A reformáció arcai címmel indított pódiumbeszélgetés-sorozatot a Reformáció Emlékbizottság. A sorozat első alkalmával Mező Misit, a Magna Cum Laude együttes frontemberét kérdezte életéről, megtéréséről és zenei pályájáról Hafenscher Károly miniszteri biztos és Gundel Takács Gábor, a reformáció évének nagykövete a budapesti Premier KultCaféban.

Muzsikus cigányok
Amint az a beszélgetésből kiderült, Mező Misi egy Békés megyei kis községben, Dobozon nőtt fel muzsikus cigány családban. Tizenhat éves kora óta önfenntartó, azt mondja, már kamaszként szeretett volna könnyíteni a négygyermekes család anyagi terhein. „Mindig azt hallottam édesapámtól, hogy bármerre sodor az élet, próbálj meg ember maradni” – idézi fel az útravalót, amivel elengedték.

Családi örökség a zene szeretete, a muzikalitás is. Számára örömforrás a zene, hiszen úgy nőtt fel, hogy a muzsikálás mindig közösségi élményt is jelentett. „Az utcabeli gyerekek mindig mosolyogtak, mert amikor édesapám hazaért, megragadta a gitárt, az öccse szaladt a kannáért, mi meg énekeltünk édesanyámmal.”

Zeneiskolára nem futotta, így lett amolyan tábortűzi gitáros – szerénykedik. „A nagybátyámtól lestem el a fogásokat, a szememmel lefotóztam a kezét, így jegyeztem meg a hangot, amit játszik.” Lefogni is alig tudta édesapja csehszlovák hangszerének húrjait, de azon gyakorolt. A család többi tagja cimbalmon, nagybőgőn, brácsán játszott kávéházi cigány zenét. „Édesanyám testvérei forgatták a szemüket az autentikus cigányzene hallatán. Édesapámnak viszont volt egy hagyományőrző cigány együttese, ebben pici gyerekként táncoltam, aztán énekeltem, gitároztam. Később én lettem a zenekar művészeti vezetője.”

Szülei ezután is örültek, hogy zenei pályára lép, ő pedig kicsi korától így képzelte el a jövőjét. Első komolyabb zenekarát gimnazistaként alapította Három Amigo néven. Később Hevesi Imrével játszott együtt, majd a Magna Cum Laude tagja lett, aminek már tizennyolc éve. Mint mondja, sokat kellett dolgoznia, mire ismert énekes válhatott belőle. Igaz, nem az motiválta, hogy sztárnak címkézzék, inkább olyasmivel akart foglalkozni, amiben örömét leli.

Úgysem lesz belőle semmi?
Gundel Takács Gábor kérdésére, miszerint érték-e előítéletek, az énekes azt mondta: már gyermekkorában szembesülnie kellett ezekkel. Érezte, amikor egy-egy tanár vele nem foglalkozott olyan körültekintően, mint a többi gyerekkel. „Mint akiről azt gondolják: cigánygyerek, úgy sem lesz belőle semmi.” Mező Misi felidézett egy esetet, amikor már felnőttként egy fesztiválon lángosért állt sorban kedvesével. Az eladó keresztülnézett rajtuk, miközben kiszolgálta az utánuk következőket. „A barátnőm felháborodva kérdezte, hogy nem veszem észre, mi történik? De még borravalót is adtam a lángososnak, mikor végre sorra kerültünk. Vallom, hogy nem az a jó megoldás ilyenkor, ha kiverem a balhét, hanem épp ellenkezőleg. Ha az elvárt módon viselkednék, az előítéletet igazolnám, a kedves gesztusra viszont általában nem tudnak mit reagálni.”

Az énekes hozzátette: ezt a hozzáállást is otthonról hozta. „Nem azt tanultam a szüleimtől, hogy márpedig legyél büszke. Díszcigány sem akartam soha lenni, aki viszi a zászlót, hogy felhívja magára a figyelmet, míg valaki más meggazdagszik mögötte. Nem tudom, hány generációnak kell felnőnie, hogy a cigánysághoz való viszonyulás változzon, de úgy hiszem, a fiatalabbak már jobban tudják kezelni ezt.”

Ami az előítéleteket illeti, Misi beszélt a tetoválásairól is, azt mondja, nem kitűnni vágyás motiválta, amikor felvarratta azokat, hanem szerette volna megörökíteni élete fontos eseményeit, személyeit. Így került rá az édesanyja emlékére készült ábra, ahogy a gyermekeit szimbolizáló rajzok is. Mesélt feleségéről is, aki tanítónő, sí- és úszóoktató. Az énekes elárulta: egy koncerten figyelt fel egyik „rajongójára”, és hogy el ne tévessze szem elől, a színpadról arra kérte, maradjon. Ma már három gyermek boldog szülei.

„Változtass meg!”
Családja a legnagyobb „kedvezményezettje” megtérésének – véli. „Nem értem azokat, akik elfordulnak másoktól, csak mert az a valaki megtért és jobb emberré vált” – fogalmazott. Az ő életében is nagy volt a kontraszt megtérése előtti és az azutáni viselkedése között. Azt mondja, tízévesen hallotta először komolyabban Isten nevét. Jehova tanúi szerveztek házi bibliakört az otthonukba, édesanyja csatlakozott is hozzájuk. Neki inkább erőszakosnak tűntek, és édesanyja unszolására is csak azt tudta felelni: szeretné megvizsgálni a különböző vallásokat, és azután eldönteni, melyikhez csatlakozik.

Fiatal éveit azonban legkevésbé sem az igazság keresésével töltötte. Azt mondja, volt idő, amikor saját magát hitte istennek. „Volt egy olyan teóriám, hogy csak arról alkothatok őszinte véleményt, amit kipróbáltam. Semminek nem mondtam nemet, csak engedtem, hogy jöjjön bármi.” Tizenkilenc és harminckilenc éves kora között futó kapcsolatokba bonyolódott, ivott, kábítószerezett. De mint mondja, rájött, hogy mindez nem hozzátesz az életéhez, hanem elvesz belőle. „Elvileg élvezetet jelentenek ezek a dolgok, de már a kipróbálásuk közben sem így van. Feltettem magamnak a kérdést, miért is kell mindez. Erre, persze, senki nem ad magyarázatot. Folyamatos zsákutcákban érzed magad, és nem érkezik a válasz. Előbb a kérdésekről, majd saját magadról is lemondasz, míg egy reggel úgy ébredsz fel, hogy azon gondolkodsz, hogyan vess véget az életednek. Te, aki eddig isten voltál, nem tudod megoldani a problémáidat.”

Bár ekkor már ünnepelt sztár volt, belül végtelen ürességet érzett, még a legszebb dolgoknak sem tudott igazán örülni. Míg egy nap azt nem mondta: meg akarja ismerni Istent. „Odaálltam elé, és azt mondtam: vagy megváltoztatod az életem, vagy meghalok. November 14-én lefeküdtem aludni, és másnap egy másik Mező Misi kelt fel. Olyannyira, hogy kicsit meg is rémültem ettől, éreztem, hogy valami nem ugyanaz. Átöleltem volna az egész világot, és mindennek örültem.”

A cipősdoboztól a teológiáig
A sorsfordító találkozást Istennel egy másik előzte meg – tette hozzá. Az egyik televíziós tehetségkutató műsor zsűritagjaként meghívást kapott a Baptista Szeretetszolgálat karácsonyi cipősdoboz-akciójába. „Nagy duzzogva elmentem, ekkor ismertem meg Szenczy Sándor baptista lelkészt. Ő már másnap közös misszióba hívott. Azt mondta: gyere el istentiszteletre, ismerd meg az Urat, elmegyünk az ország minden szegletébe halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekhez, beszélj nekik a hitről, az álmaid megvalósulásáról, arról, hogy nincs lehetetlen – motiváld őket. Ez annyira fellelkesített, hogy el is indultam vele egy kis faluba. Egész úton Istenről beszélt, nagyon meggyőzően. Ekkor határoztam el, hogy beiratkozom a teológiára. Úgy éreztem, kötelességem minél többet megtudni Istenről. Az Ő kegyelméből már három évet elvégeztem, jövőre fogok diplomázni. Érdekes, hogy az Úr tudja, milyen irányt vesz az életed: érettségi után a zenét választottam, és mindig azt mondtam, ráérek negyvenévesen is diplomázni. Így is lesz, mert most éppen 39 éves vagyok.”

Csak Istennek akar tetszeni
Megtérése zenei pályájára is hatással volt. „Már nem csapunk reggelig tartó bulikat, ami után azt számolgatjuk, milyen „áldozatai” lettek a partynak. Hanem fölállok a színpadra, és dicsérem az Urat akkor is, ha nem keresztény énekeket énekelek.” Kérésére néhány, értékrendjével többé nem összeegyeztethető dalt zenekara beleegyezésével le is vettek a repertoárról. „A megtérésem óta semmi sem érdekel, amit az Úr nem hagy jóvá, még az sem érdekelne, ha nem lenne Magna Cum Laude, ami addig az életem jelentette. Évekig megfeleléskényszerben éltem. A reggeli fogmosás után jelképesen felvettem az álarcom, hogy mindenkinek tetsszek. Ezt a megtérésemkor ledobtam: így vagyok én, ha kell, kell, ha nem, nekem úgy is jó. Mert megszabadultam, és csak egy dolog érdekel: hogy Istennek kedves legyen, amit csinálok, és ahogyan élek.”

„Egy van belőlem”
„Már nem a kifogásokat keresem otthon sem, nem mondom, hogy hagyjatok engem békén. Korábban hazamentem, és egy teljesen más ember voltam otthon, mint a munkahelyemen. Az emberek zöménél ez van. Remélem, hogy most már egy Mező Misi van. Tiszta férj, apa, barát lettem, aki nem húz falat maga köré. Régebben ugyanis azt hittem, csak az ismertségem miatt keresik a társaságomat. Lebontottam a falat, mert ez a védelem úgyis megvan.”

Maratoni futás
Az énekes elárulta: úgy képzeli, hogy a Biblia által említett régi természetünk, az óember valójában tetszhalott. „Maratoni futásként látom magam előtt az életet. Mindannyian Jézus kezét fogva futunk a cél felé. De az óemberünk a hátunk mögött fut, és ha levesszük a szemünket Jézusról, akkor egyre közelebb kerül hozzánk.” Mező Misi azt mondja, a reformáció számára ezért nem ódivatú egyházi fogalom, hanem mindennapi élete része. „Folyamatosan meg kell újítanunk meglévő kapcsolatainkat” – fogalmazott.

Hogy mi Isten célja vele hosszú távon, azt nem tudja, de úgy érzi, jó úton jár. „Megkérdeztem egyszer egy tanáromat, mit kellett volna tennem a megtérésem után. Teljesen hátat kellett volna fordítani a múltamnak, vagy jól tettem, hogy maradtam a helyemen, és ott próbálom vállalni a hitem? Szerinte ez utóbbi a nehezebb, amit én választottam. Talán az Úr azt szánta nekem, hogy maradjak a színpadon, és így próbáljak meg minél több embert megszólítani.”

Megszólítani azonban valaki mást is kulcsfontosságú – fűzte hozzá az énekes. „Ha otthon vagyok, én szoktam lefektetni a gyerekeket. Ilyenkor a kisfiam hív: Apa, gyere, mondd el az esti áldást. A képes Bibliából szoktam nekik történeteket felolvasni Jézus csodáiról és más megtörtént eseményekről. De előfordul olyan is, hogy hangosabban szólok rájuk, és már megbánom. Bűnösök vagyunk, megesik az ilyesmi, de a Mindenhatót bármikor meg lehet szólítani. Ilyenkor megkérdezem, mit tegyek. Kérem, hogy adjon erőt, és segítsen megtenni, ami nem menne a magam erejéből.”

Jakus Ágnes

Képek: Csizik Balázs/ reformacio2017.hu

Mező Misi az idei Csillagpont egyik fellépője. A református ifjúsági találkozóról itt olvashatnak bővebben.