„A megszabadult ember tudja, ha szabadságát önmagának megtartja, hogy élvezze, elveszti, mert szabadságának fogságába esik."
Hamvas Béla
A nyugalom hangján
Jó szóra és hiteles tájékoztatásra van szükség Kárpátalján – ez a mondat indította el Hawaiiról 13 ezer kilométeres útjára Vujity Tvrtko újságírót, hogy egy hétre műsorvezetőként segítse a régió egyetlen magyarul is sugárzó – református fenntartású – rádióját. Másnap fia, Barnabás is útnak indult ide, mert nem tudott a tengerparton ülni, amikor vele egykorú fiatalok a fronton vannak. Erőt, hitet szeretnének adni a traumatizált, aggódó kárpátaljaiaknak, és őket is erősítik a helyiek. Vujity Tvrtko újságíróval, a Pulzus FM önkéntes műsorvezetőjével beszélgettünk.
Csaknem 13 ezer kilométerről utaztál Beregszászra. Mikor jutott eszedbe, hogy műsorvezetőnek jelentkezel a Pulzus Rádióhoz, hogy – ahogy te fogalmaztál a Facebook-oldaladon – erőt, hitet és kitartást sugározz a Kárpátaljai magyarságnak?
A történet 2021 decemberére nyúlik vissza, ekkor a saját könyveim és előadásaim bevételéből egy nagyobb értékű gyermekkönyvcsomagot hoztam Kárpátaljára, ez volt az én adományom békeidőben a helyi gyerekeknek. Nemzetiségiként, kisebbségiként pontosan tudom, hogy mennyire fontos az anyanyelv szerepe, oktatása, elsajátítása. Ott ebéd közben kértek, hogy menjek be interjút adni, ekkor ismertem meg a Pulzus Rádiót, ahol egy jó hangulatú félórás interjút adtam.
Visszamentem Hawaii Szövetségi Államba, az USA-ba, ahol jelenleg lakom, de február 24-én kitört a háború, és én folyamatos kapcsolatban voltam a helyiekkel. Beregszász polgármestere, Babják Zoltán mondta nekem, hogy Tvrtko, itt már nem ruhákra van szükség, hanem tartós élelmiszerekre, és leginkább nyugodt, hiteles tájékoztatásra, és jó szóra. Ez a gondolat mozdított meg. Beszéltem Birta Zoltán barátommal, a Pulzus Rádió főszerkesztőjével, ő elmondta, hogy a munkatársaik jelentős része már nem tud bejönni dolgozni, és ha jönnék, akkor 6 óra – ebből 3 óra élő – plusz magyar nyelvű adást tudunk készíteni, amihez a telefonkönyvem is jól fog jönni. Ez így is lett: egy hét alatt kapcsoltuk Floridát, Hawaiit, számos európai országot, és persze Magyarországot is.
Hogy érzed, sikerült az utazásod, sikerült elmondani a kárpátaljaiaknak, hogy nincsenek egyedül?
Igen, sikerült! Kétszáz méterre parkolunk az autóval a stúdiótól, és ezt a rövid távot sem tudtuk egyik reggel sem úgy megtenni, hogy ne lett volna egy ölelés, egy kézfogás, egy közös fotó a járókelőkkel, a hallgatókkal. A Pulzus FM Kárpátalja magyar hangja, amely ennek a remek kollégának – Birta Zoltán főszerkesztőnek köszönhetően – tovább él.
Ez a sok elismerés neked is szól, nem csak Birta Zoltánnak.
Igen, a héten én voltam Zoltán sofőrje, nekem is jutott a fényből.
Az adások alatt is sokan kerestek benneteket, például sms-ben. Mit éreztél a beérkezett üzenetekből?
Traumatizáltak az emberek. Van tapasztalatom, hiszen egy hadirádióban dolgoztam Eszéken – hála Istennek, itt nincsenek hadicselekmények, ne is legyenek –, de ilyenkor a legfontosabb az, hogy nyugalmat sugározzunk, a lehetőségekhez képest. Egy hét alatt több ezren csatlakoztak a rádió Facebook-oldalához, rengetegen írtak, hogy honnan hallgatják a műsort. Én erőt jöttem adni, és én kaptam erőt.
Mihez kaptál erőt?
Ahhoz, hogy ha ezek az emberek nem adják fel, akkor nekem sem szabad elgyengülnöm. A rádión kívül van sok más feladat, amelyekben részt veszek: a helyi tévének is forgattam, voltam Barnabás fiammal a Baptista Szeretetszolgálat raktárában pakolni, találkoztam a ráti gyermekotthon árváival. Ezek a dolgok mind nekem adtak erőt.
Most véget ér az egyhetes műsorvezetésed a Pulzus FM-en. Hogyan tovább?
Szombaton lesz a jótékonysági előadásom Magyarországon, a szülővárosomban, Pécsen. Aztán az USA-ban is beszélek az itt tapasztaltakról. Az előadások teljes bevétele Kárpátalját illeti. És nem tartom elképzelhetetlennek, hogy visszatérek ide, mert szeretetet kaptam itt és hasznosnak éreztem magam. Tetszenek a zenék, amelyeket játszanak, tetszik, hogy kicsit konzervatívabb a hírek feldolgozása és a műsorstruktúra, mint egy modern kereskedelmi rádióban. Ez így van rendjén. A főszerkesztőnek, Birta Zoltánnak erős a telefonkönyve, egy perc alatt mindenkit el tud érni. Szeretettel fordulnak hozzá. Nem akarom sztárolni, de ő egy lokális, markáns ember, egy lokális sztár, őt nagyon elfogadják a helyiek. Úgy ismertem meg Zoltánt, hogy neki nem szakmája, hanem hivatása a rádiózás.
Hogy látod a média szerepét ma? Hogy látod a média szerepét egy háborúban?
A hiteles tájékoztatás a legfontosabb. A hiteltelen információ életeket veszélyeztethet. Hadd válaszoljak egy történettel: az egyik műsorban az én kérésemre felhívtuk Perlaky-Papp József docenst, kríziskommunikációs szakértőt, hogy információról és a dezinformációról beszéljünk. Háborúban van sok-sok dezinformáció, békeidőben úgy nevezném, hogy pletyka. Amikor egy nap alatt négy légiriadó volt Beregszászon, voltak avartüzek is, ez a két egymástól független dolog elég volt ahhoz, hogy valaki már bombatámadást vizionáljon. A hiteles információ életeket menthet. Sajnos az, hogy a politika leuralta a hírek világát, nagy kárt okozott. Ebbe mélyebben nem megyek bele, mert politikával a legkisebb mértékig sem foglalkozom. Inkább a tehetségemhez, tudásomhoz és a korlátaimhoz képest igyekszem hiteles újságíró lenni.
Hallottam, a műsorban mondtad, hogy az eszéki hadirádió és a Pulzus FM a legfontosabb munkahelyek az életedben. Miért gondolod így?
Mert békeidőben sokszor a szórakoztatást szolgálja a televízió, az újságírás. Ilyenkor viszont van egy plusz töltet, amiről az előbb beszéltem. Itt, Kárpátalján az emberek az anyanyelvükön sokkal több műsort hallhatnak most. Én egy hazai nemzeti kisebbségnek, a horvátságnak vagyok a tagja; pontosan tudom, hogy mit jelent az anyanyelvi tájékoztatás.
Ha bántják a szlovákot, én szlovák vagyok, ha bántják a szerbet, szerb vagyok, ha bántják a horvátot, horvát vagyok... most kárpátaljai magyar vagyok. A szenvedők jegyesének tartom magam, segítek, ahogyan mások is: a pék kenyeret süt, más pokrócot hoz, jó szóval vagy öleléssel segít, én a magyar szót, – és reményeim szerint a hiteles tájékoztatást – erősítem.
„Isten védelmezze az ártatlanokat, Isten óvja a gyermekeket és minden szenvedő embert! Imádkozzunk értük” – írtad a háború kitörésének napján. Szoktál imádkozni?
Ez személyes kérdés, amire elvi okokból nem szoktam válaszolni. De húsz éve dolgozom a Baptista Szeretetszolgálatnál, a műsorban mondtam áldás, békességet, vagy Isten önökkelt is. Ebből is sejtheted a választ, de inkább azt mondanám, van egy erős hitem.
Ott van veled Kárpátalján középső gyermeked, Barnabás.
Érdekes a sors, a történelem ismétli önmagát! Én négy nappal az érettségim után kerültem bele a jugoszláv háborúba, ő pedig négy nappal az amerikai indulása előtt érettségizett az USA-ban. Ő egy nappal utánam indult, azt mondta: most volt 18 éves, most lenne hadköteles. Azt mondta, borzalmas, hogy neki bordó és magyar az útlevele, de ha kék lenne és ukrán, akkor ő és kortársai mennének most a frontra harcolni, miközben az iskolapadban lenne a helyük. Szinte még gyerekek.
Ő nem először van ilyen helyzetben, volt már velem haiti árvaházban ifjúsági önkéntesként, és Srí Lankán a szökőár után testvérével együtt segített. Barnabás most is önkéntes segítője a Baptista Szeretetszolgálatnak, játszott gyerekkel az árvaházban, pakolt.
Meg se próbáltad lebeszélni, ugye?
Beszélgettünk, inkább azt mondom. Megkérdeztem, hogy biztos-e a döntésében. Nem hoznám veszélybe a gyermekemet, nem tenném ki fölösleges veszélynek, nem haditudósításra oktatom, és nem viszem a frontvonalra, de végtelen nagy segítség és támasz ő nekem.
Miért döntöttél úgy, hogy te is Kárpátaljára utazol segíteni?
Otthon ültem, miután leérettségiztem. Kitört a háború Ukrajnában, és úgy éreztem, nem tehetem meg, hogy én lemegyek a tengerpartra, jól érzem magam, míg tudom, hogy itt az életükért küzdenek emberek, ráadásul velem egykorú fiatalok is ott vannak a fronton. A Baptista Szeretetszolgálaton keresztül apa után tudtam jönni Kárpátaljára, itt tudtam a legtöbbet segíteni.
Hogy érzed magad? Mennyire visel meg a helyzet, például a rendszeres légiriadók, amelyekről apukád biztos mesélt, de most személyesen kell átélned őket?
Nem visel meg, és nem is viselhet meg. Itt mindenki keményen dolgozik, van, aki napi 14-16 órát is, azért, hogy másoknak segítsen. Van, aki több száz adag ételt főz, más árva gyerekeknek segít. Sok erőt merítek abból, hogy itt mennyien együtt dolgozunk azért, hogy fent tudjuk tartani a nyugalmat, a békét, hogy olyan maradhasson az élet, mint korábban volt.
Milyen érzés látni apukádat ennyire éles helyzetben dolgozni? És milyen érzés neked látni, hogy mennyien szeretik és tisztelik őt?
Nagyon nagy tisztelettel tölt el, hogy a fia lehetek, hogy tőle tanulhatok. A kárpátaljaiak szemében szeretetet látok apa irányába, de ez visszafelé is igaz. A munkáján a maximális profizmust látom, és rengeteget tanultam tőle ezen a héten is.
Hegedűs Márk
Képek: Vujity Tvrtko Facebook-oldala
Kapcsolódó cikkünk:
„Ha lekapcsolnák a rádiót, pánik törne ki Kárpátalján"
Megnéztük, milyen nehézségekkel kell megküzdenie a háború árnyékában Kárpátalja egyetlen magyarul is sugárzó rádiójának, amelyet a helyi reformátusok indítottak és üzemeltetnek.