A Rembrandt-olvasat (részlet)

Ül a ház előtt, nem jön álom a szemére. Motyog is néha, de ez is mintha a hallgatás formája volna nála, a némaságé.
Ugyanazok a párbeszédek hangzanak el nap mint nap, mint mikor a bolondtól ugyanazt kérdezzük, hogy hajszálpontosan megismétlődő válaszai megerősítsenek affelől, hogy épelméjűek vagyunk.

Elment?
Dehogy! Elveszett, mondja az Atya.
Visszatér?
Nem, nem. Megtaláltatik.
Éli a maga életét?
De hiszen meghalt!
Majd csak hazajön...!?
Hacsak föl nem támad.

Visky András

Rembrandt: A tékozló fiú hazatérése

Az új cseléd néhány hete lakik az odúban, melyet a háziak lakóhelyéül jelöltek ki, a konyha szomszédságában. Az odú térfogata két négyzetméter: összehajtható vaságy fér el itt, semmi más. Az ajtóba vert szögekre akasztotta fel a cseléd néhány rongyát, retyerutyáját. De most már, hogy "otthonos" a házban, szemérmesen és óvatosan, kirakta kincseit is. Van egy teababája. Van egy műmárványból készült műtárgya: hölgy, derékig kivágott ruhában. Hol szerezhette ezt?... Van egy kis selyempárnája, foszlott és kócos. Ez mindene.
E tárgyak mélyen meghatnak, szemem megtelik könnyekkel, amint nézem. A kispolgári világban, melynek e tárgyak ékességei voltak, megvetéssel és utálattal fordulnék el a vackoktól. De itt, a cseléd odújában, ugyanazt az áhítatot sugározzák, mint a Louvre műkincsei. "Valami szépség kell az élethez, valami áhítat, művészet kell az élethez, valamiben hinni kell!" - ezt mondják e tárgyak. - "Valami kincs is kell az élethez!" Zavartan hallgatok. Igen, kincs nélkül nem lehet élni.

Márai Sándor

Samuel Dushkint, a fiatal hegedűművészt eleinte meglepte, milyen lassan halad a komponálás folyamata. Látta Stravinskyt a zongoránál, „nagyfokú koncentrációban, amint hörögve, erőlködve keresgélte a hangokat és akkordokat, amelyeket láthatólag hallott." Amikor természetellenesen lassan ment a munka, hallotta a komponista beszédét a hit szükségességéről. „Hinni kell. Amikor fiatalabb voltam, és a gondolatok nem jöttek, kétségbeestem és úgy éreztem, mindennek vége. De most hiszek, és tudom, jönnek majd a gondolatok. A gyötrelmes várakozás az ár, amelyet fizetnünk kell". És egyszer a zeneszerző bizalmába avatta: „Az első gondolatok nagyon fontosak; Istentől jönnek. És ha annyi munka és munka után visszatérek ezekhez a gondolatokhoz, akkor tudom, hogy jók."

(részlet Stravinsky életrajzából)