„A megszabadult ember tudja, ha szabadságát önmagának megtartja, hogy élvezze, elveszti, mert szabadságának fogságába esik."
Hamvas Béla
A tűzrakók felelőssége
Nem mi gyújtjuk meg a tüzet, de a mi dolgunk, hogy ne hagyjuk kialudni. Vasárnap beiktatták Szabó Ferencet, a Budapest-Kálvin téri Református Egyházközség lelkipásztorát.
„Az oltáron levő tüzet azonban tartsák égve: nem szabad kialudnia!” – hangzott 2024. március 10-én a napi ószövetségi Ige Mózes harmadik könyvének 6. fejezete alapján a Kálvin téri református templomban, Szabó Ferenc megválasztott lelkipásztor beiktatásán. A tűzrakásnak, a tűz táplálásának és megőrzésének motívuma átszőtte az ünnepi istentiszteletet, az ezekkel járó felelősségre emlékeztetve nemcsak a beiktatott lelkipásztort, de az őt megválasztó Budapest-Kálvin téri Református Egyházközséget is.
Az igehirdetés szolgálatát Balog Zoltán dunamelléki püspök végezte az aznapra rendelt újszövetségi ige, János evangéliuma 14. fejezetének 22. versétől kezdődő része alapján. „Uram, miért van az, hogy nekünk akarod kijelenteni magadat, és nem a világnak?” – kérdezik az igeszakaszban Jézust, és ez az igehirdető szerint kontrasztot, szembenállást hoz egyház és világ között. Ebből egyrészt belső gőg, hívő fölény fakadhat, másrészt súlyos teherré válik, amikor másságunkra mutatnak rá emiatt. János evangéliuma azonban egy másik teherről beszél: amikor feloldódunk a világban és nem látszik a különbség. Ez az istennélküliség úgy is megvalósulhat, ha kimondjuk minden nap, hogy Isten.
Jézus arról beszél, hogy ha szeretjük és megtartjuk az Igéit, akkor lesz más a világ és az egyház. „Vannak olyan pillanatok, amikor megrázó, hogy mennyire feloldódtunk ebben az Isten nélküli létezésben, látásmódban, beszédmódban, gondolkodásmódban, életmódban. Hol van a különbség, a határ? – tette fel a kérdést a püspök, aki szerint az az egyetlen ellenszere annak, hogy az egyházban is világgá legyünk, hogy szeretnünk kell, és megtartanunk annak az Igéit, aki azokat szeretetből adta. A szeretet nem labilis érzelmi állapot, nem fölényes egyházi tudás – a szeretetet gyakorolni kell. Ahol nincs szeretet, ott nem látni Jézust. Aki nem szeret, felebarátja arcát sem látja, és azt sem, hogy ő maga honnan jön és hová megy.
„Az Élő Ige évében kérjük azt az ihletet, amely a Szentírást is ihlette, és amely segít bennünket a szereteten keresztüli látásra. Kérjük ezt és adjuk ezt egymásnak” – biztatott az igehirdető. „Nem mi gyújtjuk meg a tüzet, de a mi dolgunk, hogy ne hagyjuk kialudni. Ha direkt út nem vezet a másik emberhez, Jézuson keresztül akkor is el lehet jutni hozzá. Mi ebben a bizonyosságban szeretnénk együtt lenni.”
Közös tűzrakásban
Az igehirdetést követően Szloboda József, a Budapest-Északi Református Egyházmegye esperese iktatta be hivatalába Szabó Ferencet, jelképesen átadva neki a Kálvin téri templom kulcsát és az egyházközség pecsétjét. Egyúttal köszöntötte is a lelkipásztort egyházmegyéjében, és elsőként áldotta meg a jelen lévő palástos lelkészek közül.
Szabó Ferencre nemcsak a jelen lévő református lelkészek kérték Isten áldását, de más felekezetek képviselői is.
A presbitérium nevében Juhász Csaba főgondnok köszöntötte az egybegyűlteket és nyitotta meg az ünnepi közgyűlés ülését, amelynek egyetlen napirendi pontja a beiktatott lelkész köszöntése volt.
Szloboda József esperes köszöntőjében arról beszélt, hogy Isten mindig adott tűzrakókat a Kálvin tér számára, hogy a gyülekezet életben maradjon. De kellett ehhez fa is, és azok, akik elültették, gondozták, kivágták és felhasították a fákat. „Hiszem, hogy Isten olyan tűzrakót küldött most ide, aki nem hagyja elaludni a tüzet. Rakni fogja, és a tűz talán nem mindig fog lobogni, de ott lesz a tűz. Kérlek, tegyétek a fát a keze alá, és ne azt nézzétek, mekkora a tűz, hanem hogy mit készítettetek a keze alá. Egyedül nem megy, csak együtt” – hangsúlyozta az esperes.
„Szeresd a rádbízottakat!”
A lelkésztársak nevében Beszterczey András, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora mondott köszöntőt. Ennek során kifejtette: a legfontosabb, ami Szabó Ferenccel közös bennük, az Isten szeretete, amely megtart mindannyiunkat. „Életünket próbára tették és teszik, és egyikünk számára sem marad más kapaszkodó, mint Isten szeretete. Nem beszélhetek másról és nem hirdethetek mást. Hirdesd hitelesen és örömmel Isten szeretetét” – biztatta lelkésztársát Beszterczey András.
Horváth Zoltán római katolikus esperes a belvárosi ökumenikus kör nevében köszöntötte a beiktatott lelkészt. Megemlítette, hogy Szabó Ferenc indult el először feléjük, és ez bátorította fel őket. „Egy templom akkor szép, ha tele van lelkekkel, akik Istenre vágyakoznak – mondta nekem annak idején egy professzorom. Ezt kívánom a Kálvin térre is” – fogalmazott Horváth Zoltán. Felidézte, hogy papnövendékként találkozott Budapesten Kalkuttai Teréz anyával, aki azt kívánta neki, hogy nagyon szeresse a rá bízottakat. Ezt szeretné most Szabó Ferencnek is továbbadni.
A család nevében Derencsényi István nyugalmazott református lelkipásztor, korábbi tiszántúli püspökhelyettes mondott köszöntőt. Szerinte Szabó Ferenc mindig odaadással végezte egyházi szolgálatát, de korábban látszott rajta, hogy nincs a helyén, ugyanis nem intézményi, hanem gyülekezeti lelkipásztorságra kapott elhívást. Az, hogy immár a Kálvin tér lelkipásztora, az adomány, Isten ajándéka. „Azt is tudnod kell, hogy Isten minden ajándéka feladat is. Sáfárkodj jól a rád bízottakkal! A könyörülő Istent, szeresd, tiszteld és imádd, a gyülekezetet pásztorold önzetlen szolgálattal, szelídséggel, alázattal!” – mondta a volt püspökhelyettes. „Áldás nélkül a helyzet áldatlan. Részesítsd áldásban a tieidet!”
Küldetés és felelősség
Juhász Csaba főgondnok köszöntőjében kifejtette: ha egy hajó legénysége a maga feje után megy szervezetlenül, elvéti a kikötőjét, kormányos és kapitány nélkül elsodorja az ár. Szükség van hát egy jó kapitányra, aki őszintén szereti a hajót, aki nemcsak megfontoltan hajózik, de segít másoknak is. A „hajó legénysége” legnagyobb bizalmát mutatta ki, amikor képes volt kapitányát kiválasztani, most pedig örömmel köszöntik őt a fedélzeten.
„Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről” – idézte a Korinthusiakhoz írt első levél 2. fejezetének 2. versét Szabó Ferenc, aki arról beszélt, hogy tudnunk kell kilépni a templom falain kívülre, de tudnunk kell befogadni is. „Ugyanazt a megfeszített Krisztust kell hirdetnünk az aluljáróban lévő hajléktalannak, mint a templomban az egyetemi tanárnak. Mi erre kaptunk lehetőséget és ez a mi küldetésünk” – fogalmazott. „Meg kell találni a kapcsolatot az emberekhez és Krisztushoz szeretni őket – egy nagy gyülekezetnek nagy a felelőssége ebben.”
A beiktatott lelkipásztor azt is kiemelte, hogy elengedhetetlen a folyamatos formáció és reformáció Isten szava által. Januárban megkérdezték őt, nem fél-e a viharos hullámoktól, és erről eszébe jutott Péter apostol, aki addig volt képes a vízen járni, amíg Jézusra nézett, nem a hullámokra. „Amíg Krisztusra nézek, addig nem kell félnem.”
A beiktató ünnepségen énekkel szolgált a Kálvin Kórus és Angyalföldi Református Egyházközség férfiköre. Az esemény a gyülekezet szeretetvendégségével zárult.
Barna Bálint
Képek: Füle Tamás
