„Nem vagyunk egyformák, de egyenlők vagyunk” – vallja Pintér Gyula, a kunszentmiklósi reformátusok lelkipásztora, aki sokat imádkozott azért, hogy az ökumenikus találkozó létrejöhessen. Az eső ugyan félbeszakította az alkalmat, de lelkipásztor azt mondja, hogy nem szomorú emiatt „mert ebből is levonható a következtetés, hogy amit az utcán kezdünk el, azt Isten a templomban fejezi be”. Az alkalmat követően többeket arról kérdeztünk, mi jut eszükbe a mennyországról. A lelkésznek a tökéletes békesség, az egyik presbiternek a végleges otthona, míg egy katolikusból reformátussá áttért asszonynak a szolgálat jutott eszébe.

„Katolikusok, pünkösdiek, reformátusok látszatra különbözőek, de lélekben egyformák vagyunk abban, hogy a reformáció 500. évfordulójára emlékezve annak legfőbb közös értékéről hitvallást teszünk: csak egyetlen Isten van” – így kezdte a közös alkalmat Kurdi János, pünkösdi lelkész Kunszentmiklós főterén. Jézusról szólva pedig azt mondta, hogy ő az egyedüli híd Isten és az emberek között.

Összezárni, de nem kizárni
A szabadtéri istentisztelet fő célja az volt, hogy a keresztyén közösségek együtt tegyenek bizonyságot a város előtt. Pintér Gyula szerint ugyanis vészhelyzet van, ezért össze kell zárni a keresztyén közösségeknek.  „Semmi sem tudja megtartani sem a keresztyén Európát, sem a magyar nemzetet, csak a hit. Ebben a közösségben elképzelhetetlenül nagy erő lakozik. Éppen ezért fontos, hogy a hitben tudjunk egymás testvérei lenni, és így tudjunk bizonyságot tenni Isten kegyelméről.”

Az összezárás persze nem kizárást jelent: ahogy a lelkész fogalmaz, „le kell bomlania minden olyan falnak, amely elválaszt embereket Istentől és egymástól, ez pedig akkor történhet meg, ha rendeződik a kapcsolatunk Istennel. Jézus azt mondta, hogy a Szentlelket először Jeruzsálembe, majd Samáriába, végül a Föld végső határáig küldi majd el. Ebből kiindulva Pintér Gyula azt mondja, ezt a fajta koncentrikus körökben gondolkodást kell nekik is használni. „Komoly küldetésünk van, első körben azokhoz, akik hozzánk tartoznak. Kell foglalkoznunk önmagunkkal, közvetlen családunkkal, majd azt kell egyre nagyobb körben terjeszteni, mert csak a megélt szeretet lehet hiteles.”

Az utcán kezdték, Isten a templomban fejezte be
A szabadtéri ökumenikus istentisztelet fölött már a kezdés előtt gyülekeztek az esőfelhők. Bár egy ideig úgy tűnt, hogy néhány csepp esővel megúszhatja a gyülekezet, végül nem így lett. A prédikációt közösen mondták el a kunszentmiklósi katolikus, pünkösdi és református gyülekezetek lelkészei. Épp a bevezetésnél tartott Pintér Gyula református lelkész – az ökumenikus szabadtéri istentisztelt szervezője –, amikor esni kezdett. Neki kellett meghozni a döntést, hogy a – kezdődő esőt türelmesen bíró – gyülekezet, vonuljon át a református templomba. „Sokat imádkoztam azért, hogy létrejöjjön a közös szabadtéri istentiszteletünk, és úgy éreztem, ennek terhe rajtam van. Isten megbeszélte ezt velem, és nekem alázattal el kellett fogadnom. De megvan ennek a szimbolikája is, amit az utcán kezdünk el, azt Isten a templomban fejezi be.”

Más bolygón
Az istentiszteleten összesen nyolc lelkész prédikált, egymás gondolataiba kapcsolódóan. Vangel Imre római katolikus pap arról beszélt, hogy nem ragaszkodhatunk semmihez, ami nem Istentől való. „Érezzük, hogy ahhoz, hogy a közösség épülhessen köztünk, nem ragaszkodhatunk semmihez, ami nem Istentől való, ez igaz világmértékben, de a hétköznapok egyszerű eseményiben is.”

Kovács József pünkösdi lelkész a közös igehirdetésben arról beszélt, hogy a 21. századot joggal nevezhetjük az utolsó időknek. Pál apostolra utalva azt mondta, ezt jelzi az is, hogy az utolsó időkben nehéz idők állnak be. Utalt arra, hogy vannak, akik már más bolygón keresnek lakhelyet a Föld helyett. „De hála Istennek, nem kell gondterhelten, depressziósan várnunk a holnapot, mert a mennybemenetel reménykeltő esemény.” A lelkész felidézi a tanítványoknak tett ígéretet, miszerint Jézus úgy jön majd vissza, ahogy áldozócsütörtökön elment, azaz testben, és nagy hatalommal száll alá a mennyből. „Amikor Jézus visszatér, a teljes Földön eljön a béke, az igazság és a gonosznak nyoma vész.”

Énekelve, közösen kértek áldást
Az istentiszteletet az tette különlegessé, hogy a lelkészek közösen énekelve kértek áldást a gyülekezetre. A 134. zsoltár sorait énekelték, az utolsó strófát áldásra emelt kézzel, a gyülekezet felé fordulva. „Mi is beleborzongtunk, ránk is katartikus hatással volt az áldásadásnak ez a szokatlan módja” – mondja Pintér Gyula, majd hozzáteszi, hogy az ökumenikus lelkészkörük alkalmával mindig kézen fogva imádkozzák a miatyánkot, ezúttal pedig azt érezték, ki kell fejezniük, hogy „nem vagyunk egyformák, de egyenlők vagyunk”, és azt is, hogy „egyenlőképpen szeretnék az Isten áldását kérni a gyülekezetre”.

Mennyország: béke, igazi otthon, fény
De vajon mit gondoltak az istentisztelet résztvevői a mennyországról és az ökumenéről? Mindegyiküktől azt kérdeztem, milyen kép vagy érzés jut eszükbe, ha ezt hallják, mennyország. „Nem annyira a teológiai megfogalmazás a fontos, hanem az a kép, és érzés, ami az ember szívében van” – mondja Pintér Gyula. A fényt, a melegséget és a békességet említi. „A mennyország arról szól, hogy minden a helyére kerül, az Istennel való kapcsolatunk, az igényeink, a szükségeink kielégítése. A mennyország a tökéletes békesség, ahol semmi sem labilis, ahol minden a helyén van. Megnyugvás, ami egyedül az Isten közelében érezhető tökéletesen.”

Kreisch Mihály presbiter számára a valódi otthonát jelenti a mennyország, de megjegyzi hogy a legfontosabb kérdés számára, hogy elég alkalmas-e arra, hogy Jézus befogadja oda. „A mennyországról az jut eszembe, hogy nem lesznek határok, gátak, minden csodálatos, szép és végtelen lesz, nem úgy, mint a földi életben. Nem lesznek a most ismerős elvárások sem, hanem a fölszabadultság és az örökkévalóság érzése jár majd át bennünket, remélhetőleg.” Hozzáteszi: „Ott lesz a csodálatos, igazi otthonunk, a földi létünk csak átmenet, ideiglenes lakhelyünk.” A presbiter örül az ökumenikus alkalmaknak. „Nekem ez nagyon imponál” – mondja. Már hosszú ideje vágyik arra, hogy a keresztyén közösségek minél többször tudják az egységüket felmutatni. Személy szerint ő hálát adni jött el a templomba, ahogy ezt mindig is teszi. „Nem azért jövök, hogy kipipáljanak, »na, a Kreisch Mihály is itt van«. Hálát adni jövök az Úr Jézusnak, minden egyes napért, óráért, és percért. Tíz éve egyetlen alkalmat kivéve – amikor messze nyaraltunk – mindig eljövök.”

A mennyországban is meglesz mindenkinek a feladata, biztos jó lesz, annyira szeretnénk oda kerülni – ezt már Sóbujtó Antalné mondja, aki azt fejtegeti, hogy számára az ökumené különösen is érdekes, ugyanis a házasságkötésüket követően protestált a feleség, férjét követve. „Legyünk egy hiten” – mondta a fiatal feleség férjének, mikor összeházasodtak. Az ökumené így talán még különösebb is az életükben. Sóbujtó Antalné szerint az egyházakat a „Szeretet hídjának” kell összekötni, és egyetértésben, békességben, testvériességben kell együtt élni a hívőknek. Szobodek Józsefné a házaspár közvetlen szomszédja, együtt járnak templomba. A mennyországról nehéz beszélnie, de abban kiegyezünk, hogy valami nehezen elképzelhető pozitívumról van szó.

Hegedűs Márk
Képek: Kapás Csilla