Egység – Jézus ezért imádkozott a halála előtti éjszakán. A benne hívők egysége, a testvérek egymás iránti szeretete az, amiről a világ megismeri az Ő követőit – mondta tanítványainak. Erről beszélt nemrégiben Kránitz Mihály professzor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudomány Karának dékánja a Luther Szövetség és az Országos Evangélikus Múzeum közös rendezvényén. A budapesti múzeum előadótermében katolikusok és protestánsok hallgatták meg a felekezetek közötti konszenzuskeresésről szóló előadást, amelyet a professzor a keresztények közötti egységet előmozdító törekvések egyháztörténeti áttekintésével kezdett. Példáit főként az elmúlt fél évszázadból hozta, hiszen mint mondta, ötven év alatt több minden lezajlott e tekintetben, mint az elmúlt ötszáz évben összesen.

Közös út: Krisztus
A teológiai professzor beszélt az 1962 és 1965 között zajlott második vatikáni zsinatról, amely reformzsinatnak is tekinthető. Talán nem véletlenül, hiszen a zsinatot meghirdető XXIII. János pápa, aki a „jó pápaként” is szokás emlegetni, nagy hangsúlyt fektetett nemcsak a más felekezetekhez tartozó keresztényekhez való közeledésre, hanem a más vallásúakkal való párbeszédre is. A zsinat legfőbb célja a keresztények közötti egység újramegtalálása volt, ezzel a címmel jelent meg legfőbb dokumentuma is. Kránitz Mihály szerint az irat történelmi jelentőségű, ahogy azok a találkozók is, amelyek római katolikus és ortodox, valamint protestáns és római katolikus egyházvezetők között jöttek létre az elmúlt években. „A reformzsinat óta több olyan dokumentum is született, amelyek felhatalmaznak arra, hogy katolikusok és protestánsok leüljünk egymással beszélgetni, és közös utat járjunk. Ez a közös út Krisztus” – hangsúlyozta.

Az egyetlen üdvözítő egyház?
Nem minden dokumentum fogadtatása aratott azonban osztatlan sikert. Nem sokkal a római katolikusok és az evangélikusok megigazulásról szóló közös nyilatkozatának megjelenését követően a katolikus tanítást felügyelő római tanítóhivatal, a Hittani Kongregáció közreadta a Jézus Krisztusról és az egyházról szóló Dominus Iesus (Úr Jézus) című nyilatkozatot. „Az üdvösségről szóló deklarációban valójában nincs semmi újdonság, protestáns testvéreink mégis úgy érezhették, hogy őket egy osztállyal lejjebb sorolja, mondván, csak a katolikus az üdvözítő egyház.” Különösen kálvinista körökben keltett felháborodást a nyilatkozat, de nem csak református testvéreinket érintette érzékenyen – tette hozzá a professzor. „Walter Kasper, aki a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsának volt az elnöke, azt mondta, ez az íróasztalnál íródott dokumentum a tudta nélkül készült, és úgy fogalmazott: sokakat megsebzett, engem is.”

Kránitz Mihály szerint a dokumentum azért adhatott okot félreértésre, mert nem tisztázza, mit ért egyházon – miközben ugyanazt fejezi ki, amit a reformáció is hangsúlyozott: Krisztus az egyetlen üdvözítő.
„Ez a dokumentum nem a reformációval szemben jött létre, sokkal inkább távol-keleti és egyéb nézetekre reagálva fogalmazódott meg. Kimondja, hogy az egyházat is oda kell számolni Krisztushoz, hiszen ahogy Szent Ágoston is kifejtette, a teljes Krisztus mindig Krisztus és az egyház. Ratzinger bíboros (a későbbi XVI. Benedek pápa), aki ezt a testületet vezette, deklarálta, hogy nincs más üdvözítő az ég alatt, csak egyedül Jézus Krisztus, aki egyházat alapított, ez az egyház pedig a katolikus egyházban áll fenn. Akkor ez kicsit keményen kopogott, de sem a zsinat, sem pedig ez a szöveg nem úgy fogalmaz, hogy római katolikus, hanem csak katolikus. Talán mégsem vállalhatatlan szó ez, hiszen ez szerepel közös hitvallásunkban, az apostoli hitvallásban is. Igaz, magyar nyelven némi fenntartással ejtik ki a protestáns hívek, hiszen egy másik felekezetre utalhat. Ezért fordítjuk úgy, hogy egyetemes, pedig az egy másik szó fordítása, és inkább a térben és időben megjelenő egyházra vonatkozik. A katolikus szó eredetileg azt jelenti: egész szerinti, egészre vonatkozó, amihez nem kell hozzátenni semmit. Ezt az ősi jelzőt, amit zsinatok fogalmaztak meg, jól kell érteni, még ha a magyar összefüggésben másként cseng is.”

Amikor találkoztunk egymással
Bár úgy tűnhetett, a közös út éppen a Krisztus személyére utaló nyilatkozat mentén válhat ketté, az egység előmozdításának folyamata nem szakadt meg. A megigazulásról szóló közös nyilatkozatot azóta a Református Egyházak Világtanácsa is elfogadta, Kránitz Mihály szerint pedig egyre több közös pontot fedez fel a kereszténység római katolikus, ortodox és protestáns ága. Történnek kísérletek a liturgikus ökumenizmusra, és az ökumenikus bibliafordítás is több országban kezdetét vette, hazánkban szintén megkezdődtek az előkészületek. Nagy jelentősége van az olyan szimbolikus cselekedeteknek is, mint amilyen az volt, amikor II. János Pál pápa a kálvinista Rómaként emlegetett Debrecenben megkoszorúzta a gályarabok emlékművét. A reformáció emlékévében pedig Ökumené és egységkeresés címmel tartottak nagyszabású felekezetközi konferenciát a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, amelyre korábban nem volt példa. A következő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak Budapest ad majd otthont, a találkozón lesz egy ökumenikus nap is, amikor az egységtörekvés további lehetőségeiről esik szó.

Amiben közösségünk van
Az elmúlt fél évszázadban sok előrelépés történt a keresztény egységet illetően – összegezte Kránitz Mihály. „Ezek közé tartozik az elfogadás, a közös gondolkodás, a teológia tisztázása a Szentírás értelmezése tekintetében, a közös liturgia, a keresztség elfogadása, valamint az ökumenikus házassági szertartás kidolgozása.” Igaz, arra, hogy a protestáns–katolikus vegyes házasságokban a házasfelek csak az esküvő napján vehetnek közösen úrvacsorát, még nem sikerült megoldást találni. A teológiai professzor szerint ezzel kapcsolatban is a fokozatosság a döntő, és az, hogy e kérdés megoldásában az ortodox hívek is részt vehessenek. Majd hozzátette: „Addig se feledjük el, amiben közösségünk van: hogy Jézus az üdvözítő, van örök élet, és a keresztség fontos az üdvösségre.”

A teljes előadást itt tekintheti meg:

Képek: Füle Tamás

Videó: lutheran.hu