? Mi indítja az embereket 2018-ban, hogy így formálják az ünnepet? Pusztán a hagyományok, a szokások, a mindenki-így-csinálja törvénye?
...elfordul a kulcs a zárban. Az ajtó csendesen kinyílik. Bentről meleg fény sugárzik, a konyhából friss sütemény illata árad, a szobából gyermekek hangja szűrődik ki. Tiszta előszoba fogadja.
Nem akarom magamra erőltetni Isten szabadítását, de ha mindent azonnal akarok, akkor éppen ezt teszem. Így hogyan tudna Ő megszabadítani? Hogyan várjak Istenre, ha zajt csapok magam körül?