Baráti köszöntéssel fogad minket lakásán, azt mondja, protestáns testvéreinek mindig különösen örül. A falon aranylemez, kitüntetések és megannyi emlék az elmúlt hetven évről.
Nemrégiben ünnepelte születésnapját Sillye Jenő, a katolikus egyház elkötelezett tagja, Szikra-életműdíjas zeneszerző. De úgy is bemutathatnánk: Isten dalnoka, köztiszteletben álló hitvalló, mintegy fél évszázada hű férj, ötgyermekes családapa, nyolcszoros nagyapa. Amikor arról kérdezem, miért hálás, elsősorban családját említi, és azt, hogy bár nem képzett zenész, a hetvenes évek elejétől napjainkig dalai sokakat megérintettek – köztük református, evangélikus és baptista hívőket is. Sillye Jenő fiatal kora óta ifjúsági találkozókon, templomokban, evangelizációs összejöveteleken tesz vallást hitéről énekszóval. Szerénységére vall, hogy mindezért Istennek ad hálát, mert mint mondja, minden dala a Szentlélek ajándéka.

Sillye Jenő apa nélkül nőtt fel, hívő édesanyja és nagyanyja nevelték fel őt és testvérét. Talán a legbecsesebb családi örökségek egyike az az útravaló, amit nagymamájától kapott: „Te csak az Isten országát keresd, és ráadásul minden megadatik neked.” Így is lett. Tisztes szegénységben éltek, a kis Jenőnek zenét tanulni is csak viszonylag későn nyílt lehetősége. Már középiskolás volt, amikor édesanyja segítségével megvette első csehszlovák gitárját. Akkor még nem gondolta, hogy egész pályáját meghatározó lépés volt ez.

Az első próba
„Humán érdeklődésű voltam, magyar–történelem szakos tanár szerettem volna lenni. De 1965-ben érettségiztem, alig néhány évvel az 56-os forradalom és az azt követő szörnyű megtorlás után. A pedagógusképző intézményeket akkoriban átjárta a vallásellenes propaganda. Az ifjúság nevelése a magát mindenhatónak tartó párt privilégiuma volt. Az atya, aki akkoriban velünk foglalkozott, feltette a kérdést, mi lesz, ha a felvételin megkérdezik, hogy hívő ember vagyok-e, akkor megtagadom-e a hitem. Mondtam, hogy nem. Abban reménykedtem, hogy valami véletlen folytán talán mégsem kérdeznek rá, mert volt erre is példa, de nem így lett.” A fiatalember elhatározásához híven megvallotta a hitét, a kor szokása szerint pedig helyhiányra hivatkozva elutasították felvételi kérelmét. Később elkezdte ugyan a jogi egyetemet, de hamar belátta, hogy az nem neki való „egy olyan országban, ahol nem volt sem jog, sem tisztesség”.

Családi zenekar
Ekkoriban szerezte első dalát, amelyet egy barátjának írt bátorításul. Hamar kialakult egy zenekar is Sillye Jenő körül. „Katolikus templomi énekkarba jártunk néhányan, ott ismertem meg a feleségemet a testvéreivel együtt. Néha összejöttünk, spontán énekelgettünk, nekik mutattam meg először a dalaimat. Szerették, így sógoraim lettek az első zenésztársaim.”

Dal született a hitből
Az első meghívásokat a Dunakanyar gyülekezeteibe kapták, ahol pezsgő ifjúsági élet folyt. Aztán Budapestre kértek néhány dalt egy karácsonyi pásztorjátékhoz. „Épp azon nevettem nemrég, hogy még nem voltam apa sem, de olyan mély érzéssel énekeltem a születendő gyermekről, aki Isten ajándéka számunkra” – idézi fel a kezdeteket. Első nagyobb zenei művét, az Értem is meghalt a kereszten című oratóriumot húsvéti élménye ihlette. „Nem elég, hogy tudom, hogy Krisztus meghalt, hanem felismertem, hogy értem is feláldozta magát, hogy megmentsen. Az ehhez hasonló ráébredések inspiráltak a dalírásra” – árulta el.

Egyre többen csatlakoztak
Az áttörést az hozta meg, amikor újpesti plébánosa felajánlotta, hogy barátaival minden hónapban egyszer zenéljenek a vasárnap esti misén.  „A templomban próbálhattunk, ami nagy ajándék volt, mert addig lakásokban tehettük. A próbára maguktól jöttek az érdeklődő fiatalok, az Úr küldte őket, én csak kitártam a szívem és lelkesen fogadtam őket. Nem kérdeztem, milyen a hangjuk vagy értenek-e a zenéhez. Mégis egyre többen voltak, akik játszottak valamilyen hangszeren. Gyerekek is szívesen beálltak közénk.”

Kézről kézre járt
Akkoriban nem voltak közösségi oldalak, sem mobiltelefonok, mégis egyre többen látogatták Sillye Jenő és barátai koncertjeit. Vidékről is felutaztak a fővárosba, csak hogy hallhassák őket. Nem egyszer akár tizenöt magnó is csattogott egyszerre a templomban, az emberek pedig kézről kézre adták az élő felvételeket. „Egymást értesítették a fiatalok, hol lesz a következő koncert, és ez az érdeklődés megerősített belső küldetéstudatunkban. Nem mi ügyeskedtünk, nem is egyházi vagy állami támogatásból szolgáltunk. Az persze sokat jelentett, hogy a papjaink és a testvéri közösség szeretett, féltett minket, igaz, voltak, akik felháborodtak, hogy lehet a templomba könnyűzenét bevinni. Az egyházunk gazdag hagyományokban, megvan a zenei kultúrája, nagyon erős volt a gregorián népének, amelynek a képviselői vadul védték a maguk értékét, és ezt bóvli zenének tartották. A mai napig is vannak ilyen konfliktusok, eleinte még bántott, aztán később egyáltalán nem foglalkoztam vele. Nem az a dolgom, hogy evvel törődjek. Mi nem provokálni akartunk, egyszerűen meg kellett tennünk, amire az Úr indított minket. Belőle merítem a legtöbb erőt, de nagyszerű élmény volt az is, amikor egyre többen álltak hozzánk jó szándékkal, zeneileg nem is műveletlen emberek. Az egyházam később nagyon szép kitüntetésekben részesített, elismerte a szolgálatomat, ami megerősítést és bátorítást jelentett számomra.”

Teljes elfogadás
Evangélikusok, reformátusok, baptisták is hívták kis közösségeikbe a hitvalló katolikus zenészeket. Sillye Jenő azt mondja, személyükben nyitott szívű testvérekkel találkozott. „Nem azzal foglalkoztak, miért járunk misére, szentségimádásra, hanem inkább teljes elfogadást tapasztaltam. Örültek, hogy hitvalló keresztyének vagyunk, végezzük ezt a szolgálatot, mert dalaink az evangéliumi hitből és életből fakadnak.”

Isten országát kereste
Alighogy elkezdte szolgálatát, a fiatal férj egy nagyvállalatnál helyezkedett el. Eközben egyre többen hívták szolgálni, ő pedig boldogan ment. „Ehhez a feleségem segítsége és támogatása is kellett, mert sokan kérdezték: Jenő, és mi lesz a gyerekeiddel. De én tudtam, hogy elsősorban azt kell tennem, amire az Úr hív engem.”

Noha a világ szemében nem teremtett irigylésre méltó egzisztenciát, százannyit kapott az egyházi szolgálat révén. Igaz, néha nem volt könnyű családját eltartania, de a szolgálatra szánt időt nem akarta másodállással lefoglalni. Bízott benne, hogy Isten gondoskodik szolgája szükségeiről. Felidéz egy esetet, amikor már majdnem átcsaptak fejük fölött a hullámok, de egy ismeretlen jóakarójuktól egy borítékban kaptak annyi pénzt, amennyi átsegítette őket az anyagi nehézségeken. „Ez megerősített abban, hogy jó döntés volt első helyre tenni a szolgálatot. Isten biztatásának éreztük, hogy ne riadjunk vissza, járjunk tovább ezen az úton.”

Beszédes élet
Miközben mesél, az az érzésem, elhívása ugyan egyházi környezetbe szólt, Sillye Jenő mégsem csak a hívőkkel ért szót. Ebben erősít meg, amit világi munkájáról mesél. „Becsülettel dolgoztam, szakképzéseken vettem részt, anyaggazdálkodás és –beszerzés, valamint a raktárgazdálkodás tartoztak hozzám. Sok volt a visszaélés ezeken a területeken, de engem szerettek, megbecsültek, mert megbízható voltam. Tudták, hogy vallásos ember vagyok. Csodálkoztak, mennyi gyermeket vállalunk a feleségemmel, én pedig elmondtam, hogy ez hozzátartozik az életünkhöz. Büszke voltam rájuk.”

Nem ivott, nem káromkodott, munkahelyén ez is feltűnő volt. Csitították, hogy ne beszéljen a templomba járásról, mert annyira szimpatikus embernek tartották, hogy szívesen látták volna a pártban. Ám bármennyire is agitálták, nem lépett be, és azt is elmondta, miért nem. „Volt, aki később őszintén sajnálkozott, szerinte köztük lett volna a helyem” – nevet.

„Nem vagyunk egyedül”
A szolgálat viszont valódi veszélyt jelentett akkoriban. „Csakis a Szentlélektől lehetett az a bátorságom, hogy fiatal házasként, majd családapaként is mertem ezt csinálni. Sokan figyelmeztettek pap testvéreim közül is, hogy legyek vele tisztában, hogy itt börtönbe csuktak embereket. A szolgálatom 1971-ben indult, abban az évben, amikor Mindszenty bíborost sikerült a Kádár-rendszernek eltávolítani az országból. Azért nem voltam én egyedül, mert volt mellettem egy nagyszerű társ, a feleségem, Julcsi, és nagyszerű papok foglalkoztak velünk, neveltek minket. Különösen nagy ajándék volt, hogy sok protestáns barátom lett azokban az években. Voltak, akik a szuterénben másolták a dalaimat, nehogy kihallatsszon. Megható volt, hogy láthatatlan csatornákon érték el az embereket a dalaim, és ez mindig megerősített abban, hogy nem vagyunk egyedül. Velem bármi lenne, az Úr nem fogja egyedül hagyni a feleségem, a gyermekeim, mert annyian szeretnek, és annyian adnak hálát ezért a szolgálatért.”

A jó példa erősebb
Különös módon éppen a nehéz körülmények tették bátor emberré – állítja Sillye Jenő. „A szegénység, amiben nevelkedtünk, felkészített a felnőtt életre. Ajándék volt, hogy bírtuk a nehézségeket és nem feltétlenül az anyagi értékeket kerestük, hanem azt a kincset, amit azoktól a papjainktól kaptunk, akikkel fiatal korunkban találkoztunk. Ma hősnek látom őket. Megnyomorított korban éltek, sokan intelligens, tanult emberek voltak, mégis úgy bántak velük sokszor, mint a kutyával. És ők kitartottak, nem panaszkodtak. A hivatásuknak éltek, és volt gondjuk az olyan magukra maradott kölkökre, mint mi voltunk a testvéremmel. Micsoda szeretettel gondoztak, segítettek, még a tanulmányaimban is sokat köszönhetek nekik! A jó példa pedig mindig erősebb, mint mikor azt mondják, hogy legyél jó, kisfiam. Sokszor nekem sem a szavaim voltak legnagyobb hatással a gyerekeimre, hanem az életünk tanúsága, ami őket formálta, alakította. Nem lehetett volna beléjük beszélni a hitet, mert azt Istentől kapták, de ebben benne volt a mi életünk is.”

Pünkösdi oratórium a fiatalokért
Míg a rendszerváltás előtt sokakat a kenyérgondok, a vélhető jobblét vagy státuszuk megtartása vitt rá, hogy hitüket megtagadják, azt követően a szabadosság, az értékek devalválódása, a hit önkéntes feladása taszította válságba a fiatalokat. Sillye Jenő Kovács Gábor atyával együtt írt Jöjj, lángoló című pünkösdi misztériumjátékában ennek adott hangot még a nyolcvanas évek elején.
„Akkoriban kezdődött a kábítószerezés, az alkoholizmusig fokozódó ivás és a szexuális szerencsétlenkedések a fiatalok körében, ami nemcsak a világban szedte áldozatait, de erkölcsrombolóan vette körül a vallásos fiatalokat is. Mit tudunk mi tenni? – kérdeztük. Egy egyszerű történetben fogalmaztuk meg, milyen utat járnak be ezek a fiatalok, és azok, akik próbálnak rajtuk segíteni. Vagy negyven-ötven fiatal volt már akkor körülöttem, komoly kis zenekar, kórus, és borzasztóan élveztük, hogy minden egyes dalban megfogalmaztuk a hitvallásunkat, a Szentlélekben való bizalmunkat. A történet vége, hogy ez a két, teljesen tönkrement életű fiatal megtér, rendezik az életüket, bűnbánatot tartanak, és új útra indulnak. Naiv történet, de ez az élet, ha nekünk van kitartásunk. Mert a mai napig megmenthetünk fiatalokat az igaz életre, ha nem adjuk fel. A liberális erkölcsi világrendben az a normális, hogy éld ki magad, élvezd az életet, nem számít, hány fiatalt rontasz meg magad körül, nem számít, ha nem vagy boldog, majd a kábítószertől jobb kedved lesz. Mi nem tudjuk legyőzni ezt a szörnyű világot, de hiszem, hogy a Szentlélek erejéből képesek vagyunk egy-egy embertársunknak segíteni, akit valamilyen formában az Úr hozzánk vezet. Mert lehetnek ilyen sorsdöntő találkozások a mi életünkben is.”

A megújulás záloga
A Jöjj, lángolót nemrégiben adta ki a Szent István Társulat az Értem is meghalt a kereszten című oratóriummal együtt. A darab ma is előadható, hiszen a szövegkönyv és a kotta megvan hozzá. Sillye Jenő azt mondja, szívbe markoló, amikor valakitől azt a visszajelzést kapja, milyen sokat segítettek neki dalai, mert Jézusra talált vagy megújult hitében.

Arra a kérdésre, mi a záloga a folyamatos megújulásnak, a zenész azt mondja: a rendszeres imádság. „Ez az a csatorna, amelyen keresztül Istenhez kapcsolódunk, és amely segít benne maradnunk, ahogy a szőlővessző a szőlőtőkén marad. Így kapunk belőle erőt, hogy ne fáradjunk bele a bizonyságtételbe, hanem legyünk készen számot adni a bennünk élő reménységről. Hetvenévesen már nem én fogom megoldani a társadalmi kérdéseket és egyházunk problémáit, de ami az én dolgom most is, az a tanúságtevés, és ehhez az Úrtól kapok erőt, amíg jónak látja.”

Ismét szolgál
Volt idő, amikor úgy tűnt, talán nem lesz rá többé lehetősége, hiszen három évvel ezelőtt vérömlenyt találtak a fejében. Isten azonban kihozta a betegségből, néhány hónap elteltével gitárját is kézbe vehette, és ma már ismét szolgál. Sillye Jenő azt mondja, a próbatételen keresztül még imádságosabb élet született benne. „Amikor az ember nagy nehézségen megy át, még inkább megtisztul a szíve, lelke és talán még inkább Jézushoz kapcsolja az életét, mert belőle várja a megerősítést. Ahogy annak idején az első tanítványok is pünkösdi karizmával, a Szentlélekkel megerősítve indultak neki nagy küldetésüknek, úgy én is a magam kis egyszerű küldetését, amit kaptam, szintén a Szentlélek ajándékának éreztem. Hálás vagyok, hogy pünkösd ünnepén megint szolgálhatok több helyen is. Ez az én kincsem. Évekkel ezelőtt Jézus szavait szerelmes vallomássá alakítottam egy dalban: Te vagy az út, az igazság, Te vagy az élet!/ Hozzád megyek, áldom neved, általad élek!  Most talán még inkább beteljesült rajtam a saját imádságom.”

Másik út
Furcsa keresztyénség az, amelyik nem tesz vallást a hitéről. Igaz, a hit megvallása nem mindig von maga után elismerést. Aki pedig ebből von le következtetést a sikerre vonatkozóan, könnyen elcsüggedhet – vélekedik a zenész.
„Vannak keresztyén fiatalok, akik talán fájlalják, hogy az ő dalaik nem olyan elismertek, nem jelenhetnek meg úgy a könnyűzene világában. Mindig azt mondom nekik: ne foglalkozz azzal, ha dicsérnek vagy szidnak, ha sikeres vagy, vagy sikertelen. Jézus követése más. A világ fiai a sikert, a megdicsőülést keresik, de te csak végezd a szolgálatod, és a többit majd az Úr elvégzi. Ha van siker, köszönd meg, ha lekicsinylenek, megvetnek, fogadd el! Jézus látszólagos követése is lehet a megdicsőülés eszköze. De te ne az emberek tetszését keresd! Ő azt mondja, aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét és kövessen engem. A tanítványokat meg is verték, mégis dicsérték az Urat, mert örültek, hogy részesei lehetnek az Ő munkájának. Ne a toplista, a százezres példányszámú lemez vagy a több tízezres rajongói tömeg legyen a fontos! Nekünk más az utunk. Mert ha annak ellenére, hogy nem tapsolnak meg, nem ajnároznak agyon, mégis követed Jézust: kitűnik, hogy jó úton jársz, és hiteles ember vagy. Ezért ne a nagy lehetőségeket keresd, de becsülj meg minden lehetőséget, ami adatik!”

És hogy mi az, ami neki adatott? A tökéletesség felmutatása helyett a kicsiségében megmutatkozó kegyelmet közvetíteni. Beszélgetésünk végéhez érve Sillye Jenő azt mondja: hálás, ha sikerült reményt adnia az embereknek.

Képek: Füle Tamás