A hittanoktatás évének nyilvánította 2022-t a Magyarországi Református Egyház Zsinata. Stratégiai fontosságú ügyről van szó, amelyen az egyház jövője múlhat – erősíti meg a dunamelléki hittanoktatás ügyéért felelős református lelkész, aki maga is tanít hittant. Harkai Ferenc szerint bár sokan még tantervi egyenjogúságát is megkérdőjelezik, a hittanóra nem csupán egy a tantárgyak közül. „A hittanórán arról a Jézus Krisztusról beszélünk, aki számunkra nem pusztán egy a történelmi alakok közül, hanem a mi megváltó Urunk. A hitünkről szóló tanítás átadása a cél, és ez komoly módszertani képzést igényel: míg más pedagógusok korosztályos felkészítést kapnak, addig egy hittanoktatónak óvodától érettségiig kell megtalálnia a hangot a gyermekekkel.”

Átfogó reform
A Magyarországi Református Egyház Magyarországon hetente 150 ezer gyermeket ér el hitoktatással. A Dunamelléki Református Egyházkerület területén hetente több mint 61 ezer gyerekkel kerül kapcsolatba a helyi gyülekezet képviselője: a lelkész, a hittanoktató vagy a vallástanár. Az ország 1618 hittanoktatójának fele (883) lelkész, Dunamelléken 686 hittanoktató közül 313 lelkipásztor. Harkai Ferenc szerint jó, ha a lelkészek ott vannak a hittanosok között – ennek különösen a fővárosban van jelentősége, ahol a lelkész és a gyülekezethez legalább ezen a szálon kötődő családok olykor fel sem ismerik egymást az utcán. „A falvakban, persze, más a helyzet, a lelkészt mindenki ismeri.”

Különleges helyzetben van az egykor virágzó, a trianoni döntés után azonban leszakadó baranyai országrész, ahol évtizedeken át sokszor egyetlen lelkész látott el akár nehezen megközelíthető, szétszórtan fekvő falvakat, lakott területeket. Az egyre elnéptelenedőbb vidéken maradtak ugyan reformátusok, de a gyülekezetek nem tudtak lelkészt fenntartani, hát még hittanoktatót. Ezért sok helyütt a lelkészek most is egyedül végzik a hittanoktatást. Harkai Ferenc szerint azonban hiba lenne azt gondolni, hogy csak az ezért járó javadalom miatt, ami az alapvető megélhetéshez szükséges részt pótolta, hanem azért is, mert szívügyüknek tekintik a fiatal nemzedék elérését, és számukra az evangélium átadását. Ugyanakkor, ha a lelkészek túl sok hittanórát tartanak, az elvonja őket egyéb feladataiktól.

Azt, hogy kik tanítsanak hittant, miből és hogyan, a református egyház kiemelt fontosságú kérdésnek tekinti. Dunamelléken különösen is sürgető a helyzet megoldása, ehhez egy új gyülekezeti forma bevezetését is szükségesnek látták. A baranyai modell idővel az ország több pontján jelenthet majd példát. Egy biztos: minden hittanoktatót szeretnének anyagilag, szakmailag és munkatársként is nagyobb megbecsülésben részesíteni – mondta Harkai Ferenc. Dunamelléken ezért is hívták össze tavaly októberben Kecskeméten az első kerületi katechetikai találkozót az egyházkerületben hittanoktatást végző hittanoktatóknak, vallástanároknak és lelkészeknek a részvételével. „Az összejövetel hatalmas eredménye az volt, hogy kiderült, mi foglalkoztatja őket, milyen örömöket és áldásokat élnek meg a hittanoktatásban és mit élnek meg nehézségként, milyen szükségleteik vannak” – számolt be a bizottsági elnök.

Miért jó hittanoktatónak lenni?
A találkozón részt vevő hittanoktatók egyöntetűen állították: legnagyobb örömük, hogy elsősorban gyermekeket taníthatnak és nem tantárgyat. Az órákon bizalmi légkör kialakítására és azon keresztül személyes kapcsolódásra nyílik lehetőség, ami a gyermekek számára is hiánypótló lehet. A hittanórán találkozhatnak a hátrányos helyzetű gyermekekkel, akikre a rajtuk keresztül az egyházközség is nagyobb figyelmet fordíthat. A hittanoktatásban rejlő áldást a gyülekezet közössége teljesíti ki, amelynek alkalmaira időnként sikerül bevonni a gyermekeket és családtagjaikat, és ahol később konfirmálhatnak.”

A befogadó környezet és a szilárd meggyőződés elengedhetetlen a hitre nevelésben – hangsúlyozza a lelkész. „A hitbe nem lehet beleszületni, de a közösségbe igen, és ott ébredünk hitre is. Ha a gyermek életének természetes része lesz az Istennel való kapcsolat, akkor otthon sem lehet úgy enni, hogy nem imádkoznak, mert a gyermekek hazaviszik ezt, ahogy a boltban is áldás, békességgel köszönnek. A kisgyerek nem kételkedik, nem vitatkozik. Az egyházi iskolákban kompenzálni tudjuk az evolúciótant a teremtéstörténettel, míg az állami iskolákban jön a fura hittanoktó a heti egy órán – talán évente másvalaki –, miközben minden más tanár mást képvisel, mint ő. Fontos, hogy a gyermekek olyan közösségben legyenek, amely nem megkérdőjelez, hanem megerősíti őket a személyes döntésben. Legalább a református köznevelési intézményekben végig kell vinnünk, hogy a gyermekek 3 éves kortól egyházi közegben éljenek, hogy minden feltétel adott legyen ahhoz, hogy felelősségteljes, döntéshozó egyháztagjainkká váljanak. Ezért is volt fontos beleállnunk a nagy köznevelési rendszerbe óvodától az érettségiig, sőt, ezt megelőzően már a bölcsődékben is. Ehhez pedig szükségünk van emberekre, akik mellettük állnak és terelgetik őket a hit útján.”

Még mindig kívülállók?
A hittanoktatók nincsenek könnyű helyzetben. Noha 2013 szeptemberében vezették be a kötelező hit- és erkölcstanoktatást, az állami iskolákban még mindig kívülállónak számítanak. A termek kiosztásánál vagy a helyettesítések megszervezésénél sokszor figyelembe sem veszik a hittanórát. Van olyan iskola, ahol még mindig a folyosón tartják meg az órát, és a felekezetek közötti rivalizálás sem a múlté még. „A hittanoktatóink nem kapták meg az iskoláktól a digitális átálláshoz szükséges módszertani képzést sem. Esélyük sincs, hogy őket is elvigyék a modern taneszközök használatát megtanító tanárképzésre. Ott vannak a tanteremben, de előfordul, hogy nem tudják használni az infokommunikációs technológiákat alkalmazó eszközöket, mert nem értenek hozzá. Gyakran ideológiai ellenszélben dolgoznak, a gyermekeknek ciki hittanra menni. Noha ők jól érzik magukat a kis létszámú csoportokban, ahol sokat lehet beszélgetni is, mégis előfordul, hogy egy idő után kiiratkoznak, mert etikán megtartják a matekot, a törit, és lemaradnak. Azzal is próbálják őket lebeszélni, hogy a közösség megbomlik, etikán viszont együtt van az osztály. Ez a feszültség ráterhelődik a hittanoktatóinkra, ami hosszú távon kiégéshez vezet.”

Ezért is fontos erősíteni a munkatársi kapcsolatokat – tette hozzá a lelkész. „Rengeteg visszajelzést kaptunk arról, hogy hittanoktatóinknak igénye lenne a személyes találkozásokra a gyülekezeti munkatársakkal, a vezetőkkel és más hittanoktatókkal is. Szükség van kerületi, megyei és gyülekezeti szintű lelki napokra, ahol őszintén feltárhatják a problémáikat. Legutóbb is elmondták, hogy hiányolják a képzéseket, módszertani nehézségeik vannak. A falvakban oktatók közlekedése nehézkes. Az iskolákban a digitális oktatás idejére sok helyütt nem kaptak laptopokat, saját maguknak kellett megoldaniuk annak beszerzését. Nincs keretük taneszközök vásárlására, ők veszik meg a szivacsot és azt a matricát, amit oda tudnak adni a gyermekeknek.”

Lesz-e elég hittanoktató?
Az elmúlt években sok esetben nagyon komoly elhivatottságra volt szükség, hogy valaki megmaradjon a hittanoktatói pályán, mert az érte járó jövedelem teljes óraszám mellett sem tett ki egy teljes fizetést – mondta Harkai Ferenc. „A hittanoktatók 2013-ban is alulfizetettek voltak egy átlagos pedagógushoz képest, pedig az ő bérük ugyancsak veszített az értékéből. Azóta sem voltak nagy bérnövekedések, most viszont az állam több pénzt biztosít hittanoktatásra, mint eddig: tavaly szeptembertől emeltek a hittanoktatók bérén, idén pedig további emelés várható. Az igazi kérdés azonban az, honnan lesz elég ember, aki elvégzi ezt a munkát. Az elnéptelenedő vidékeken a hittanoktatóknak szolgálati lakást, autót és üzemanyagköltséget kellene téríteni. Dunamelléken Balog Zoltán püspök most szeretné kialakítani ennek a rendszerét. Azért is kellene nagyobb szinten megoldást találni erre, mert mi, lelkészek egyenként elvérzünk ebben a csatában. Harcolunk az iskolaigazgatóval, ő valamit továbbad a tankerületigazgatónak, és az erőfeszítéseinknek nincs eredménye. Egyenesen őket kellene meggyőznünk arról, hogy az, hogy a hittanoktatást méltó keretek között végezhessük el, az államnak is érdeke, hiszen a jövő nemzedékének erkölcsi nevelésében veszünk részt mi, egyházi emberek.”

Jó hittanórát kell tartani
A hittanoktatók hiányára részben megoldást nyújthat a Református Pedagógiai Intézet pedagógusdiplomával rendelkezők számára meghirdetett, hatvanórás, vagyis fél év alatt elvégezhető modulja, amely az állami iskolákban és az önkormányzati óvodákban is feljogosítja őket a hittanoktatásra. „A fővárosi levelezőlistákon szinte hetente jön a hír, hogy valahol hittanoktatót keresnek. Hosszú távon éppen a hittanoktatás eredményeként lehet csak utánpótlásra számítani ezen a területen. Ehhez jó hittanórákat kell tartani, amellyel elérhetjük, hogy a gyermekek az etikaóráról jöjjenek át hittanra” – véli Harkai Ferenc. Mivel a hittanórákról kikerülő fiatalok jelentős része nem lett elkötelezett református gyülekezeti tag, szerinte ez azt mutatja: kívülről kell elérni a fiatalokat – akkor is, ha ott ülnek az órán. „Ez misszió. Missziói lelkületű emberekre van szükség, akik valami nagyon jót megismertek az Úristentől, és abba akarnak behívni. Ehhez pedig nem elég csak a már dolgozó pedagógusokat mozgósítani, hiszen rájuk más tantárgyak oktatásában is szükség van.”

A kapocs
A hittanoktató személye azért is fontos, mert a nagyvárosokban, különösen a fővárosban ő jelenti a kapcsolódási pontot a gyülekezet és a hittanosok családjai között – hangsúlyozza a lelkész. „Ő teremt esélyt a lelkipásztornak arra, hogy újra felvegye a kapcsolatot azokkal a családokkal, akikkel utoljára talán a gyermekük keresztelőjekor beszélgettek. Nekik pedig ez az esélyük arra, hogy hallhassák az evangéliumot. Ezért a hittanoktató személyének is biztos pontnak kell lennie, a jelenléte nem korlátozódhat csupán a tanórákra, a templomban, a gyermektáborban, az ifihétvégén is jó, ha ott van.”

Erről is szól a vasárnap
Bár vannak, akik megkérdőjelezik, hogy elvárható-e, hogy a gyermekek még vasárnap is ott üljenek a templomban, Harkai Ferenc azt mondja: az állami és az egyházi iskolába járó hittanosokat egyaránt várja a gyülekezet. Így alakulhat ki a kapcsolódás a közösséggel. „Ahhoz, hogy a kisgyerek eljöhessen, a szülőnek is ott kell lenni, így ő is kénytelen kitenni magát annak a kockázatnak, hogy az Úristen megszólítja. Ha pedig a szülőben is megmozdul a hit, akkor ő is érdekelt lesz a gyülekezettel való kapcsolat fenntartásában.”

A legdrágább kincsek
Idén tavasszal mind a nyolc dunamelléki egyházmegyében szeretnének katechetikai találkozókat szervezni állami és egyházi iskolák hittanoktatóinak. A cél, hogy megismerjék egymást, tapasztalatot cseréljenek közös szívügyükről. Ősszel egyházkerületi konferencián folytatódna a közös gondolkodás – árulta el Harkai Ferenc. „Ezekkel a találkozókkal az is a célunk, hogy a hittanoktatók érezzék, hogy megbecsüljük őket. A gyermekek, akik a szülők legdrágább kincsei, néha olyanok, mint egy ’zsák bolha’. Egy jó hittanoktató felhajtja ezt a sok kincset, ezért megbecsülésre méltók ők maguk is. Ezt meg kell értenünk nekünk, lelkészeknek is.”

Kép: Kapás Csilla/ Reformátusok Lapja; karpataljalap.net; keol.hu