A Zsoltárok könyve az 1. zsoltárral kezdődik, amely tudatosan az egész gyűjtemény élére helyezett bevezető. Az 1. zsoltár a Zsoltárok teljes könyvének fő témáját jelenti be. A fogság utáni didaktikus kegyességnek ad hangot, amikor a könyv elnyerte végső formáját. A Zsoltárok az engedelmességre való magabiztos felszólítással kezdődik, amely az engedelmesség következményéről biztosít. Az élet középpontjában a Tóra áll és az engedelmesség, melyre a Tóra Izráelt felszólítja. A Zsoltárok élén e zsoltár célja, hogy az összes zsoltárt a Tóra iránti engedelmesség jegyében olvassuk.[i] E zsoltár összefoglalja Izráel elbeszélésének teljes emlékét, és Isten szabadító és parancsoló jelenlétéről tanúskodik.[ii]

Az 1. zsoltárnak mint kezdőpontnak formája és szerkezete megerősíti a Tóra-hit mérvadó formáját és szerkezetét. Láthatjuk egyfelől a boldog, sikeres, áldott, szerencsés embert (1-3.v.; vö. Jer 17,7-8; Zsolt 112). Hallhatjuk stilizált formában, az ilyen ember hogyan él, és mi az eredménye az ilyen életnek. Az igaz ember kerüli a rossz kapcsolatokat, nem jár, áll vagy ül azokkal, akik a közösségi életre nézve ártalmasak. Az ilyen káros kapcsolatok helyett az áldott ember a parancsolat hagyományában gyönyörködik, egész életét a Tóra tanulmányozásának rendeli alá, és a Tórának szenteli még a szabadidejét is. Egészség és jólét az olyan élet eredménye, mely a rossz kapcsolatokat kerüli, és Isten jelenlétén és parancsán alapul. A kötelességen és jóléten nyugvó élet ezen megfogalmazása nem ismer félelmet, sem kételyt vagy kajánságot az engedelmes, hitben való élet egyszerű, megbízható eredményét illetően.

Ugyanez a magabiztosság látható a negatív részben (4-5.v.; vö. Jer 17,5-6). Akik nem engedelmeskednek a Tórának, olyanok, mint a polyva, melyet felkap a szél. A polyva metaforája valószínűleg fogságot sugall. De akármire is utal, az ilyen emberek a társadalomban nem rendelkeznek maradandó erővel. Az engedelmes emberek társaságában nincs tekintélyük, és hiányzik belőlük a rugalmasság, amikor az élet nehézzé és elviselhetetlenné válik.[iii]

Az 1-3. és 4-5. versek egyszerű ellentéte erkölcsileg koherens világot eredményez, melyben az emberi döntésé és emberi felelősségé a döntő szó. A világot a megfelelő következményekkel járó tettek összefüggő rendszere irányítja.[iv] Nincsenek határesetek és engedmények. A követelmények ismertek és teljesíthetők (ld. Deut 30,11-14).[v] A Zsoltárok bevezetőjeként ez a zsoltár kijelenti, hogy a Zsoltárok könyve az Istenben bízók örömmel engedelmes közösségének íródott, és szándéka azt létrehozni és hitelesíteni. A Zsoltárokban következő énekek az 1. zsoltár szándéka szerint a kegyesek fegyelmezett közössége számára íródtak, mely Isten szabadítását komolyan veszi, hiszi, hogy Isten parancsa az élet alapja, és megerősíti, hogy a parancsok tiszteletben tartása örömöt és jólétet eredményez. Az 1. zsoltár kategóriái szerint a Zsoltárok következő énekeit csak azok énekelhetik, akik az engedelmesség közösségének örömmel tagjai. Akik nem vallják ezt a makacs és magabiztos meggyőződést, a következő énekekben kevés táplálékot és értéket fognak találni.

Nyilvánvalóan jelentős feszültség van az 1. zsoltár megállapításai és aközött, ami a Zsoltárokban ez után következik. Ez a feszültség egyértelművé teszi, hogy az 1. zsoltár célja a Zsoltárok könyvének egy olyan olvasata, mely ellentétben áll a költemények mondanivalójával. Ha az 1. zsoltárt figyelmen kívül hagyva olvassuk a többi zsoltárt, azok kijelentik, hogy a gonoszok nem nyernek büntetést, és hogy maguknak az igazaknak is vannak kételyeik az ilyen megállapításokkal. Az 1. zsoltár azonban minden ilyen tapasztalatot eleve ki akar zárni. Valójában ez a kanonikus célja.

[i]      Mays („The Place of the Torah-Psalms”, 4-5) írja: „A könyv bevezetőjeként az 1. zsoltár a Zsoltároknak erre a kegyességre és a Tóra-kegyességre gyakorolt hatására utal. Minden kategória, amellyel a zsoltárosok azonosítják magukat és köreiket – szolgák, alázatosok, az Urat félők, kegyesek – az 1. zsoltár fényében értendők.”

[ii]      Hogy Jahve Izráellel való kapcsolatának két pólusa a szabadítás és parancs, ld. Emil Fackenheim, God's Presence in History (New York: Harper & Row, 1972), 14-16.

[iii]      Ld. a Mik 2,5-öt annak szemléltetésére, ha valakit kizárnak az igazak közösségéből. A kizárás ilyen gyakorlása nemcsak az erkölcsiséget és kegyességet érinti, hanem meghatározó gyakorlati és társadalmi következményekkel is jár. Ez esetben a kizárás magával vonja a földbirtok tulajdonlásából való kizárást, amikor a földet az igazak közt újraosztják.

[iv]      Ld. Robert Davidson, The Courage to Doubt (London: SCM Press, 1983), 20-23, értelmező megjegyzéseit.

[v]      Walter Brueggemann, „Ά Shape of Old Testament Theology, I: Structure Legitimation”, CBQ 47 (1985), 28-46.