Csaknem 13 ezer kilométerről utaztál Beregszászra. Mikor jutott eszedbe, hogy műsorvezetőnek jelentkezel a Pulzus Rádióhoz, hogy – ahogy te fogalmaztál a Facebook-oldaladon – erőt, hitet és kitartást sugározz a Kárpátaljai magyarságnak?

A történet 2021 decemberére nyúlik vissza, ekkor a saját könyveim és előadásaim bevételéből egy nagyobb értékű gyermekkönyvcsomagot hoztam Kárpátaljára, ez volt az én adományom békeidőben a helyi gyerekeknek. Nemzetiségiként, kisebbségiként pontosan tudom, hogy mennyire fontos az anyanyelv szerepe, oktatása, elsajátítása. Ott ebéd közben kértek, hogy menjek be interjút adni, ekkor ismertem meg a Pulzus Rádiót, ahol egy jó hangulatú félórás interjút adtam.

Visszamentem Hawaii Szövetségi Államba, az USA-ba, ahol jelenleg lakom, de február 24-én kitört a háború, és én folyamatos kapcsolatban voltam a helyiekkel. Beregszász polgármestere, Babják Zoltán mondta nekem, hogy Tvrtko, itt már nem ruhákra van szükség, hanem tartós élelmiszerekre, és leginkább nyugodt, hiteles tájékoztatásra, és jó szóra. Ez a gondolat mozdított meg. Beszéltem Birta Zoltán barátommal, a Pulzus Rádió főszerkesztőjével, ő elmondta, hogy a munkatársaik jelentős része már nem tud bejönni dolgozni, és ha jönnék, akkor 6 óra – ebből 3 óra élő – plusz magyar nyelvű adást tudunk készíteni, amihez a telefonkönyvem is jól fog jönni. Ez így is lett: egy hét alatt kapcsoltuk Floridát, Hawaiit, számos európai országot, és persze Magyarországot is.

Hogy érzed, sikerült az utazásod, sikerült elmondani a kárpátaljaiaknak, hogy nincsenek egyedül?

Igen, sikerült! Kétszáz méterre parkolunk az autóval a stúdiótól, és ezt a rövid távot sem tudtuk egyik reggel sem úgy megtenni, hogy ne lett volna egy ölelés, egy kézfogás, egy közös fotó a járókelőkkel, a hallgatókkal. A Pulzus FM Kárpátalja magyar hangja, amely ennek a remek kollégának – Birta Zoltán főszerkesztőnek köszönhetően – tovább él.

Ez a sok elismerés neked is szól, nem csak Birta Zoltánnak.

Igen, a héten én voltam Zoltán sofőrje, nekem is jutott a fényből.

Az adások alatt is sokan kerestek benneteket, például sms-ben. Mit éreztél a beérkezett üzenetekből?

Traumatizáltak az emberek. Van tapasztalatom, hiszen egy hadirádióban dolgoztam Eszéken – hála Istennek, itt nincsenek hadicselekmények, ne is legyenek –, de ilyenkor a legfontosabb az, hogy nyugalmat sugározzunk, a lehetőségekhez képest. Egy hét alatt több ezren csatlakoztak a rádió Facebook-oldalához, rengetegen írtak, hogy honnan hallgatják a műsort. Én erőt jöttem adni, és én kaptam erőt.

Mihez kaptál erőt?

Ahhoz, hogy ha ezek az emberek nem adják fel, akkor nekem sem szabad elgyengülnöm. A rádión kívül van sok más feladat, amelyekben részt veszek: a helyi tévének is forgattam, voltam Barnabás fiammal a Baptista Szeretetszolgálat raktárában pakolni, találkoztam a ráti gyermekotthon árváival. Ezek a dolgok mind nekem adtak erőt.

Most véget ér az egyhetes műsorvezetésed a Pulzus FM-en. Hogyan tovább?

Szombaton lesz a jótékonysági előadásom Magyarországon, a szülővárosomban, Pécsen. Aztán az USA-ban is beszélek az itt tapasztaltakról. Az előadások teljes bevétele Kárpátalját illeti. És nem tartom elképzelhetetlennek, hogy visszatérek ide, mert szeretetet kaptam itt és hasznosnak éreztem magam. Tetszenek a zenék, amelyeket játszanak, tetszik, hogy kicsit konzervatívabb a hírek feldolgozása és a műsorstruktúra, mint egy modern kereskedelmi rádióban. Ez így van rendjén. A főszerkesztőnek, Birta Zoltánnak erős a telefonkönyve, egy perc alatt mindenkit el tud érni. Szeretettel fordulnak hozzá. Nem akarom sztárolni, de ő egy lokális, markáns ember, egy lokális sztár, őt nagyon elfogadják a helyiek. Úgy ismertem meg Zoltánt, hogy neki nem szakmája, hanem hivatása a rádiózás.

Hogy látod a média szerepét ma? Hogy látod a média szerepét egy háborúban?

A hiteles tájékoztatás a legfontosabb. A hiteltelen információ életeket veszélyeztethet. Hadd válaszoljak egy történettel: az egyik műsorban az én kérésemre felhívtuk Perlaky-Papp József docenst, kríziskommunikációs szakértőt, hogy információról és a dezinformációról beszéljünk. Háborúban van sok-sok dezinformáció, békeidőben úgy nevezném, hogy pletyka. Amikor egy nap alatt négy légiriadó volt Beregszászon, voltak avartüzek is, ez a két egymástól független dolog elég volt ahhoz, hogy valaki már bombatámadást vizionáljon. A hiteles információ életeket menthet. Sajnos az, hogy a politika leuralta a hírek világát, nagy kárt okozott. Ebbe mélyebben nem megyek bele, mert politikával a legkisebb mértékig sem foglalkozom. Inkább a tehetségemhez, tudásomhoz és a korlátaimhoz képest igyekszem hiteles újságíró lenni.

Hallottam, a műsorban mondtad, hogy az eszéki hadirádió és a Pulzus FM a legfontosabb munkahelyek az életedben. Miért gondolod így?

Mert békeidőben sokszor a szórakoztatást szolgálja a televízió, az újságírás. Ilyenkor viszont van egy plusz töltet, amiről az előbb beszéltem. Itt, Kárpátalján az emberek az anyanyelvükön sokkal több műsort hallhatnak most. Én egy hazai nemzeti kisebbségnek, a horvátságnak vagyok a tagja; pontosan tudom, hogy mit jelent az anyanyelvi tájékoztatás.

Ha bántják a szlovákot, én szlovák vagyok, ha bántják a szerbet, szerb vagyok, ha bántják a horvátot, horvát vagyok... most kárpátaljai magyar vagyok. A szenvedők jegyesének tartom magam, segítek, ahogyan mások is: a pék kenyeret süt, más pokrócot hoz, jó szóval vagy öleléssel segít, én a magyar szót, – és reményeim szerint a hiteles tájékoztatást – erősítem.

„Isten védelmezze az ártatlanokat, Isten óvja a gyermekeket és minden szenvedő embert! Imádkozzunk értük” – írtad a háború kitörésének napján. Szoktál imádkozni?

Ez személyes kérdés, amire elvi okokból nem szoktam válaszolni. De húsz éve dolgozom a Baptista Szeretetszolgálatnál, a műsorban mondtam áldás, békességet, vagy Isten önökkelt is. Ebből is sejtheted a választ, de inkább azt mondanám, van egy erős hitem.

Ott van veled Kárpátalján középső gyermeked, Barnabás.

Érdekes a sors, a történelem ismétli önmagát! Én négy nappal az érettségim után kerültem bele a jugoszláv háborúba, ő pedig négy nappal az amerikai indulása előtt érettségizett az USA-ban. Ő egy nappal utánam indult, azt mondta: most volt 18 éves, most lenne hadköteles. Azt mondta, borzalmas, hogy neki bordó és magyar az útlevele, de ha kék lenne és ukrán, akkor ő és kortársai mennének most a frontra harcolni, miközben az iskolapadban lenne a helyük. Szinte még gyerekek.

Ő nem először van ilyen helyzetben, volt már velem haiti árvaházban ifjúsági önkéntesként, és Srí Lankán a szökőár után testvérével együtt segített. Barnabás most is önkéntes segítője a Baptista Szeretetszolgálatnak, játszott gyerekkel az árvaházban, pakolt.

Meg se próbáltad lebeszélni, ugye?

Beszélgettünk, inkább azt mondom. Megkérdeztem, hogy biztos-e a döntésében. Nem hoznám veszélybe a gyermekemet, nem tenném ki fölösleges veszélynek, nem haditudósításra oktatom, és nem viszem a frontvonalra, de végtelen nagy segítség és támasz ő nekem.

Hegedűs Márk

Képek: Vujity Tvrtko Facebook-oldala

Kapcsolódó cikkünk:
„Ha lekapcsolnák a rádiót, pánik törne ki Kárpátalján"
Megnéztük, milyen nehézségekkel kell megküzdenie a háború árnyékában Kárpátalja egyetlen magyarul is sugárzó rádiójának, amelyet a helyi reformátusok indítottak és üzemeltetnek.