Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.
Jelenések 3,5
„Fontosabb, hogy igazak legyünk, mint hogy igazunk legyen.”
David Hayward
Botrányos jelenség a nagycsalád a 21. században. A buszon, villamoson gyakran megütköznek, ha valaki 4-5 gyerekkel utazik, egy nívós wellness-központban pedig egyenesen megkérdőjelezik, hogy képesek-e kifizetni a belépőt. A nagycsalád nem illeszkedik az individuumot piedesztálra emelő társadalom képébe, ráadásul rossz fogyasztó is - vélekedik Miklya Luzsányi Mónika.
A sokak által szeretett asztalosmester keze alatt nemcsak a fa formálódik, hanem az is, aki műhelyébe belép. Tanítványaiból jó szakembert és ami még több: embert farag, véső helyett azonban más eszközöket használ. Bár sok a pályaelhagyó és a nagy dinasztiák is kihalófélben vannak, az asztalosság még mindig az egyik legszebb szakma - vallja az albertirsai Danka Imre.
Az imádságban csodálatos kicserélődés történik: Isten akaratát a magunk akaratává tesszük, s ezzel a magunk akaratát teljes lendülettel az Isten akaratának szolgálatába állítjuk.
Hit által ment ki Ábrahám atyáinak földjéről, és lett idegen az ígéret földjén. Egyvalamit maga mögött hagyott, és egyvalamit magával vitt; földi gondolkodását hátrahagyta, és hitét magával vitte: különben nem ment volna ki, hanem azt gondolta volna, hogy az mégiscsak értelmetlen.
Az ima a Bibliában soha nem egyoldalú cselekmény; az Újszövetségben rengeteg ígéret szerepel arra vonatkozóan, hogy a hívő ember imáját minden esetben Isten cselekvése, válasza követi. A valódi imádság pontosan ezért mindig kétirányú kommunikáció, mert nincs olyan ima, amely válasz nélkül maradna.
Ünnepi istentisztelettel kezdődött meg az ökumenikus imahét a budapesti Kálvin téri református templomban vasárnap este. A nyolcnapos programsorozat a magyarországi egyházak egyik legnagyobb közös rendezvénye. Az istentiszteleten hálát adtak a közelmúltban megújult Kálvin téri templomért is.