A száz évvel ezelőtt, 1922. január 3-án született költő munkásságát a konkrét évforduló környékén már sokan méltatták. Az egykori alma mater nem a születésnapra időzített egyetlen megemlékezésben gondolkodva illesztette be az éves tervébe azt az eseménysorozatot, amelynek a zárása a költészet napjára esik. Mielőtt a tervezéshez hozzáfogtak volna, a projektben részt vevők szükségesnek tartották annak a tudatosítását, kit is akarnak a mai növendékekhez közel hozni. A költőt és az embert.

A költő és az ember
A költő sokféle gyötrelem szorításában vívta meg harcát önmagával és a világgal, hogy a hagyomány és újítás mezsgyéjén, a „között” sávjában, „Az ég s a föld között” (lásd: Között című verse) találjon rá az érvényesnek és igaznak érezhető kifejezésmódra. Ő az, akinek saját vallomása (lásd: Mesterségemhez) szerint is gyönyörű mesterség adatott ‒ „Mesterségem, te gyönyörű, / ki elhiteted: fontos élnem” ‒, amelynek művelőjeként folyamatosan tisztában volt azzal, hogy költészete a látás és a pontos megfigyelés képességén túl a megfelelő szavak segítségével válhat hitelessé. Akinek szakrális üzenet is adatott, amikor az anyagi világ valóságelemeit a látomás szintjére emelte. Akinek a költészetét a példakép Babitsra és saját vallomásaira hivatkozva szokás objektívnek is nevezni, bár versei csak részben igazolják az elvont tárgyiasság lírájának nevezett irányzat célkitűzéseit. Akinek a Királyhágó utcai lakása kis szellemi központként funkcionálhatott, miután férjével, Lengyel Balázzsal beindította a csupán két évig megtűrt, részben nyugatos utódnak szánt Újhold folyóiratot 1946-ban. Aki a hatalmi tiltások időszakában is szoros kapcsolatot ápolt a perifériára került, hosszas hallgatásra kényszerülő alkotótársakkal: Pilinszkyvel, Ottlikkal, Mándy Ivánnal, Weöres Sándorral, Szabó Magdával, Mészöly Miklóssal és Polcz Alaine-nel. Akinek olykor tíz évet is kellett várnia újabb kötetének megjelenésére: az indulás, a Kettős világban (1946) utána a Szárazvillám (1957), a Napforduló (1967), aztán a nagy alakú A lovak és az angyalok (1969), a Között (1981) és a megindult életműsorozatban A Föld emlékei. Miközben a Bors nénit és a Szökőkutat már az egész ország ismerte. Gyermekverseket tudniillik a megtűrt szerzők is írhattak.

Nem feledkezhetünk meg a szenvedő emberről sem! Nemes Nagy Ágnes őszintén, tabumentesen vall a testi-lelki kínokról a halál árnyékában újabb napokra éhezve:„Nem akarok meghalni, nem” (Nem akarok). Az isteni gondoskodás személyes átélésének hiányában és vágyával olthatatlan szomjúsággal áhítozott a megnyugvásra a szinte kimondhatatlan fájdalmak közepette: „Én Istenem, te szép, híves patak, / Hová futottál, szökdeltél előlem? / Hol csillapítsam buzgó szomjamat? / S hogy bocsássak meg néked eltünőben?” (Patak). Ezek a sorok is ihlették annak a fafaragásnak a motívumrendszerét, amely már jóval az évforduló előtt került a Baár‒Madas aulájának falára a méltó emlékezet jegyében (készítette: Szák-Kocsis Pál).

Nemes Nagy Ágnes és a Baár‒Madas
Amikor valaki visszaidézi a gimnáziumi éveit, kedves nosztalgiával többnyire saját fiatalságának emlékeiben fürdőzik. Persze, hogy szép volt, hiszen én is fiatal és szép voltam! Ám kevés iskola kapott olyan hiteles, árnyalt és szeretetteljesen méltató emlékezést, mint a Baár‒Madas Nemes Nagy Ágnesnek köszönhetően. A partiumi református értelmiségi családból származott szülők Budapestre költözve kerestek megfelelő iskolát kiváló intellektusú, művészeteket kedvelő, érzékeny, kíváncsi, szép és okos lányuknak. A rózsadombi református leánynevelő líceumot választották.

Talán eddig még nem publikált érdekesség, hogy a Baár‒Madasban őrzött évkönyvek tanúsága szerint az első két tanévben (1932/33; 1933/34) még így szerepel a növendék neve: nemes Nagy Ágnes. Noblesse oblige, magyarul „a nemesség kötelez”, illetve Nomen est omen, azaz „a név jósjel, előjel” ‒ vélhették a szülők. Kezdetben tehát a családnév előtti „nemes” még kisbetűsen különböztette meg a leányt az akkortájt vélhetően sok Nagy család- és utónevű Ágnestől. A következőben, a negyedik évfolyam összesítőjében már a nagybetűsen írt háromtagú név ‒ Nemes Nagy Ágnes ‒ szerepel.

Miért is maradt ki egy évfolyam? Azért, mert a túlságosan gyorsan tanuló, nyughatatlan diáklány számára fölösleges lett volna a harmadik évfolyamon unatkozni, így osztályt ugorott, azaz hét év alatt sajátította el a hivatalosan nyolc gimnáziumi év tananyagát: „II. gimnáziumból mentem IV-be úgy, hogy nyáron elvégeztem a III-at, és ősszel vizsgáztam. A tanárok ugyanis közölték a szüleimmel, hogy nyugtalanítom az osztályt, mert egyáltalán nem figyelek, mert firkálok, mert ásítozom – valamit csinálni kell ezzel a gyerekkel” (Látkép, gesztenyefával). A minden évfolyamot szinte csupa egyesekkel (akkoriban az 1-es volt a mai 5-ös) teljesítő növendék végül kitüntetéssel érettségizett 1939-ben.

A Baár‒Madas okkal érezheti kicsit magáénak is az ünnepeltet, aki ebben az intézményben eszmélt, ebben mutatta be költői szárnypróbálgatásainak első darabjait, amikor éppen egy nem akármilyen kvalitású költő volt az igazgató: az általa is szeretve tisztelt Áprily Lajos. Utóbbi Erdélyből áttelepülését követően lelt új otthonra a Rózsadombon, és hamarosan a „szép sziget rabjává” lett.  Ez a „szép sziget” hasonlóképpen ejtette rabul Nemes Nagy Ágnest; ő az itteni védettségre pl. az óriási vár és az édenkert metaforákkal utal. Sokszor és megható szeretettel idézi fel az alma matert a kiváló, szép, jó, előkelő, a gyönyörű jelzőkkel és a kivételesen, nagyon fok-mérték határozókkal. A későbbi visszaemlékezéseiben hangsúlyozza, hogy egzisztenciális szempontból is fontos volt számára a gimnázium, hiszen súlyosan ideggyenge édesanyja állandó közelsége tönkretette volna a fiatalkorát. Félig bennlakóként reggel 8-tól este 7-ig az iskolában, illetve az internátusban töltötte „élete döntő részét”. Azt is említi, hogy jó volt a Baár‒Madasban szabadon létezni, viccelődni, játszani, véleményt formálni, értékrendet tanulni; itt őt békén hagyták, még jutalmazták is azért, amiben jó, és ha nem tudta a fizikát, a tanárok még súgtak is neki. Rabul ejtette a finom díszítésű szecessziós iskolaépület, annak vadszőlővel befutott fala, gyönyörű kertje, óriási labdatere, gesztenyesora, „a kert. Eszme. Labda. Ifjuság” (Iskola, A kertben). 

Iskola

Bevallom hát, nem tagadom:
egy iskolával álmodom.
Hogy szemérmesen fátyolozza,
de ringatja az alkalom.

Az óriási labdatér
a régi labdát dobja ki,
s kavarognak régi izmok,
a másodpercek szobrai.

Az ifjú ház magasra szökken,
vadszőlő futja friss falát,
s a szók megérnek, mint a fürtök:
kert. Eszme. Labda. Ifjuság.

S mint égi szél himbálja padlás-
zúgban a szőlő-sorokat,
agyamban éjjel megforognak
a töppedő, fürtös szavak.

A Baár–Madas

A kertben (részlet)
Áprily Lajosnak és Jékely Zoltánnak

A kertre kell, a kertre mindig
Emlékezni. Vagy inkább
a mintha-most-is, mintha-volna mellől
eltörölni a minthát.
Tulajdonképpen azt hihetné az ember,
hogy a múlt lecseng. De nem,
eltűnik, aztán visszatér…

„Olyan fontos volt életemben a középiskola, mint a múlt századi angol regények szereplőinek. A Baár-Madas református leánylíceum a Rózsadombon volt található, a város egy szép villanegyedében. Úgynevezett előkelő iskola volt, de volt benne valami a régi kálvinista kollégiumok szelleméből is.” Önéletrajzi jegyzetek – Tezla professzornak

„Hadd jegyezzem meg, mintegy mellékesen, hogy a Baár-Madas szép volt. Nem utolsó szempont. Tele van a világ a környezet esztétikai nevelőerejének felismerésével – ezt a mi iskolánk magától értetődően nyújtotta. Nagy épülettömbje, amelyen érezhető volt a magyar motívumokkal dolgozó századelő hatása, nagy telken terült el, hatalmas gesztenyefasor körítette. Nem tudjuk elfelejteni a két tavat, a gyepágyakat, ahol tornáztunk, sportoltunk, a lugasok sorát, és mindenütt a rengeteg virágot, ezt a gyerekkori édenkertet.” Emlékezés Áprily Lajosra

Nemes Nagy Ágnes emlékezete a Baár‒Madasban
A jubileumi év eseménysorozatának eddigi legfőbb állomásai már eddig is sok szempontú közelítést tettek lehetővé.

1. Szavalóverseny február 5-én. Két év kényszerkihagyás után végre ismét megrendezhetővé vált a hagyományos, minden református középiskola számára kiírt, országos döntővel záruló program. Egyik témája: szabadon választott költemény tolmácsolása Nemes Nagy Ágnestől vagy Pilinszky Jánostól. (Utóbbi életművének felidézése még tavalyról maradt adósság.) Az iskolai döntőben arany minősítést a következő tanulók kaptak: Fejes Blanka 12. c és Rajkai Boróka 12. d.
    
2. Versírópályázat. Megadva hét Nemes Nagy Ágnes-vers címét, arra kértük a szerzőket, hogy azok csupán inspirációul szolgáljanak a számukra, tehát előzetesen ne olvassák el a műveket. Eredményhirdetés a költészet napján lesz.
    
3. Alkotói pályázat. Kategóriák: kollázs-montázs, fotó, festmény, grafika, plasztika. Alsó tagozaton az Űrhajó és jegenyék, Bors néni kertje és Tarka ló c. versek illusztrációja volt az alkotói feladat, míg a felső tagozaton a Nyári rajz, A lopós kutya és a Jég című versekből kiindulva lehetett egyéni művet készíteni. A gimnazistáknak a Látkép gesztenyefával című Nemes Nagy Ágnes-esszé részletének felhasználásával lehetett #nemesnagyagnes100 címmel műalkotást alkotni. Alsó tagozaton a felkészítő tanárok: Pokol Zsófia tanítónő, Beliczay Zsófia tanárnő, felső tagozaton Beliczay Zsófia és Benkő Csilla Judit tanárnő, a gimnáziumban Benkő Csilla Judit tanárnő. Az eredményhirdetés a költészet napján kerül sor.

A költészetnapi zárás tervezete:

1. Kiállítás a beérkezett alkotásokból, eredményhirdetés, díjátadás.
    
2. Az életmű állomásainak felidézése osztályfőnöki órán prezentációval.
    
3. Száz hagymás, éppen nyíló tulipán ültetése az iskolakertben azt a remélve, hogy a virágok megmaradnak, és minden esztendőben a költészet napján pompáznak teljes szépségükben.
    
4. Kisfilm folyamatos vetítése az aulában. Berkesi Anna médiatanár elképzelése szerint életrajzi helyett ún. imázsfilm készül, amelyben nem egy talapzaton álló szoboralak jelenik meg, hanem olyan alkotó, akinek a mindennapjainkban is lehet aktuális üzenete. A most készülő kisfilmben például iskolai környezetben, de eltérő kontextusokban elevenednek meg a szövegek.
    
5. Udvari performansz a második órában drónos fényképezéssel megörökítve Sok-sok diák állóképe fogja kirajzolni az NNÁ-t és a 100-as számot, amelyet az általános iskolások „bodzavirágos”, énekléses bevonulása után (Tavaszi felhők) alkotott kör övez. Majd elhangzik az Iskola című emblematikus vers, amelynek lezárásaként mindenki együtt skandálja: A Baár-Madas!!!

Tavaszi felhők

Bodzavirágból, bodzavirágból
hullik a, hullik a sárga virágpor.

Fönt meg a felhők szállnak az égen,
bodzafehéren, bodzafehéren.

Szállj, szállj felhő,
pamacsos,
hullj le, te zápor,
aranyos,
hullj le, te zápor,
égi virágpor,
égen nyíló bodzavirágból.

A Baár‒Madas mint alkotásra ihlető közeg
Az első emeleti aulában szemközt mindenkit egy kis Áprily-szobor fogad (tudatosítva: itt egykor a neves költő igazgatott). Jobbra, a falon a centenáriumi ünnepeltet idéző fafaragás. Mellette az új, nemrég felavatott emlékjel a zsidó származású költőnőé, Szenes Hannáé, aki az iskola volt növendékeként szintén kitüntetéssel érettségizett ugyanabban az esztendőben (1939), mint Nemes Nagy Ágnes.

Már csak az a kérdés, hogy a „költők falára” kerülnek-e fel újabbak néhány évtized múlva. A reménység megfogalmazódhat, hiszen most is két, folyamatosan publikációs lehetőséget kapó diákkal büszkélkedhetünk. Többször jelentek meg díjazott írásai pl. Kubina Zitának (10. b) és Bodor Emese Rékának (12. b). Talán érdemes megjegyezni a nevüket!

A hatévfolyamos képzés magyar tagozatának létjogosultsága pedig más szempontokat is figyelembe véve tűnik igazoltnak. Mert most is vannak diákok, akik számára a nyelvi kifejezés minősége, a vitakultúra, a szövegértés, az olvasottság stb. még mindig fontos. És olyanok, akik esetleg írói-költői babérokra is vágyakoznak.

Berényi Eszter
A szerző a Baár–Madas Református Gimnázium magyar nyelv és irodalom szakos tanára

Képek forrása: Baár-Madas Református Gimnázium, köztük: Tarka ló (díjazásra jelölt alkotás), Űrhajó és jegenyék (díjazásra jelölt alkotás); az osztálykép és a csoportkép családi tulajdon, rendelkezésre bocsátotta: Péterfy Sarolt. Az Áprily Lajossal közös csoportképen Nemes Nagy Ágnes a középső lányok egyike, az osztályképen pedig a legfelső sorban balról a második.