Magam mögött hagytam minden negatív érzést, szorongást, csomagomat azok helyett kincsekkel töltve meg. Aztán egy kis szobába érkezve jön a felismerés: meg kell válnom tőlük. Fekete Fanni adventi írása.
Miért tesznek vagy hagynak jóvá etikátlan lépéseket etikus beállítottságú vezetők? Ennek hátterét és a lehetséges válaszokat tekintette át a keresztyén vezetéstudomány oldaláról Tomka János műhelye.
Elgondolható valódi szabadság apa nélkül? Október 23-án mutatták be a hazai mozik Nemes Jeles László új filmjét, az Árvát. 2025-ben ezt a filmet nevezi Magyarország az Oscar-díj listájára.
Gondolatok boldogságkeresésről, illúziók kergetéséről és az örök szerelemről a Csongor és Tünde kapcsán – ráadás kisinterjúval a rajzfilm református animátorával.
„A semmi súlya” című novelláskötet néha húsbavágó kérdésekkel szembesít, máskor visszafogottabban tessékel minket komfortzónánkon kívülre, a viszonyítási pontot azonban mindig világosan kijelöli számunkra.
Milyen válaszokat adott egyházunk a krízisekre, dilemmákra, próbatételekre, és mikor lett mindezekből valódi útkeresés? Többek között erről is szó volt a „Kihívások és útkeresések” című kötet bemutatóján.
Az evangéliumi életforma szeretetalapú – vallja Csoma Judit, a Berekfürdői Református Gyülekezet lelkésze, akivel a szorongás feloldásáról beszélgettünk.
Gyerekkel vagyok! Nem csak akkor, amikor a fogaim között a kismotor, kezemben egy vödör vadgesztenye – ők akkor is formálnak, amikor épp nincsenek velem.