„A megszabadult ember tudja, ha szabadságát önmagának megtartja, hogy élvezze, elveszti, mert szabadságának fogságába esik."
Hamvas Béla
A szerelem őrlángja
Amikor életükben először találkoztak, azonnal kölcsönös vonzalom ébredt bennük egymás iránt. Ismeretlenül is kíváncsiak voltak a másikra, érdeklődésük pedig tizennyolc évnyi házasságban töltött idő után sem lanyhult. Azt mondják: a szerelem őrlángja mindmáig megvan, és néha egy kis tangóval vagy vitorlázással tekernek rajta. Fényénél pedig kirajzolódik mindaz, ami valóban felnőtté érlelte – nemcsak őket, de a legszentebb szövetséget is, amit ember emberrel köthet.
Keresem a hasonlatot, amely leírja, kikkel is találkoztam azon a zsúfolt hétköznap délelőtt, amikor valami újat szerettem volna megtudni a házasságról. Zámbori Soma színművész és Fazekas Rita mediátor, a házasság hete idei arcai, három gyermek szülei sokat tudnak mesélni róla, a sajátjukról legalábbis biztosan.
Ritáról a madárcsicsergés, a napsugár és a patak csobogása jut eszembe. Soma szemében ott tükröződik a tenger és vele együtt a szabadságvágy. Vajon mi tarthatja őket máig ebben a szenvedélyes és megbonthatatlan egységben? – tűnődöm, míg megérkezik az asztalra a tea és a kávé. Egyáltalán: hogyan lehet összhangban az édes és a sós?
Aztán sorban kapom a választ: a tisztaság, a szenvedély, a biztonság, a céltudatosság – ezek számítanak. Vagy, ahogy Soma mondja: a normalitás vonzó. Azok számára is, akik talán még önmaguk előtt is tagadják, ahogy egykor ő is tette. Ám amikor még középiskolásként egy versmondó versenyen szóba elegyedett az életszeretet sugárzó, mindig mosolygós Ritával, úgy érezte, angyallal találkozott. Soha többé nem tudta elfelejteni.
Az angyalnak azonban más udvarlója is akadt. Éppen ezért egy nap riadtan ébredt arra, hogy a sármos előadóművésszel álmodott: kézen fogva sétáltak a tengerparton, mint egy jól összeszokott pár. „Isten már akkor megmutatta, hogy mi egymásnak vagyunk rendelve” – emlékszik vissza Rita. „Bizonyára fogta is a fejét, mire végre tényleg elkezdődött köztünk valami.”
Természetesen, valamikor utazás közben. Másfél év telt el az első találkozás óta, amikor Rita megbotlott Soma lábában a négyes–hatos egyik szerelvényén. (Bár valami azt súgja, erről Soma is tehet.) A férfi egy jól irányzott kérdéssel Rita kedvese hogyléte felől érdeklődött, mire a nő csak megvonta a vállát, és kifejezte, hogy arról bizony ő sem tud többet. „Soma arcára kiült egy jól körvonalazható ez az!, én meg fülig pirultam. Innentől kezdve mindketten tudtuk, hogy elkezdődött a közös utunk” – nevet.
Fejlődtek, mégsem elfejlődtek
A házasságba három útravalóval indultak el: szüleik példájával, Isten pecsétjével és az elszánással, hogy nemcsak az oltár elé vezető úton, de azután is nap mint nap dolgozni fognak a kapcsolatukon. Hogy mit jelent mindez pontosan, arról Soma beszélt. „Az anyósomék meghívására ellátogattunk egy gyülekezetbe, ahol egyszerre jutottunk hitre Ritussal. Ennek köszönhető, hogy már az esküvőnk előtt részt vettünk jegyesoktatáson, majd közvetlenül a nászút után házassági szemináriumon, és sokat beszélgettünk a lelkésszel, aki összeadott minket. Eltökéltük, hogy amikor gondjaink lesznek, akkor is Istenbe kapaszkodunk és kitartunk egymás mellett. Sokan csak várják a változást, anélkül, hogy bármit beletennének a kapcsolatba, aztán egy ponton megállapítják, hogy ellaposodott, nem működik vagy, hogy elfejlődtek egymás mellett. Mi a megismerkedésünktől kezdve folyamatosan időt és energiát fordítottunk arra, hogy minden nap beszélgessünk. Kulcsfontosságú, hogy kíváncsiak vagyunk egymásra. Ez azt jelenti, hogy ha kell, akkor késő este is szakítunk időt arra, hogy megbeszéljük, kivel mi van, és nemcsak a logisztikai kérdéseket, hanem azt is, mi játszódik le a másik lelkében, mi az öröme, mivel viaskodik.”
Ha bármelyikük szakmai, lelki vagy kapcsolati válságot élt meg, olyankor is egymásba kapaszkodtak – fűzte hozzá. „Szövetséget kötöttünk, ezért bármi jött is, ami vonzónak tűnt ideig-óráig, mert mondjuk, ott volt benne a pénz, például Ritusnak egy peres ügy, vagy nekem egy-egy csillogóbbnak tűnő munka elvállalása, akkor mindig közösen gondolkodtunk azon, hogy mi a helyes lépés. Mindig arra jutottunk, hogy egy dologban biztosan békességünk van: abban, hogy egymásnak megvagyunk. Ezért az egységet meg kell tartani, minden más csak ezután jöhet.”
A színművész őszintén beszélt arról, hogy pályája elején komoly dilemmát jelentett számára, hogy egyáltalán lehetséges-e összeegyeztetni karrierjét és családi életét. „Évtizedig hittem benne, hogy igen, és biztos van is, akinek sikerül. De rájöttem, hogy én nem tudom az esték nagy részét külön tölteni a családomtól. Kimaradok a meghitt légyottból, az altatásból, a tanulásból, a mikulásünnepségből vagy abból, hogy csak ott üljek a játszótéren a gyerek mellett.”
Kőszínházi színészből szabadúszó lett, rengeteget szinkronizál, filmet forgat, időnként rendez, fontos társadalmi ügyeket támogat tehetségével, önkéntesként részt vesz például egy áldozatvédelemmel foglalkozó alapítvány munkájában és a misszió is szívügye: férfiakat lelkigondoz, különböző gyülekezetekben tanít, és vitorlás zarándoklatokat, vagy ahogy ő fogalmaz: mintegy alternatív bibliaiskolát vezet Pál apostol nyomában a Földközi-tengeren és a szárazföldön Rómától Jeruzsálemig. Felesége sokáig ügyvédként dolgozott, de ugyancsak pályát váltott: mediátor lett, többek között válságba jutott pároknak segít tartalékaik felkutatásában és kapcsolatuk megújításában, a válóperes feleknek pedig a békés és méltányos lezárásban. Ebből is látszik: Soma és Rita segítőtársai voltak egymásnak abban is, hogy minél pontosabban meghatározhassák, mire éreznek elhívást. Bátorították egymást, hogy merjenek új utakra lépni, hogy minél inkább kamatoztathassák a bennük rejlő tehetséget, érdeklődést és alkati beállítódást. Fontosnak tartják közös tevékenységeiket, így az áldozatvédelemért folytatott küzdelmüket is. Sokoldalú tevékenységeik az elmúlt években igazolták: megérte bízniuk Isten vezetésében, egymásban és abban, hogy a másikért lemondani nem egyenlő vágyaik elfojtásával. Jutalmukhoz – a gyümölcstermő élethez – éppen a lemondáson, a bizalmon és a megbocsátáson keresztül vezetett az út.
Mindketten veszítenek, mindketten nyernek
Egyetértésre jutni azonban nem lehet az egészséges kommunikációt nélkülözve. Rita azt mondja, gyakran tanúja annak, hogy házaspárok szőnyeg alá söprik a problémáikat. „Egy idő után az egyikük robban, ráadásul olyankor, amikor látszólag minden rendben van, a másik meg nem érti. Somával már a kapcsolatunk elején megbeszéltük, hogy mindent el fogunk mondani egymásnak, méghozzá akkor, amikor problémánk adódik.”
„Ritus nagyon bölcs nő” – veszi át a szót férje. „Valahogy mindig úgy tudta biztosítani az otthoni tűzhely melegét, hogy a vitás helyzetekben rávezetett a kompromisszumra, méghozzá úgy, hogy még nyertem is benne. Ez a mediációnak is az alapja: az egyiknek még jó, a másiknak már jó a közös megoldás. Ráadásul a házasságban az a különleges, hogy ha mindketten veszítünk is valamit, a mi egységében mégis nyerünk.”
Nemcsak a kommunikáció gyakorisága, de annak milyensége is meghatározza egy házaspár közös életének minőségét – erről ismét Rita beszélt. „A leglényegesebb, hogy mindannyian a saját érzéseinkről és szükségleteinkről beszéljünk, ne pedig a másikat vádoljuk vagy hibáztassuk, aminek vagy a visszahúzódás vagy a visszatámadás az eredménye. Át kell fogalmaznunk mondatainkat: ledorongolás helyett mondjuk azt, hogy nekem rosszul esett, amikor ezt és ezt tetted. Érzésekkel nem lehet vitatkozni, és ha kiderülnek a valódi szükségleteink, akkor tudjuk meghallani, hogy a másik miért kiált, neki milyen szükséglete nincs betöltve.”
Arra pedig időt kell szánni – ha kell: szakítani –, hogy megadhassák egymásnak, amire kölcsönösen vágynak. Soma azt mondja, nem máshol keresik a feltöltődést, hanem munka után repülnek haza, épp úgy, mint kapcsolatuk elején. „Magas hőfokon végezzük a munkánkat, de tartalékolunk az energiánkból otthonra is. És ami különösen fontos: tudatosan elkezdtünk heti egy randit beiktatni, amikor például eljárunk argentin tangózni. Nagyon szeretjük a táncot, és ez fenntartja az intimitást közöttünk. De van, amikor moziba, színházba vagy csak úgy sétálni lógunk el kettesben.”
A kapitány és a hajószakács
Mindketten szenvedélyes emberek, ám valami azt súgja, a temperamentum nem elegendő hajtóerő ahhoz, hogy egy nő megőrizze vonzerejét háromgyermekes anyaként, munka és társadalmi szolgálat mellett. Arra a kérdésre, hogyan tudja megőrizni elevenségét, Rita válasza az volt: úgy, hogy a férje nagyon szereti. „Ez a forrás, amiből táplálkozom. Emellett hálás vagyok Somának azért is, hogy nem kell teljes állásban dolgoznom kötött munkaidőben, hanem vállalkozóként csinálhatom azt, amit szeretek. A családomon kívül a mediáció és az áldozatvédelem a szívügyem. Ez utóbbiban szintén hasznosnak érzem magam, ami alapvető emberi szükséglet.”
Persze, egy nő csak egy igazi férfi oldalán teljesedik ki. Rita azt mondja: számára férje igazi férfi. „Soma céltudatos és határozott, mer döntéseket meghozni, és aszerint cselekedni. Vállalja a kockázatot és a felelősséget, mer akár bocsánatot is kérni, ha hibázott, ha szerinte az rossz irány volt. Mindemellett, gyengéd és figyelmes ember.”
Somából erre rögtön megszólal a hajóskapitány: „Hajózáskor, vitorlázáskor mindig fontos tudni, hol vagyunk éppen, tisztában kell lenni a körülményeinkkel, amennyire csak tudunk: az időjárástól a fedélzeti állapotokon át a ránk leselkedő lehetséges veszélyekig. De nemcsak pozícionálni kell magunkat, hanem tudnunk kell azt is, melyik kikötőbe tartunk. Ha ezekkel tisztában vagyunk, akkor tudjuk befogni az odajutáshoz szükséges szelet. Ha nem tudjuk, merre tartunk, az életünk hajója is össze-vissza fog hánykolódni...”
Életük nyílt vízi kaland, amelyben biztos pontot jelent a tudat, hogy nincsenek egyedül, számíthatnak egymásra és Istenre – teszi hozzá. Ami közös döntéseiket illeti, arról szintén egy hajós metaforával mesél: „A hajón hierarchia van, viszont a hajószakács a második ember, hiszen rajta áll vagy bukik egy hosszú távú hajózás, sőt, az asztalnál ő a főnök. Ha egy életre szól az a hajózás, akkor lehet, hogy én vagyok a kapitány, de a feleségem az első számú tanácsadóm – és messze nem csupán a főztje miatt.”
Megharcolni egymásért
Ha pedig már felvontuk a vitorlát, muszáj szót ejteni azokról a csillagos nyári estékről is, amikor a túlterhelt hétköznapok zajától messze, férfiak egy csoportja Soma vezetésével a hajózás rejtelmeivel és saját lelkük addig ismeretlen zegzugaival is megismerkedhet. Míg Rita nőkkel beszélget sokat, különösen sok figyelmet szentelve a szexuális kizsákmányolás, valamint a családon belüli erőszak áldozatainak, addig Somának a férfiak férfivá válásának kísérése a szívügye. A Pál apostol Földközi-tengeri missziós útját bejáró zarándoklatok egyfajta beavatást jelentenek azok számára, akiknek kimaradt az életéből a nemes küzdelem, a mélyebb lelkiség és a bajtársiasság megélése – magyarázza. „Hívő és nem hívő férfiak és nők, párok és egyedülállók, akár gyerekek is eljönnek ezekre az utakra, ahol kint vagyunk a tengeren, magunkra utalva, a szél fúj, a hullámok csapdossák a hajót, a víz mély és hideg, a kötél vastag, az árbóc magas, vagyis minden adott egy igazán férfinak való fizikai megterheléshez. Másrészt, a hajón pillanatok alatt megtörténik, ami egy, a természettől sajnos már messzebb élő ember számára ma már nem is olyan természetes: az utazó felnéz a csillagos égre, és hirtelen észreveszi, mennyire apró. Mindannak, ami zajlik körülötte, nem ő a főszereplője, és van egy sokkal nagyobb rendező elv. Amikor valaki rájön, mennyire pici pont az Isten által megalkotott univerzumban, akkor kezdi el megélni emberi mivoltát. Mert ha szert tesz erre az alázatra, csak azután tud az igazi nagyság: Isten felé fordulni.”
A tengeri utakon szó esik arról is, mit jelent, hogy aki a legnagyobb akar lenni, legyen mindenki szolgája – ahelyett, hogy másokat szolgáltatna ki. Soma azt mondja, rengeteg férfi küzd pornó- és játékfüggőséggel. Ő maga a Névtelen Utak Alapítvány és a Mennyit érsz? rendezvénysorozat önkénteseként igyekszik felnyitni a férfiak szemét arra, hogy a nő nem csupán test, amely tárgyiasítható.
Rita szintén az alapítvány önkénteseként az áldozatul esett, gyakran állami gondozásban felnőtt, és szinte minden egyes esetben gyermekkorban elszenvedett abúzuson átesett nőkön segít. Azt mondja, a pornófüggőségben szenvedő férfiak tulajdonképpen hozzájárulnak a szexuális kizsákmányolásukhoz, fenntartják azt.
Soma szerint még a függőség hálójából is segíthet kiszabadulni egy igaz barát. „Csakhogy mindez addig nem sikerülhet, amíg nem őszinte és mély a férfiak kommunikációja, és nem több a barátság ivócimboraságnál. Nem harcolunk meg egymásért. Férfiak a nőkért, férfiak a férfiakért. Harcolunk a mutatókért, a főnök elismeréséért, a magasabb fizetésért. De mi lenne, ha egymás bajtársaivá válnánk? Hiszek a jól megharcolt, szeretetből fakadó küzdelemben.”
A házaspár hangsúlyozza a számon kérhetőség és az imádság erejét is. Soma azt mondja, még soha, egyetlen férfi sem utasította vissza, amikor megkérdezte: imádkozhat-e érte.
A tükör
A küzdelemre kész férfi a házasságban is olyan biztonságot jelent a nő számára, amin egész közös életük múlhat. Rita elárulja: nagyon szereti férjében, hogy férfiként partner abban is, hogy a kapcsolatukon dolgozzon. „Nem utasítja el, ha felhívom a figyelmét például egy könyvre, ami neki is adhat. Akár önismereti teszteket is kitöltögetünk, és átbeszéljük az eredményeket is.”
Beszélgetésünknek ezen a pontján szinte minden kérdésemre adott válasz szerelmi vallomás. Igaz, arról, hogy mi a szerelem, férfiként és nőként másképp fogalmaznak. Szavaik mégis arról árulkodnak: az együtt töltött évek elmélyítették és megszilárdították összetartozásukat, egymás iránti szeretetük is sokkal erősebb. Pedig villámcsapásszerű élmény volt az első találkozás is. „Azonnal tudtam, hogy Soma az. Nemcsak a kémia volt meg, a lelke érdekelt. Mégis, jobban szeretem most, mint amikor összekerültünk, hiszen igazi férfi és nagyon jó apa. Büszke vagyok arra, hogy mennyire jó szervező, tökéletesen rá merem bízni magam” – mondja Rita kissé fátyolos hangon. Majd Soma veszi át a szót: „Ritus mérhetetlen szelídsége és odaadása átlendített életem legnehezebb időszakán is. Ő a legjobb barátom. Vágyaim és álmaim nője. Amikor először megláttam, tudtam, hogy igazgyöngyre leltem, és bennem volt az az önzés, hogy nem akarom elveszíteni, sőt, szeretnék méltó lenni hozzá. Nem tudok a magam számára nála tökéletesebbet, és a legnagyobb marha lennék, ha ezt a szövetséget akármivel aláaknáznám. Benne tudom magamat is jól szeretni, hiszen ő olyan tükör, amibe már bele merek nézni, és szeretem azt is, amivé együtt formálódunk.”
Hogy hogyan lehet összhangban az édes és a sós? Talán azért, mert ahogy arról ők vallanak: már a kezdetekkor is tudtak egymás hibáiról és gondjairól, mégsem méricskélték a másikat, hanem elfogadták őt olyannak, amilyen. De később, közös életük napsütötte és viharos időszakaiban sem egymás hibáit öntözgették, hanem valami mást – Soma szavaival élve: azt a mustármagnyit.
Jakus Ágnes
Képek: Füle Tamás; családi archívum
Az idei házasság hete programsorozat részletes leírását ide kattintva olvashatja.
Kapcsolódó cikkünk:
Megtapasztalni és gyakorolni a szeretetet, jellemesebb emberré válni, gyógyulni és gyógyítani – nincs még egy olyan intim kapcsolat, mint a házasság, amelyben mindezt a lehető legmesszemenőbben meg lehetne élni.
Éltető sodrásban