A magyar reformáció Mohács utáni időszakának talán a legüdítőbb epizódja azoknak az úgynevezett vándorprédikátoroknak a története, akik üldöztetések közepette, nagyobb területeket bejárva hirdették az evangéliumot, sokszor éppen azok számára, akik a legjobban ki voltak téve a háborúk pusztításainak. Ezek között a vándorprédikátorok között az egyik legizgalmasabb figura Szegedi Kis István volt, akinek idén május 2-án emlékezünk halála 450. évfordulójára.
A nevét talán sokan ismerik, sőt esetleg néhány történetet is tudunk kapcsolni a személyéhez. Azt azonban kevesebben tudják, hogy a kiváló vándorprédikátor-generációból ő volt az egyetlen, aki nemzetközi hírűvé vált, és a műveit több ízben is kiadták, nem csupán magyar területeken. Hosszú ideig elsősorban tanító volt, de később dunamelléki püspökként is emlegették. Prédikátorként rendkívül népszerű volt, jó viszonyt ápolt a Hódoltság, elsősorban Szigetvár katonai parancsnokaival, és nemcsak prédikált előttük, de a török csapatok mozgásáról is gyakran tájékoztatta őket. Jelentős tanítványi kör tisztelte. Egyik tanítványa, Skaricza Máté, ráckevei prédikátor nemcsak az életrajzát írta meg, de az arcképét is elkészítette, így ő az egyetlen, akinek hiteles arcképét is ismerjük ebből a korszakból.

Dévai Bíró Mátyáshoz, Sztárai Mihályhoz vagy Huszár Gálhoz hasonlóan Szegedi Kis István igazi „vándor” volt, aki általában rövid időt töltött egy-egy településen, azután tovább indult új közösségekbe. Pályája első éveit az Erdélyhez közelebbi területeken töltötte: Csanád, Temesvár és Lippa, Gyula, valamint Békés körzetében, később pedig Tolna és Baranya vidékére, a Duna mellékére került. Noha nagy tisztelettel emlegették tanítóként, mégsem harcos evangelizátorként emlékeztek rá, általában már létező protestáns közösségek hívták meg. Intellektusa, logikus okfejtései és Melanchtonhoz hasonlítható közvetítői mentalitása révén azonban sokszor meg tudott szólítani más felekezetűeket is. Elsődleges céljának a fiatalság nevelését tartotta, valójában azonban mindenki tanítómestere volt egész életében. A lippai és gyulai iskolák elvégzése után Gyulán maradt iskolamesterként, és csak 30 évesen, 1535-ben a ment a bécsi egyetemre. Két év tanulás után, 1537 tavaszán a krakkói egyetemre is beiratkozott, ahol hébert, görögöt és zenét tanult. Kivételes képességei már itt kiderülhettek, mert 1540-ben megbízták a latin írók magyarázásával.

Hazatérte után ő volt az első, aki a magyar iskolákban az addig elhanyagolt zene tanítását megkezdte, és maga is több éneket szerzett. Három év krakkói tanulás után hazatért, és valószínűleg egy ideig Jagelló Izabella és a reformációval rokonszenvező Petrovics Péter környezetében tartózkodott Lippán, majd talán éppen a Szapolyai-rokon Petrovics támogatásával Wittenbergbe utazott teológiát tanulni. 1545-ben tért haza, és egy évtizeden át tanítóként működött, ami egyáltalán nem volt jellemző abban a korszakban. Noha a reformátorok fontosnak tartották az iskolák működtetését és az iskolamesterek alkalmazását, a külföldi peregrináció után hazatérő prédikátorok a rangosabb lelkészi hivatalokat részesítették előnyben, míg az iskolamesterség az egyetemre való kijutás előtti karrierállomás volt. Ehhez képest a szerény és alkatilag inkább csendes „szobatudós” Szegedi éveken át mesternek neveztette magát, és tanítói állásokat vállalt el. Először a csanádi iskola mestere lett, ahol a település lakói előtt is prédikált. A híre hamar eljuthatott Fráter György váradi püspök fülébe, aki a csanádi püspöki javak kezelője volt. Ő megparancsolta az „eretnek” Szegedi elkergetését. A szelíd és békés prédikátort nemcsak kifosztották, de össze is verték. A legnagyobb fájdalma mégis kétszáz könyvből álló könyvtárának az elvesztése volt. Évekkel később még egyszer átélte mindezt Békésben, amikor Losonczi István temesvári kapitány tisztje rabolta ki. Akkor is az újra összegyűjtött könyvtára elvesztését sajnálta leginkább. 

1545-ben Gyulán lett iskolamester egy éven át, majd Ceglédre hívták templomi szolgálatra. Az iskolamester engedélyével az iskolában is tanított, Melanchthon hitcikkelyeit magyarázta. Sok tehetséges tanítványa volt, például Bakonyi Albert, a későbbi ceglédi lelkész és püspök. Szegedi itt nősült meg először 1548-ban, egy Orsolya nevű lányt vett el. Első felesége három év múlva meghalt, de a gyászév letelte után újra nősült, ezúttal már egy lelkész fiatal özvegyét vette el, akivel tizenhét éven át élt szeretetteljes házasságban. Élete utolsó éveiben még egyszer nősült, ismét egy özvegyet vett feleségül.

1549-ben Petrovics Péter, Temesvár grófja és várkapitánya meghívta a temesvári iskola igazgatására. A tanítás mellett a temesváriaknak is prédikált. Petrovics Péter bőkezű pártfogója volt, egy értékes, rókabőrrel bélelt felöltőt is adott neki. Petrovicsot azonban az ellenséges Losonczi István váltotta fel, aki Szegedit és a protestánsokat kiűzte Temesvárról. A reformátor 1551-ben a mezőtúri iskolát igazgatta, de időnként prédikált is. 1552-ben Békésre hívták, ekkor érte Losonczi alvezérének támadása. El is fogták, de az őrzői között egy korábbi tanítványa felismerte és kiszabadította. Az év végén a Duna mellé, Tolnára költözött iskolamesternek. Tolna ekkor népes város volt, a lakosainak fele a reformáció híve volt. Istentiszteleteiket a katolikusok és protestánsok felváltva a templomban tartották, és a két vallás hívei olykor vegyesen vettek részt az istentiszteleteken.

Tolnán a protestáns lelkész és baranyai püspök ekkor a szenvedélyes és rendkívül erőteljes Sztárai Mihály volt, a hitvita és a felekezeti küzdelmek embere. Sztárai a gúnyolódástól és az intrikától sem riadt vissza. Szegedi hozzá képest szelídnek számított, de a finom gúny tőle sem állt távol. A József nevű tolnai katolikus pappal szemben ő is ezt írta: „Mit dúlsz-fúlsz dühösen s keserű szó mért lepi ajkad: Míg hitedet te magad sem tudod állani már. A tanulatlan nagy tömeget tévhitre ne vidd s hajtsd Még legelőbb te tanulj s mást úgy tudva taníts. Akiket említesz, ismerjük a régi atyákat: Ám ezek iratait értelem értheti csak.”

Szegedi Kis István 1554-ben Laskón kezdett lelkészként szolgálni, Sztárai szentelte fel kézrátétellel, ekkortól generális szuperintendensnek is nevezték. Ez a cím sokáig komoly vitákra adott okot az egyháztörténészek között. Mára valószínűnek tartjuk, hogy ez a tisztség egy püspökhelyettesi vagy segédpüspöki feladatkört jelentett, ami a környék lelkészeinek vizitálásából állt. Mivel Szegedi Kis nagyon jó viszonyt ápolt a lelkészekkel és iskolamesterekkel, ez a szerep tökéletesen neki való lehetett. A tisztséget később is viselte, sőt, püspöknek is titulálták, noha nincs nyoma, hogy egyházkormányzati feladatokat látott volna el. Az, hogy püspökként tisztelték, talán különleges tekintélyének és az őt körülvevő szeretetnek köszönhető. Semmi nyoma nincs annak sem, hogy bármilyen módon kereste volna nagyhatalmú pártfogók támogatását. Mindvégig megmaradt tudós prédikátornak, annak a szelíd tanítónak, aki pályája kezdetén volt.

Tekintélye teológiai tudásából és az Isten iránti elkötelezettségéből fakadt, ami értelmiségi öntudattal párosult. Amellett, hogy elmélyült tudós volt, jó társasági ember lehetett, hiszen folyamatosan kapcsolatban állt a környék lelkészeivel, tanítóival, szívesen beszélgetett és töltött időt velük. Az életéről számos legendás történet maradt fenn, ezek leghíresebbike két évig tartó török fogsága. Skaricza elmondása szerint egyik prédikációjában megbántotta egy gazdag kereskedő feleségét, és ez okozta a rabságát – valójában a várkapitányokkal fenntartott kapcsolat játszhatott nagyobb szerepet elfogatásában. Rabsága nagy részében sok kegyetlenséget el kellett szenvednie. Kiszabadítása is legendás, mert egy hívő asszony a halálos ágyán vette rá gazdag férjét a váltságdíj kifizetésére. 1563-as kiszabadulása után Szegedi Kis István Ráckevére költözött, ahol végre nyugalomban élhetett haláláig. Itt fejezte be teológiai műveit, amelyeket latinul írt. Ezek Bázelben jelentek meg halála után, az egyiket ötször is kiadták. Ilyen sikert egyetlen más magyar reformátor sem ért el.

Szegedi Kis István egyszerre volt tudós teológus, remek hitszónok és nagyszerű tanár, aki mindenkit szívesen tanított maga körül. Élete bővölködött magánéleti tragédiákban: sok gyermekét eltemette, ötöt egészen bizonyosan, és két feleségét is. Börtönben ült, többször kellett menekülnie, megkínozták mind Fráter György, mind a temesvári kapitány emberei, mind pedig török fogva tartója, Perviz bég. Noha nem volt klasszikus egyházkormányzó, sem egyházszervező, hatalmas tekintéllyel bírt. Lutheránusként kezdte pályáját, hiszen hosszú évekig a lutheri tanokkal azonosították a reformáció embereit, de 1558-tól Kálvin úrvacsoratana felé fordult, és erről Méliusz Juhász Pétert is meggyőzte. A 16. század folyamán azonban sem teológiai, sem felekezeti értelemben nem voltak egyértelmű választóvonalak, különben is éppen az 1560-as évek folyamán kezdődött meg a lutheri és a svájci irányok elkülönülése. Szegedi Kis István életműve ezért egyformán fontos kincse az evangélikus és a református felekezeteknek.

Kapcsolódó cikkünk:
Kijelölni az utat
Egy reformátor, aki világhírű lehetett volna, mégis inkább honfitársainak prédikált; egy prédikátor, akiről sokáig úgy tartották, a törökök ölték meg; és egy színdarab, amelynek jelmezeiből hiányzik a zöld szín – így mesélnek protestáns nagyjaikról a ráckeveiek.