Ma este kialszik az olimpiai láng a párizsi Tuileirák kertjében, bő két hétnyi sportdömping ér véget a francia fővárosban. A 33. nyári játékok nem csak a fantasztikus teljesítményektől, hanem a közéletet megrengető botrányoktól is hangos volt – remélem, a következő hetekben és hónapokban azért a sportolók tisztes helytállásának és sikereiknek nagyobb visszhangja lesz a honi és nemzetközi sajtóban.

Túl az olimpián is szolgálhat útmutatóként az atléták kitartása, küzdőképessége, hiszen Pál apostol is többször támaszkodott sportból vett metaforákra, hogy érthetőbbé tegye a mindennapok Krisztus-követését.

Mindeneknek mindenné
Az ősgyülekezet tagjait üldözőből lett gyülekezetalapító igazi kozmopolitaként élt: görög földön – a kilikiai Tarzuszban – született zsidó volt, római polgárjoggal rendelkezett, és anyanyelvként beszélte a görögöt. Ha valaki, ő otthon érezte magát a multikulturális közegben. Megtérése után tapasztalatait arra használta fel, hogy Júdeától Makedóniáig, Rómától Kis-Ázsiáig népcsoportok tömegeinek hirdesse az evangéliumot, minden népcsoportnak a maga szóhasználatával, „mindenkinek mindenné lett”, ahogyan az első korinthusi levél 9. részében írja.

Pál a hadviselésből, a mezőgazdaságból vagy az anatómiából kölcsönzött metaforák mellett élt gyakran az atlétikában használt fogalmakkal, noha arra nincsenek bizonyítékaink, hogy az apostol mai szóhasználat szerint sportrajongó lett volna. Sebők János teológus írt arról, hogy Tarzusz városa stadionnal és a testedzés helyéül szolgáló gümnaszionnal is rendelkezett, így Pál fiatalabb korábban kapcsolatban kerülhetett a sporttevékenységekkel.

Pecsuk Ottó, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának docense és a Magyar Bibliatársulat vezetője szerint valószínűsíthető, hogy Pál missziói útjain is láthatott atlétikai versenyeket, ugyanis a négy korabeli pánhellén játékok egyik helyszíne (Olümpia, Püthó és Nemea mellett) az az Iszthmosz volt, amely Korinthus városának vonzáskörzetéhez tartozott, és ahol Kr. e. 582-től a római kor végéig tartottak ilyen fesztiválokat. „Nem véletlen, hogy a legösszefüggőbb, sporttal kapcsolatos rész az első korinthusiakhoz írt levélben van (szerk.: ld. 1Kor 9,24-27). Pál ismerte ezt a világot, a korinthusiak pedig ebben éltek, ezért kézenfekvő volt számára olyan metaforákat alkalmazni, amelyek közel állnak a levél címzettjeihez.”

A Bibliai Teológiai és Vallástörténeti Tanszék oktatója rávilágít, hogy a városban élők között lehettek keresztyénné lett zsidók, a többségük azonban görög volt, az általuk használt kulturális nyelv alkalmazása pedig kézenfekvő eszköz volt számára üzenete célba juttatásában. De ez csak az egyik oka lehetett az atlétikából vett metaforáknak: „Ma is át tudjuk érezni, hogy a sport és az életünk között mennyi átfedés van. Az életünk egyfajta folyamat, tele küzdelemmel, amelynek része a siker és a bukás is. A zsoltárokban gyakran találkozunk az ’élet, mint út’ hasonlattal, Pál ezt vitte tovább, hogy az életünk nem csak egy út, hanem versenypálya.”

Az erőfeszítések jutalma
Az ókori görög sportjátékok győztesei hatalmas megbecsülésnek örvendtek. Az anyagi és természetbeni díjazás mellett szülővárosukban szobrokat emeltek nekik, egyfajta miitikus tisztelet övezte őket halálukig. „Mindez alkalmat adott Pál számára, hogy bemutassa, hogy ahhoz hasonlóan, ahogyan az sportolók által hozott erőfeszítések elnyerik jutalmukat, úgy a keresztyén életünkkel járó lemondások végén is egy minden képzeletet felülmúló díj vár ránk” – mondja Pecsuk Ottó, aki szerint ezekkel az analógiákkal az apostol egyrészt a keresztyéneket bátorítja, másrészt a saját életét ábrázolja ki.

„Az ő célközönsége nagyrészt olyanokból állt, akik nemrég váltak Krisztus követőivé. Nem volt hívő nemzedékek sora mögöttük, vagy olyan szülők, akik megtanították volna őket a keresztyén életre. Ezért ebből az életformából gyakran csak a lemondás része volt számukra egyértelmű. Saját életére pedig gyakran hivatkozott úgy, mint egy atléta: ’az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat’ (ApCsel 20,24), ’Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág’ (1Kor 9,26), ’ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé’ (Fil 3,14), vagy ’Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam’ (2Tim 4,7).”

Cél a hervadhatatlan koszorú
Nézzünk bár a szabadidő- vagy versenysportra, egy dolog nem változott az elmúlt kétezer évben: mindannyian egy célért hajtunk. Legyen az egy egészségesebb testi vagy mentális állapot vagy a győzelemmel járó hírnév és dicsőség, állhatatosság nélkül egyik sem elérhető. „A keresztyénség nevű ’sportágnak’ csak akkor van értelme, ha mindvégig kitartunk. Ha évekig edzünk valamire, majd a döntő előtt feladjuk, minden kárba veszett. Keresztyén életünkben is következetesnek kell lennünk, végig kell csinálnunk, amibe belekezdtünk. Így fogjuk megkapni azt a bizonyos hervadhatatlan koszorút” – vélekedik a docens.

„Hinni kell, küzdeni, Teljes szívvel szeretni. Látni kell, hol a cél, Futni, futni könnyedén, És a végén vár majd ránk az Úr! Kezében egy aranykoszorú, Mit megkap minden győztes, jól tudom!”

 – énekeljük olykor Prazsák László dalát gyülekezeteinkben. Ebben a szövegben minden benne van, amire az Ige minket hív: hogy hitünk próbájából győztesen kerüljünk ki. Fogjuk ezt fel úgy, mint egy elődöntőt. Hiszen a finálét Jézus már megnyerte nekünk.

Fotók: Freepik, Magyar Olimpiai Bizottság