„A forrás nem lesz kevesebb, ha merítenek belőle. Akkor posványosodik el a kút is, ha nem használják."
Szent-Gály Kata
Az összetartozás megmarad
A teológiai évek nemcsak az akadémiai tudás megszerzéséről szólnak. Vajon milyen hatások érik a teológusokat, amíg rájuk nem helyezik a palástot? Hogyan lesz a gyermekből lelkipásztor? Bölcsföldi András spirituálissal beszélgettünk.
Tizenkilenc lelkipásztort szenteltek fel Dunamelléken kedden, valamennyien más-más utat jártak be, amíg letették lelkészi esküjüket és rájuk helyezték a palástot. Van, akit gyermekkora óta ismer, másokat ő esketett, miközben a budapesti református teológia spirituálisaként végigkísérte lelkésszé válásuk útját. Bölcsföldi András az együtt töltött hat év élményeit is felidézte, amikor a hivatalos fényképek mellett a frissen felszentelt lelkészekről megosztott egy-egy nagyon emberi pillanatot is az egyik közösségi oldalon. Utazások, közös szolgálatok és a diákotthon régi épületében töltött önfeledt órák elevenedtek meg.
A teológiai évek nemcsak az akadémiai tudás megszerzéséről szólnak. Bölcsföldi András azt mondja, az a sokféle élmény, amiről a képek is tanúskodnak, életre szóló nyomot hagynak a teológusok lelkében. A lelkészi pályára való felkészítésükben tudatosan tesznek ezért. Nemcsak a spirituálisok, hanem maguk a diákok is szerveznek például lelkialkalmakat saját épülésükre. Mióta a Ráday Felsőoktatási Diákotthon újra megnyílt, kollégiumi bibliaórát és az új kápolnában reggeli csendességet is tartanak. Adventben Papp Anett egyházzenész, teológiai tanár vezeti a hajnali liturgiát, de az őskeresztyén agapét idéző vacsorát is minden évben megtartják Bölcsföldi András vezetésével.
Szerinte fontos az is, hogy a teológusok megismerjék azt a kultúrát is, ami körülveszi őket, ezért rendszeresen hívnak meg a teológiára művészeket, vagy épp ők látogatnak el moziba, színházba, koncertekre. A szolgálatra való készülés egyik legizgalmasabb része mégis az, amikor egy kisebb diákküldöttség különböző gyülekezetekbe látogat el szerte a Kárpát-medencében, olykor akár azon kívül is. A teológusnapokon vagy teológushétvégékén különböző szolgálatokat végezhetnek a leendő lelkipásztorok: legutóbb például az erdélyi Széken jártak, ahol kiskáté- és nagykáté-órákat, ifjúsági órát és vallásórát tartottak, az istentiszteleten pedig igét hirdettek. A közös felkészülés és szolgálat összekovácsolja a teológusokat – mondja a spirituális. Az sem mellékes, hogy eközben magukba szívhatják a falu miliőjét, megismerkedhetnek a tradíciókkal, a vidék történelmével. „Az évek során volt, aki a menyasszonyával tért vissza, hogy eltöltsenek ott pár napot, annyira meg akarta mutatni neki, hogy milyen hatás érte őt.”
Minél többször vállalkoznak ilyen utakra, annál inkább megismerhetik a társadalom szerkezetét és az ország történelmi múltját is. Jártak volt szocialista iparvárosban, cigány óvodában vagy éppen a baranyai szórványban, amiről sokáig csak az a kép élt a fiatalok fejében, hogy ott alig lesznek a templomokban, ehhez képest az élet jeleit találták. „Az ilyen élmények többekből tiszteletet és vágyat ébresztettek, hogy szolgálatot vállaljanak Tolna és Baranya megyében. A most felszentelt lelkészek között is van egy ilyen házaspár, és már egyik barátjuk is csatlakozott szigetvári szolgálatukhoz. Ezek bátor és jelentős dolgok.”
Nemcsak a Kárpát-medencei reformátusságot ismerhetik meg így a teológusok, de más világok megismerése is hat rájuk. Bölcsföldi András rendszeresen szervez külföldi tanulmányutakat a reformáció emlékhelyeire vagy épp a Szentföldre. Akármerre is járnak, gyakran ismerős gyülekezetek vagy magánszemélyek szállásolják el a fiatalokat, de a buszutak és a gyalogtúrák is jó közösségépítő helyzetek. „A legszorosabb kapcsolat az egyes évfolyamokon alakul ki a teológusok között – ez már a mi időnkben is így volt. Most, a lelkészszentelésen is nagyon jó volt látni, hogy az évfolyamtársak mennyire várják, szeretik egymást. Gyakran egymáshoz közeli gyülekezetekben vállalnak szolgálatot is, és rendszeresen találkoznak a későbbi években, évtizedekben is. Minden lelkész egyedül viseli a palástot, de ezek révén az élmények révén is érezhetik: nincsenek egyedül.”
Képek: Bölcsföldi András