A misszió bölcsője
A kereszténység súlypontja napjainkban nem itt van, hanem a globális Délen. Amiért ez a tény mégis bátorító, hogy mindez épp az európai missziók következménye – vezette fel előadását Szabados Ádám. Felidézte az európai protestáns külmisszió bölcsőjének, a herrnhuti missziónak a kezdeteit. Zinzendorf gróf ezen az általa alapított németországi telepen üldözött morva keresztényeket fogadott be még az 1700-as években. Az ottani közösség első misszionáriusai, Leonhard Dober és Tobias Leupold 1732-ben indultak útnak Nyugat-Indiába. „A gyülekezet már indulásuk előtt néhány nappal összegyűlt, Istent dicsőítő énekeket énekeltek, és megáldották az útnak induló fiatalembereket, akikről tudták, nem fognak visszajönni.”

A vágyat a misszióra az alapozta meg, amikor a gróf elhívott Herrnhutba egy nyugat-indiai fekete rabszolgát, hogy bizonyságot tegyen és arról meséljen, mekkora szüksége van az evangéliumra ott élő sorstársainak. „Dober és Leupold nem tudták kiverni a fejükből a hallottakat, és miközben erről beszélgettek, mély átélésük volt Istentől” – elevenítette fel az előadó. Nem sokkal később egy szintén a gróf házában vendégeskedő lelkész megpillantva őket és más fiatalembereket hirtelen azt mondta: Uram, közöttük hírnökök vannak, akik el fognak menni Szent Tamás szigetére, Grönlandra és Lappföldre a pogányokhoz. „Ez pontosan így történt. Deober és Leupold missziói kiküldése utána nem sokkal később Grönlandra indult el három fiatal misszionárius Herrnhutból. A következő években misszió létesült Lappföldön, Livóniában, Oroszországban, Írországban, Szurinámban, a Nyugat-Indiákon, Dél-Afrikában, Srí Lankán, Georgiában és Labradoron is.”

Miféle egységről beszélt Jézus?
Hogy mindez miért történhetett, annak van egy nagyon fontos előzménye. Ennek megértéséhez előbb azonban Jézus főpapi imádságáról beszélt Szabados Ádám.

„Többé nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi! (…) De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; h ogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem. Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk…”

(Jézus főpapi imája, János evangéliuma 17. rész 11. és 20-22. versek)

„Jézus azokról beszél és azokért imádkozik, akiket az Atya neki adott, és megtartották az Ő Igéjét. Megfordítva: azokért, akik befogadták az Isten szavát, és hittek Jézusban. Akik már nem a világból valók. De nem értük könyörög csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek benne. Tehát nemcsak az első tanítványokért – Péterért, Jánosért, Tamásért – imádkozik Jézus, hanem az újabb és újabb generációkban azokért, azok egységéért, akik hisznek benne.”

Az egység, amiről Jézus beszél, az Ő valódi követői között jön létre – hangsúlyozta a teológus. „Nem a világ népeinek egységéről van szó, mint mondjuk az olimpiai játékokon, nem a Népszövetségről vagy az Egyesült Nemzetek Szervezetéről. Nem is felekezetek egységéről beszél Jézus, egyfajta látható világegyházról vagy az Egyházak Világtanácsáról, hanem azok egységéről, akik hittek Jézusnak, majd majd az Ő követőinek, és megtartják az ő Igéjét. Ez azért fontos, mert sokan ma másfajta egységet erőltetnek, mint amiről Jézus beszélt. Pedig bizonyos értelemben a valódi egységet éppen az elválasztás alapozza meg. A Jézus által kért egység azok között lehetséges, akik hisznek az ő Igéjének, és bár a világban vannak, már nem a világból vannak – elválasztattak. Akik viszont Isten Igéjétől választják el magukat, hogy a világból valók legyenek, azokkal nem lehetséges ez az egység, amiről Jézus beszél. Az egység azok között lehetséges, akik Isten Igéjének hisznek, nem a világnak.”

Egység és misszió kapcsolata
Főpapi imádságából kiderül: Jézus arra számít, hogy terjedni fog az örömhír, az evangélium – fejtegette a teológus. „Jézus főpapi imádságában imádkozik értünk, akik az Igének hittünk, hogy egyek legyünk, amint Ő egy az Atyával. Ennek kettős célja van: az egyik, hogy mi is bennük legyünk: az Atyában és a Fiúban, vagyis a Szentháromság közösségében. A másik, hogy a világ elhiggye, hogy Isten küldte el Jézust.

Egység van tehát az Atya és a Fiú, valamint köztünk és a Fiú között. Ha pedig egyek vagyunk egymással, akkor a világ figyelme Jézusra irányul és arra, hogy az Atya küldte őt el. Ezért a mi egymással való közösségünknek missziós következményei vannak.”

Hogy miért, azt egy másik igeszakasz is megvilágítja. „Jézus a főpap, aki imádkozik a népért, mielőtt engesztelő áldozatot mutat be értük – önmagát. Főpapi imádságában hangsúlyos, hogy a nép az Ige által megszentelődjön, és az is, hogy egyek legyenek. Korábban, a 133. zsoltárban Dávid király szintén a hívők közötti egységről beszél, és ezt az egységet a főpap felkenetéséhez hasonlítja.”

Zarándokének. Dávidé. Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek! Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára. Olyan, mint a Hermón harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld az Úr áldást és életet mindenkor.

​(133. zsoltár, A testvéri szeretet áldása)

Amikor felkenték, vagyis beavatták a főpapot, akkor leöntötték olajjal. „Nemcsak egy-két csepp olajjal, hanem bőven zúdult a fejére, annyira, hogy lecsorgott a szakállára, onnan pedig a ruhájára. Azt mondja Dávid: ilyen a testvérek egysége. Amikor a testvérek egységben vannak és egyetértésben élnek, ezt az áldást élik át.” Mi ez az áldás? „Az olaj a Szentírásban sok helyen a Szentlélek jelképe. A felkent főpap Jézus Krisztus. Róla, a mi főpapunkról árad, csorog le a Szentlélek olaja. Amikor egységben vagyunk, Ő a fő, és mi vagyunk az egy test, amelyre csorog rá az olaj. Ekkor a Szentlélekbe mártózunk bele, és ebből missziós tűz fakad, erőteljes bizonyságtétel születik és a világ felnéz Jézusra, a főre. Ez a kép van Jézus főpapi imája mögött.

Ha tehát azt látja a világ, hogy a hívők Jézushoz kapcsolódnak és őbenne egyek, akkor Jézusra irányul a figyelem. Ha azt látják, hogy a Jézusban való hit, az ő Igéjéhez való ragaszkodás erős szeretetközösséget teremt, vágy ébred bennük, hogy közénk tartozzanak, és átélhessék azt, amit ennyire különböző emberek együtt átélnek, és ami őket egységbe forrasztja. Így kapcsolódik össze Jézus szerint az egység és a misszió. Oda küld áldást és életet Isten, ahol Krisztusban, a Felkentben való egység van. Mert ez az egység, ez Krisztushoz fogja vonzani azokat is, akik még nem hisznek.”

Egy konfliktusos helyzet megoldása
Van egy fontos dolog, ami megelőzte Leonhard Dober és Tobias Leupold missziói elhívását, ez pedig a négy hónappal azelőtt kezdődő rendszeres közbenjáró imádság volt. „Huszonnégy nő és huszonnégy férfi imádkozott ébredésért egymást felváltva a nap minden órájában. Egy évvel később huszonhat egyedülálló férfi kötelezte el magát, hogy rendszeresen imádkozik. Ez az imádság megszakítás nélkül száz éven keresztül tartott!

De még ezt is megelőzte valami, és ez az igazán lényeges. Herrnhut a cseh–morva testvérek befogadóhelyévé vált Zinzendorf grófnak köszönhetően. Idővel egyre többen és többen érkeztek, ami rengeteg feszültséggel járt. Voltak hétköznapi gondok és súrlódások, de a feszültségekben az is közrejátszott, hogy nagyon különböző háttérből jöttek. Voltak köztük szabadegyháziak, lutheránus pietisták, kálvinisták és felébredt katolikusok is. A fő ütközési pont az úrvacsora kérdése volt. A morva testvérek hagyományosan kevésbé liturgikus háttérből jöttek, mint például a lutheránusok. Egészen más gyülekezeti rend volt szokás náluk. A helyzetük egyházi szinten is zavaros volt, mert felvetődött, hogy ők most a lutheránus egyház tagjai, vagy egy egészen új felekezet – egyáltalán felekezetről van-e szó, és ha igen, akkor milyen felekezetről? Számos vita feszítette szét a közösséget, és a megoldás érdekében a gróf egy kompromisszumos új rendszabályt javasolt. Az új rendszabály szerinti közösség alapító ünnepségére több mint háromszázan jöttek el, a gróf pedig három órán keresztül az egység fontosságáról beszélt.

Mély megújulás vette kezdetét a közösség életében, ami hónapokon keresztül tartott. Egyik hétköznap épp úrvacsorai alkalmat tartottak, amikor megtörtént az, amit a közösség pünkösdjének neveztek később. A Szentlélek tapintható jelenléte töltötte be a közösséget. Olyan jelentős volt az, amit együtt átéltek, hogy sokan ezt számítják a morva ébredés kezdetének. A közösség egyik vezetője később azt mondta, Herrnhut ettől a naptól fogva Jézus Krisztus élő gyülekezetévé vált. Egy másik vezető pedig úgy fogalmazott: a Szentlélek a szeretet egységébe keresztelt bennünket. Ennek a napnak rengeteg gyümölcse lett. Pár nappal később kezdődött a száz évig tartó közbenjáró ima, és a következő évtizedekben több mint húsz hasonló morva telep jött létre Herrnhut mintájára. Útnak indultak az első morva misszionáriusok, rengetegen követték őket, ma pedig Jézus követőinek nagy többsége az ő munkájuk nyomán is a globális Dél országaiban van.”

Miben áll a mi egységünk?
Különlegesen erőteljes példája ez annak, hogyan teljesedhet be Jézus Krisztus főpapi imája az egyházban – összegezte Szabados Ádám. „Sok hasonló esetet lehetne mesélni, sok olyan esetet is, amiről nem is tudunk, mert olyan országban zajlik vagy zajlott, aminek a nyelvét nem beszéljük. De vegyük észre, hogy ezek a hívők Jézusra emelték a tekintetüket, és elkezdték szeretni egymást! Különböző felekezeti háttérből jöttek, akik számos dologban nem teljesen értettek egyet. Különböző életkorú hívők voltak, akik nagyon más szakaszában voltak az életüknek. Különbözött a társadalmi helyzetük, ami miatt irigykedhettek volna egymásra. Különböző nemzetiségű és politikai meggyőződésű emberek voltak, cseh–morva kézművesek és német arisztokraták, akik akár harcolhattak is volna egymás ellen. Ezek a nagyon különböző emberek azonban hallgattak Isten Igéjére és Krisztusban megölelték egymást.”

A misszió kulcsa tehát nem a dicsőítés, a lelkész öltözködése, a templom belső kialakítása, a hangtechnika vagy a közösségi médiás jelenlét – emlékeztetett a teológus. „A misszió sokkal inkább azon múlik, hogy tudjuk-e szeretni egymást a gyülekezetben, hogy meg tudunk-e bocsátani egymásnak, hogy el tudjuk-e engedni a saját akaratunkat és tudunk-e engedni a másiknak. Hogy például az éneklésben fontosak-e számunkra mind a fiatalok, mind az idősek. Hogy elfogadjuk-e, ha más a véleményünk a politikáról, az öltözködésről, a zenéről vagy a filmsorozatokról. Az ébredés ezek helyett sokkal inkább múlik azon, hogy látja-e rajtunk a világ, hogy Jézus Krisztusban egyek vagyunk.

Jézus azért imádkozott, hogy egyek legyünk őbenne, ahogyan Ő egy az Atyával, hogy a világ elhiggye: Isten küldte Őt értünk.”

Szabados Ádám előadását itt hallgathatja meg 38:29-től 1:08:37-ig. 

Képek: Ifjúságépítők