Becsöngettek. Szeptember 2-án több százezer diák előtt nyílnak meg ismét az iskolák kapui, és ahányan vannak, annyiféle érzéssel lépik át a küszöböt. A legtöbbekben talán a várakozás, a kíváncsiság és az izgatottság keveredik, mások a „végre tudjuk már le” üzemmódban vánszorognak be az épületekbe, sokakat pedig az foglalkoztat, hogy mi lesz a mobiltelefonjuk sorsa, melyek betiltása/elvétele/korlátozása valószínűleg még sokáig közéleti diskurzusok témája lesz majd.

A padsorokban ott lesznek azok a fiatalok is, akik gyomorgörccsel keltek fel reggel, esetleg betegséget színleltek a távolmaradás reményében, vagy éppen kívülről csendesen, de belül sírva és rettegve indultak el az iskolába. Nincs kétségem afelől, hogy egy-egy tantárgy is okozhatja ezt, de megkockáztatom, hogy

jóval nagyobb azok száma, akik kortársaik zaklatásától félnek, akár a korábbi tapasztalatok, vagy a vakáció alatt záporozó, online fenyegetőzések miatt.

Az aktuális tanévkezdetet majd tucatszor kellett a fentiekhez hasonló módon megélnem. Sokévnyi belső munka kellett ahhoz, hogy ne a tapasztalataimon keresztül határozzam meg magam – bár még mindig van hely a tanulásra –, és rájöjjek: a velem történtek megfelelnek a bullying, a kortárs iskolai zaklatás fogalmának. Erről itthon alig 25 éve van érdemi párbeszéd a szakemberek között, a nyilvánosságban pedig mintha csak az elmúlt évtizedben nyert volna jobban teret.

A vajai Gábor 16 évesen, 2021 szeptemberében lett öngyilkos, mert egy baktalórántházai középiskolában folyamatosan zaklatták társai. 2022 májusában a debreceni, nyolcadik osztályos Máté búcsúlevelet írt, majd fagyállóval akart véget vetni az életének. A sümegi Istvánt túlsúlya miatt bántották, tavaly novemberben vonat elé vetette magát. Idén májusban egy tízéves kemecsei fiút úgy összerugdostak társai az iskola udvarán, hogy leszakadt a lépe.

Csak néhány hazai példa az elmúlt évekből, melyeket a média kihangosított, újra és újra felhívva a figyelmet arra, hogy a bullying tragédiákhoz vezethet.

Mi is a zaklatás?
Sokan még ma is egyéni érzékenységnek tudják be, ha valaki bántónak érzi társai megjegyzéseit, ezért érdemes tisztázni, hogy mit is nevezünk zaklatásnak. Barbara Coloroso nemzetközi bullying-szakértő szerint

a zaklatás olyan tudatos, szándékos, támadó és rosszindulatú, goromba tevékenység, amelynek célja a kiszemelt áldozat megalázása és bántása.

A zaklatás formáját tekintve lehet szóbeli, fizikai vagy kapcsolati, természetét tekintve pedig faji, etnikai, vallási, a nemi identitásra vagy orientációra vonatkozó, fizikai vagy szellemi képességekhez, testsúlyhoz, különböző allergiás betegségekhez vagy anyagi státuszhoz kapcsolódó. Azaz bárkit és bármiért kipécézhetnek társai.

Egyetlen(!) alkalommal elkövetett bántalmazás is minősülhet zaklatásnak.

Fontos különbséget tenni a konfliktus és a zaklatás között: amíg előbbinél érdekellentét áll fent az egyenrangú felek között, a zaklatásnál a magát dominánsnak vélő fél szándékosan árt a másiknak – azaz nincs konfliktus, amit rendezni kellene. A bullyingot a megvetés váltotta ki, ezért hiba, ha azt a konfliktuskezelés eszközeivel próbáljuk megelőzni vagy megoldani. Coloroso a kortárs iskolai bántalmazásra egy minden esetben tragikus mondanivalójú színdarabként tekint, melyen a zaklató, az áldozat és a szemlélő állandó díszlet előtt játszik, míg a színészek, a jelmezek és a szövegek változnak vagy cserélődnek.

Nem árt tiszában lennünk azzal is, hogy ezek a szerepek milyen körforgásban vannak:

Elszomorító statisztikák
Az UNICEF és a Medián 2022-es, bullyinggal kapcsolatos magyarországi kutatásából kiderült, hogy a tanárok az esetek körülbelül 40%-áról tudnak és mindössze 14%-ban lépnek közbe. A felmérésben részt vett, középiskolás fiatalok 85%-a állította, hogy volt már része iskolai zaklatásban, 27%-ukat fizikailag és lelkileg is bántalmazták, 58%-ukat csak lelkileg, 1%-ukat pedig csak fizikailag – az érintettek közel fele először 6 és 10 éves kora között tapasztalt ilyet! 77%-uk ismétlődő zaklatást élt át – fizikai bántalmazás esetében ez 83% –, és az esetek 91%-ában osztálytárs volt a bántalmazó.

A felmérés kimutatta, hogy az online zaklatás (cyberbullying) elterjedtsége ellenére nem adta át a terepet a szóbeli vagy fizikai bántalmazásnak, sokkal inkább azokkal kéz a kézben jár. A válaszadók harmada bevallotta, hogy saját maga is volt már elkövető. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány 2023-ban több mint húszezer hívást kapott gyerekektől és 24 év alatti fiataloktól (bántalmazással kapcsolatban átlagosan napi négyszer), illetve értük aggódó szülőktől és szakemberektől. A hívások 15,1%-a a kortárs iskolai bántalmazásról szólt.

A probléma mértékéhez képest a magyarországi köznevelésben eshetne több hangsúly is a témára: pedagógusok számára az aktuális jegyzék szerint nyolc továbbképzés érhető el zaklatás, bántalmazás, bullying témakörében. A finn KiVa és az European Schoolnet által kidolgozott ENABLE-programokat pilotjelleggel alkalmazták az iskolák, finanszírozás hiányában azonban nem terjedt el szélesebb körben. 2021-ben az iskolaőrség (bővebben lejjebb) bevezetésével tett kísérletet az iskolai erőszak visszafogására a szaktárca, amely valódi megoldást aligha jelenthetett, hiszen a bullying kezelése jóval összetettebb annál, hogy X szétválassza az iskolaudvaron összeverekedő Y-t és Z-t.

Hogyan kezdődhet el a változás?
Ugyanebben az évben a bántalmazással foglalkozó szervezetek megalapították a Kerekasztal az Iskolai Biztonságért (KERIB) csoportot, amely képzésekkel, szakmai anyagokkal támogatja a megoldásokat kereső pedagógusokat. A csoport tagja (többek között a Kék Vonal, a Békés Iskolák vagy a Partners Hungary mellett) a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány is, amely 2020-ben indította el NEMECSEK-programját. A programban az alapítvány oktatási intézmények, sportegyesületek, önkormányzatok számára segít egyéni gyerekvédelmi útmutatót készíteni, egy, a gyakorlatban megvalósuló, élő, közösségi keretrendszert alkotni.

„A teljes iskolai közösség javát szolgálja, ha nem akkor gondolkodnak és terveznek, hogy kinek mi a feladata egy krízishelyzetben, amikor már nagyon ég a ház, hanem nyugalmi időszakban gondolják át, hogy mit kell tenni, ha az iskolai bántalmazás első jeleit tapasztalják. Az idő fontos tényező”

– mondta Stáhly Kata pszichológus, a program szakmai vezetője, hozzátéve, hogy alapítványi szinten a hozzájuk beérkező kérések rangsorában az iskolai bántalmazás áll a második helyen. „Fontos, hogy rögzítve legyen, hogy a fiatalok hol és hogyan tudják jelezni a bántalmazást – mert nem biztos, hogy mindenkinek van a tanáraival olyan bizalmi kapcsolata, hogy szóljon nekik. Vagy hogy a kisebbek hogyan jelenthetik a szexuális jellegű határátlépéseket, hiszen valószínű, hogy nekik megfelelő szavaik sincsenek a történtekre.” A pszichológus szerint az angolszász országokban nagy hagyománya van annak, hogy gyerekjogi útmutató nélkül ki sem nyithat egy intézmény.

„De ne menjünk ennyire messzire, idén februártól Lengyelországban minden iskolának kötelező ilyet készítenie.” Stáhly Kata úgy véli, az első és legfontosabb dolog, hogy elismerjük: az iskolai bántalmazás egy létező probléma, amelyre nem szabad azt mondani, hogy a gyerekek majd megoldják maguk között. Nagyon fontos lenne a megelőzés és az időben való felismerés.

„A nevelőtestületi értekezleteken – iskolapszichológusként gyakran vettem részt rajtuk – is többször beszélgetni kellene a gyerekek védelméről, magáról a bántalmazásról. Sajnos azt tapasztaltam, hogy nagyon ritkán, szinte soha nincs szó ezekről a témákról olyan értekezleteken, amikor ezekre a fontos témákra időt kellene és lehetne szánni.” Stáhly Kata szerint egy egészséges kortárs közösség legfőbb ismérvei az egymás iránti tisztelet és a határok tiszteletben tartása. Ehhez leginkább arra lenne szükségük, hogy jó mintákat lássanak a körülöttük lévő felnőttektől. Nehéz azt várni, hogy a gyerekek majd nagyobb tisztelettel, empátiával és megértéssel fordulnak egymás felé, mint amit látnak maguk körül, ahogyan mi, felnőttek viselkedünk egymással. „Az egész társadalom javát szolgálja, ha gyerekeink jó közösségek részesei.”

Házunk tája
Kíváncsi voltam arra, hogy a 204 református köznevelési és szakképzési intézményben van-e valamilyen átfogó módszertan vagy javaslatcsomag a bullying megelőzésére és kezelésére. A Református Pedagógiai Intézet szerint ez intézményi hatáskörbe tartozik, a témáról intézményi szakkonferenciákon kapható erről bővebb információ, az aktuális továbbképzései között pedig nincs olyan, amely a zaklatásról szólna (kettő található a konfliktuskezelésről). Az viszont kiderült az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata kérésünkre kiadott adatközléséből, hogy az elmúlt tanévben 39 nem állami fenntartású iskolát vontak be az iskolaőri programba, melyek közül 16 református köznevelési intézmény – a humánerőforrás 13 helyszínen tette lehetővé a feladatellátást. Szeptembertől pedig újabb öt református iskola kapcsolódott be a programba.

Kis Klára, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi docensének könyve tavaly jelent meg az iskolai agresszió és az egyházi iskolák kapcsolatát vizsgálva. Vonatkozó kutatásában nyolc egyházi, egy ökumenikus, két állami iskola és egy alapítvány képviselőjével beszélgetett – közöttük négy református intézmény munkatársával. Összességében mind a négy református iskola elkötelezett volt az iskolai agresszió mérséklésében, ugyanakkor egyéni különbségeik is kikristályosodtak. Volt olyan református iskola, amely azt is sikerként könyvelte el, ha egy problémás tanulót sikerült az intézményben tartani, máshol annak örültek, ha a bajt házon belül megoldották. Van, ahol igyekeznek összefogni az iskolán kívüli támogatókkal (leginkább szülőkkel), és olyan is, ahol minden esetet külön és egyedi módon közelítettek meg és arra törekedtek, hogy minden érintett számára élhető, életszerű megoldás szülessen.

Dunamelléki jó gyakorlatok
Az egyházkerületünkben található református iskolák közül kis-és nagyvárosi intézményeket kerestem meg egyéni jó gyakorlatok után kutatva. A válaszadók közül a leginspirálóbb módszertannal a Gödöllői Református Líceumban találkoztam, ahol mentálhigiénés team segíti a fiatalokat, melynek tagjai Borbáth Gábor mentálhigiénés szakember, Gerhát Zsófia iskolapszichológus és Miklós Attila iskolalelkész. „Gyakrabban tapasztalunk alkalmi beszólogatást, meggondolatlanul használt megalázó szavakat a diákok között, vagy helyenként rasszista vagy szexista vicceket. Tudatosan szeretnénk fellépni mindezek ellen” – mondták a csapat tagjai, hozzátéve, hogy a rendszerszemlélet és a resztoratív konfliktuskezelés adják bullying-ellenes tevékenységük szemléleti és elméleti hátterét.

Az iskola diákjai és szülei számára is van lehetőség egyéni pszichológiai konzultációra, ha pedig fény derül egy bántalmazásos esetre, az adott osztályban tanító tanárok – igény szerint pszichológusi jelenléttel – értekezletet tartanak, ahol közös cselekvési tervet, fellépést egyeztetnek. Rendszeres az erőszakmentes kommunikáció lépéseinek elsajátítása és gyakorlása – hittanórákon is –, év végén pedig 350 tanár, diák és iskolai dolgozó tölt ki egy kérdőívet bullying témájában. „Ezzel párhuzamosan egy jólléti kérdőívet is kiküldtünk a diákoknak, ami segít majd bennünket, hogy még élhetőbb iskolává válhassunk. Nemrég elkészült az antibullying stratégiánk alapja, ezt a kérdőívek eredményei alapján pontosítjuk majd” – mondták.

Molnár Sándor gödöllői testneveléstanár elmondta, hogy osztályával tudatosan törekszik a zaklatás megelőzésére.

„A prevenciós foglalkozások szervezésénél mindig a magvető története jár az eszemben. Biztos vagyok benne, hogy lesz olyan tartalom, amely beépül majd a diákok gondolkodásába.”

A pedagógus év elején a Hősök Tere Alapítvány munkatársát hívta el diákjaihoz, hogy azok közelebbről is megismerjék a bántalmazás kulcsfogalmait. „Már a tanulók is felismerik az agresszor, bántalmazott és bámészkodó szerepeket egy ilyen helyzetben. Az általános szituációk után a jövőben nagyobb hangsúlyt kap majd az osztályban előforduló konkrét helyzetek elemzése és az arra adandó megfelelő reakciók gyakorlása. Tekintve, hogy kezdő osztályfőnök vagyok, hosszútávú hatásokról még nem tudok beszámolni – marad a reménykedés és a napi imádkozás, hogy az osztályközösségünkön áldás legyen.”

A Ceglédi Református Általános Iskola zaklatásellenes törekvéseiről Ócsainé Velisek Gabriella pszichológus mesélt. A pszichológus korábban elvégezte a Békés Iskolák képzését is a témában, akkor egyedüli egyházi munkatársként. „Nálunk leginkább verbális zaklatás fordul elő. Ez sajnos a gyerekek kommunikációs stílusának is köszönhető: észre sem veszik, hogy szavaikkal mekkora kárt tudnak okozni társuk lelkében, amiért leginkább a mindent behálózó digitális kultúrát hibáztatom. Annak viszont nagyon örülök, hogy egyre több szakmai program és segédanyag áll rendelkezésünkre.”

A szakember elárulta: egy gyerekkel sem beszél a szülővel való konzultáció nélkül. „Persze az is előfordul, hogy a szülő nem látja pl. a túlzott képernyőidő problémáját. Egy diáktól megtudtam, hogy napi 6-7 órát tölt okostelefon használatával, és később a szülőről is kiderült, hogy gyakorlatilag telefonfüggő. Előfordult olyan is, hogy az egyik szülő minden nap azzal fogadta a gyereket, hogy ’Na, ma ki bántott?’, ami megint csak egészségtelen hozzáállás. Kulcsfontosságú, hogy a szülőket is képezzük a zaklatást illetően.”

A pszichológus szociometriai vizsgálatokat is végez az osztályokban, hogy feltérképezze a diákok kapcsolatrendszerét. „Ezeken négy egyszerű kérdést teszek fel nekik: Ki a legjobb barátjuk/barátnőjük? Kinek mondanák el legféltettebb titkukat? Ki a legnépszerűbb az osztályban és miért? Kit kedvelnek legkevésbé és miért?

Lesújtóak voltak a válaszok, hiszen sokan azért nem kedvelnek bizonyos diákokat, mert nem nagyképűek, nem gazdagok, nem járnak menő cuccokban, vagy mert csendesek és nem beszélnek sokakkal. Fel kell ismerniük, hogy ez miért nem oké.”

A fenntartó folyamatosan lehetőséget ad a pszichológusnak az önképzésre, aki szívesen együttműködne más református iskolák munkatársaival is a témában. „Még ha az egyének életében nem is mindig érhető ez tetten, az élő Ige formálja a gyerekeket és a pedagógusokat ezen a téren is.”

Kis Klára a már említett könyvében úgy fogalmazta meg alapvetését, hogy noha úgy tűnik, hogy az egyházi iskolákban nincsen mérhető agresszió és azok a béke szigetei, „küldetésük okán is el kell, hogy köteleződjenek egy olyan nevelői attitűd és munka mellett, mely az iskolai agresszió realitását a helyén kezeli, a feltáráshoz és a terápiás folyamatokhoz szakembereket rendel, s szervezeti kultúrájának, spiritualitásának, oktató-nevelő tevékenységének kialakításában preventív (megelőző) szempontokat is érvényre juttat.” Szerinte a „külső ideálok és a belső megítélés” miatt hiszik el az iskoláink, hogy nincs dolguk ezzel a jelenséggel.

Remélem, nem kell újabb tragédiáknak történnie, hogy egyre többen ismerjék majd fel ennek ellenkezőjét – és nem csak egyházi berkekben.

Fotók: Freepik