Törökőrön megelevenedett a százéves gyülekezeti múlt – nemcsak a Száz év emlékei című kiállítás tárgyi emlékeiben, fotóiban, dokumentációiban; nemcsak a gyülekezettörténeti összeállításokban, bizonyságtételekben, személyes visszaemlékezésekben; nemcsak az egykoron istállónak épült templomtér gyönyörű kovácsoltvas csillárjaiban, ólomüveges ablakaiban, berendezésében; hanem abban a folytonosságban is, amelyet máig a szívében őriz a Budapest-Törökőri Református Egyházközség közössége.

Erről a folytonosságról tettek tanúbizonyságot 2024. június 30-án, amikor ünnepi istentisztelettel emlékeztek meg a törökőri gyülekezet százéves fennállásáról. Az alkalmon az egyházközséghez több szállal is kötődő budakalászi énekkar egy olyan Sz. Nagy József és Berzsenyi Dániel nevéhez fűződő kórusművet adott elő, amelyre a törökőri gyülekezet 1876-os karénekeskönyvben találtak rá. Ez a könyv is helyet kapott a gyülekezettörténeti kiállításban, amelyet a centenáriumi ünnepségen nyitottak meg az érdeklődők előtt.

Igére éhes közösségben
A törökőri gyülekezet története 1924-ben indult, amikor a kőbányai reformátusok felkarolták az Erdélyből érkezett menekült testvéreiket, az úgynevezett Juranics-telepen élőket. A szintén Erdélyből érkező Megyaszay Mihály lelkipásztor fogta össze a formálódó közösség hitéletét, az első istentiszteleti alkalmakat a Százados úti polgári iskola tornatermében tartva. 1932-ben a közösség a Baross téri fiókegyházközség részévé vált, ekkor Szőke Imre lelkészi szolgálata vált számára meghatározóvá. Törökőr 1950 és 1951 között lépett az önállósodás útjára, missziói egyházközségként pedig 1952-ben lett saját temploma, Szemenyei Sándor lelkészi szolgálata idején. 1959-ben lett anyaegyházközségi rangja.

1963-ban Boross Gézát választották a gyülekezet vezető pásztorának. Felesége, Szappanos Márta segédlelkészként támogatta szolgálatát. 1984-től Czanik Péter lett a vezető lelkipásztor, aki így emlékezett vissza a stafétaátadásra portálunknak adott interjújában: „Boross Géza volt az elődöm, aki a Bibliát szerető gyakorlati teológus volt és nem volt negyven percesnél rövidebb prédikációja, azok pedig igen tartalmasak voltak. Magasra tette számomra a lécet. A szemkontaktusokból láttam, hogy a gyülekezet jelen van az igehirdetéseken és figyelemmel követ. Igére éhes közösség volt. Nem volt könnyű jó alaposan fölkészülni, de ez mindig öröm is volt számomra.”



A jelenlegi lelkipásztor, Balássy András 2007 óta szolgál Törökőrön. A gyülekezet története iránti érdeklődésének köszönhető, hogy az egyházközség honlapján igen alaposan össze van foglalva az elmúlt száz év minden fontos mozzanata. Az ott olvashatóak komoly kutatómunka eredményeképpen születtek, és nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy azok a törökőri reformátusok is kapcsolódni tudjanak közösségük múltjához, akik csak nemrég lettek részei e százéves folytonosságnak. A centenárium így nem pusztán megemlékezés, hanem lehetőség is a közös történetbe való becsatlakozásra.

Tiszta forrás-e a jelenlétünk?
A százéves évfordulót ünneplő istentiszteleten Szloboda József, a Budapest-Északi Református Egyházmegye esperese mondott fohászt és apostoli köszöntőt, igehirdetéssel pedig Balog Zoltán dunamelléki püspök szolgált Máté evangéliumának 5. fejezete 1-12. verseivel, amelyekben a boldogmondásokról olvashatunk.



„Ez az igerész olyan, mint amikor a vándor a sűrű rengetegben jár és kilép egy tisztásra, ahol forrás kínál meg minket tiszta vízzel. Ajándék ez a törökőri gyülekezet számára is a századik születésnapján” – fogalmazott prédikációjában a püspök, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy kétezer éves ív húzódik a leírtaktól kezdve máig, és ebbe az ívbe tudunk bekapcsolódni a nekünk rendelt napi ige olvasásával.

„Jézus nemcsak meglátta a sokaságot a hegyről, hanem rájuk is tekintett. Látta őket abban a valójukban, ahogy csak Isten látja őket.” Balog Zoltán kifejtette: Isten ajándéka közösségé tesz bennünket, alakítja életünket. Nemcsak a tanítványok életét akarja alakítani, nemcsak azokét, akik betérnek a templomba, hanem azokét is, akik kint maradtak. Azokra is tekint, akik távolabb vannak, hiszen nekik is meg kell hallaniuk, amit a tanítványainak mond. „Van-e tiszta hang, ami számukra megszólal? Tiszta forrás-e a jelenlétünk ott, ahol vagyunk? Lehetünk-e a zavaros világban a tiszta táplálékká?” – kérdezte az igehirdető.



„Boldogok a lelki szegények” – mondta Jézus, de joggal merülhet fel bennünk a kérdés, hogy hogyan lehet boldog az, akinek elementális hiánya van. „Isten országa közöttetek van és bennetek. Azok között lakik, akik beengedik. Azért kell lelki szegénynek lenni, érezni a hiányt, hogy megértsük: Istennek teret kell engedni az életünkben. Ha képes vagy Isten előtt megüresíteni az életedet, oda bejön Istennek az országa” – adta meg a választ a püspök, hozzátéve: a hiány nem automatikusan jelzi az istenhiányt, de segít kérdezni.

Száz év bizonyságtevői
Az igehirdetés után Dibuz Sarolta főgondnokasszony köszöntötte a jelenlévőket, külön kiemelve azoknak a családoknak a képviselőit, akik korábban lelkészeket, gondnokokat, presbitereket adtak Törökőrnek, például a Megyaszay, a Boross, és a Czanik család tagjait. Mások mellett Czanik Péter nyugalmazott lelkipásztor és Nagy Sándor egykori törökőri gondnok és zsinati presbiteri elnök is személyes jelenlétével tisztelte meg az eseményt. A főgondnokasszony arról beszélt, milyen megható azokkal együtt lenni, akiknek nagyon fontos volt ez a gyülekezet.

Megyaszay Mihály emlékét ükunokája Varga Virág idézte fel, aki maga is Törökőrön konfirmált. A visszaemlékezésben szó esett arról, hogyan gyűlt meg a baja Megyaszay Mihálynak a román csendőrökkel, hivatalnokokkal a magyar nyelvű igehirdetések miatt, hogyan érkezett meg hattagú családjával tehervagonba rakva a Ferencvárosi Pályaudvarra, és hogyan kezdte meg szolgálatát a túlnyomórészt vagonokban lakó menekültek között.



Balássy András lelkipásztor ismertette a Száz év emlékei című kiállítás tárgyi anyagát. Négy tárgy is tanúskodik az évszázados múltról: egy ón bortartó kanna vörösrézzel bevonva, egy hímzett terítő, egy úrvacsorai kehely és egy 1876-os karénekeskönyv. A lelkész felidézte azt is, hogy 1924 április 18-án volt Törökőrön az első református istentisztelet. Ezután négy bizonyságtevőt vezetett fel. Elmondta, hogy mindegyikük más és más korszakban, más törökőri lelkipásztor alatt konfirmált.



Farkas Istvánné Ica néni 1952-ben konfirmált Törökőrön. Bizonyságtételében felidézte, hogyan élt túl egy bombatámadást, és arról is mesélt, hogy a templom építéséből mindenki kivette a részét a gyülekezetben.

Vasadi Gábor Boross Géza idejében konfirmált az egyházközségben. Az ünnepségen arról mesélt, milyen sokat jelentettek neki a kötetlen ifjúsági bibliaórás beszélgetések az igéről, és távolléte után hogyan hozta vissza őt Törökőrre a gyülekezethez fűződő erős kötődése.



Soósné Jeckel Eszter Czanik Péternél konfirmált, de megemlékezett Szappanos Márta gyermekistentiszteleteiről is. Amikor hittanoktatóként kiégett, a Törökőrre való visszatérése segített neki abban, hogy újra megerősödjön a szolgálatban.



A Balássy András idején konfirmált Bátori Zsófia a nyári Narnia-tábor emlékeiről mesélt, és arról, hogyan vált a gyülekezet második otthonává. Hálás azért, hogy amíg az ő idején még páran jártak csak gyerekistentiszteletre, ma már alig férnek itt el a konfirmandusok.



Az istentisztelet püspöki áldással zárult, ezt követően a gyülekezet szeretetvendégségére került sor az udvaron, ahol emlékplakettekkel ajándékozták meg a vendégeket.




Barna Bálint
Képek: Vargosz